Vajdasági helyzet

- Milyen jelenleg a vajdasági magyarság hangulata?

- A tíz éves megpróbáltatás, amely során a magyarság sok mindent megélt, kissé elfásulttá, érdektelenné tette az embereket. A „kaparj kurta” szemlélet vált uralkodóvá. Mindenki egyedül próbál boldogulni. Nincsenek nemzeti érdekek, közös célok, csak egyéni törekvések. Ha a szlovéneket a mi magyar mentalitásunk jellemezné, soha sem tudták volna kivívni függetlenségüket. De ők – velünk ellentétben –, nemzeti érdekükért való összefogásuknak köszönhetően, a mai jugoszláviai életszínvonalhoz viszonyítva húszszorosára tudták növelni az egy főre eső nemzeti jövedelmüket. „Janez” tisztában van vele, hogy egyedül semmire sem megy. Csak a mi emberünk hiszi ezt, aki itt hagy csapot-papot, szép új házát, a bőven termő szülőföldjét, és nekivág a nagyvilágnak. Vagy ha marad, akkor magyar szomszédját pereli, hogy árnyékot vet a szilvafája az ő kertjére.

- Hogyan vélekedik a vajdasági magyarság a most készülő státustörvényről?

- Sehogyan sem. Nem érdekli őket. A státustörvény nem jelent semmit a vajdasági magyarok számára. Kettős állampolgárságot szeretnének, hogy utazhassanak a nagyvilágba. Sajnos, sokan, akik megszerezték a magyar állampolgárságot, amint útlevelet kaptak Magyarországon, tovább álltak a nyugati országokba, Kanadába, Ausztráliába.

- És miként vélekednek a külhoni állampolgárságról?

- A külhoni állampolgárság fogalmát itt nem érti senki. Nem értik, hogy mért kellene státus

magyaroknak vagy külhoni állampolgároknak lenniük,  mért ne lehetnének magyar állampolgárok. Ugyanúgy, ahogyan a Magyarországra bevándorló szerbek, oroszok, arabok, kínaiak, izraeliek magyar állampolgárságot kapnak. Elvileg mindenki bevándorolhat Magyarországra, Kft-t alapíthat, ingatlant vásárolhat, állampolgárságot kaphat, csak a határon túli magyarok elé próbálnak barikádokat állítani. Ez is azt példázza, hogy többszörös hátrányt jelent határon túli magyarnak lenni.

De van az éremnek másik oldala is. Az elmúlt tíz év alatt a határon túli magyarok jóformán semmit sem tettek saját sorsuk érdekében. A legkisebb ellenállás irányát választották: oldja meg valaki más a helyzetüket. Oldja meg Belgrád, Budapest, a magyar kormány, Nyugat, vagy akárki, csak nekik ne kelljen a kisújukat se mozdítani semmiért.  Esze ágában sincs senkinek, hogy harcoljon a magyarság önrendelkezési jogaiért, a magyar autonómiáért. Egyetlen magyar pártról sincs tudomásom, amely ma területi autonómiáért küzdene, az önrendelkezés más formáiról, népszavazásról, visszacsatolásról nem is beszélve. A mai kisebbségpolitika a magyar élettér feladását szolgálja. A magyar útlevelek osztogatása – külhoni állampolgárság vagy kettős állampolgárság formájában – csak felerősítené ezt a folyamatot. Alkalmat teremtene arra, hogy a helyzetükkel elégedetlen emberek még könnyebben szétszéledjenek a nagyvilágban, ahelyett, hogy otthont próbálnának teremteni maguknak, autonómiáért harcolnának. 

- Mi a véleménye Milosevics és a felesége pszichológiájáról? 

- Értelmetlen dolog Milosevics démonizálása. A szerbek a legfontosabb kérdésekben mind hasonlóképpen gondolkodnak mint Milosevics. A meglévő különbségek a mi szempontunkból elhanyagolhatóak: egyformán viszonyulnak a kisebbségekhez, az emberi jogokhoz, a demokráciához, mindent a szerb hegemónia szempontjából néznek.

- Mit várható a választásoktól?

- Semmi. Nincs tétje a választásoknak. Ostoba játék a demokráciával, amely az emberek átverésén alapszik. Akik egyébként a játék részeseként hagyják átverni, „bepalizni” magukat. Mindig az győz, aki kiírja a választásokat, aki keveri a lapokat. Okosan tették az albánok, s okosan teszik a montenegróiak, hogy ebben az ostoba játékban nem vettek, illetve nem vesznek részt.  Mi magyarok, sajnos, naivan bedőltünk ennek a maszlagnak, mindig vevők vagyunk az üres ígéretekre, jól érezzük magunkat a vesztes pozíciójában. A választásokon való részvételünkkel mi magunk hitelesítjük a világ szemében azt a hatalmat, amely jogfosztottságban tart bennünket, anélkül, hogy a legcsekélyebb eredményt tudnánk elérni a választásokon való részvételünkkel.

- Mi az oka a magyar pártok közötti torzsalkodásnak?

- Ugyan az, ami a szerb pártok közötti összeférhetetlenségnek. Ezen a téren nincs különbség a magyar és a szerb politikusok között. Aki ma a politikai színtéren jelen van, itt is, ott is mind régi káder. Nem a szerbek vagy magyarok érdekeit képviselik, hanem a húsosfazékón marakszanak. Mitől változna meg itt a világ, hiszen mind egy szálig csupa régi káder foglalkozik politikával. Azokat, akik valami újat hozhattak volna ide, rég elűzték, letaposták, lenyilazták. Hangsúlyozom, ez korántsem csak a szerb pártokra vonatkozik. Ez a helyzet a magyar kisebbségpolitikával is. Sőt, ez utóbbi esetben a helyzet talán még rosszabb. Rosszabb annyiban, hogy élvezik a magyar kormány támogatását. Számomra rejtély, hogy a mindenkori magyar kormány mért támogatja a semmit sem akarást és a mellébeszélést? Mért nem támogatja helyette a kisebbségi autonómiák gondolatának a hordozóit?

Dezső János: Rádióinterjú 2000. augusztus 27. de. 9 óra Kossuth Rádió, Vasárnapi Világóra