Balkáni krétakör

Folytassuk szomszédolásunkat tőlünk délebbre, Szerbia-Montenegróban, ha egyáltalán így együtt említhető még ez a szinte csak papíron létező állam, amelynek - mondhatom úgy -, még a határai is mozognak, kétségesek, hiszen legdélibb csücske, Koszovó valójában nemzetközi felügyelet alatt áll.

Nos az idén a velünk közvetlenül szomszédos szerbiai tartományban, a Vajdaságban szerb szélsőségesek a magyar kisebbségen torolták meg a koszovói albánok szerbellenes atrocitásait. A nagy kérdés az, hogy vajon tovább hasadhat-e még egyáltalán a Balkán és ez milyen láncreakciót indít el a térségben? Szaniszló Ferenc szerkesztő és Dánfalvi Dezső operatőr éppen erre a kérdésre kereste a választ.

Az idő haladtával Jovica bácsi úgy dönt, megtölti még vendégei poharát jóféle sljivovicával - szilvapálinkával. Megadja a módját, hiszen a nemes nedű kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben meg - nos, azt döntse el ki-ki maga. Jovica bácsi szerb, a felesége, Éva asszony magyar - egyenesen Magyarországról. A szoboszlói gyógyvíz forrasztotta egybe őket, azóta itt élnek, a vajdasági Csantavér községhez tartozó Dusanovó faluban.

- Én itt vagyok több mint húsz éve, de én mondhatom azt, hogy én nagyon szeretek itt lenni és nem mennék vissza Magyarországra. Nem, biztos, hogy nem mennék vissza Magyarországra, mert - hogy mondjam - én itt megtaláltam a számításomat mindenféle szempontból. Tehát olyan értelemben mondom, még például a szórakozás, attól, hogy nyugdíjasok vagyunk, el szoktunk menni szórakozni is. Minden kéthétben kimegyünk ilyen öregek klubjába. Tehát a kultúrprogram is megvan, a megélhetés is megvan, meg a szomszédokkal való jó viszony is megvan.
- A nép egymással szemben nem hogy kitűnően, el ne kiabáljam, csak így maradjon örökké, ez az igazi élet, ez az igazi Európa, holnapi Európa. Így kell élni, ahogy itt élnek. Nem mondom, nehogy félreértsenek, ezt nem mondom, istenigazából nem nagyítom a dolgokat. Ha ezt a riportot fogják nézni csantavériek és ezeket a szövegeket, amiket én kimondtam most, hiszem, hogy 99 % fogja mondani, hát Jovica igazat mondott, nem hazudott semmit.

Az ősi munkamegosztás alapján, míg a háziasszony mosogat, a férfinép politikáról és más haszontalanságokról diskurál és a békére koccint. Mert a Jovica bácsi által emlegetett kilencvenkilenc százalék ugyan békességben él, de mindig az az átkozott egy százalék zavarja meg a nyugalmat.
Csantavér egykor magyar zsellérközség volt, mára egybeépült vele Jovica bácsi szerb telepesfalva, Dusanovó. Csantavér békéjét az ősszel egy tragikus esemény forgatta fel, amelyet a sajtó olyan körmönfontan tálalt, hogy könnyen a magyarok elleni bosszúhadjárat ürügyévé válhatott volna.

- Itt a magyarüldözések közepette Csantavér volt egyfajta fordulópont, hiszen lelőttek egy rendőrt, aki történetesen szerb nemzetiségű volt és a belgrádi szerb sajtó rögtön azzal, jött, hogy egy magyar-lakta faluban lelőttek egy szerb rendőrt.
Dudás Károly csantavéri író: Igen, hát nagy bajaink közepette még ez tetőzte nyilván a bajt és én is megdöbbentem, amikor meghallottam, hogy szülőfalumat rendőrség vette körül kutyákkal, rohamrendőrök, s nyilván keresték a gyilkost, és természetesen abban a feszült hangulatban a faluban a szerb sajtót elárasztotta az, hogy egy színmagyar faluban megöltek egy szerb rendőrt. Ugyanakkor majdnem oda jutottunk, hogy örülni kellett, hogy nem magyar ölte meg, hanem nemzettársa ölte meg, hiszen ebben a helyzetben én úgy érzem, hogy azok a szerb nacionalista erők, amelyek keserítik, nem is nacionalista, soviniszta erők, amelyek keserítik az életünket már több mint egy évtizede, azok mindent kihasználtak. Kihasználták nyilván a magyarveréseket, fenyegető levelek érkeztek. Tehát mindent kihasználtak, hogy elüldözzenek innen a szülőföldünkről bennünket.

A fenyegető az itteniek számára az, hogy ha véletlenül egy magyar bűnöző, mert ilyen is akad, lövi le a szerb rendőrt, a feszült helyzetben ugyan ki hiszi el, hogy a gyilkosság nem nemzetiségi összetűzés következménye? Az első pisztolylövés viszont jeladás lehet a szélsőségeseknek a leszámolásra, ahogy ez Boszniában és Koszovóban is kezdődött.

Dudás Károly: - A szülőföldünket pereljük vissza, szülőföldünkön a magyar helységneveket. Én azt hiszem, hogy most kezdjük igazán, nekünk nincs hazánk, az anyaország nem igazán viselkedett korábban sem, most sem hazaként. Ez az ország még kevésbé, ez a nem a hazánk, ez a mi szűkebb pátriánk, a szülőföldünk, a hazánk és itt próbálunk magunknak is hazát teremteni.

Ha az emberi lélek bajban van, segít a pszichológus. Ha egy társadalom lelkibeteg, forduljon a szociális rejtelmek kutatójához. Dr. Hódi Sándor régóta rendel és nyomára jutott a diagnózisnak is: a menekültáradat fölforgatta a hagyományos vajdasági viszonyokat. A horvátországi, boszniai, koszovói szerb menekültek általában a szélsőséges radikális párt szavazói, gyakran ők a nemzetiségi incidensek kezdeményezői.

Dr. Hódi Sándor pszichológus-társadalomkutató: - Százezres tömegek kerültek ide a Vajdaságba, akik azóta senki földjén érzik magukat, mert hát az a rendszer és az a hatalom, amelynek következtében elkerültek, eltűnt felszívódott, átalakul a világ és ezek rendkívüli mértékben flusztráltak. Nem talajtalanok, távlattalanok, összeomlott az értékrend, rendkívül agresszívek. És hát tulajdonképpen ütnének-vernének, amit kérnek. Na most hát persze ki az, aki elsősorban szemet szúr, hát egy más ajkú, egy más nyelvű. De jelzem, nincs szerencsém se lélektani, se politikai szempontból összemosni és azt mondani, hogy van egy magyarüldözés, amely a szerbek részéről történik. Ez azt hiszem az őshonos szerbeknek legalább akkora kereszt, ez a hatszázezer, vagy nem tudom hány százeres tömeg, amelynek se munkahelye, se állása, se jövedelme, se állampolgársága. Jószerével, hogy ezeknek a sorsa mi lesz.

A lélekbúvár szerint a magyarság szempontjából az autonómia lenne a megtartó erő. Ha ezt nem kapja meg, vagy beolvad, vagy áttelepül. Kettős állampolgárság nélkül is.

Dr. Hódi Sándor: - Az állampolgárság követelése egy pánikhangulat eredménye, egy menekülésé, hogy lezárulnak a határok, hogy véglegessé válik egy hátrányos helyzet. Nem ez a baj, hogy ez az igény megjelent, hanem, hogy hagytunk tizenöt évet üresben hiábavalóan elmúlni, hogy kidobtunk egy csomó pénzt az ablakon, amelynek semmi értelme nem volt. Mert nem állt oda koncepcionálisan a magyar autonómia törekvések támogatása mellé. És most majd 15 vagy 20 év után vagy 25 év után visszajutunk oda, hogy az alapkérdéseket kell megoldani.

(Szaniszló Ferenc, 2004. november 29)