Köszönöm, Drágám!

Berényi Klára interjúja dr. Hódi Sándorral

- Hódi Sándornak a legújabb kötete a Köszönöm, Drágám! Mit takar ez a cím?

- A könyv címe kifejezi az egész kutatás lényegét, amely minden előzetes elvárásom ellenére nagyon pozitív volt. Abból indultam ki, hogy mindenki a házasság válságáról beszél, a család fölbomlásáról, és ebben sok igazság van. Ez a tendencia jelen van nálunk, Vajdaságban is, ahogyan az egész Nyugati világban. Nemrégiben olvastam, hogy az Egyesült Államokban például többen vannak, akik együtt élnek és nem szentesítették a kapcsolatukat, mint ahányan házasságban élnek. Ez egy olyan trend, ami elgondolkoztat bennünket. Egyre nagyobb az idegenkedés férfiak és nők részéről a házassággal szemben. Egyre több a magánosan élő férfi és nő. Egy nagy kutatási anyagon, amelyben 1100 férfi és 1100 nő vett részt, vizsgáltam különböző problémák, konfliktusok mentén, hogy vajon mi lehet a magyarázata ennek az idegenkedésnek. Valóban olyan elviselhetetlen és szörnyűséges dolog-e a család mint amilyen híre van? A Köszönöm, Drágám cím azt jelzi, hogy nálunk, Vajdaságban, ebben a nyelvi-kulturális miliőben a család és a házasság még nagy értéke képvisel, az élet nem szolgál rá arra a borúlátásra, ahogyan sokan a házasságra tekintenek. Természetesen vannak problémák, de az emberek többsége, legalábbis a felmérésben részt vevők többsége jól érzi magát a házasságában, és akik magányosak, azoknak is az a céljuk, hogy kapcsolatot teremtsenek valakivel, egy jó házasságot tető alá hozzanak.

Nyugaton a biztosító társaságok a káros szenvedélyek mellett azt is figyelembe veszik, hogy valaki házasságban él vagy sem. Ami természetes, hiszen kimutatták, hogy azok, akik házasságban élnek, jó családi közösségben, általában egészségesebbek, hosszabban élnek, kevesebbet betegeskednek, ritkábban éri őket baleset, kevésbé vannak kitéve káros szenvedélyeknek, vagyis a család megtartó, éltető erőt jelent. Számos olyan betegség van, amelynek a gyakorisága szignifikánsan összefügg a harmonikus házassággal, illetve annak hiányával. Ez nem azt jelenti, hogy adott esetben egy rossz házasságot, amit nem lehet helyrehozni, megreparálni, nem kell felbontani. Ha az együttélés lehetetlenné válik, nincs más megoldás. Ez azonban nem válhat mindennapi gyakorlattá. Nem érvényesülhet az a rövidlátó szemlélet, ami ma Amerikában divat, hogy minden este készítsük el a zárszámadást, az egyenleget, hogy megéri-e az illetővel továbbra is együtt élni vagy nem. Ma jól jártam vele vagy nem. Ez a hihetetlenül önző, rövidlátó, individualista szemlélet az, ami nagyon sok kapcsolatnak véget vet. Ki látja előre azt, hogy mit hoz a holnap, és ki, milyen segítségre szorul a társa részéről? Vajdaságban szerencsére nem így viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Vonatkozik ez a vegyes házasságokra is, hiszen a házasságok egy rész vegyes házasság. A házasságokon belül az egyik legnagyobb probléma, hogy a házastársak részéről a másikra vonatkozóan túl sok a kritikai észrevétel, és ehhez képest túl kevés a dicséret, az elismerés. Márpedig a kettőnek valahol egyensúlyban kellene lennie. A házastársak általában nem nagyon szoktak a másiknak semmit se megköszönni. A kedvességet, figyelmességet elvárják egymástól, de azt természetesnek tekintik. A köszönet elmaradása azonban a kedveskedő fél számára nem azt jelenti, hogy iparkodását természetesnek tekintjük, hanem azt, hogy figyelembe se vesszük, nem jelent számunkra semmit. Ha kedvességben, figyelmességben részesülünk, jelezzük, hogy jólesett, mondjuk azt, hogy köszönöm Annuskám, köszönöm, Mariskám, köszönöm Józsi, köszönöm, Péter. Kicsit viszolygunk az ilyesmitől, nem szoktuk meg. De bezzeg, ha bírálni, kritizálni kell, azt természetesnek tekintjük: már megint hol voltál?, megint nem törölted le a lábadat, megint részeg vagy, megint elsóztad, odaégetted az ebédet, ezt nem lehet büntetlenül naphosszat hajtogatni anélkül, hogy az elismerő szavak egyetlen egyszer elhangzanának. A könyv végkicsengése az, ami egy fajta summázat is, hogy egymás felé pozitív gesztusokat kell tenni.

-- Amikor praktizálni kezdtem, észrevettem, hogy bármilyen problémával fordultak hozzám az emberek, akármelyik szálon kezdjük el az életüket göngyölni, előbb vagy utóbb eljutottunk a családhoz. Vagy a jelenlegi családi körülményekhez, vagy a gyermekkori családi miliőhöz. Eljutottunk azokig az intim személyi kapcsolatokig, amelyek esszenciális fontosságúak az ember életében. Nagyon fontos kérdések. Miután erre rá jön az ember, eltűnődik az ember, hogy vajon a szakma miért foglalkozik a családkutatással és a párkapcsolatok alakulásával. Én tíz évet szántam rá, nagyon sok mélyinterjút készítettem, összesen 2200 személyről, házasságban élő vagy elvált személy párkapcsolatáról, készítettem egy alapos áttekintő elemzést. Fele-fele arányban szerepeltek köztük nők és férfiak. Nem ismeretes számomra sem nálunk, sem Magyarországon egy ilyen volumenű családszociológiai felmérés.

Nos, mi volt az, ami az én oldalamat furdalta? Elsősorban az, hogy vajon miért idegenkednek mind többen a házasság gondolatától. Miért veszít népszerűségéből a család? Miért vállalják egyre többen a magányos életet, férfiak és nők egyaránt? Vannak települések, ahol a felnőtt lakosság 25-30 százaléka egyedül él. Miért ez a félelem, ez a tartózkodás az emberekben a párkapcsolatoktól? Egyáltalán, miért van jelen a társadalomban a családellenesség, a családi értékek tudatos rombolása? Az emberek panaszai, a vonatkozó szakirodalom, valamint saját fejem alapján összeírtam száz valahány problémát, amin az emberek hajba tudnak kapni egymással. Egy 2200 személyből álló mintán megpróbáltam kiszűrni, hogy mik a konfliktusok leggyakoribb okai, min is marakszunk tulajdonképpen, hitük szerint miért válnak el egymástól az emberek, miért nem tudnak boldog családi életet élni? És fordítva, mi a titka annak, hogy a problémák ellenére sokan mégis együtt maradnak, jó házasságban élnek? Mi a titka annak, hogy a házasságok 25-30 százaléka már az első évben felbomlik, a másik 25 százalék rámegy az azt követő strapás évekre?

- És milyen felismerésekkel szolgált a felmérés?

- Sok új meglátással szolgált. Ezeknek az eredményeknek egy részét dolgoztam fel a könyvben, amelynek a Köszönöm, Drágám! címet adtam. Magának a könyv címének is története van. Nyilvánvalóan az életszemléletemből, optimista természetemből fakadóan pozitív beállítódás vagyok. Pozitív szemléletű maga a mű is. Az emberek a könyvekkel kapcsolatban gyakran felteszik azt az ominózus kérdést, hogy milyen tanulságokkal szolgál, milyen a receptet ad, személyes problémáikra kínál-e valamilyen megoldást. Nos, a könyv kínál megoldásokat. Mindenre van megoldás, a legnagyobb problémáknak is, de mindennek ára van. Mindennek alaposan utána kell járni, és az embernek szemléletet is kell váltania.

Itt van mindjárt az első nagy titok. Mi az oka annak, hogy a csinos titkárnők mindig a gazdag pocakos főnökükbe szeretnek bele, és nem a szegény, keszeg kifutó legénybe, vagy a hivatalsegédbe? Furcsa dolog a szerelem.

A másik kulcsproblémát a konfliktusok jelentik. Általában úgy nevelnek, úgy szocializálnak bennünket, hogy a konfliktusokat kerülni kell, távol kell tartani az életünktől, békességre kell törekednünk. A konfliktusokat azonban nem lehet megkerülni, ott vannak velünk, amíg csak élünk. Meg kell tanulni együtt élni velük, meg kell tanulni megoldani őket, és meg is lehet.  A Köszönöm, Drágám című könyv kínál néhány tippet, hogyan lehet a konfliktusok egyikére, másikára megoldást találni.

A jó házasságnak nyílván vannak a maga személyi feltételei. Az első az alkalmasság kérdése. Vajon mindenki egyformán alkalmas arra, hogy biciklizzen, ússzon, házasságban éljen? Aligha. Nem elérhetetlen feltételek ezek, de azért bizonyos személyi érettség szükséges hozzá, bizonyos tudás kell hozzá, bizonyos készségeket el kell sajátítani.  

Ösztönös vagy tudatos a partner kiválasztása? A véletlenen múlik? A házasság csakugyan az égben köttetik? Miért pont abba a személybe botlunk bele, akivel összekerülünk? Miért hozzá ragaszkodunk és nem egy másik személyhez? A szakemberek könyvtárakat írtak össze ezekről a kérdésekről, amelyekre megnyugtató válasz ma sincs. De – és ezt a könyv sugallja –, tulajdonképpen mindegy, hogy mi a titka választásunknak, a dolgok nem ezen múlnak, hanem magán a döntésen, az elhatározáson. Azok, akik valamilyen oknál fogva úgy döntenek, hogy ha törik, ha szakad, mindenképpen együtt élnek, ezzel az elhatározással kétségtelenül nagyon sok mindent tető alá tudnak hozni. Nagyon sok nehézséget le tudnak küzdeni.

Megnéztem, hogy nálunk, Vajdaságban mi minden szerepel a házasság motívumai között. A legtöbben a szerelemre hivatkoztak, és ezen a téren a férfiak és nők között nincs különbség. Az érdekházasság meglehetősen ritka, a gazdag családba való „benősülés” vagy a „jó parti” keveseket motivál házasságra. Többségükben magukhoz hasonló iskolai végzettségű és társadalmi státusú párt választanak az emberek.

- A könyvben találhatunk tippeket arra vonatkozóan is, hogyan tegyük tönkre a házasságunkat.

- Ahol a méreg, ott a gyógyszer is. Ez így van a házassággal is. Ha partnerünkkel el akarjuk mérgesíteni a kapcsolatot, elég, ha állandóan szekáljuk, kritizáljuk, kitárgyaljuk másokkal a hibáit, gúnyoljuk, nevetségessé tesszük, az eredmény bizonyára nem marad el. Ez pontosan a fordítottja annak, amit a jó kapcsolat érdekében kívánatos tennünk: ne kritizáljuk partnerünket, dicsérjük, értékeljük stb. A családdal is úgy vagyunk mint a gyógyszerrel: ha hiszünk benne, gyógyít, ha nem hiszünk, a legjobb gyógyszer sem ér semmit. Sajnos a modern ember individualista, nem szívesen kötelezi el magát, fél az intim kapcsolatoktól. Az intimitás hiányából fakadóan, a kapcsolatok felszínesek, ezért gyakran azok is magányosak, akik egyébként házasságban élnek.

Megnéztem azt is, hogy mi az, amit a házasságban élők a legnehezebben tudnak elviselni egymástól. Ezek között van a fölényeskedés, durvaság, az alkohol. A rossz tulajdonságok listája, amelyre az elváltak hivatkoznak, meglehetősen hosszú. Csakhogy ezek a rossz tulajdonságok ugyanolyan gyakorisággal fordulnak elő a jó házasságokban is, mégsem vezetnek váláshoz. Ez a nagy titok. A valóság nem az, ahogyan gondoljuk: a rossz házasságokban halmozottan vannak jelen a rossz tulajdonságok, a jó házasságban viszont csak elvétve fordulnak elő. A jó házasságokban is jelen vannak, de ezt a problémát valahogyan kezelni tudják.

- Több fejezetből áll a könyv, a párválasztás az első.

- A harminc éves praxisom alatt nagyon sokféle ember megfordult nálam. Pályám kezdetén még nagyon új dolog volt a pszichológia, az emberek nem is nagyon tudták, hogy mit lehet várni a pszichológustól. Kik, milyen problémákkal fordulnak hozzá? Megszólták, aki pszichológushoz fordult, hogy nincs ki mind a négy kereke, bolond, lelki beteg stb. Többek között a tévének és a sajtónak köszönhetően ez azért megváltozott. Ma már többé-kevésbé mindenki tudja, hogy nem kell ahhoz teljesen zavarodottnak lenni, hogy valaki szakemberhez folyamodjon személyes jellegű problémáival. Elég ok az is, ha valaki magányosnak érzi magát, tanácstalan valamiben, szeretné személyes problémáit valakivel megbeszélni. Persze megbeszélhetné ezeket az anyósával és a barátnőjével is, de nem biztos, hogy bennük megértő társra talál. Nem biztos, hogy azok nem mondják tovább. A szakember amellett, hogy segítséget nyújt, nem él vissza a személyes titokkal, ahogyan a gyóntató papot, a pszichológust is kötelezi a titoktartás. A rábízott titkot soha, semmilyen körülmények között nem közölheti másokkal.

Sokszor már maga a kibeszélés is sokat segít, a ventilláció, a dolgok újraértelmezése. Hiába rágódunk folyton valamin, hiába gondoljuk át magunkban százszor, egy másik személy bevonása nélkül mindig ugyanabban a bűvös körben járunk. Ahhoz, hogy új fényben, új megvilágításban lássuk a dolgokat, egy kívülállóra van szükség, akinek a mézpontjából esetleg később mi magunk is mosolygunk azon, amit nagy problémának láttunk.

Gyakran kerestek fel fiatalok pályaválasztási és párválasztási problémákkal. Ez utóbbival kapcsolatban a nagy kérdés, hogy kit válasszak. Még többen jöttek azok, akik már belevágtak. Túl voltak az első hónapok, évek tapasztalatain. A gyermek születésével kapcsolatos, vagy a családi szerepekből adódó kérdések miatt sokan kértek tanácsot, de munkanélküliség, pénzhiány, pénzbeosztás körüli problémák miatt is. Ezeknél tehát betegségről szó sem volt.

Felkerestek sokan olyanok is, akiknél az életérzés vált nehezen elviselhetővé. Szoronganak, rosszkedvűek, depressziósak, vagy csak elégedetlenek önmagukkal. A rossz életérzés néhány év múlva olyan helyzetbe hozza őket, hogy a fejükben megjelennek még sötétebb gondolatok. Ezeket bizony szükséges és kell is orvosolni. És az esetek többségében lehet is rajtuk segíteni.

Aztán a munkahely jellegéből adódóan vannak olyan tevékenységek is, amelyek rutinfeladatnak számítanak. Tesztelések, intelligenciavizsgálatok, leszázalékolásnál, munkaképesség megállapításánál. Ezek teszik ki a pszichológusok munkaidejének a nagyobbik részét.

- A könyvben foglalkozik a szerelemmel is.

- Ez a legnagyobb rejtély. Nemrégiben olvastam egy etiológus fejtegetését, aki szerint bizonyos dolgok arra utalnak, hogy már a kőkorszakban is előfordult ez a különös életérzés, amit szerelemnek nevezünk. A mi magyar szavunk, a szerelem, pontosan jelzi azt az életérzést, azt a beállítódást, ami a szerelmes embert jellemzi. Sok vita van e körül, hogy mivel magyarázható ez a nagyon különös, nagyon felemelő, ami néha nagyon tragikus is tud lenni. Én azt kívánom, hogy mindenki megtapasztalja legalább egyszer-kétszer az életében. Sokan azt mondják, hogy ez egyszerűen a hormonok kérdése. Ha bizonyos vegyi anyagok kellő mennyiségben jelen vannak a vérünkben, akkor úgy érezzük, hogy szerelmesek vagyunk. Ebben r részegségi, feldobott állapotban aztán előbb-utóbb megtaláljuk azt, akibe beleháborodunk, akibe szerelmesek leszünk. Hogy így van ez, vagy sem, nem tudom eldönteni. Mindenesetre én is kidolgoztam a magam szerelemelméletét. Meglátásom szerint azok hajlamosak a szerelemre, akik lelkiekben nagyon gazdagok, nagyon fejlett a képzelet és érzelemviláguk, ugyanakkor kicsit magányosak, sokat képzelődnek, biológiailag érettek, egészségesek, feszül bennük a másik iránti vágy, és mindez egy gyönyörű szép érzelemben, a szerelemben tud kulminálni. Lehet, hogy így van, lehet hogy nem, mindenesetre a szerelem nagy rejtély. Hozzá kell tenni, hogy az emberek többségére ez az érzés nem jellemző, sohasem tapasztalják meg. Helyette más éreznek, amit szeretetnek hívunk. A szeretet is jó, ha nem jobb alapja a házasságnak, mint a szerelem. A szeretet a szerelemnél józanabb, több teret ad a kritikának, a megfontolásnak, és talán tartósabb is nála. Ám a szeretettel is van egy gond. Az a gond, hogy a mi kultúránkban, a nyugati civilizációban megpróbálják mindenre kiterjeszteni, ráhúzni a szeretet fogalmát. Szeretetnek neveznek mindent, miután két ember ránéz egymásra. Minden házasságra azt mondják, hogy szerelmi házasság. A kutyafülét. Nagyon sok házasság nem szerelmi házasság, és nagyon sok kapcsolatban az emberek nem szeretik egymást. Nincs ebben semmi kivetni való. Két felnőtt ember miért ne dönthetne úgy, hogy összeházasodnak. Ehhez elég, hogy rokonszenvesnek tartják egymást, és nagyjából ismerik egymás jó és rossz tulajdonságait. Miért kell erre az anyakönyvvezető előtt okvetlenül rámondani, hogy szerelemből házasodtak össze. Ez azzal a következménnyel jár, hogy fölhígítja a szerelem és a szeretet fogalmát. Szeretettel próbálunk szentesíteni minden szexuális kapcsolatot, futó ismeretséget, az egy éjszakás kalandot. Erre, meglátásom szerint, semmi szükség.

- A Köszönöm, Drágám harmadik fejezete a házassággal foglalkozik.

- A könyv a házasságra vonatkozóan nagyon sok statisztikai adatot tartalmaz. Annak, akinek alkalma lesz a könyvbe belelapozni, látni fogja, hogy grafikon, táblázatok, százalékos kimutatások sokasága található benne, olyan kérdésekre vonatkozóan, hogy mennyire tartják nálunk az emberek a házasságukat jónak, rossznak, hányan gondoltak már a válásra. Ezekből kitűnik, hogy bár problémák vannak, de összességében a többség elégedett a házasságával. Vannak természetesen kifejezetten rossz házasságok is, amelyeket nehéz elviselni. Ha megkérdezzük az embereket, hogy miért tartják rossznak a házasságukat, erre vonatkozóan sokféle okot hoznak fel: alkoholizmus, gorombaság, hűtlenség, kicsapongás, költekezés stb. Szerepel az is, hogy érzelmileg és szexuálisan elhanyagolja a társa. A jó házasságokban azonban ugyanolyan arányban fordulnak elő ezek a tulajdonságok. A valós ok tehát, amiért nem tudnak együtt élni, valami más. A jó házasság abban különbözik, hogy a partnerek valamilyen megoldást találnak azokra a problémákra, amelyek fájóak, sértőek egyik vagy másik fél számára. Kérdés, hogy a rossz házasságban erre vajon miért nem kerül sor? Erre vonatkozóan aztán sokféle teória van. Egyesek kommunikációs zavarral magyarázzák, a partnerek nem tudnak leülni, nem tudják egymással megbeszélni problémáikat. A problémák mögött más problémák húzódnak, amelyeket nem tudnak szóba hozni, mert azokra heves indulatokkal reagálnak, belobbannak. A pszichológiai beavatkozások során rendre kiderül, hogy általában ilyesmiről van szó, a partnerek azért vádaskodnak és bántják egymást, mert a valódi problémákról nem beszélnek egymással. A jó házasságban bármilyen problémák merülnek fel, azt általában megbeszélik, és többnyire sikeresen kerülnek ki a nehéz helyzetből. Gyakorlatilag semmi sem szedhet szét egy jó kapcsolatot, ha a partnerek ragaszkodnak egymáshoz. Viszont, ha nem ragaszkodnak, akkor a legcsekélyebb dolog is elég ahhoz, hogy kígyót-békát dobáljanak egymás fejére.

- Ezek szerint a könyv negyedik fejezete, amely családi konfliktusok néven fut, a rossz házasságról szól?

- Ebben a fejezetben elemzem, hogy tulajdonképpen milyen konfliktusok a leggyakoribbak. Hadd mondjam el, és ezt igazolja ez a felmérés is, az emberek többnyire olyan konfliktusok miatt kapnak hajba egymással, amelynek a megoldása kívül esik az ő hatáskörükön. Vannak olyan társadalmi problémák, a munkahely elvesztése, a társadalmi előremenetel, bukások, vereségek, amelyek nem kizárólag rajtunk múlnak, hanem ezeket hozza magával az élet és a sors. Ezeket nem lehet egymáson leverni. És a konfliktusok jó része ilyen. Ezeken nem tudunk változtatni. Csak olyasmin érdemes vitatkozni, ami rajtunk múlik, amin tudunk változtatni. Azt kell mindig mérlegelni, hogy van-e értelme belemenni abba a zsákutcába, hajba kapni egymással minden adódó probléma miatt, vagy pedig szemet hunyunk fölötte, és alkalom adtán, higgadtabb körülmények között kerül megbeszélésre. Akkor sem a megbántás szándékával, hanem inkább csak jelezzük, hogy mi volt az, ami rosszul érintett bennünket. Kiderül, hogy ha így közelítünk a problémákhoz, ilyen hangot ütünk meg, ha nem a másik megbántása, a sérelem megtorlása vezérel bennünket, akkor rendre sikerül is orvosolni a bajt, sikerül rendbe hozni a problémákat.

- A könyv tartalmaz jó tanácsokat is?

- A könyv utolsó fejezete erre megy ki, mi az, amit a jó házasság érdekében kerülnünk kell. Mint ahogyan erről már beszéltem, ahol a méreg ott, a gyógyszer is. Ha tönkre akarunk tenni egy kapcsolatot, azt nagyon gyorsan tönkretehetjük. Listát készítünk a partner hibáiról és ezt naponta százszor szóvá tesszük. Állandóan békétlenkedünk, elégedetlenkedünk. Ha ez nem elég, akkor partnerünk hibáit a barátainkkal, ismerőseinkkel kibeszéljük. Partnerünknek előbb-utóbb elege lesz belőlünk. Ami fordítva is igaz, ahogyan erről már beszéltem. Legalább annyiszor dicsérjük meg partnerünket, ahányszor bíráljuk, ha lehet, még többször. Nem nagy dolgokról van tehát szó, hanem megértésről, ragaszkodásról.

A legfontosabb azonban maga a döntés, a döntésünk melletti kiállás, döntésünk következményeinek a vállalása. Az ember eldöntheti, hogy tűzoltó lesz, katona, vadakat terelő juhász, vagy akármi. Ha valamire felteszi az életét, általában sikerrel is jár. Így van ez a házassággal is. Ha két felnőtt ember eldönti, hogy együtt szeretnének élni, családot szeretnének alapítani, gyerekeket nevelni, házat építeni, ha emellett kitartanak, általában sikerrel is járnak. Nincs se hercegnő se király, aki ránk várna, aki tökéletesen megfelelne számunkra. Lehet, hogy valaki ma tökéletesnek tűnik számunkra, öt év múlva viszont már nem, húsz év múlva meg pláne nem. Mi is változunk, partnerünk is változik, az együttlét állandó alkalmazkodást, küzdelmet jelent. Az együttélés abban különbözik a házasságtól, hogy a partnerek éppen a legfontosabbat, az egymás melletti döntést nem vállalják, holott ezen múlik minden. Garancia nincs semmire, menet közben kiderül, hogy megy vagy nem megy. De miért kell eleve kitérni a döntés előtt és úgy tenni, mintha felelősséget vállalnák egymásért, holott nem vállalunk? Az együtt élők azért nem döntenek a másik mellett, mert úgy gondolják, hogy az nem az igazi. Abban reménykednek, hátha betoppan még az igazi. Sajnos, erre vajmi kevés az esély. Nem várni kell, hanem meg kell tanulni úszni, meg kell tanulni hegyet mászni, meg kell tanulni együtt élni. Soha sem tanulnánk meg kerékpározni, ha attól rettegve, hogy elvágódunk, nem merünk ráülni. Vonatkozik ez a házasságra is. Bíznunk kell magunkban, partnerünkben és a döntéseinkben.

- Dr. Hódi Sándor legújabb könyve, a Köszönöm, Drágám harminc év munkájának az eredménye. De benne van-e ebben a könyvben a saját tapasztalata?

- Bármivel is foglalkozunk, abban a személyi adottságaink, személyi tapasztalataink benne van. A könyvben az én életszemléletem, személyes tapasztalataim is benne vannak. Nagyon csodálatos dolognak tartom a szerelmet, nagyon szépnek tartom, hogy vannak férfiak és nők, nagyon örülök annak is, hogy különböznek egymástól, örülök annak is, hogy az emberek sokfélék, talán ez a legszebb dolog a világon.

- És a család benne van-e, a közvetlen környezete?

- Hogyne, benne van a család is. Adódhatott volna, hogy olyan házasságban élek, amelyben kevesebb a megértés az én munkáim iránt, vagy olyan a légkör, hogy nem tudok azokban elmélyedni. Szerencsére nem ez a helyzet. A feleségem nagyon megértő, nagyon jó hangulatot teremt, jó hátteret jelent, nagy türelmet tanúsított könyveim megírása során. És ez alkalommal úgy éreztem korrektnek, hogy a téma kapcsán köszönetet mondok neki is. Így a Köszönöm, Drágám! könyv és cím egy kicsit neki is szól.  

Berényi Klára. Dr. Hódi Sándor: Köszönöm, Drágám! Újvidéki Rádió. Női hullámhossz. 2007. 03. 05.