A pszichológus szemével

Milyen ma a vajdasági magyarok lelki állapota?

Egy kicsit csüggettek, fásultak az emberek. Azt kell, hogy mondjam, a kezdeti évek lelkesedése, az emberek cselekvő akarata mintha elpárolgott, köddé vált volna. Ma sajnos mindenki egyedül maga próbál boldogulni közösségi szerveződés helyett. Nincsenek már igazán nemzeti célok, hanem csak egyéni törekvések. Ki-ki maga próbál boldogulni. Hadd világítsam meg ezt egy példán! Ha a szlovéneket a mi mai magyar mentalitásunk jellemezte volna, vagy jellemezné, azt hiszem soha életükben nem tudták volna kivívni a függetlenségüket. De ők – velünk ellentétben – össze fogtak nemzeti érdekükért, és nemcsak függetlenségüket vívták ki, hanem a mai jugoszláviai életszínvonalhoz képest mintegy húszszorosára tudták növelni az egy főre eső nemzeti jövedelmüket. Ezt azért mondom, mert a magyarságban, különösképpen a határon kívül élő magyarságban, nem tudatosult kellőképpen az összefogás, a közös fellépés szükségessége. Nálunk azt hiszik az emberek, ha nekivágnak a nagyvilágnak, ott jutnak majd valamire. A maradókra sem az egyet akarás a jellemző, hanem minden magyar a másik magyarral vívódik, pereskedik, hogy annak a szilvafája áthajlik az ő telkére. Egy kicsit szomorú ez. A közös érdek, az egyet akarás hiányának következményeként az elmúlt tíz év alatt tulajdonképpen a magyarság semmit sem tett a saját sorsa érdekében.

Mi az oka a vajdasági magyarság megosztottságának? Háromszázezer miért oszlik meg hat párt között?

Én azt hiszem, hogy a megosztottság nem csak a vajdasági magyarságra jellemző, hanem a politikai élet jellegzetessége. Választások előtt állva látjuk, hogy milyen megosztott a szerb ellenzék is. Ráadásul nem a régit visszasírók, és az újat akarók szerint oszlik meg a politikai élet, hanem az ellenzék soraiban sok a régi káder. A régi rendszer emberei tülekszenek a hatalomért, ezért nem tudnak megegyezni. Ez a helyzet a vajdasági magyarságnál is. Mivel igazi közösségi akarat nem fogalmazódott meg, legalábbis nem vált közakarattá, ezért a kis pártvezérek sütögetik a maguk pecsenyéjét, és próbálnak a húsos fazék közelében maradni. A vajdasági magyar pártélet és a szerb pártélet végzetesen hasonló. Nem nagyon lehet különbséget tenni. Én a kisebbségi magyar politika vonatkozásában csak azt fájlalom, hogy nem kellene a magyar kormány részéről jutalmazni a kisebbségi pártok semmittevését.

Európában senki sem érti, hogy mi okozta a balkáni katasztrófát, és a szerb nép miért támogatja négy elveszített háború után továbbra is Milosevicset, Seseljt és a többi extrém nacionalistát vagy ortodox kommunistát. Miért viselik továbbra is zokszó nélkül a nyomort?

Igen, ez rejtély a nyugat számára, de ha itt megkérdezne a térségben élő ember közül bárkit, akkor világos és egyértelmű választ kapna rá. Itt mindenki számára világos és egyértelmű, hogy tulajdonképpen 89-90-ben nem történt az égvilágon semmi, azon kívül, hogy a régi politikai, gazdasági rendszer összeomlott. De a hatalom, a hatalomtartók, a politikai élet szereplői mind a régiek maradtak. De nem csak ők maradtak. Nem változott az égvilágon semmit az emberek mentalitása sem. Súlyos mentális kérdés az, amely alapján a világ szembekerül a Balkánnal. A szerbek a legfontosabb kérdésekben – függetlenül, hogy ellenzékiek vagy nem – mind hasonlóképpen gondolkodnak. Úgy, ahogyan Milosevics gondolkodik. A meglévő különbségek a mi szempontunkból elhanyagolhatóak. Egyformán viszonyulnak a kisebbségekhez, a nyugathoz, az emberi jogokhoz, a demokráciához. Mindent alárendelnek a szerb hegemóniának. Az a mérvadó szempont számukra.

Ez azt jelenti, hogy ha történetesen hatalomváltás történne, és Milosevicset eltávolítanák a bársonyszékből, igazából nem történne komoly változás az országban politikai és egyéb értelemben?

Változás történne, és ezt a kérdést érdemes kicsit körül járni. A demokrácia, a kisebbségi jogok, a nyugathoz való felzárkózás vonatkozásában vélhetően semmi sem történne. Ugyanakkor elképzelhető, hogy ez a hatalomváltás nem menne simán, ezért biztosan várhatóak lennének zavargások, polgárháborús helyzet alakulna ki, hiszen az ellenzék megosztott és gyenge. A szerb nép lelkületében nem érett meg a változásra való törekvés. Ennek nincs jele az utca emberében, az összejöveteleken sem. A tüntetések mögül hiányzik a tömeg, amely pszichológiai szempontból azt jelezné, hogy a szerb nép megérett a változásra. Rendkívül fájdalmas és szomorú a mentalitásváltás, ennek azonban előbb-utóbb be kell következnie. A szeptemberi választások előtt ennek még nem látni sok jelét.

A Milosevics házaspár egyénisége, észjárása és tetteik lélektani mozgatórugói sok esetben érthetetlenek. Ön pszichológusként megrajzolná-e számunkra Szlobodan és Mira vázlatos portréját?

A hölgyet közelebbről nem ismerem, de az elnök úrral 1992-ben volt alkalmam személyesen találkozni, ami megerősítette azt a korábbi benyomásomat, hogy igen intelligens ember, aki nagyon jól látja a mai eseményeket, és ügyesen mozgatja a figurákat maga körül. Azt gondolom, hogy a média kicsit misztifikálja Milosevicset és a feleségét. Milosevics megtestesíti szerbek mentalitást, a szerb nép óhaját és akaratát. Egyelőre ügyesebbem, mint ahogyan azt megtestesítené valamelyik ellenzéki vezér. A szerb nép egy része Milosevicsnél sokkal nagyobb galádságokra is hajlamos volt, és lenne adott helyzetben.  Pszichológiai naivitás azt hinni, hogy ő irányít mindent.  Minden népnek olyan vezére van, amilyet megérdemel, szokták mondani. Nem elég Milosevics távozása. A szerbségnek is át kell esnie egy kereszttűzön, meg kell hogy változzon a mentalitása, a beállítottsága, értékrendszere, erkölcsi, politikai felfogása, és akkor más vezért választhat magának.

A mostani lehetőségek, állapotok és kilátások számbavételével milyen jövő várhat Szerbiára, a szerb népre illetve a vajdasági magyarokra?

Ezektől küszöbön álló választásoktól nem sok várható. Nem egyéb ez mint ostoba játék a demokrácia jelszavával, ami az emberek becsapására megy ki. Akik a játék részeseként voltaképpen hagyják is magukat becsapni. Itt mindig az győz, aki kiírja a választásokat, aki keveri a lapokat. Most is így fog történni. Azt, hogy ez a helyzet mikor fog megváltozni, még nem lehet pontosan előrelátni. Az elmúlt tíz évben annyi keserűségen, bosszúságon, gyötrelmen mentek keresztül az emberek, hogy biztosra vehető: egyszer a pohár betelik. Megjósolhatatlan, de bármikor előállhat egy fordulat. Az időjáráskutatók azt mondják, hogy nagyon nehéz eldönteni, hogy a sokféle tényező közül mikor mi dönti el, hogy meleg lesz vagy hideg lesz. Tréfásan azt mondják, hogy néha egy lepkeszárny suhintása dönti el, hogy milyen irányt vesznek a fejlemények. Én azt hiszem, hogy ez így lesz ez ebben a társadalmi-történelmi helyzetben is. Egy véletlenszerű esemény, egy előre nem látott dolog elindítja egy folyamatot, amely azután megállíthatatlan lesz. De ezzel a választási játszadozással, meg a Nyugattal, való huzakodással lényegében nem ment a dolog előre semmit.

Kialakulhat-e még egyszer baráti, de legalábbis normális kapcsolat a két nép, mármint a szerb és a magyar között, illetve a két ország között?

Tulajdonképpen nem is igazán konfliktusos ez a helyzet. Tudom, hogy ez meglepően hangzik, de a szerbek nincsenek igazából a magyarokkal haragban. Nagyon erős a szerb nacionalizmus, és amíg a magyarok ez előtt fejet hajtanak, komoly konfliktusra nem kerül sor. A szerbek valahol értékelik is a magyarokat. Még a haragjukban, ellenségeskedésükben is valamiféle elismerés. Szemben, mondjuk az albánokkal vagy szláv testvérnépeikkel, akikkel nagyon összeférhetetlenek. A magyarokat is elnyomják, ugyanakkor elismerően viszonyulnak hozzájuk. Mutatja ezt, hogy milyen szívesen vesznek el magyar feleséget, hogy sok értéket vesznek át tőlünk, a családmodellből, életvitelből, táplálkozási szokásokból. Ez az átvétel olyan erős, hogy a kétszáz éve együtt élő szerbek és magyarok között mentalitásbeli különbséget nem nagyon találni. A szerbek szemében nőtt Magyarország presztízse is. Vonzónak, biztonságosnak tartják, ott helyezik el a bankokban a pénzüket, szívesen telepszenek át, s kezdenek vállalkozásokba.

Igaz-e hogy Szerbiában ismét divatossá vált a sokáig alábecsült magyar nyelv oktatása?

Az élet gyakran előtte jár a politikának. A politika néha mérföldeket le van maradva.  A vegyes házasságokban jól érzékelhető minden. Eddig egyirányú folyamat volt az asszimiláció. Most változik a helyzet. A gyerekek, akik eddig csak szerb nyelven beszéltek, vagy alig tudtak valamit magyarul, most magyarul tanulnak. A szülők megpróbálják őket Szegedre, Kecskemétre átirányulni. Ugyanúgy, ahogy a vajdasági magyar szülők teszik. A magyar szó, a magyar nyelv értéke megnőtt a szemükben, és sokan, akik addig nem akartak, megszólalnak magyarul. Ilyen szempontból kétségtelen, hogy érzékelhető valamilyen fordult.  

(Szaniszló Ferenc, 1991. augusztusa)