Interetnikus kapcsolatok.

Interetnikus kapcsolatok a Duna-Tisza-Maros-Körös eurorégióban. Ez volt Hódi Sándor délvidéki társadalomkutató előadásának címe a Magyar Tudományos Akadémián a Magyar Tudomány Napja alkalmából.

Hódi az évek óta együtt, vagy egymás mellett élő népek egymáshoz való viszonyát járta körül a tőle megszokott alapossággal. A többségi népek - állapítja meg a szerző - erősebben kötődnek az országhoz, a kisebbségek viszont jobban ragaszkodnak a szülőföldjükhöz. Kutatásának anyaga Nemzeti Önkép címmel könyv alakban is megjelent.

- A sokat vitatott Huntington-jelentések vagy jövendölések szerint nemzeti és etnikai konfliktusok várhatók a világ különböző tájékán. Mennyire lehet ez jellemző itt szűkebb környezetünkben is?

- Azt vizsgáltuk, hogy hogyan és miként merülnek föl az etnikai viszonyok, az etnikai konfliktusok, milyen természetűek az interetnikus kapcsolatok ott, ahol különböző nemzetiségűek, őshonos lakosság él együtt 150-200 éve. Ehhez társul tulajdonképpen az ön által fölvetett kérdés, hogy az újonnan betelepülők és az őshonos lakosok, és ezen belül a különböző etnikumok között mi a helyzet. A kultúra meghatározó szerepe nyilvánvaló az eddigi adatokból is, mert azok a különböző etnikumok, amelyek mondjuk 100-200 éve együtt élnek és azok leszármazottai, pszichológiai attitűdjükben, személyiségvonásaikban, viselkedési mintájukban jobban hasonlítanak egymáshoz, mint akár a saját nyelvi kultúrájuk hordozóihoz, akik viszont egy más kulturális miliőben élnek. Hogy világosabb legyek: azok a szerbek, akik együtt élnek magyarokkal, románokkal, szlovákokkal, hogy úgy mondjam, az egykori Magyarország területén élők, sokkal inkább hasonlítanak egymáshoz és a magyarokhoz is, mint a Dunán és a Száván délebbre élő nemzettársaik. Ez egy kicsit módosítja azt a feltevést, hogy itt etnikai konfliktusokról van szó. Ez csak akkor igaz, hogyha az etnikai eltérés eltérő kultúrát is jelent. Egyéb iránt nem jelenik meg a konfliktus, hiszen hasonló a habitus, a beállítódás, az értékrend. Ez egy rendkívül fontos, mert mindig megjelenik a politikában, a közéletben ez a leegyszerűsítés, hogy különböző etnikumok közötti konfliktusról van szó. Márpedig ebben a térségben szinte ez kizárt, románok, szerbek, szlovákok, magyarok egy része vegyes környezetben élve azonos kultúrát és habitust alakított ki. Viszont nemzettársaik jelentős része, például a boszniai szerbek merőben más kultúrával rendelkeznek. Az a tapasztalatom és a vizsgálatok is ezt vetítik előre, hogy különböző kulturáltságú és habitusú emberek között a konfliktusveszély reális és permanensen jelen van különösen akkor, ha tudatosan egy politikai szándék megvalósításaként vagy akár egy háború következményeként rendkívül nagyméretű migráció alakul ki, és idegen habitusú emberek telepednek rá, telepednek be egy más nyelvi kulturális környezetbe. Tehát ehhez szükséges egy erőszakos mozgás, nagy tömegeket érintő mozgás és nem leredukálva csak az etnikumokra.

- Mindig nagyon fontos kérdés az, hogy a határon túli magyarság meg tud-e maradni ott, ahol él és ahol született? Hiszen azt a kérdést tették fel a kutatás során, hogyha elköltözhetne

megtenné-e és hova költözne?

- Az tény, hogy ma érzületét, hangulatát, jövőképét tekintve határon túli magyarság egy emberként menne. Más kérdés, hogy erre nincs módja, lehetősége, és ugyanakkor az sem borítékolható, hogy ez a pszichés habitus fönnmarad. Ezek általában gerjesztett hangulatok. Tehát hogyha a tévé, rádió naponta beszámol bizonyos réteg rossz közérzetéről, akkor aztán ez a közérzet mintegy ragályossá válik. Amint megjelenik az optimizmus csírája vagy más alternatívák, ez megváltoztatja a közérzetet is.

- Miként változtathatja meg a közérzetet az kettős állampolgárság például?

- Akként, hogy itt a kettős állampolgárság kérdésének a felvetése későn történt, ezt megelőzően már a státustörvény fölvetése is későn történt és ráadásul ezek pótmegoldásként merültek föl. Itt a rendszerváltást követően azonnal megfogalmazódott a helyzet megoldásának a kulcsa is. És a jövőben is ez a megoldás kulcsa, mondjuk így az eurorégiók szellemének megfelelő autonómiák kialakítása. Akkor meredeknek tűnt és nagy visszatetszést vagy ellenérzést váltott ki talán Nyugaton is, meg itt a környező országokban. Ma már azonban erről szó sincs. Az elmúlt tíz év igazolta, hogy a határon túli kisebbségek ráérzése, problémaérzékenysége, jövőképe reális volt és ez a járható út. Én nagyon nehezményezem, hogy ettől a szándéktól, elképzeléstől különféle politikai kombinációk miatt elálltunk és ezt megpróbáltuk aprópénzre váltani, státustörvényre vagy kettős állampolgárságra. Kettős állampolgárság úgy jött volna be, és akkor lett volna helyes és helyénvaló, ha ez tulajdonképpen bizonyos területi autonómiákhoz kötve jelenik meg, nemcsak egy etnikumhoz kötve.

- Még az európai uniós csatlakozás előtt ki kellett volna alakítani ezeket a régiókat?

- Így van. Ennek igazán akadály nem is volt, én magam is tanúsíthatom, hogy nem Bukarest, nem Pozsony, nem Belgrád részéről merültek fel itt ellenérvek, hanem maga a politikai önszerveződés, a politikai élet szerveződése bicsaklott meg és vált erőtlenné, és próbált a gyengébb ellenállás irányba menni. Holott jól tudtuk, hogy Dél-Tirolban is és egyebütt Nyugaton 25-30 éves küzdelem vezetett csak el autonómiákhoz. Azt hittük, hogy majd az ölünkbe pottyan? Dehogy. De a tíz év megmutatta, ma már az Európa Tanács is ott tart, hogy mintegy javaslatként veti fel az autonómiák létrehozását többnemzetiségű térségekben. Tehát ez a mi saját gyengeségünk volt, hát persze, hogy ellenérzésbe ütközött, ezek centralista államok, amelyeknek nemcsak ezzel kell szembenézni, hanem a decentralizációval is. Mert az európai regionalizálódásnak az egyik szellemi mozgatója pontosan az, hogy gyengíteni a centralista államhatalmat, hogy költségvetésből meg tudjanak élni, levegőhöz tudjanak jutni azok a sorvadó területek, vidékek, amelyek egyébként elnéptelenednek és élettelenné válnak. És itt kanyarítanám vissza a szót, tehát ez az életérzés, amely ma reális, ez nem biztos, hogy holnap is így lesz, mert a decentralizáció elkerülhetetlen a regionalizáció vagy autonómia formájában. És ez egy más jövőképet jelent az ott élő emberek számára.

Német B. László: Kossuth Rádió / Szülőföldünk - Határok nélkül. 2003. november 17., hétfő 7:31