A közösségvállalás a legfontosabb

Múlt pénteken az adai Városháza dísztermében bemutatták Hódi Éva és Hódi Sándor Ki kicsoda 2004 című közéleti lexikonját.

Magyar Kultúra Napjához kötődő könyvbemutatón Hódi Éva, a mű társszerzője elmondta, a lexikon valójában kortárs kép­ és adattár, amelynek adatgyűjtése 2000. decemberében kezdődött, s eredetileg 2002-es lexikonnak szánták, a munka azonban elhúzódott, így az első példányt a Szé­chényi István Stratégiakutató In­tézet csak 2005. decemberében jelentethette meg a tóthfalusi Logos Nyomda gondozásában.

A lexikon alapötletéről, felépítéséről, a szerkesztés nehézségeiről Hódi Sándor számolt be:

– Talán nem túlzás, ha azt mondom, ez a munka mérföldkő a vajdasági magyarság életében. A vajdasági magyarság értelmisége állandóan arról cikkezik, hogy mi az esélyünk a jövőt illetően, milyen gondjaink, bajaink vannak. Mindig valamiféle, szomorú kép alakul ki, mert úgy gondoljuk, sok mindenben szegények vagyunk. Közben a világ változik, és a helyzet nem olyan szomorú és lesújtó, mint amilyennek véljük. Úgy tűnik, a jövőben annak van oka bizakodás­ra, aki a legnagyobb szellemi kapacitással, tudástőkével rendelkezik. A világ leggazdagabb em­berei is eszüknek, tudásuknak és ötleteiknek köszönhetik, hogy azok lettek, akik. Az a nemzet, az a nemzetrész fog az elkövetkezőkben labdába rúgni, amely felhalmoz annyi intellektuális kapacitást, hogy megtalálja a boldogulását egyre bonyolultabbá váló világunkban. Nekünk Szibéria nagyságú területünk, ércünk, kincsünk, pénzünk, bankunk nincsen, van viszont valamink, amelynek nem vagyunk tudatában, ez pedig a szellemi tőke. A Széchényi István Stratégiakutató Intézetet azért hoztuk létre, bár tudtuk, nagy fába vágtuk a fej­szénket, hogy felmérjük, milyen esélyekkel, lehetőségekkel ren­delkezünk. Én magam sem tudtam, hogy ezen a téren milyen gazdagok vagyunk, minden okunk megvan a bizakodásra.

Eredetileg ezer adatlapot küldtünk szét ismert kevésbé is­mert személyeknek, tudósoknak, intézményvezetőknek, szerkesztőségeknek, egyesületeknek. Nagyon nehézvolt elhitetnünk, hogy el fog készülni a lexikon, és az a lemaradás, amely egy évtizede jellemez minket az erdélyiekkel és az anyaországgal szemben, behozható. Nagyon sok biztatás, levél, telefon és szaladgálás után azért összejött hatszázvalahány olyan szócikk, amely egységes szerkesztési elvek alapján bemutatja nekünk mindazokat, akik számunkra a szellemi tőkét jelentik. Van ennek a kötetnek különlegessége is: nem olyan szerkesztési elvekkel épül fel, mint egy hagyományos, szokásos Ki kicsoda. Az életmű, a munka, a teljesítmény nálunk is fontos, de annál fontosabb az a szívós helyt­állás, az a rendületlen, hihetet­len kitartás, amellyel a szórvány­ban élő magyarság képviselői tartják a lelket szomszédaikban, ismerőseikben. Úgy gondoltuk, ezek az emberek, akik nem annyira ismertek, megérdemlik, hogy a közösségük odafigyeljen rájuk, mert megmaradásunk szempontjából helytállásuk, közösségi szerepvállalásuk legalább olyan fontos, mint egy igazgatói vagy tanszékvezetői poszt. Vannak a lexikonban olyanok is, akik itt születtek, itt éltek, most azonban külföldön vannak, de ide kötődnek. Fontos kritérium volt a közösségvállalás, és ilyen értelemben új üzenete is van a könyvnek. Szerintünk nem elég az egyéni ambíció, az indíttatás, az is fontos, hogy a közösségnek van-e olyan értelmiségi és szelle­mi rétege, amely felelősséget érez iránta. Ilyen szempontból jól képzett emberekkel rendelkezünk, olyanokkal, akik az elmúlt tíz évben, amikor háborúk sújtottak bennünket, hitet és reményt adtak.

Az adatlap kérdéseire adott válaszok ellenőrzésére nem volt alkalmunk. Aki több adatot szolgáltatott magáról, arról több je­lent meg, aki kevesebbet, arról kevesebb. Az a tervünk, hogy kétévente új kötetet jelentessünk meg, mert máris sok olyan értékes emberről tudunk, akik saját hibánkon kívül kimaradtak a lexikonból, habár itt lenne a helyük. Ez a kiadvány nem kilencvenkilenc éves, elaggott vén emberek breviáriuma, hanem maga az élet: a lexikonban szereplők fele nő, egyharmada fiatal, mert azoknak a fiataloknak, akikben ott van a közösségvállalás igénye, bizalmat előlegeztünk. Ez egy vizuális kor, szeretjük látni annak az arcát, akiről szó van, ezért arra gondoltunk, hogy legyen képtár, arcképcsarnok is a lexikon­ban. Fontosnak tartottuk az elérhetőségi adatokat, az e-mailt, a telefonszámot, a fax-számot is közölni, és már jönnek a visszajelzések, hogy ennek köszönhetően hihetetlenül kitágult a világ, könnyebben felvehetjük a kapcsolatot egymással.

Az a szándékunk, hogy másfél éven belül megjelenjen a következő kötet közel ezer szócikkel.

 Krizsán Mónika: Képes Ifjúság, 2006. jan. 25.