Porlunk mint a szikla

Dr. HÓDI Sándor válaszlevele szerkesztői kérdéseinkre

 

Kedves Zoli, hozzám intézett leveledben nagyon fontos kérdéseket vetettél fel, amelyekre szívesen válaszolok, mert ebben látom legsúlyosabb gondjaink egyikét. Azt firtatod, hogy vajon miért vettek részt olyan kevesen az október 6-i megemlékezésen, s vajon nem az én tevékenységem ügyes háttérbe szorítása búvik meg e mögött is?

Válaszomat hadd kezdjem egy mítosz eloszlatásával. Én nem érzem úgy, hogy hátérbe lennék szorítva sem politikai téren, sem a szellemi életben. Mellőzöttségről már inkább beszélhetnénk, aminek bizonyára azaz oka, hogy ezek az idők inkább más alkatú és felfogású embereknek kedveznek, mint amilyen én vagyok. Igaz, a kisebbségi pártéletben nem veszek már aktívan részt, de nem azért, mert kiszorítottak, hanem mert nem láttam ennek tovább értelmét.

Egyre inkább az meggyőződésem, hogy a magyar pártok létrehozásával, amelyből én is kivettem részemet, sokkal többet vesztettünk, mint nyertünk. Nem gondoltuk át a következményeket. Nem gondoltunk arra, hogy a magyarság számarányánál fogva sohasem juttathat be annyi képviselőt a parlamentbe, hogy a többség vígan le ne szavazhatná őket. A választásokon való részvétellel elfogadtuk azokat a játékszabályokat, amelyek az idők végeztéig a vesztes pozíciójára kárhoztatnak bennünket.

Ráadásul a világ szemében hitelesítjük azt a parlamentet, amely leszavaz és jogfosztottságban tart bennünket. A koszovói albánoknak több eszük volt, mint nekünk. Ők tisztában voltak ezzel a kelepcével, és nem mentek bele. Nem azt mondom, hogy nekünk is fegyvert kellett volna fognunk, azt azonban megtehettük volna, hogy mindaddig bojkottáljuk a választásokat, amíg alkotmányos úton nem rendezik sorsunkat. De immár késő a bánat, erről a vonatról lemaradtunk.

A pártokkal kapcsolatos másik nagy problémám az, hogy nem képviselhetik nemzeti közösségünk valós érdekeit anélkül, hogy az ne vonná magával betiltásukat. Más kérdés, hogy ez a veszély nem fenyegeti pártjainkat, amelyek abban versenyeznek egymással, hogy ki tudja alább adni a másiknál. Ennek is meg van a maga logikája: az a pártvezér remélhet nagyobb támogatás Belgrád, Budapest és a nemzetközi közösség részéről, aki a lehető legkevesebbel is beéri. Ennek a licitációnak az eredményeként ma már gyakorlatilag a nullán vagyunk, amiért nem a pártvezéreket kell kárhoztatnunk, hanem magunkat, amiért ilyen szamarak vagyunk.

A pártosodás más káros következményeivel sem számoltunk. A kommunizmus alatt kulcs szerint jutott néhány atyafi pozícióhoz, most a magyar pártok jelentik az ugródeszkát többnyire ugyanazok számukra. Rendben van, ha már így alakultak a dolgok, ám jusson minél több nemzettársunk pozícióhoz. Igen ám, csakhogy a pártok közötti harc annyira elfajult, hogy nemzeti közösségünk a tragikus megosztottság áldozatává vált. Az egyébként is laza kötőszövettel rendelkező délvidéki közösség különféle szekértáborokra szakadt, politikai értelemben széthullott.

A magam részéről ez az, ami jövőnkkel kapcsolatosan a leginkább aggaszt. Nincs az az ügy, nincs az a fórum, amely a délvidéki magyarságot ma egy közös akarat mögé tudná felsorakoztatni. Sőt, ott tartunk, hogy községi szinten sem tudunk már olyan rendezvényt összehozni, amelyen egyaránt megjelennének a különböző pártállású magyarok. Ahol az egyik szekértábor tagjai jelen vannak, onnan az összes többi távol marad. Így aztán akármibe fogunk, annak meg van pecsételve a sorsa: konganak a termek, üresek a széksorok.

Ezt a magányosságot éreztem október 6-án, a szabadságharc mártírjainak tiszteletére rendezett megemlékezésen is. A rendezvényt az adai millenniumi bizottság szervezte, ahogyan eddig is minden évben. Az ünnepség délután négykor kezdődött, hogy ne üsse a VMSZ hat órára meghirdetett rendezvényét. Szomorúan tapasztaltam, hogy ezúttal is milyen kevesen jöttek ki a temetőbe. Nem tudom, hogy a szervezők milyen propagandát fejtettek ki, én azt reméltem, hogy a rendkívüli eseményekre való tekintettel nagy tömeg lesz kint, így is írtam beszédemet.

Az ismerős arcok között néhány "kereszténydemokratán" kívül nem láttam egyetlen más párttagot sem. A "győztes csapatból" nem volt kint senki a megemlékezésen, ahogyan a leköszönő önkormányzat tagjai sem jöttek el koszorúzni.

Nem hiszem, hogy a tájékoztatás hiányáról lenne szó. Hadd szolgáljak erre vonatkozóan egy friss példával. Ma zárultak Adán a Szarvas Gábor Napok. Mivel a rendezvény 30 éves jubileumát ünnepelte, amely a millennium évében az egyetemes magyarság kiemelt rendezvényeinek a sorába tartozik, kellő propaganda előzte meg. Mégis a délelőtti koszorúzási ünnepségen, amely a város szívében zajlott, a megszokott arcokon kívül senkit sem lehetett látni. Ada polgárai nem sokra becsülik községük nagy szülöttét, nem éreztek magukban késztetést arra, tisztelegjenek a nemzet nagy fiának az emléke előtt, ahogyan a negyvennyolcas szabadságharc mártírjai sem késztette néma főhajtásra őket.

De mért jöttek volna el a polgárok, amikor a magyar pártok sem képviseltették magukat. A győztes VMSZ-es csapatból nem volt jelen senki, akik négy éven keresztül a község életét fogják irányítani (!!!), ahogyan a leköszönő önkormányzat sem tette tiszteletét. Tovább megyek.

Nem képviseltette magát a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség sem, továbbá a Jugoszláviai Művelődési Társaság, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, a Magyar Tanszék, a Vajdasági Magyar Pedagógiai Egyesület sem, és sokan mások, akiknek ott lett volna a helyük. Nemcsak a koszorzási ünnepségen, hanem az azt követő tudományos tanácskozáson is, amelyen a magyar nyelvi kultúra kiválóságai osztották meg velünk gondolataikat a magyar nyelv jövőjéről, és a nemzeti létünket érintő legfontosabb kérdésekről. Nagyon szomorú dolgok ezek, amelyek bizonyára nemcsak egy pszichológus számára tünetértékűek. Ehhez a szellemi érdektelenséghez, a nemzettudat ilyen mérvű leépüléséhez, ami jellemzi közéletünket, a pártok ügyei eltörpülnek. Amíg ez a lelkében megroppant nemzet nem talál magára, mások sem tudnak rajta segíteni. Az Isten adjon erőt hozzá neki! Nagyra értékelve fáradozásodat, amit az elmúlt időszakban kifejtettél, nemcsak a tájékoztatás terén, hanem a magyarok világhálón való összefogása ügyében is, fogadd őszinte elismerésemet, barátsággal
Dr. Hódi Sándor .

(Kormos László: HUNSOR-INFO MEDIA Hungarian Swedich Online Resources, 2000. okt.)