Nem toleranciára van szükségünk, hanem jogállamra!

Interjú Hódi Sándorral, a Széchenyi István Stratégiakutató és Fejlesztési Intézet igazgatójával, az MVSZ JOT elnökével

A honfoglaló magyarok nagyjából annyian voltak, ahány magyar él jelenleg vajdaságban – Pozitív és negatív változások a magyarság helyzetében – Nagyobb szellemi tőkére van szükségünk – A kisebbségek számára a legjobb védelem a nyilvánosság.

A délvidéki magyarság társadalmi és politikai törekvésének elvégezte az összegezését, tőle átfogóbb elemzéseket senki sem publikált. Hódi Sándor tudományos kutató is, szakíró és politikus. A kisebbségi lét kiváló ismerője jelenleg iskolapszichológusként dolgozik a zentai Természettudományi-matematikai Tehetséggondozó Gimnáziumban. Nemzeti létünket érintő és sokunkat foglalkoztató kérdésekkel éppen ezért fordultunk hozzá.

– Tény, hogy fogyatkozik a Délvidéken is a magyarság. Mi ilyenkor a jobb: sopánkodni, hogy csak ennyien vagyunk, vagy örülni, hogy még vagyunk ennyien?

– Az, hogy sokan vagy kevesen vagyunk, nagyon viszonylagos. Több mint ezer éves történelmünk során a honfoglalás kétségkívül a legnagyobb szabású vállalkozás volt. A honfoglaló magyarok nagyjából annyian voltak, ahány magyar él ma Vajdaságban. Ha azon sopánkodunk, hogy milyen kevesen vagyunk, rossz nyomon járunk. A kérdés nem az, hogy hányan vagyunk, hanem hogy mi végre vagyunk ezen a világon? Milyen célokat próbálunk megvalósítani? Egyáltalán: vannak-e közös céljaink? Nos, legjobb tudomásom szerint nincsenek. Néhányan küszködnek, próbálkoznak, szeretnének tenni valamit a közösség érdekében, a többség azonban érdektelen. Az érdektelenséget, a cselekvésképtelenséget nagyobb problémának látom, mint a létszámcsökkenést. A kettő egyébként, azt hiszem, valahol összefügg.

– Változott-e lényegesen a magyarság helyzete az elmúlt 10-12 évben?

–  A magyarság helyzete több szempontból is változott, pozitív és negatív értelemben is. Pozitív változásként könyvelhető el a magyar érdekszervezetek megjelenése, a magyar identitás erősödése, a magyarság presztízsének növekedése (ami elsősorban Magyarország NATO tagságának és az Európai Unióhoz való csatlakozásának köszönhető). De jelentős sikernek számít a kollektív jogok elismerése is Szerbia részéről, illetve ennek következményeként a nyelvhasználat terén történt elmozdulás. Negatív fejleménynek számít, hogy az értelmetlen balkáni háborúk következtében jelentős anyagi és demográfiai kárt szenvedtünk. A vajdasági magyarság jelentősen elszegényedett, sokan elvesztették munkahelyüket, a fiatalok egy része külföldön keresett menedéket és megélhetési lehetőséget. Jelenleg az a legnagyobb gondunk, hogy a magyarság kimarad a privatizációs folyamatból…

– Melyik az a társadalmi réteg – gondolok a közéleti szereplőkre (politikusok, pedagógusok…?), akiknek meghatározó szerepük van a nemzeti öntudat fejlesztésében, megtartásában, érdekvédelmében? És mit kellene tenniük ennek érdekében?

– Gyakran halljuk, hogy a jövő a tudásalapú társadalomé. Azt hiszem, ez nem csupán szólam, hanem van valami valóságalapja is. Mindenképpen arra kell törekednünk, hogy növeljük az iskolázott emberek számát, minél nagyobb szellemi tőkére tegyünk szert. A nemzeti öntudat alakulása, a közösség cselekvőképessége, érdekérvényesítési képessége eddig is a szellemi vezetőréteg felkészültségétől függött. Ez még inkább így lesz a jövőben, hiszen immár nem csak a kultúra, hanem a gazdasági felemelkedés is az új szellemi vezetőréteg felkészültségétől és rátermettségétől függ. Én ebben a vonatkozásban eléggé optimista vagyok. Sok tanult, ambiciózus emberrel rendelkezünk, akik a világon mindenütt megállnák a helyüket.

– Az utóbbi időben gyakori „magyar-gyerek-verés” mindek tulajdonítható? Csak most verik nagydobra a tájékoztató eszközök, vagy ez eddig elhallgatott jelenség volt?

– A gyerekek a felnőtt társadalmat mintázzák le. Ott, ahol a kisebbségi gyerekeket verik, biztosak lehetünk benne, hogy a felnőtteket is megalázzák, üldözik, ilyen-olyan hátrányban részesítik. Az agresszív cselekményt mindig egyének követik el, mondhatjuk azt is, hogy „szélsőséges elemek”, az ellenséges fellépésnek azonban a hatalom, az aktuális politika ad zöld fényt. A politikai széljárásától függően a kisebbségekre nehezedő nyomás hol nagyobb, hol kisebb. A jelek szerint a nyomás most növekszik.

Új fejleménynek számít, hogy erről ma már be lehet az újságokban számolni, míg korábban el kellett hallgatni. Ha meggondoljuk, hogy a kisebbségek számára a legjobb védelem a nyilvánosság, nagyon fontos, hogy a sajtó foglalkozik ezekkel az esetekkel.

- Mennyire van kisebbségben élő középiskolásainknak kisebbrendűségi érzése nemzeti hovatartozásuk miatt?

– Fordul a világ. Új fejleménynek számít az is, hogy míg korábban a magyar gyerekek általában behódoltak, elfogadták, hogy másodrendű állampolgárok, a felnövekvő új nemzedék mentes ezektől a komplexusoktól, érzékenyen reagál a jogsértésre, büszke nemzeti identitására. Pofozással ma már nem lehet senkit sem szolgasorsban tartani. Agresszív viselkedésükkel a szerbek eddig is rengeteg bajt hoztak saját fejükre, a magyar gyerekeken elcsattanó pofonokkal is maguknak ártanak legtöbbet.

– Tesz-e valami lényegbevágót a többségi nemzet annak érdekében, hogy elfogadják a másságot, vagy csak üresbe puffogtatott jelszó lett a tolerancia?

– Én a világos beszéd híve vagyok. Nem tartom szerencsésnek, ha a kisebbségekkel szembeni ellenséges magatartás helyett tolerancia hiányáról, vagy a mássággal szembeni türelmetlenségről beszélünk. Nem mások vagyunk, hanem magyarok vagyunk. A másság kifejezést a magyar nyelvben általában a homoszexualitás szinonimájaként szoktuk használni. Félrevezető a tolerancia a tolerancia szó emlegetése is. Nem toleranciára, hanem jogállamra van szükségünk, olyan törvényekre, amelyek szigorúan büntetik a nemzeti alapon történő mindenféle hátrányos megkülönböztetést. A jelszavakat ott lehet puffogtatni, ahol nem szokták a dolgokat a nevükön nevezni.

– Végezetül, mit tudna mondani a Magyarok Világszövetsége Jugoszláviai Országos Tanácsának tevékenységéről?

– A költségvetési támogatás megvonásával a Világszövetség mozgástere az elmúlt négy esztendőben jelentősen beszűkült. A támogatás megvonása különösen az országos tanácsokat érintette súlyosan, amelyek – ellentétben más civil szervezetekkel – nem pályázhatnak különböző alapítványoknál. Az előállt helyzet súlyosan érintett bennünket is. Látványos és költséges rendezvényekre nem nagyon vállalkozhattunk, ennek ellenére igen jelentős eredményeket könyvelhetünk el. A legjelentősebb programunk a 80 év kisebbségben c. pályázat kiírása, illetve a beérkezett pályaművekből összeállított kötet kiadása volt. A pályázattal sikerült hozzáférhetővé tennünk az elmúlt háromnegyed évszázaddal kapcsolatos kollektív emlékezetet. Az MVSZ JOT erkölcsi sikereként könyvelhető el a kettős állampolgárság kezdeményezése is, amely sajnos akkor visszhang nélkül maradt. Terveink vannak, egyelőre megoldatlan, hogy milyen forrásokból lehetne azokat megvalósítani.

Szokolai Zsuzsa: Kikindai Újság, 2004. június 10., csütörtök