Jugoszlávia egy új játszma kezdetén

Hódi Sándor Miloševićről, Koštunicáról, a demokratikus kibontakozás esélyeiről

Kétségtelen, hogy a belgrádi politikai változás fordulópontot jelenthet a szerb nép életében, lehetővé teszi számára azt a szemléletváltást, amelyről egyelőre csak feltételes módban beszélhetünk – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Hódi Sándor. A vajdasági politikai elemző arra figyelmeztetett, az öröm korai lehet, hiszen számtalan jel utal arra, hogy október ötödikén csak a balkáni népek várzivataros történetének egy újabb fejezete vette kezdetét.

–  A Milosevics-rendszer gyakorlatilag egy nap alatt megbukott, de erre a napra tizenkét évet kellett várni. Miért éppen most fordított hátat a nép Milosevicsnek?

– A dolgoknak általában egyszerű a magyarázata. A hihetetlen mértékű szegénység és a közelgő téltől való rettegés éppen elég volt ahhoz, hogy a nép az utcára vonuljon. Az emberek felélték tartalékaikat, és a legostobább számára is nyilvánvalóvá vált, hogy külső segítség nélkül ezt a telet már nem lehet kihúzni. Mivel a Nyugat egyre csak azt hajtogatta, hogy addig nincs segély, amíg nem menesztik Milosevicset, más kiút nem volt, mint félreáll1tani őt, jóllehet politikailag semmi bajuk nem volt vele. Az embargó tehát bevált: a korgó has és üres zseb végül erősebbnek bizonyult minden politikai mesterkedésnél. A válás persze nem ment tányértörés nélkül. Milosevics és munkatársai az utóbbi években hatalmas vagyonokat harácsoltak össze, ami óriási felháborodást váltott ki az elszegényedő rétegekben. Azt, hogy a szociális elégedetlenség milyen nagy szerepet játszott Milosevics menesztésében, mi sem bizonyítja jobban, mint az új államfő személye, aki nem ékesszólásának, nem karizmatikus egyéniségének vagy politikai meggyőződésének köszönhetően nyerte el a választók tetszését, hanem azért, mert maga is ágrólszakadt, nincs vagyona, nem korrupt, ami ritkaságnak számít s balkáni politikában.

– Jelentheti-e a valós megtisztulás kezdetét Szerbiában Milosevics bukása, a vértelen forradalom?

– Sokan úgy vélik, hogy Szerbiában egy csapásra megváltozott minden, a zsarnokságot felváltotta a demokrácia. Erről szó sincs. Nyomatékosítani szeretném, hogy a kilátásba helyezett segélyprogramok sokkal ösztönzőbben hatottak Milosevics menesztésére, mint a volt elnök politikai hibáinak a belátása. A hibákat nem látta be a szerb társadalom. Ellenkezőleg, az új kormány azzal az eredendő bűnnel indul, hogy takargatja a korábbi gaztetteket, és védelmébe veszi azok elkövetőit.

– Ez annyit jelent, hogy Milosevics akár még a hatalomba is visszatérhet?

Vélhetően egy új játszma kezdetén vagyunk, amelyben Milosevics esélyei ugyan rosszabbnak látszanak, mint a korábbi fordulókban, ez azonban csak még nagyobb kihívást jelenthet számára. A világ a zsarnok bukását ünnepli, az öröm azonban korai, mert függetlenül attól, hogy formálisan új ember kerül az állam élére, a lapokat a háttérből még mindig Milosevics keveri. Ha nem így lenne, ő már régen Hágába került volna.

– Vojislav Kostunica szinte a semmiből, az ismeretlenségből került az ellenzék élére, most pedig az elnöki pozícióba. Miért éppen Kostunica?

– Azt hiszem, nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy rá voltak a legkevésbé féltékenyek az ellenzéki pártvezérek, ugyanakkor az ő személye képviseli azt a politikai minimumot, amiben mindannyian meg tudtak egyezni. Ez a minimum nem sok, ahogyan az már lenni szokott a „legkisebb közös többszörös” esetében. Úgy tűnik, Kostunica tisztában van szerepével, többször is hangsúlyozta, hogy csak nagyon rövid ideig óhajtja ezt a posztot betölteni. Mindazonáltal eléggé ellentmondásos személyiség, aki most a demokráciáért küzd, de annak idején támogatta a boszniai, a horvátországi és a koszovói háborút, ami miatt ellenfelei Seseljhez hasonlították, csak szalonképesebb kiadásban. Politikai kampánya során az ország decentralizációjáról beszélt, 1974-ben azonban az akkori Jugoszlávia decentralizációja miatt került szembe a hatalommal. A kompromisszumok emberének látszik, aki képes egyesíteni a szerb ellenzéket, ugyanakkor saját pártján belül egyeduralkodó.

– Sokat várnak tőle a vajdasági magyarok is.

– A vajdasági magyarság egy emberként állt Kostunica mellé a választásokon, ez a szerelem azonban viszonzatlan, mert a kisebbségi jogokat illetően Kostunica éppen olyan szűkkeblű nacionalista, mint a többi szerb pártvezér.

–  Mikorra várható a jugoszláviai, szerbiai helyzet normalizálódása?

– Szerbia hosszú és súlyos konfliktushelyzet elé néz, amely a köztársasági választásokig aligha fog normalizálódni. A törékeny ellenzéki koalíció nem érzi eléggé felvértezve magát ahhoz, hogy teljes egészében magához ragadja a hatalmat, hiszen már így is az a vád éri, hogy úgymond, törvényellenesen megszállta a szerbiai állami intézményeket. Kostunica hívei ugyanakkor attól félnek, hogy ha túl lassan veszik át az ellenőrzést a hatalmat adó intézmények fölött, akkor Milosevics hívei megerősítik pozícióikat, és megkísérelhetik visszafordítani a beindult változásokat.

– Úgy tűnik, a hadsereg egyértelműen az új elnök mögé állt. De mi van a rendkívül erős szerb rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal? Az erre vonatkozó hírek eléggé ellentmondásosak.

– Annak ellenére, hogy a rendőrök nem voltak hajlandók lőni a tüntetőkre, a rendőrség Milosevics kezében van. A titkosrendőrség főnöke nem távozott posztjáról, sőt, egyre magabiztosabb. Milosevics  – saját biztonsága érdekéven  – megpróbálja továbbra is kezébe tartania rendőrséget és annak különleges egységeit, a tárcára azonban az ellenzék is igényt formál, mert tisztában van vele, hogy az érdekkonfliktusok kiéleződése esetén döntő szerepe van annak, hogy azt ki irányítja.

(Pataky István: Magyar Nemzet. Külföld. 2000. október 21., szombat)