„Hova tűnt a sok virág?”

Bácska területén az elmúlt időszakban, a nagyarányú mozgósítások hatására, a Tisza menti községekben, a túlsúlyban magyarok lakta településeken hatalmas méretű béketüntetésekre és megmozdulásokra került sor. Ez a háborúellenes megnyilvánulás a polgárok jogos meggyőződéséből fakadt. A VMDK számtalanszor kérte és követelte a szerb képviselőháztól és a kormánytól, hogy akarata ellenére senkit se kényszerítsenek a polgárháborúban való részvételre.

A titói Jugoszlávia kiszenvedett. A „néphadsereg” megfiatalított vezérkara védtelen lakóházak bombázására ad parancsot Boszniában. Ugyanakkor a szerb Jugoszlávia politikusai, a kisebbségi jogok érvényesítése ürügyén, eszkalálják a háborút a Balkán egyre nagyobb részére. A VMDK nyilatkozatban szólította fel a vajdasági magyarokat a sorkatonai bevonulása megtagadására. Az elmúlt hetekben ismét béketüntetések voltak több magyarlakta településen. Mindez újból időszerűsíti azokat a kérdéseket, amelyekről a VMDK alelnökével magyarországi útja alkalmával beszélgettünk.

- Hódi úr! A VMDK meglehetősen nehéz helyzetbe került a háború miatt. Milyen feladatot állított maga elé a szervezet? Mi a lehetősége ebben a veszélyes közegben?

- A VMDK-ra, bármilyen csekély is a mozgástere, fontos feladatok hárulnak. Naprakészen kell ismernünk az európai történéseket, a Jugoszlávia széthullásával kapcsolatos politikai állásfoglalásokat és értékeléseket. Ennek megfelelően kidolgozzuk a politikai cselekvési stratégiát és megpróbáljuk érvényesíteni azt, mert a kiélezett háborús helyzetet a magyarság nehezen, megfélemlítve, frusztrálva éli meg. Ebben a kilátástalan helyzetben nekünk távlatot kell felkínálnunk a magyar kisebbségnek azért, hogy az emberek bízzanak a jövőben és ne hagyják el az országot, vállalják az otthonmaradást még akkor is, ha ez bizonyos kockázattal jár. Ebben a történelmi kényszerhelyzetben a VMDK-nak olyan atmoszférát kell teremtenie, amelyben ez a magatartásforma megvalósítható.

- Kifejtené e stratégia elemeit? Mire alapszik ez, és mit céloz meg?

- A Carrington-féle békejavaslatok alapján saját kisebbségi szempontunkból kidolgoztuk és megválaszoltuk azt, hogy milyen megoldások elfogadhatóak a vajdasági magyaroknak. Ezek alkalmazhatóak más, kisebbségben élő vagy kisebbségbe kerülő népcsoportok érdekében is. Úgy vélem, olyan modellt alakítottunk ki, amely Kelet-Európa más részein ugyancsak alkalmazható.

- Hogyan fest ez a modell?

- Ez nagyjából megegyezik Carrington béketervének egyik változatával. Ahol többségben van valamelyik népcsoport az adott közigazgatási területen belül, ott lehetőség nyílik területi autonómiára, önkormányzatra. Ez egy megoldás. Ezzel párhuzamosan, tehát nem vagylagosan, a szórványokban élő népcsoportok jövőjét, az egész területre vonatkozóan, személyi elven alapuló kisebbségi önkormányzatok, tulajdonképpen egy kulturális autonómia keretében képzeljük el és tartjuk megvalósíthatónak. Annak a régi és a gyakorlatban bevált sémának megfelelően, ahogyan a különböző egyházközösségek működnek és jól megférnek egymás mellett ugyanazon a területen, eltérő ideológiai, kulturális törekvéseikkel. Ugyanígy a nemzeti kultúrák, a különböző ajkú népek, népcsoportok is tökéletesen megférnek egymás mellett, függetlenül a számarányuktól az adott térségen belül. Az említett modell keretében harmadik megoldás az, hogy azokban a falvakban, városokban - amelyek bár szigetként élnek idegen nyelvi környezetben -, ahol a más ajkú népesség többséget képez, ott lokális autonómiával rendelkező önkormányzattal biztosítsuk a kisebbségek védelmét, identitásuk és kultúrájuk megőrzését. Mindezeken felül úgy gondoljuk, és ezt következetesen képviseljük, hogy azok a kelet-közép-európai régiók, amelyek nagy történelmi, kulturális, gazdasági, politikai hagyományokkal rendelkeznek, sőt, nemzetiségi jellegüknél fogva most még inkább, mint korábban, élvezzenek egy európai értelemben vett regionális státuszt: tehát a térségek gazdasági, politikai, kulturális önállóságával járó minden jogot. Ilyen régió a Vajdaság is. Nyilvánvalóan az említett elgondolások azon megoldási lehetőségek közé tartoznak, amelyek egymás mellett, egymást átfedve biztosíthatják a népcsoportok és népek számára a konfliktusok megoldását, a tartós béke megvalósítását. Ez a VMDK külpolitikai értelemben vett elképzelése.

- Mire törekszenek a belpolitikában?

- Belpolitikai vonatkozásban a gyakorlati élet kínálta és kínálja fel a szükséges lépéseket. Bácska területén az elmúlt időszakban, a nagyarányú mozgósítások hatására, a Tisza menti községekben, a túlsúlyban magyarok lakta településeken hatalmas méretű béketüntetésekre és megmozdulásokra került sor. Ez a háborúellenes megnyilvánulás a polgárok jogos meggyőződéséből fakadt. A VMDK számtalanszor kérte követelte a szerb képviselőháztól, hogy akarata ellenére senkit se kényszerítsenek a polgárháborúba való részvételre. A megmozdulásokat értékelve feljogosítva éreztük magunkat, hogy hivatalos formában forduljunk a szerb képviselőházhoz: hozzon döntést ebben a kérdésben. Vagyis ne kényszerítse a magyarságot és a kisebbségeket testvérgyilkos háborúba, ne mozgósítsa őket tartalékosként. A szerb kormány továbbította levelünket a hadügyminisztériumhoz, ahonnan válaszlevél érkezett. Ebben ismertették azt a belgrádi álláspontot, miszerint a hadsereg védelmére kelt a Horvátországban kiszolgáltatott helyzetbe került szerbeknek. Minthogy a háború szövetségi döntés következménye, ezért a szerb kormány és a hadügyminisztérium nem illetékes a VMDK kérésének elbírálásában. Később is, majd a boszniai háború kirobbanását követően ugyancsak követeltük a kisebbségek akaratának tiszteletben tartását. Sajnos a szerb kormány az országon kívül élő szerbeknek fegyverrel szerez kisebbségi jogot, ugyanakkor a Szerbiában élő nemzetek jogairól hallani sem akar.

- Ha jól értem szavaiból, a VMDK mozgástere bizonyos mértékben beszűkült. Egyezik a véleményünk?

- A kisebbségeknek és a kisebbségi érdekszervezeteknek mindig is igen szűk volt a mozgásterük. Én inkább azt hangsúlyozom, hogy ebben a végtelenül nehéz és kiélezett helyzetben azokat a lépéseket tegyük meg, amelyekre történelmileg lehetőség kínálkozik. Mulasztást nem követhetünk el.

- Hogyan tud ebben az anyaország segíteni? Egyáltalán helytálló-e az anyaország kifejezés?

- A szóhasználat tökéletes. Ez ellen a mi részünkről nincs kifogás. A VMDK kezdettől fogva egyetemes magyarságban gondolkodik. Az anyaország fogalma alatt mi Magyarországot értjük. A magyar kormánnyal korrekt, jó kapcsolatot tartunk fenn. Tudatában vagyunk annak, hogy politikájuk alakításakor figyelembe veszik a vajdasági magyarság érdekeit és ügyelnek arra, döntéseik ne okozzanak káros következményeket. Nem a magyar kormánytól várjuk azt a misszionárius szerepet, amit az Európai Közösségnek és az ENSZ-nek kell betöltenie. A háború megfékezésére sokkal kiélezettebb, határozottabb politikát várunk az Európa Tanácstól és más nemzetközi politikai fórumtól, mivel a magyar kormány lehetőségei igencsak behatároltak. Az anyaországtól az eddig megszokott támogatást igényeljük.

- Hogyan látja a Vajdaságon kívüli szórványmagyarság helyzetét? Miképp változott helyzetük az elmúlt évekhez viszonyítva?

- Több volt köztársaság területén élnek magyarok. Más volt a múltjuk, más a jelenük, és ebből fakadóan a mozgásterük is. Hiszem és remélem, hogy Szlovéniában és Horvátországban a nemzeti kisebbségek nemzetiségi kollektív jogai maradéktalanul érvényesülnek. Sajnos a háború iszonyatos pusztítást okozott különösen a baranyai magyar lakosság körében. Félő, hogy ezeket a sebeket, ezt a pusztítást a majdani jogokkal is nagyon nehéz lesz orvosolni.

- Milyen esélye van a vajdasági magyarok közösségének arra, hogy 1992-ben átütő sikereket érjen el? Vagy illúzió, amit kérdezek?

- Az elmúlt hónapok történéseinek ismeretében nem lehetnek illúzióink. Nyilvánvaló, hogy a délszláv népek közötti konfliktusok, még ha a fegyveres harc mérséklődik is, rövid távon nem megoldhatóak. Ez vonatkozhat Kelet-Közép-Európa más térségeire is. Következésképpen hosszú „menetelésre”, helytállásra kell felkészülnünk, számítva a váratlan fordulatokra, a súlyos megpróbáltatásokra. Azt hiszem, hogy ez a hozzáállás nemcsak a kisebbségekre vonatkozhat, hanem a környezetünkben élő népekre, nemzetekre is. A kelet-európai államok széthullása után egy olyan kérdéssel találtuk magunkat szembe, amelyre nincs modell. Nem ringathatjuk magunkat illúziókban, miszerint ez a kérdés egy csapásra megoldható és levehető a napirendről. Nyilvánvalóan nem erről van szó, hanem naponta, hetente kell megkínlódnunk, megszenvednünk egy-egy felmerülő kérdés vagy korábban elnapolt, szőnyeg alá söpört feszültség, konfliktus megoldásáért.

- Van-e a VMDK-nak Magyarországon kívül olyan partnere, amelyikkel érdemben megvitathatja ezeket a kérdéseket? Egyáltalán, elfogadják-e nyugaton partnerként a VMDK-t?

- Amikor a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége vállalta a vajdasági magyarság önszervezésének politikai irányítását, rendkívül hátrányos helyzetből indult, nehéz történelmi örökséggel kellett megküzdenie. Népcsoportunk apolitikus állapotba került az elmúlt évtizedekben. Részben a konszolidáltabb gazdasági viszonyok, részben a felszín alatt rendkívül durván működő pártállami terror miatt, amely végtelen kárt okozott a magyarság identitástudatában. Ezért nagyon nehéz az embereket arra bátorítani, hogy politikailag is vállalják fel sorsukat. Pedig erre feltétlenül szükség volt és van, hiszen Nyugat-Európában és a tengerentúlon nem tudtak arról, hogy a Vajdaságban magyarok is élnek. Először ezt az űrt töltöttük be. Jelt, hírt adtunk magunkról, hogy léteznek magyarok e tájon. Második lépésként azt a hamis, hazug és megszépített mítoszt romboltuk le, mely szerint a mi sorsunk megoldott, tökéletes és irigylésre méltó. Rámutattunk azokra a rendkívül nehéz és fájó kérdésekre, amelyek a vajdasági magyarság sorsát jellemzik. Sikerült tudatosítanunk a nyugati közvéleményben, hogy létezünk és a helyzetünk még nyitott kérdés. Ezen felül a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nehéz és gyötrelmes munkával elérte, hogy legitimitása van. Az európai kormányok és politikai fórumok tudnak róla, számba veszik. Ugyanakkor nem ringathatjuk magunkat illúziókban, hiszen a háborút még nem sikerült megfékezni. Hogy éppen most, egy kisebbségi szervezetnek a kezdeményezései lesznek meghatározóak, azt nem hisszük. A hágai, utóbb brüsszeli békekonferencián és más fórumokon tudtak, tudnak javaslatainkról. Mi hisszük: ha a konfliktus rendezésére elérkezik a döntő óra, a tárgyalásokon ott lehet majd a VMDK képviselője is.

- Partnerüknek tekintik-e a szerbiai ellenzéki pártok a VMDK-t?

- A szerbiai ellenzéki pártok egyelőre senkit sem tekintenek partnerüknek. Szövetségre léptek egymással, a mindent előző szerb nemzeti egység szellemében, a szerb nép érdekeinek megvédésére. E tény nem teszi lehetővé még a demokratikusabb ellenzéki pártoknak sem, hogy a VMDK-val kokettáljanak. Annál kevésbé, mert ezek politikai alapállása eltér attól a demokratizmustól, amit a mi kisebbségi szervezetünk képvisel. Jelenleg a békemozgalmak egyre aktívabb fellépésére némiképp változott a helyzet: mind a Szerb Demokrata Párt, mind a Szerb Megújhodási Mozgalom és néhány más politikai szervezet egyre határozottabban sorakozik fel a háborúellenes erők mögé. Remélem, a korrektebb kisebbségi politika megvalósulásáért is tenni fognak valamit egyszer.

- Köszönöm a beszélgetést.

(Ónodi János: Ország-Határ 1992. június 8.)