Hódi Sándor

Néma gyermeknek anyja sem érti a szavát

Levegőt! – írta Dudás Károly az Autonómiát! c. cikkében hat évvel ezelőtt. Okkal és joggal írta, hiszen – tovább idézve szavait – „kiszolgáltatott helyzetünkben azt jelenti nekünk a magyar autonómia, mint a fuldoklónak a levegő. Legállhatatosabb hívei ezért küzdenek érte már több mint egy évtizede. Küzdenek érte minden rendelkezésükre álló eszközzel (kevés ilyen van) mert pontosan tudják, hogy semmi, de semmi meg nem állíthatja a kisebbségi létbe taszított nemzeti közösségek további pusztulását, morzsolódását, csak az autonómia.”

Tudják ezt mindenütt az Európában élő kisebbségek, és jól tudták ezt annak idején a térségünkben élő szerbek is, akik betelepülésük első pillanatától kezdve foggal-körömmel küzdöttek érte, csökönyösen, állhatatosan, míg ki nem harcolták maguknak. Tudtuk ezt mi is, 16 évvel ezelőtt, csak éppen az eltökéltség és az állhatatosság hiányzik belőlünk, így aztán hiába hősködünk, minden téren az élet peremére szorulunk, „napszámosokká, megtűrt albérlőkké válunk” saját szülőföldünkön.

Nos, mind ez a Vajdasági Magyar Szövetség választási programját olvasva jut eszembe, keresve benne az állhatatos kiállást az autonómia ügye mellett.

Nagy ívű választási program, amely mindenkinek – időseknek, fiataloknak, munkanélkülieknek, vállalkozóknak, egyháznak és önkormányzatoknak, munkásoknak és gazdálkodóknak, szórványokban és tömbben élő magyaroknak ígér valamit. A délvidéki magyarság „valós és teljes egyenrangúságát” ígéri. A lehetőségek és az általánosság szintjén. 

„A Vajdasági Magyar Szövetség jövőképe egy lendületesen fejlődő, versenyképes Szerbia, s ezen belül Vajdaság.” Miközben a választási program teljes mellszélességgel kiáll „Vajdaság törvényhozási, végrehajtási és igazságszolgáltatási funkcióiért”, vagyis  a tartomány „teljes körű autonómiájának a megvalósításáért”, ami szükséges és helyénvaló, a magyar területi autonómiáról egy szó nem esik. Pontosabban valahol a szövegben – egy szégyenlősen odavetett mondat erejéig – említésre kerül, ám ott is csupán utalásszerűen, amennyiben a VMSZ síkraszáll „a magyar területi autonómiát jelentő Magyar Körzeti Önkormányzat létrehozásához vezető út első lépéseként az önkormányzati együttműködést – társulást ösztönző költségvetési támogatási rendszer kialakulásáért”. Azt, hogy „a társulást ösztönző költségvetési támogatási rendszer” valójában mit jelent, nem egészen értem, de hogy ebből a ködös megközelítésből területi autonómia sosem lesz, az biztosra vehető.

Amilyen elhallgatott, szégyenlősen elkent a VMSZ választási programjában a magyar területi autonómia gondolata, olyan tolakodónak érzem a személyi elvű kisebbségi autonómia megvalósítása fontosságának a túldimenzionálását. Természetesen a Magyar Nemzeti Tanács létrehozása kisebbségi életünk fontos fejleménye, amelynek megvalósításában nem csekély a VMSZ szerepvállalása, ez azonban nem homályosíthatja el, nem ellensúlyozza azt a hiányérzetet, ami a programban a területi autonómiával kapcsolatos erőtlen kiállással kapcsolatban érzékelhető.

Természetesen én is tisztában vagyok a körülményekkel, a realitással. Jól tudom, hogy Magyarországra nem számíthatunk, Szerbiának mindig sokkal fontosabb dolga van, az Európai Közösség ebben a vonatkozásában süket és vak, mindenki szemében csak akadékoskodók vagyunk; majd egyszer talán napirendre kerül ez is, a mi jogos autonómiatörekvésünk, addig maradjunk veszteg…

Így van ez. Ha egyáltalán tudomásuk van rólunk, ha meghallják követelésünket. Mert lehetséges, és én ebben látom az igazi gondot, hogy meg sem hallják. Mert – megint Dudás Karcsit idézve – nyilván „túl halkan követelünk, türelmesen, udvariasan”, ahogyan a lojális állampolgárokhoz, a kisemmizettekhez, a lakájokhoz illik. Nos, én – Dudással együtt – „hangos szólásra szeretném biztatni kevéske, gyöngécske és öregecske önmagunkat. Csak azt szerettem volna mondani, hogy ébredjünk föl végre, mert üres hasunkra süt a nap”.

Sok sikert kívánok a program megvalósításához, amelyhez a magam részéről úgy tudok hozzájárulni, ha az együttgondolkodás igényével szóvá teszem meglátásaimat, adott esetben az elvi alapokkal, a megvalósítás hogyanjával és mikéntjével kapcsolatos hiányérzeteimet.

 (Készült a VMSZ felkérésére 2007. jan. 12-én)