Ariadné fonala

Beszélgetés a pályaválasztásról Adán dr. Hódi Sándor pszichológussal és a Petar Drapšin Egységes Középiskola diákjaival

Nem tudom, Ariadné fonala segítene-e a mai fiatal Theszeuszoknak a pályaválasztásban, vagy a száz és száz szakma labirintusában bolyongva maguk köré tekernék az útvesztőből kivezető fonalat. Ahelyett, hogy a pályaválasztás évről évre kisebb gondot okozna, a jelekből ítélve mind nagyobb súllyal nehezedik a fiatalok vállára. A paradoxont könnyebben megérthetjük, ha tudjuk, hogy a továbbtanulási lehetőségekről és a sokat hangoztatott káderszükségletekről való tájékozódás korántsem biztosíték a későbbi elhelyezkedésre – sajnos, a termelő szakmák esetében is csak föltételesen beszélhetünk biztos állásról.

Mintha az idei pályaválasztási előkészületekre is ez a körülmény nyomta volna rá a bélyegét. Mintha a korábbi évekhez viszonyítva a pedagógusok is gyámoltalanabbul fogtak volna hozzá a pályaválasztási tanácsadáshoz; mintha az iskolarendszerünk valóban évenként olyanváltozásokon ment volna keresztül, hogy az egyes szakok helységenkénti megoszlásáról is csak az utolsó pillanatban lehetne tájékozódni; mintha mindenki az új iskolareformra összpontosított volna, pedig azt csak az 1983/84. tanévtől kezdjük alkalmazni, s addig a jelenlegi gyakorlat marad érvényben. Úgy látszik azonban, hogy mindenről megfeledkeztünk.

A szervezett tanácsadás jelentősége

– Mivel a pályaválasztás az egyik legfontosabb döntés az ember életében, jelentőségéhez mérten nagyon is mellőzöttnek, elhanyagoltnak, esetlegesnek tartom, ahogyan az életre szóló hivatás kiválasztása napjainkban történik – fejtette ki véleményét ezzel a fontos kérdéssel kapcsolatban a minap dr. Hódi Sándor, az adai Egészségház pszichológusa. – Érdemben tanácsot adni csak a társadalmi-gazdasági lehetőségek az és az egyéni óhajok figyelembevételével és egyeztetésével volna lehetséges. Mert ha a tanácsadás nem szervezet, nem intézményes, a pszichológus még a legjobb szándéka ellenére sem tud érdembeli javaslatot tenni. Az iskolán belül tevékenykedő pszichológus, pedagógus és szociológus munkájának is csak abban az esetben van gyakorlati értelme, ha a gazdasági fejlődés nyomon követésével összhangban szervezi meg.

– Tudnunk kell természetesen, hogy a szervezett tanácsadás önmagában még nem oldja meg a foglalkoztatás problémáit. A hosszabb távú káderszükségletek ismerete híján, maga a pszichológus sem képes később ténylegesen is kamatozó tanácsot adni…

A pszichológus gondolataihoz hadd fűzzük még hozzá, hogy Adán tavaly rendkívül körültekintően szervezték meg a pályaválasztási tanácsadást. Az idén azonban, mintha másokhoz hasonlóan, nekik sem lett volna kellő erejük hozzá. Pedig a község iparának mindenekelőtt munkásokra van szüksége.

– Ezúttal a Petar Drapšin Egységes Középiskolában nem szervezték meg a pályaválasztási tanácsadást, és a pedagógusok körében is mintha olyan vélemény alakult volna ki, hogy nézzünk utána a továbbtanulási lehetőségeknek magunk – foglalta össze a jelenlegi helyzetet Orcsik Sznezsana a II/3 osztály tanulója. – A diákok részéről megvolt az érdeklődés, a föltételekről azonban csak igen későn értesültünk. Az újságokban megjelent pályázatok azután eloszlattak minden bizonytalanságot, csak az a baj, hogy az illetékesek mindig az utolsó pillanatban döntenek egy-egy ágazat fölvételi kerettervéről.

Tegyük hozzá a diáklány szavaihoz, hogy a fiatalok sajnos csak akkor kezdenek komolyabban a továbbtanulási lehetőségek iránt érdeklődni, amikor már majdnem késő. Hogy pontosan érzékeltessük, mire is gondolunk, hadd mondjuk el, hogy például az egységes középiskolák elsős diákjai rá sem hederítenek az idei pályaválasztás kapcsán elhangzott tájékoztatókra, általában meg sem veszik azt a tájékoztatót, amelyből alkalom adtán valamennyi lehetőségről informálódhatnának. Sajnos, az iskolák számlájára is tenni kell egy-két megjegyzést. A pedagógusok közül sokan megvárják a pályázatok megjelenését, s csak ezek alapján tájékoztatják diákjaikat. Pedig ha az előző évi pályázat anyagát megőriznék, abból sok mindenről beszámolhatnának a fiataloknak, hisz az egyes szakok évről évre egyazon helyen nyílnak meg, változások tulajdonképpen csak a tagozatok számában lehetségesek.

Az ember nem egy szakmára születik

– Az én korosztályom is csak a második osztályban kezdett komolyabban foglalkozni a továbbtanulási lehetőségekkel – jegyezte meg Urbán Zsuzsanna ugyancsak a II/3 diákja. – Nagyon sokan szeretnénk továbbtanulni, arról azonban egészen a Magyar Szóban megjelent pályázatokig semmit sem tudtunk, hogy hol mit lehet majd tanulni. Minden oldalról megpróbált valaki „súgni”, segíteni. A szülők egyet mondanak, a pedagógusok mást – az embernek zsong a feje a sok jó tanácstól. A legnagyobb baj, hogy a diák máreleve nem választhatja azt a szakmát, amely a legjobban tetszik neki, mert tudja, hogy azzal szinte semmi esélye sincs az elhelyezkedésre…

– A „megalkuvással” kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az objektív körülmények kompromisszumra kényszerítik a fiatalokat – jegyezte meg dr. Hódi Sándor. – Az ember azonban nem egy szakmára születik, többhöz van képessége, esetleg csak ott jelentkezik baj, hogy frusztrációs zavarok alakulhatnak ki benne, mert nem tanulhatta ki a neki tetsző szakmát.

Tavaly a pályaválasztási tanácsadás keretében képességvizsgát is végeztünk. A teszt olyan kérdést is tartalmazott, hogy mit szeretnének a szülők a gyerekből nevelni és milyen tervei vannak magának a diáknak. Rendkívül tanulságos válaszokat kaptunk. A szülők jelentős hányada tévesen ítélte meg gyermeke képességeit, a diákok többsége viszont reálisan mérte fel lehetőségeit. Mivel Intelligenciatesztet is végeztünk, kiderült, hogy a szülők egy részének képtelen elvárásai vannak. Orvost, jogászt… szerettek volna gyerekükből nevelni, holott erre a gyereknek semmilyen adottsága nem volt. A másik végletről is beszélni kell. A szülők közül ugyanis sokan anyagi és egyéb megfontolásból megpróbálták fékezni a gyerek ambícióit. A diákoknak mintegy 30 százaléka választott képességeinek nem megfelelő pályát, ezeket más irányba kellett kalauzolni. Talán mondanom sem kell, hogy mit jelent a társadalomnak, ha a továbbtanuló fiatalok saját képességeikkel és a társadalmi-gazdasági szükségletekkel össze nem egyeztethető pályát választanak maguknak. Nagyon gyorsan lemorzsolódnak, vagy ha mégis befejezik tanulmányaikat, elhelyezkedési lehetőségek híján  – társadalmi eszközök igénybevételével – át kell képezni őket.

Esély az elhelyezkedésre

 – A legnagyobb probléma még mindig az, hogy több évvel az iskolareform bevezetése után sem tudjuk, mi is rejlik egyik vagy másik szakma elnevezése mögött – vette számba a gondokat Harangozó Ibolya diáklány. – Az ember csak akkor kapkod fűhöz-fához, amikor kitanulja a szakmát és vagy nem tud elhelyezkedni, vagy ha mégis, akkor igen rövid időn belül rájön, hogy a hangzatos szakma mögött nagyon is szimpla tisztviselői munka rejlik.

– Az egységes középiskola tanterve tulajdonképpen megismétli az általános iskola felsőbb tagozatain tanultakat – hallottuk Görög István tanulótól. – Szerintem ez még nem volna baj, ha egy évet a később választható szakmák megismerésére fordítanánk. Nem arra gondolok, hogy a lakóhelyhez legközelebb eső munkaszervezeteket körbejárjuk. A gyakorlati termelőmunka keretében ezt egyébként is megtesszük, ezzel azonban főként a szülők foglalkozásával ismerkedünk meg, nincs szélesebb betekintésünk a sokat emlegetett pár száz szakmába.

– A pályaválasztást pontos káderszükségletek nélkül képtelenség felelősségteljesen lebonyolítani – foglalta össze az elhangzottakat dr. HÓDI Sándor. – Jelen pillanatban ugyanis hiába választ a diák képességeinek megfelelő szakmát, ha belátható időn belül ezzel nem tud elhelyezkedni.

Az itt megszólalt négy diákkal kapcsolatban elmondhatom, hogy legjobb képességeikkel összhangban döntöttek a továbbtanulásról. Mindegyikük kitűnő tanuló; Orcsik Sznezsana egészségügyi szakiskolába, Urbán Zsuzsa a pedagógiai akadémiára, Harangozó Ibolya informatikai szakra, Görög István, pedig elektrotechnikai szakiskolába szeretne iratkozni. A négy fiatal tisztában van saját képességeivel, a végső szót azonban a szakiskolák mondják ki, amelyek a rangsorolással csupán a tanulmányi előmenetelt mérik, a tényleges rátermettséggel azonban már nem törődnek.

(Bálint Sándor. Magyar Szó, 1981. június 14., vasárnap.)