A Kárpát-medencében a nemzeti identitás nem természetes állapot
A délvidéki Adán élő dr. Hódi Sándor pszichológus a vajdasági autonómiakoncepció
kidolgozójaként vált ismertté jó egy évtizede. Ma a kettős állampolgárságnál
sokkal fontosabbnak tartja az autonómia különböző formáit. Egyébként nem hagyott
fel szakmájával és identitáskutatással is foglalkozik.
- Milyen
változáson ment át a nemzettudat a Vajdaságban az elmúlt 10-15 évben?
- Ebben a térségben - és itt gondolok az egész Kárpát-medencére - a nemzeti
identitás nem egy természetes állapot. Másutt, boldogabb tájegységekben
természetes, hogy valaki angol, francia, német, akármi, ellenben itt, ha valakit
megkérdezünk, hogy te mi vagy, magyar, szerb, horvát, szlovák, zsidó, cigány,
akkor megfagy a levegő és kínos, feszült helyzetbe hozzuk azt, akit kérdeztünk.
És a környezetet is, mert ennek a kérdésnek a feltevése valamiféle
szándékosságot, valami gyanús hátteret sejtet és nem szívesen nyilatkoznak, mert
nem tudják, hogy ennek adott esetben milyen konzekvenciái lesznek. Ugyanilyen
toporgás, tétovaság, bizonytalanság tapasztalható a 10 évente esedékes
népességszámlálásnál is, hogy ki hova sorolja magát. Időnként újabb
identitáskategóriákat hoznak létre mesterségesen, időnként pedig lefelejtenek,
kihúznak a listáról másokat. De az emberek is hol ide, hol oda sorolják be
magukat. Nemrégiben fejeződött be egy fél évtizedes program, aminek én is
részese, szervezője voltam és ez nagyon érdekes adatokat, meglátásokat
tartalmaz, amelyekre korábban én sem gondoltam. Azok, akik korábban az egyik
identitáskategóriába sorolták magukat, most egy másikba sorolják. Itt nincs
szükség magyarázatra, mivel társadalomlélektanilag is, szociológiailag is,
pszichológiailag is ez egy szabadsága az embernek, hogy a pillanatnyi
körülményeknek megfelelően eldöntse. Igen ám, de ennek vannak később politikai,
gyakorlati következményei. Nem mindegy, hogy 20 ezer vagy 200 ezer vallotta
magát ilyen vagy olyan nemzetiségűnek, mert az állami költségvetésből ennek
részarányában jön a támogatás. Igaz, hogy én, mint az ingemet cserélgethetem az
identitást, de csak addig, amíg annak nincs a gyakorlati, a politikai életben
konkrét következménye. Mivel nálunk még nem ez a helyzet, mivel mi még
részarányunknak megfelelően ez idő tájt nem kapunk az állami költségvetésből,
gyakorlatilag vitatkozhatunk azon, hogy mennyien vagyunk. Igazán akkor van és
lesz súlya ennek, amikor a nemzeti tanács a népesség százalékarányának
megfelelően részesül majd a költségvetésből. Ekkor bizony fontos lesz az, hogy
ki minek tartja magát.
- Ezek szerint akkor egy romlékony áru az identitástudat?
- Inkább azt mondanám, hogy egy nagyon finom valami, olyan, mint a barométer,
mint a hőmérő, csak nem a levegő hőmérsékletét vagy páratartalmát méri, hanem az
emberi lélek apró rezdüléseire méri be azokat a politikai, gazdasági, kulturális
változásokat, amelyeknek megfelelően kurrensebb áru egyik vagy másik náció
fiainak, lányainak vallani magunkat. Az elmúlt évtizedekben jugoszlávnak lenni
egy szerencsés választásnak bizonyult, mivel az akkori politikai kurzus
ideológiai alapja az volt, hogy létrehozni egy egységes délszláv államot, amely
majd integrálja, egységesíti itt az embereket és legjobb - gondolták itt a
pszichológiai kreátorok -, ha mindenki egy kicsit lazán, elhatárolódóan
viszonyul a saját identitásához, meghaladja a nacionalizmust, és a jugoszlávság
lenne a keret. Ez a Vajdaságban a népesség 13%-át jelentette. A vajdasági
magyarság akkor 17% volt és a szerbek valamint a magyarok után a legnagyobb
etnikai konglomerátumot éppen a jugoszlávok adták és ezen belül nagyon magas
számban voltak magyarok. Majd amikor jöttek a háborús évek, jött az ország
széthullása, az állami ideológia megsemmisült. Mindenki zavartan kereste a
helyét. Majd az történt, hogy ezek visszaintegrálódtak az egyre erősödő nemzeti
közösségekbe. Ily módon a vajdasági magyarság is néhány ezer, 10 ezer fővel
gyarapodott.
- Na de ez egy látszatgyarapodás volt.
- Látszatgyarapodás, hisz objektíve tényszerűen fogyásról van szó. Nagyon sokan
elmentek, elmenekültek, meghaltak, a demográfiai mutatók miatt egy
népességcsökkenéssel kell számolnunk már évek, évtizedek óta.
- Jobb-e a helyzetünk most e tekintetben, mint az egypártrendszerben volt,
amikor volt az a kitalált nemzetkategória, a jugoszlávság? Itt azért a magyar
pártok egy kicsit felrázták a magyarságot az elmúlt 10 évben. Mire lehet e
tekintetbe számítani?
- Valószínűleg a kettős identitás azok részéről jelenik majd meg, akik korábban
már majdnem elhagyták a saját nyelvi kultúrájukat, talán anyanyelvüket nem is
ismerték kellőképpen. Anyanyelvi oktatásban nem részesültek, mondjuk szerb
nyelvi iskolákba jártak. Vannak olyan tudósaink, akik nem anyanyelvükön
publikáltak, a szakirodalmat nem ismerték. Most fordult a világ, mert
jelentkezni lehet és a tagjai lehetnek a Magyar Tudományos Akadémia Külhoni
Társaságának. Ez bizonyos előnyökkel jár, pályázhatnak, de be kell adni a
kéziratot Pestre is. Mi történik? Rá vannak utalva, hogy az anyanyelvi
szakismereteket, szaknyelvet elsajátítsák. Korábban ismerték a szerbet, most
elsajátítják a magyart, így gyakorlatilag kétnyelvű, két kultúrában otthonos,
két kultúrában publikáló emberek lesznek. Tehát itt szétesett az ország, egy
veszélyállapot, válsághelyzet lépett fel. Minden etnikum sündisznóállásba
érkezett, és ebben a helyzetben megindult mindenütt a nemzeti önszerveződés,
amelynek egyik vetülete a pártok létrehozása, a másik a civil szféra, az
érdekszervezetek létrehozása és az egész kultúra védekező helyzetbe való állása.
- Ahol meglehetősen alacsony szintre ereszkedett a magyar nyelv ismerete,
gyakorlása még a családon belül is, mire lehet számítani?
- A vajdasági magyarságnak körülbelül a fele él tömbben és olyan kisvárosokban,
vagy többségében olyan településeken, ahol a szocializáció, tehát a nyelvi
kultúra elsajátítása egy természetes állapot. Ott általában a nemzeti identitás
újratermelésével nincs baj. Ahol viszont 40% alatt van a számuk, ott felmerül,
hogy van-e megfelelő iskola elérhető közelségben - itt már jobban szorít
bennünket a cipő. Általában nem voltak és nincsenek ilyen középiskolák, úgyhogy
a magyarok is a többségi nép nyelvén tanulnak az iskolában, és itt már az
identitástudat sérülhet, hiszen értékvesztést jelent a saját nyelvi kultúra.
Persze ehhez hozzájárult az intézmények tudatos szétverése, háttérbe szorítása,
az iskolák hiánya, nem volt pap, nem volt tanító, aki magyarul beszélt. Nem volt
társadalmi szervezet, nem volt népművelés, nem volt hagyományőrzés. Ilyen
értelemben a korábbi 10-15 évre visszatekintve kétségtelenül történt egy
előrelépés. Most kezdődik a helyzet felmérése, most tudatosul bennünk, hogy
milyen szörnyű mélységekbe kerültünk. Az identitás politikai, jogi akadályai
megszűnnek, de hogy a nyelvi kulturális közösség gazdasági alapjait hogyan
fogjuk megteremteni, biztosítani, e téren még nagyon sok a nyitott kérdés.
Ternovácz István:
Kossuth Rádió / Szülőföldünk - Határok nélkül. 2004.
január 26., hétfő 11:04
|