Kiemelt képességű gyerekek

- Tanulási rendellenességek miatt sok tanuló fordult meg nálam a rendelőben. Néha kiderült róluk, hogy a tanulási zavaraik ellenére részképesség-gyengeségekkel küzdő tehetségek. Nem ez volt az általános, nem állítom, hogy a bukdácsoló diákok mind kiemelkedő képességűek lettek voltak, de minden elkallódó gyerekért kár. Az iskolaérettségi vizsgálatok felülbírálása felettébb nagy tapintatot és körültekintést igényel. A beiskolázásra való alkalmatlanságról ugyanis általában egy bizottság dönt, amely figyelembe veszi az óvónő, pszichológus, gyermekorvos, pedagógus stb. véleményét. A döntés az esetek többségében megalapozott, de a bizottság tagjai tévedhetnek is a gyermek szellemi képességeinek a megítélésében. Ennek a bizonyítása meglehetősen nehéz, és szinte mindig nagy ellenállásba ütközik, de mivel a kisegítő iskolából alig van visszaút a „normálisok” világába, ezt a kockázatot vállalni kell a gyermek érdekében.

A tévedéssel is számolni kellett néha. Gondolom, vannak módszerek arra, hogy ne legyenek rossz döntések.

- Ahhoz, hogy a gyermek szellemi képességeinek újraértékelése során a tévedés lehetőségét a minimálisra csökkentsük, önmagában véve a vizsgálatok nem mindig elegendőek, a gyermek bizalmát is meg kell szereznünk. Sokszor éppen a bizalom birtokában jutunk ahhoz a többletismerethez, amelynek fényében másként ítéljük meg szellemi képességeit. Több olyan esetre emlékszem, amikor - bár az ilyesmi kellemetlen - felül kellett bírálnom az első fokú bizottság döntését. Megállapításuk helytállónak bizonyult, hogy a beiskolázásra alkalmatlannak talált gyerekek általános értelmi adottságai gyengék voltak, de a szükséges bizalom vagy a gyerek rokonszenvének hiányában annak specifikus szellemi adottságai rejtve maradtak előttük. Az egyéni adottságok nagyon eltérőek, különböző gyerekek képességstruktúrája nagyon kiegyenlítetlen. Kitűnő mérési módszerek állnak rendelkezésünkre. Különböző mérési módszerek vannak, de attól függően, hogy a vizsgálati eljárásban mely funkciókra esik a hangsúly, ugyanannak a gyereknek a képességeiről is eltérő eredményeket kaphatunk A megbízható eredmény érdekében nemcsak több eljárás kombinálására, a tesztek más körülmények közötti megismétlésére és hosszabb megfigyelésre van szükségünk, hanem az adott gyerek számára valóban kihívást jelentő feladatokra is rá kell éreznünk. A helyzet a tehetségek felismerése szempontjából más okoknál fogva is felettébb bonyolult. Nem csak azért, mert az egyes területeken mutatott képességek nem mondanak semmit a más területeken megjelenő képességekről, és a részképesség-gyengeség elméletben jól megfér a tehetséggel. Előfordul, hogy a legjobb akarattal sem találunk olyan specifikus szellemi adottságokat, amelyben a gyenge értelmi adottságú gyermek az átlagnál jobb lenne. Alacsony teljesítménye miatt értelmi fogyatékosnak tűnik, holott valójában értékes gyerek. Az igazi nehézséget ezeknek az ún. „ál-értelmifogyatékosoknak” a kiszűrése jelenti.

Mivel magyarázható mindez?

- A dolog magyarázata egyszerű. A különleges kreativitású gyerekeknek sokszor másképpen jár az agyuk, mint a többieknek, és másként is viselkednek. Másságuk gyakran alkalmatlanságban, érdektelenségben mutatkozik meg, amivel az óvónők, tanítók nem tudnak mit kezdeni. Azt látják, hogy egyes gyerekek problémásak, szemlátomást unják a foglalkozásokat, nem tudják, és nem is nagyon akarják elfogadni a rájuk szabott programot. A fel nem ismert tehetségek sorsa az iskolában többnyire megpecsételődik, különleges adottságuk hátrányukra lesz.

Mondana példákat a művészetek vagy a tudomány világából, amikor a kiemelkedő képességű alkotónak valamilyen részképesség-gyengesége volt?

- Szerencsére vannak kivételek. A tanulási zavarok, még ha rejtett képességekkel társulnak is, nem jelentik feltétlenül akadályát az alkotóképesség későbbi kibontakozásának. Mindig vannak túlélők. Több nagy szellemet ismerünk, akik maradandó alkotásokat hoztak létre, ma azonban fennakadnának az iskolaérettségi vizsgálatok szűrőjén, és vélhetően a kisegítő iskolába kerülnének. A szokásos iskolai rendbe annak idején is nehezen illeszkedtek be. Talán Einstein példája a legismertebb, aki feltételezhetően diszlexiás volt, csak négyéves kora után tanult meg beszélni, az iskolában nehézfejűnek tartották, bukdácsolt, a főiskolára sem vették fel. Flaubert, az író, Yeats, a költő diszlexiások voltak. Nyelvi deficitet mutató tehetségek között tartják számon Agatha Christie-t is. Schubert, Petőfi, Weöres Sándor matematikából bukott meg. Illyés Gyula az érettségin sem tudta az egyszeregyet. Bernard Shaw gyenge volt helyesírásból, Tolsztojnak állandó tanulási gondjai voltak, Auguste Rodin is nehezen boldogult az iskolában, nem tudott rendesen számolni, írni, olvasni. Edgar Allen Poe-t alkalmatlansága miatt ki is rúgták az iskolából. A legmeggyőzőbb példa mégis Picasso. Nagyon nehezen tanult meg írni és olvasni, soha nem tanult meg szorozni és osztani, és nem tudta megtanulni az ábécé betűinek sorrendjét sem. Ma, ha Picasso iskolaérettségi vizsgálatra kerülne, semmi sem mentené meg attól, hogy értelmi fogyatékosnak minősítsék.

Nekik szerencséjük volt. De hány nagy alkotó veszett vagy vész el hozzájuk hasonló képességekkel?

- A gyermekek beiskolázásával és iskolaérettségével kapcsolatban mindig ez a gondolat jár az eszemben. Annál is inkább, mivel számtalanszor tapasztaltam, hogy az írni, olvasni és főleg a számolni nehezen tanuló gyerekről az óvónők, tanítók, de még a pszichológusok sem feltételezik, hogy az átlagosnál magasabb szintű teljesítményre lehet képes. Pedig példák sora igazolja, hogy képesek lehetnek, nemcsak sportban vagy művészetben, hanem akár tudományos területen is. Ki gondolná, hogy az egyik csodagyerek, aki a médiának köszönhetően nemrégiben került a figyelem központjába, diszlexiás, nehezen tanult meg írni és olvasni, tanulási problémái vannak. Ami semmit sem von le más téren megmutatkozó képességeiből, hiszen gyerekkorában Szent-György Albertet is „nehéz fejűnek” nevezték.

Egyik interjúban említette, hogy nem szeretett iskolába járni.

- Tényleg nem szerettem iskolába járni. Bár a jobb tanulók közé tartoztam, az iskola kész gyötrelem volt számomra. Ennek a titkát csak nemrégiben sikerült megfejtenem. A kreativitással kapcsolatos agykutatások feltárták, hogy a két agyfélteke működése nincs mindig szinkronban egymással, egyik vagy másik ingerületi szintje átmenetileg vagy tartósan magasabb lehet, mint a másiké. Szertelenkedő jobb agyféltekénknek köszönhetően például bonyolult helyzetekben gyorsan és könnyen feltaláljuk magunkat, a világot mindig újnak látjuk, állandóan más megközelítésben észleljük, az életet izgalmas kihívásnak tekintjük. Ez a pörgés ugyanakkor az észlelés, az emlékezet, a pontosság rovására megy, nem hagyja, hogy az előttünk álló feladatra figyeljünk, a kötöttségeket nehezen viseljük, az iskolát taposómalomnak érezzük, kínszenvedés számunkra, ha ugyanazt a munkafeladatot kell végeznünk. Állhatatlanságuk miatt a kreatív észjárású gyerekeknek az átlagosnál nagyobb esélyük van az elkallódásra. A külső, környezeti, vagy belső, egyéni okokból fakadó hátrányok megakadályozhatják őket tehetségük kibontakozásában. Minél szabálytalanabb tehetségről van szó, annál inkább. Pszichológusként mindig arra törekedtem és törekszem, hogy minél kevesebb legyen a félresiklatott életű gyerek, minél kevesebb személyt fosszunk meg attól a támogatástól, melyet képességeinek az elismerése nyújthat számára.

GRUIK Ibolya

Fotó: Gruik Ibolya

Hódi Sándor: Arra törekszem, hogy minél kevesebb legyen a félresiklatott élet

 

A gyerek számára ugyanis nem feltétlenül az a feladat jelenti a kihívást, amellyel mi nyomorgatjuk, hanem ami saját személyiségének a sajátosságaiból adódik. A tesztek zsinórmértékkel mérnek, így nem nagyon alkalmasak a kiemelkedő képességek azonosítására. Az egyéni adottságok miatt a tesztelés során tulajdonképpen mindenki többé-kevésbé deficites marad saját legjobb adottságaihoz képest.