Autonómia a konfliktusok megelőzésére

Az állam- vagy közigazgatási határok a történelem folyamán szinte sehol és sohasem estek egybe az etnikai területekkel. A kisebbségbe került etnikai kollektivitások helyzetének rendezésére születtek és születnek a kisebbségi autonómiákkal kapcsolatos elképzelések. Egy ilyen elképzelést dolgozott ki három évvel ezelőtt dr. Hódi Sándor - akkor a VMDK alelnökeként -, s most, a VMSZ Tanácsának tagjaként is szorgalmazza a vajdasági magyarság autonómiáját. Az autonómia koncepciók megvalósíthatásának lehetőségeiről készült interjúnk dr. Hódi Sándorral.

- Milyen érvek szólnak a vajdasági magyarság esetében az autonómia mellett?

- Európa 36 országában a 752 millió lakos közül több mint 100 millióan élnek kisebbségben. Csak egyetlen olyan ország van - Portugália - ahol nincsenek más népcsoportok. A többi országban változó számarányban bár, de mindenütt vannak kisebbségek, és jogaikat csak kevés helyen sikerült szilárd alapokra helyezni. A FUEV (Európai Népcsopor-tok Szövetségi Uniója) kimutatása szerint emiatt hat országban (Nagy-Britannia, Románia, Szlovákia, Spanyolország, Macedónia, Moldávia) jelentős etnikai feszültségek vannak. További öt országban (Törökország, Horvátország, Jugoszlávia, Bosznia-Hercegovina, Oroszország) az etnikai feszültségek véres konfliktussá, fegyveres összetűzésekig fajultak. Öt ország pedig (Albánia, Görögország, Bulgária, Ukrajna, Lettország) etnikai feszültségben áll a szomszédos államokkal.

A fennálló nemzetiségi problémák megoldása és a konfliktusok megelőzése szempontjából elkerülhetetlennek látszik az autonómiához való jog elismerése és garantálása. E téren példaként szolgálhatnak a már működő európai modellek. Igaz, hogy ezek még nem váltak nemzetközi standardokká, az egységessé váló Európában azonban a népek és népcsoportok számára aligha lehet majd kétféle jogot alkalmazni. A magyarság sem lehet másodrendű nép sehol Európában, különösen nem azokban az országokban, ahol az őshonos lakosság körébe tartozik. Ez az egyik része a dolognak.

A másik az, hogy a vajdasági magyarság, amióta kisebbségi sorba került, nélkülözi az élet gazdasági és fogyasztói bázisát. És ez még inkább így lesz az egyre inkább a centralizált Szerbiában, amelyben a teljes kisemmizettség veszélye fenyeget bennünket. Mindaz, amit a magyarság alkot, megtermel, az különböző adók, elvonások révén mások javát szolgálja. Ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon, hogy az elvonásoknak, átömlesztéseknek, a teljes kisemmizettség állapotának véget vessünk, illetve mértéket szabjunk, a belső önrendelkezési jog elve alapján gazdasági és politikai önállóságra, autonómiára van szükségünk.

Kisebbségben, feszültségben

- Vizsgálódások állapították meg, hogy az ember számára kisebbségben élni annyit jelent, mint állandó feszültségben élni még akkor is, ha a politikai és gazdasági körülmények ideálisnak mondhatók. Tapasztalnunk kell viszont, hogy minden, a kisebbségek helyzetével kapcsolatos kezdeményezés újabb feszültségek forrása. Meg kell tanulnunk feszültségben élni?

- Az élet, hogy egy közhellyel szóljunk, szüntelen harc az egyének, családok, népek életében egyaránt. Az emberek nem élhetnek úgy, hogy ne lenne részük különféle konfliktusokban. Az eltérő vagy ellentétes célok, értékek, magatartások és emberi viszonyulások miatt a konfliktusok nem küszöbölhetők ki, s nem oldhatók meg egyszer s mindenkorra. Akkor sem, ha feladjuk önállóságunkat, ha tartósan mások elvárásaihoz, normáihoz igazodunk. Ebben az esetben ugyanis - a pszichológia jól ismeri ezt a jelenséget különböző leépülési, önpusztítási folyamatok indulnak el. Így van ez a kisebbségek életében is. A hátrányos társadalmi helyzet az emberek egész csoportját téríti el érdekeik együttes megjelenítésétől, tevékenységük összehangolásától, ami az adott csoport megszűnéséhez vezethet.

Meg kell tanulni kiállni és küzdeni érdekeinkért. Ez a harc, ez a küzdelem nem spórolható meg. Ennyiben állandó feszültségben kell élnünk, a kisebbségieknek, hátrányos helyzetűeknek különösképpen. Azt azonban világosan kell látnunk, hogy nem a kisebbségek elégedetlensége, a helyzetük rendezésére irányuló kezdeményezés jelenti a feszültség forrását, hanem a többségi népek erőszaktétele felettük.

- Általános vélemény szerint a jelenlegi politikai körülmények között nemzetközi támogatás, és az adott ország kormányzatának beleegyezése nélkül mindenfajta autonómia illúzió. Hogyan értékeli, a kisebbségi sorsban élő magyarság esetében a nemzetközi közösség hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez és az anyaország európai integrációs szándéka mennyire befolyásolja a magyar kisebbségi kollektivitások további politikai tevékenységét az autonómia-törekvések ügyében?

- Azt, hogy mi az illúzió, és mi nem, a jövőre vonatkozóan nagyon nehéz eldönteni. Ki hitte volna néhány évvel ezelőtt, hogy a kommunista birodalom összeomlik, hogy az egykori Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia szétesik? Tény ugyanakkor, hogy a dolgok pillanatnyi állása szerint az autonómia szempontjából nem éppen kecsegtetőek a kilátások. Ebből kifolyólag sokan hajlamosak arra, hogy elcsüggedjenek, hogy a napi politika elvárásainak megfelelően lefaragjanak igényeikből.

Ami a nemzetközi közösség viszonyulását illeti, nem lenne szerencsés elfeledkeznünk arról a körülményről, hogy a genfi békekonferenciára készült, 1992 dec. 16-án kelt nyilatkozatban közzétett „Vance-Owen terv”, amely nem csak Horvátország és Bosznia-Hercegovina, hanem Szerbia területére vonatkozóan is konkretizálta az autonómiák tervezetét, nem vesztette érvényét. Érvényes továbbá az Európa Tanács 1993. február 1-jén előterjesztett 1201. Ajánlása is, amelynek 11. cikkelye kimondja, hogy: „Azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státussal rendelkezzenek.”

Más kérdés, hogy az Ajánlások nem kötelező érvényűek, s hogy az Európa Tanács részéről az államszerződések aláírását elősegítendő Keret-megállapodás a kisebbségek jogvédelmére vonatkozóan ennél lényegesen kevesebbet kínál fel. Éppen ezért magyar részről ezt hiba lenne államszerződéssel szentesíteni. A magyar kérdés Közép-Európa legjelentősebb problémája, amit a legmesszebbmenő autonómia jogokkal lehet csak megoldani. A megvalósításhoz vezető út nyilvánvalóan hosszú és körülményes lesz és azon belül a magyar kormány taktikai jellegű politikai megnyilatkozásai nem kell hogy feltétlenül egybeessenek a kisebbségek stratégiai célkitűzéseivel.

Rendezés több szinten

- A mi körülményeink között a leginkább vitatott és a többségi nemzet részéről a legnagyobb ellenállásba ütköző javaslat a magyar területi autonómia. Mi a válasz a területi autonómiával kapcsolatban a politikai megnyilatkozásokban elhangzó számos fenntartásra?

- A kisebbségek helyzetét települési rendszerüktől, életkörülményeiktől függően általában több szinten lehet csak megnyugtatóan rendezni. Az ún. „hármas autonómia” alkalmas lehet erre. A hét magyar többségű önkormányzat képezné a területi autonómia alapját. A helyhatósági választásokat követően meg lehetett volna már tenni ez irányban az első lépéseket. Mivel azonban az önkormányzatok jogfosztottak, nem rendelkeznek anyagi javakkal, gyakorlatilag kényszerigazgatás alatt állnak, ahogyan maga az ország is, nincs mód jelentős előrelépésre. Az önkormányzatok élnek ugyan az együttműködés lehetőségeivel, mint ahogyan előkészületek folynak az Önkormányzati Tanács létrehozására, mindez azonban csak formális lépést jelent az autonómia kiépítése felé. De szó sincs arról, hogy a területi autonómia valamiként a szórvány magyarság rovására menne. Ellenkezőleg, a területi autonómia erősítené és szilárd alapot biztosítana a perszonális autonómiának és a helyi önkormányza-toknak is.

Ami viszont a más nemzetiségűek helyzetének megoldását illeti, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy Dél-Tirolban például békésen élnek együtt az olaszok, ladinok, németek, elsősorban annak köszönhetően, hogy messzemenő önkormányzati jogokat élveznek. Az olaszok nagy része ma szívesebben élne kisebbségiként Dél-Tirolban, mint többségiként Dél-Olaszországban vagy Szicíliában. Olyannyira, hogy törvénnyel kell gátat vetni betelepülésüknek.

Vélhetően hasonló lenne a helyzet a magyar területi autonómia esetében is. Ha mondjuk a magyar autonómia viszonylagos gazdasági önállóságával a nagyobb vállalkozási lehetőségeivel, különböző vámkedvezményekkel, kettős állampolgársággal stb. magasabb életszínvonalat, szabadabb életet, tágabb mozgásteret biztosítana az ott élőknek, mint Szerbia más része, az nem csak hogy nem lenne a szerbek ellenére, hanem vonzó lenne az ő számukra is.

- Önök a VMSZ-ben törvényhozási jogot is követelnek a kisebbségi autonómiának. Milyen kérdésekben követelik ezt a jogot, és milyenek az esélyek ennek kiharcolására akkor, amikor Szerbiában az alkotmány szerint a tartományok területi autonómiával rendelkeznek, mégsincs törvényhozási joguk?

- A törvényhozási jogkör követelése bizonyos területekre vonatkozóan már az alapdokumentum megfogalmazódásakor felvetődött, de akkor ezt elvetettük, mert az adott politikai helyzetben ragaszkodni kívántunk a Carrington-féle dokumentum betűjéhez és szelleméhez. Ma a megoldás módját és keretét inkább a létező példák és minták alapján keressük, márpedig a létező és jól funkcionáló autonómiák bizonyos kérdésekben törvényhozási jogkörrel is rendelkeznek. Azt, hogy a vajdasági magyarság esetében konkrétan milyen kérdésekben lenne feltétlenül szükség a törvényhozási jogkörre, még nincs eldöntve. Most van folyamatban az autonómia tervezet ilyen jellegű kiegészítése.

Az esélyekkel kapcsolatosan pedig csak arra kell gondolnunk, hogy a horvátországi Krajinában fele annyi szerb él, ahány magyar Szerbiában. A horvát alkotmány garantálja számukra mindazt, amire a vajdasági magyarság autonómia törekvése irányul. Nekik a felkínált autonómia nem elegendő, mi beérnénk vele. Az egységes Európa gondolata kizárja a kettős mércéket, ezért előbb vagy utóbb a Balkánon is közös nevezőre kell jutni a kisebbségi jogokat illetően.

 Friedrich Anna: Magyar Szó, 1995. március 12.