A Kárpát-medencében a nemzeti identitás nem természetes állapot

A délvidéki Adán élő dr. Hódi Sándor pszichológus a vajdasági autonómiakoncepció kidolgozójaként vált ismertté jó egy évtizede. Ma a kettős állampolgárságnál sokkal fontosabbnak tartja az autonómia különböző formáit. Egyébként nem hagyott fel szakmájával és identitáskutatással is foglalkozik.

- Milyen változáson ment át a nemzettudat a Vajdaságban az elmúlt 10-15 évben?

- Ebben a térségben - és itt gondolok az egész Kárpát-medencére - a nemzeti identitás nem egy természetes állapot. Másutt, boldogabb tájegységekben természetes, hogy valaki angol, francia, német, akármi, ellenben itt, ha valakit megkérdezünk, hogy te mi vagy, magyar, szerb, horvát, szlovák, zsidó, cigány, akkor megfagy a levegő és kínos, feszült helyzetbe hozzuk azt, akit kérdeztünk. És a környezetet is, mert ennek a kérdésnek a feltevése valamiféle szándékosságot, valami gyanús hátteret sejtet és nem szívesen nyilatkoznak, mert nem tudják, hogy ennek adott esetben milyen konzekvenciái lesznek. Ugyanilyen toporgás, tétovaság, bizonytalanság tapasztalható a 10 évente esedékes népességszámlálásnál is, hogy ki hova sorolja magát. Időnként újabb identitáskategóriákat hoznak létre mesterségesen, időnként pedig lefelejtenek, kihúznak a listáról másokat. De az emberek is hol ide, hol oda sorolják be magukat. Nemrégiben fejeződött be egy fél évtizedes program, aminek én is részese, szervezője voltam és ez nagyon érdekes adatokat, meglátásokat tartalmaz, amelyekre korábban én sem gondoltam. Azok, akik korábban az egyik identitáskategóriába sorolták magukat, most egy másikba sorolják. Itt nincs szükség magyarázatra, mivel társadalomlélektanilag is, szociológiailag is, pszichológiailag is ez egy szabadsága az embernek, hogy a pillanatnyi körülményeknek megfelelően eldöntse. Igen ám, de ennek vannak később politikai, gyakorlati következményei. Nem mindegy, hogy 20 ezer vagy 200 ezer vallotta magát ilyen vagy olyan nemzetiségűnek, mert az állami költségvetésből ennek részarányában jön a támogatás. Igaz, hogy én, mint az ingemet cserélgethetem az identitást, de csak addig, amíg annak nincs a gyakorlati, a politikai életben konkrét következménye. Mivel nálunk még nem ez a helyzet, mivel mi még részarányunknak megfelelően ez idő tájt nem kapunk az állami költségvetésből, gyakorlatilag vitatkozhatunk azon, hogy mennyien vagyunk. Igazán akkor van és lesz súlya ennek, amikor a nemzeti tanács a népesség százalékarányának megfelelően részesül majd a költségvetésből. Ekkor bizony fontos lesz az, hogy ki minek tartja magát.

- Ezek szerint akkor egy romlékony áru az identitástudat?

- Inkább azt mondanám, hogy egy nagyon finom valami, olyan, mint a barométer, mint a hőmérő, csak nem a levegő hőmérsékletét vagy páratartalmát méri, hanem az emberi lélek apró rezdüléseire méri be azokat a politikai, gazdasági, kulturális változásokat, amelyeknek megfelelően kurrensebb áru egyik vagy másik náció fiainak, lányainak vallani magunkat. Az elmúlt évtizedekben jugoszlávnak lenni egy szerencsés választásnak bizonyult, mivel az akkori politikai kurzus ideológiai alapja az volt, hogy létrehozni egy egységes délszláv államot, amely majd integrálja, egységesíti itt az embereket és legjobb - gondolták itt a pszichológiai kreátorok -, ha mindenki egy kicsit lazán, elhatárolódóan viszonyul a saját identitásához, meghaladja a nacionalizmust, és a jugoszlávság lenne a keret. Ez a Vajdaságban a népesség 13%-át jelentette. A vajdasági magyarság akkor 17% volt és a szerbek valamint a magyarok után a legnagyobb etnikai konglomerátumot éppen a jugoszlávok adták és ezen belül nagyon magas számban voltak magyarok. Majd amikor jöttek a háborús évek, jött az ország széthullása, az állami ideológia megsemmisült. Mindenki zavartan kereste a helyét. Majd az történt, hogy ezek visszaintegrálódtak az egyre erősödő nemzeti közösségekbe. Ily módon a vajdasági magyarság is néhány ezer, 10 ezer fővel gyarapodott.

- Na de ez egy látszatgyarapodás volt.

- Látszatgyarapodás, hisz objektíve tényszerűen fogyásról van szó. Nagyon sokan elmentek, elmenekültek, meghaltak, a demográfiai mutatók miatt egy népességcsökkenéssel kell számolnunk már évek, évtizedek óta.

- Jobb-e a helyzetünk most e tekintetben, mint az egypártrendszerben volt, amikor volt az a kitalált nemzetkategória, a jugoszlávság? Itt azért a magyar pártok egy kicsit felrázták a magyarságot az elmúlt 10 évben. Mire lehet e tekintetbe számítani?

- Valószínűleg a kettős identitás azok részéről jelenik majd meg, akik korábban már majdnem elhagyták a saját nyelvi kultúrájukat, talán anyanyelvüket nem is ismerték kellőképpen. Anyanyelvi oktatásban nem részesültek, mondjuk szerb nyelvi iskolákba jártak. Vannak olyan tudósaink, akik nem anyanyelvükön publikáltak, a szakirodalmat nem ismerték. Most fordult a világ, mert jelentkezni lehet és a tagjai lehetnek a Magyar Tudományos Akadémia Külhoni Társaságának. Ez bizonyos előnyökkel jár, pályázhatnak, de be kell adni a kéziratot Pestre is. Mi történik? Rá vannak utalva, hogy az anyanyelvi szakismereteket, szaknyelvet elsajátítsák. Korábban ismerték a szerbet, most elsajátítják a magyart, így gyakorlatilag kétnyelvű, két kultúrában otthonos, két kultúrában publikáló emberek lesznek. Tehát itt szétesett az ország, egy veszélyállapot, válsághelyzet lépett fel. Minden etnikum sündisznóállásba érkezett, és ebben a helyzetben megindult mindenütt a nemzeti önszerveződés, amelynek egyik vetülete a pártok létrehozása, a másik a civil szféra, az érdekszervezetek létrehozása és az egész kultúra védekező helyzetbe való állása.

- Ahol meglehetősen alacsony szintre ereszkedett a magyar nyelv ismerete, gyakorlása még a családon belül is, mire lehet számítani?

- A vajdasági magyarságnak körülbelül a fele él tömbben és olyan kisvárosokban, vagy többségében olyan településeken, ahol a szocializáció, tehát a nyelvi kultúra elsajátítása egy természetes állapot. Ott általában a nemzeti identitás újratermelésével nincs baj. Ahol viszont 40% alatt van a számuk, ott felmerül, hogy van-e megfelelő iskola elérhető közelségben - itt már jobban szorít bennünket a cipő. Általában nem voltak és nincsenek ilyen középiskolák, úgyhogy a magyarok is a többségi nép nyelvén tanulnak az iskolában, és itt már az identitástudat sérülhet, hiszen értékvesztést jelent a saját nyelvi kultúra. Persze ehhez hozzájárult az intézmények tudatos szétverése, háttérbe szorítása, az iskolák hiánya, nem volt pap, nem volt tanító, aki magyarul beszélt. Nem volt társadalmi szervezet, nem volt népművelés, nem volt hagyományőrzés. Ilyen értelemben a korábbi 10-15 évre visszatekintve kétségtelenül történt egy előrelépés. Most kezdődik a helyzet felmérése, most tudatosul bennünk, hogy milyen szörnyű mélységekbe kerültünk. Az identitás politikai, jogi akadályai megszűnnek, de hogy a nyelvi kulturális közösség gazdasági alapjait hogyan fogjuk megteremteni, biztosítani, e téren még nagyon sok a nyitott kérdés.

Ternovácz István: Kossuth Rádió / Szülőföldünk - Határok nélkül. 2004. január 26., hétfő 11:04