Új feladatok előtt

– A legutóbbi többpárti helyhatósági választásokon Adán a VMDK jelöltjei fölényes győzelmet arattak. A képviselő testületnek huszonhat tagja van: tizenkilencen a VMDK, hárman pedig független jelöltként lettek tanácsnokok. A Szerb Megújhodási Mozgalomnak, a Szerbiai Szocialista Pártnak és a Szerb Radikális Pártnak egy-egy jelöltje került be a helyi önkormányzatba.

Dr. Hódi Sándortól, a VMDK Adai Körzeti Szervezetének elnökétől azt kérdeztük, hogy ilyen körülmények között milyen feladatok hárulnak a vajdasági magyarok érdekvédelmi szervezetére Adán?

– A legfőbb gondunk Adán is az, ami más községekben, nevezetesen, hogy sok a talajvesztett, távlatnélkülivé vált ember, akik passzívan sodródnak az eseményekkel, nem vesznek részt sorsuk szervezésében. Félő, hogy a hatalom esetükben könnyen elérheti célját: könnyűszerrel rá tudja venni őket, hogy feladják otthonaikat, és önszántukból vagy félelmükben Magyarországra költözzenek.

Az elmúlt két év alatt a községből sokan elszéledtek, elmenekültek. A fiatal férfikorosztály színe-javát a behívóparancs megtagadásának várható következményei, illetve maga a besorolás veszélye késztette menekvésre. Volt egy vagyonos réteg; ahogy kezdett bizonytalanná válni a politikai és gazdasági helyzet – a tőke logikáját követve – a vállalkozók külföldre mentették megtakarított pénzüket, műhelyeiket, üzemeiket.

Ada már nem a régi. Fizetésosztáskor elszoruló szívvel látom a bankok előtt várakozó hosszú sorokat. A település valamikor jómódú polgárai lerongyolódtak, elszegényedtek. Ilyen értelemben persze mindannyian kárvallottjai vagyunk a történteknek. Mindannyian kilátástalan anyagi helyzetbe kerültünk, máról holnapra élünk. A csüggedés és távlatvesztés azonban a vérszomjas nacionalisták malmára hajtja a vizet.

Gondunkkal szorosan összefügg teendőnk is. Talán tudnánk, hogy mi a teendőnk, de nincs sajtónk, a hírközlő eszközök a hatalom monopóliumát képezik. A hatalom pedig nem érdekelt abban, hogy a VMDK távlatot nyújtson a vajdasági magyarság részére. Még kevésbé serkent bennünket az autonómia megvalósítására. Annál nagyobb a kardcsörtetés, a megfélemlítés. Olyan szellemi légkört kellene teremtenünk, amely távlatot kínál, felvillantja az emberekben a remény szikráit, s megpróbálja őket – nem elriasztani a közéleti szerepvállalástól –, hanem bevonni az önszerveződés valamilyen formájába. Akinek célja van, valamilyen szerepet vállal, az kitartóbbá is válik, reményteljesebb lesz, azt mondhatnánk, hogy bizonyos fokú immunitásra tesz szert a pszichológiai hadviseléssel szemben.

Abból a meggondolásból, hogy csökkentsük az emberek elmagányosodását, elveszettség érzését, létrehoztuk a Nyitott ajtó nevű rendezvényeket. Minden szerdán összejövetelt tartunk, amelyen különféle közérdekű témák kerülnek megbeszélésre. Sajnos, a rendezvényeken többnyire ugyanazokat az arcokat látni, míg azok, akiknek talán a legnagyobb szükségük lenne rá, egyelőre távol maradnak. A kommunista időszakban kialakult közéleti passzivitás súlyos öröksége és tehertétele a vajdasági magyarságnak. Ez az örökség rányomja bélyegét a VMDK-ra és a helyi önkormányzatokra is.

Legfőbb gondunk tehát Adán is, máshol is az, hogy nehéz kimozdítani az embereket a bénult tespedtségből, nehéz rábírni őket sorsuk cselekvő vállalására.

– Néhány vajdasági községben, így Adán is, megteremtődtek a feltételek a VMDK által kidolgozott és elfogadott autonómia koncepció gyakorlati megvalósítására. Ada milyen szerepet vállal az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás megszervezésében?

– A közösségi létig soha el nem jutott, felmorzsolódott, atomizált vajdasági magyarságban szerencsére volt még annyi élet, erő és akarat, hogy az események élvonalába tudott kerülni. A VMDK révén a döntőnek tűnő történelmi helyzetekben integrálni tudtuk a teljes szétesésnek indult magyarságot.

A választásokat követően pedig bizonyos értelemben csakugyan megteremtődtek a feltételek az autonómia koncepció megvalósítására. Ahhoz azonban, hogy ezen a téren előbbre léphessünk, mindannyiunknak szerepet kell vállalnunk. Az autonómia nem fog mennyei mannaként az ölünkbe pottyanni. Márpedig a magyarság úgy viselkedik, mintha erre várna.

Jugoszlávia széthullását követően a szerbek, lám, életük kockáztatása árán sem vállalják, hogy kisebbségi sorba kerüljenek. (Nyílván abból indulnak ki, hogyan viszonyulnak ők a kisebbségekhez, mi várna hát rájuk, ha kisebbségbe kerülnének.) Maguknak államalkotó szerepet vindikálnak mindenütt, míg más népektől, főként a kisebbségektől, elvitatják az önkormányzathoz való jogot is.

A szerbek túlságosan harciasak, erőszakosak. Velünk magyarokkal viszont az a baj, hogy gyakran egy árva szót sem merünk szólni saját érdekünkben. Tenni meg végképp nincs bátorságunk. Kimagyarázkodunk, önfelmentést keresünk a magunk számára, csakhogy ne kelljen szerepet vállalni sem a VMDK-ban, sem az önkormányzatok munkájában. Azzal ámítjuk magunkat, hogy ami elképzelésünk szerint „jár” nekünk, megillet bennünket, azt mások kötelesek biztosítani számunkra, anélkül, hogy nekünk a kisujjunkat kellene mozdítanunk ez ügyben.

Nos, az autonómia megvalósítása terén akkor jutunk előbbre, ha a magyarság soraiban elegendő tettvágy és civil kurázsi lesz. Amiről egyelőre nem beszélhetünk, annak ellenére, hogy az oktatás, a művelődés és a tájékoztatás terén éppen elég keserűség ér bennünket ahhoz, hogy alkalmasint tegyünk valamit saját érdekünkben. Ebben a vonatkozásban Adán sem különb a helyzet, mint más községekben: eléggé passzívak az emberek, csak saját dolgaikkal törődnek, a közügyek iránt nem nagyon érdeklődnek. Így sajnos, Ada sem játszhatja el Vajdaságban az éllovas szerepét.

– Milyen kapcsolat alakult ki a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és az Adán működő politikai pártok között?

– Adai viszonylatban a pártok között korrekt kapcsolatok jöttek létre, különösebb együttműködésről azonban nem beszélhetünk. Talán mert nincs min egyezkedni, nincs tétje a dolognak, hiszen a község lényegi problémáit illetően a tizenkilenc VMDK-s képviselő nem nyom többet a latban, mint a Szerb Megújhodási Mozgalomnak, a Szerbiai Szocialista Pártnak, a Szerb Radikális Pártnak egy-egy képviselője vagy a maradék függetlenek. A pártok, helyi szinten, a csaknem teljes egészében jogfosztott községek díszletei csupán.

A pártok közötti kapcsolatoknál a szerbek és magyarok közötti viszonyok sem jobbak vagy rosszabbak. A fél éve még érezhető etnikai feszültségek, fenntartások azonban mintha napjainkra valamelyest oldódtak volna. Úgy látszik, hogy a nyomor, a nincstelenség a végén összehoz bennünket.

(Pertics Péter: Magyar Szó, Tiszavidék, 1993. július  14.)