Az etnikai közösségek helyzetének alakulása

Előzetes gondolatok

1990 körül nagyot fordult a világ, amely új távlatokat és lehetőségeket nyitott meg a térség népei számára, másrészt új kihívásokat és veszélyeket idézett elő. A társadalmi-gazdasági válság elmélyülésével az államháztartás hiánya miatt, mind kevesebb pénz jutott az oktatásra, művelődésre, ami nemzetiségi, vallási és egyéb ellentétek kiéleződéséhez vezetett. Sorra születtek a nyelvhasználatot és a magyar nyelvű művelődést sújtó törvények, a kisebbségeket sújtó különféle rendelkezések. A szembenálló felek közötti küzdelem csendben, békésen a fölszín alatti mélyben folyik, ezek a konfliktusok azonban bármikor felforrósodhatnak, tűzfészekké alakulhatnak, ahogyan azt Jugoszlávia széthullásának az esete példázza.

Hiba volna szemet hunyni, s meddő kísérlet volna eltagadni az etnikai közösségek közötti mélyülő ellentéteket. A túltengő nacionalizmus, amely a XX. században járványként fertőzte meg az egész földgolyót, s nagy szerepet játszott az I. és II. világháború előidézésében, ma is gerjeszti ezeket az ellentéteket. De nem lehet mindent a nacionalizmusnak, a belátás hiányának, a feudális múlt örökségének a számlájára írni. Az erős állami centralizációval, a helyi önkormányzatok háttérbe szorításával, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatásával, más népek jogfosztásával, a kisebbségek kiüldözésével vagy beolvasztásával stb. a nemzetiségi ellentétek mindennapjaink részét képezik, amelyet bűn volna takargatni és elhallgatni. Nem véletlen, hogy a legsúlyosabb nemzetiségi ellentétek a Balkánon és a Kárpát-medencében jelentkeznek, hiszen sehol sem hiányzik annyira a készség a nemzetiségi kérdés tanulmányozására, az ellentétek megoldásmódjának a keresésére, mint itten. Sajnos, az uralkodó politikai köröknek még mindig nem érdekük az ellentétek feloldása és felszámolása, a kérdéssel foglalkozó kutatóknak azonban nem lehet más dolgunk, mint az ellentétek természetének felderítése, és a megoldások keresése az etnikai feszültségek csökkentésére.

Hogyan értékelik etnikai közösségük helyzetét
a régió lakói? 

- Hogyan alakult saját etnikai közösségének a helyzete 1989 óta az iskolaügy, az anyanyelvhasználat, a kulturális élet, a gazdasági élet és az emberi szabadságjogok területén? Romlott? Nem változott? Javult? - tettük fel a kérdést a felmérésben ankétban részt vevő személyeknek.

Lássuk előbb az 1997-es évi régiókutatás eredményeit, majd ezeket az adatokat vessük össze a 2000-2001-ben végzett vajdasági felmérés eredményeivel. 

A saját etnikai közösség helyzetének alakulására vonatkozó válaszok a régió népeinek a csalódottságára utalnak. A rendszerváltással az etnikai közösségek helyzete a korábbi állapotokhoz képest csaknem minden vizsgált mutató mentén romlott. 

A visszaesés különösen gazdasági és a kulturális téren szembetűnő. A válaszadók 61 százaléka véli úgy, hogy a gazdasági élet területén sokkal rosszabb a helyzet, mint volt 1989 előtt volt, 39 százalék szerint nem változott, 8 százalék szerint jobb, 11 százalék pedig nem tudta megítélni.

Kulturális téren is jelentős a visszaesés, de nem annyira látványos, mint gazdasági téren. A válaszadók 33 százaléka szerint saját etnikai közösségének a helyzete a rendszerváltással romlott, 38 százalék szerint nem változott, 18 százalék szerint javult, 12 százalék pedig kitérő választ adott, illetve nem tudott válasszal szolgálni. 

50. táblázat

Jelentős romlás figyelhető meg az iskolaügy területén is. A megkérdezettek 31 százaléka szerint rosszabb a helyzet, mint volt, 38 százaléka szerint a helyzet a korábbiakhoz képest nem változott, 17 százaléka szerint javult, 14 százalék pedig kitérő választ adott, illetve nem tudott a kérdésre válaszolni. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy a rendszerváltással bekövetkezett pozitív politikai folyamatok milyen kedvezőtlen hatással voltak a társadalom alapvető fontosságú intézményeinek a működésére, az iskoláztatásra, művelődésre, s egyáltalán az anyagi és szellemi életre.

Az anyanyelvhasználatot illetően a válaszadók több mint fele, 53 százaléka úgy vélte, hogy a helyzet nem változott, 20 százaléka szerint romlott, 17 százaléka szerint javult, 10 százaléka pedig nem tudott vagy nem akart a kérdésre válaszolni. 

Az emberi szabadságjogok területén sem számolhatunk be pozitív változásokról, a felmérésben részt vevők közül nagyjából ugyanannyian (25 százalék) válaszolták azt, hogy a helyzet romlott, mint amennyien (26 százalék) az ellenkezőjét állították, további 39 százalék szerint a helyzet nem változott, 10 százalék pedig nem tudott a kérdésben állást foglalni. 

A fentebb ismertetett eredmények alapján elmondhatjuk, hogy a rendszerváltás az etnikai közösségek szempontjából korántsem orvosolta a vélhetően már korábban is meglévő bajokat, hanem inkább súlyosbította azokat. Függetlenül attól, hogy a válaszadók véleménye mennyire pontos és tárgyilagos, azaz mennyire felel meg az objektív valóságnak, maga az a körülmény, hogy a megkérdezettek többsége csalódottságának ad hangot, s úgy érzi, hogy etnikai közösségének a helyzete romlott, etnikai konfliktusok veszélyét hordozza magában.

Bizonyára sokkal árnyaltabbá válik ez a kép, ha a régió egészére vonatkozó adatokat lebontjuk etnikai csoportokra, vagyis megnézzük, hogy konkrétan egyes népek hogyan vélekednek saját közösségük helyzetének alakulásáról. Lássuk először a magyarokat. 

51. táblázat

A magyarok többsége úgy látja, hogy nemzeti közösségének a helyzete minden szinten romlott. A romlás a gazdasági élet területén a legkifejezettebb: a megkérdezettek 58 százaléka vélekedik így, 18 százaléka szerint a helyzet nem változott, 10 százaléka szerint javult, 14 százalék pedig nem válaszolt. 

A megkérdezett magyarok egyharmada (33 százaléka) azon a véleményen van, hogy saját etnikai közösségének a helyzete kulturális téren is romlott, egyharmaduk (34 százalékuk) szerint nem változott, 18 százalék szerint javult, 15 százalék pedig nem nyilatkozott. Hasonló a helyzet az iskolaügy területén is. A válaszolók 32 százaléka szerint a helyzet romlott, 31 százaléka úgy vélte, hogy nem változott, 19 százaléka szerint javult, 18 százalék nem tudott rá válaszolni.

A megkérdezettek 24 százaléka szerint a helyzet az anyanyelv-használat terén is romlott, 20 százalék szerint javult, a többség viszont - 44 százalék - azon a véleményen van, hogy a helyzet nem változott, 12 százalék pedig nem válaszolt. (Ezek az adatok magukban foglalják az anyaországi magyarok válaszait is, akiknek aligha lehet sok okuk panaszra az anyanyelv-használattal kapcsolatban. Azt, hogy a kérdésben igazán érintettek, a határon túli magyar kisebbségek hogyan vélekednek az anyanyelv-használat területén történt változásokról, a vajdasági felmérés eredményei érzékeltetik.)

A rendszerváltással tulajdonképpen az emberi szabadságjogok területén sem történt előrelépés. A megkérdezettek 32 százaléka szerint a helyzet nem változott, 28 százalék szerint romlott, 28 százalék szerint javult, 12 százalék nem válaszolt. A válaszadók véleménye felettébb elgondolkodtató, hiszen az 1989 előtt a térség mindhárom országában kommunista diktatúra volt, s ahhoz képest az emberi szabadságjogok területén tíz év után sem látnak az emberek jelentős elmozdulást.

52. táblázat

Ellentétben a magyarokkal, a románok a változásokat illetőn derűlátóak. Igaz, hogy a megkérdezettek többsége azon a véleményen van, hogy a rendszerváltást követően az élet mit sem változott, az erről másként vélekedők között azonban túlsúlyban vannak azok, akik szerint a helyzet - a gazdasági életet kivéve - minden területen inkább javult, mint rosszabbodott volna. 

A legkedvezőbb változásról a románok az emberi szabadságjogok kapcsán számolnak be. A megkérdezettek közül nem akadt senki, aki a helyzet rosszabbodására panaszkodott volna: 42 százalékuk szerint a helyzet nem változott, 54 százalékuk szerint viszont javult, és a kérdésre csupán 4 százalékuk nem válaszolt. Hasonlóan pozitív a képet kapunk az anyanyelv-használat vonatkozásában is: a válaszadók 2 százaléka panaszkodott a helyzet romlására, 71 százaléka szerint nem változott, 19 százalék szerint javult, 8 százalékuk pedig nem válaszolt.  

53. táblázat

A szerbek a magyaroknál is borúlátóbbak. Válaszaik alapján úgy tűnik, hogy ők a rendszerváltás legnagyobb vesztesei, hiszen  mindössze 1 - 9 százalék között van azoknak az aránya, akik szerint a helyzet bármely téren javult volna. Annál többen állítják azt, hogy a helyzet, bár különböző mértékben, de minden szinten romlott. A romlást illetően a következő sorrendet kapjuk: a legtöbben (72 százalék), a gazdasági élet romlására panaszkodtak, utána az emberi szabadságjogok hiányára (56 százalék), majd a kulturális élet hanyatlására (49 százalék), és végül az iskolaügy romlására (49 százalék). A románokhoz viszonyítva a szerbek körében csökkent azoknak a száma, akik szerint a helyzet nem változott. 

54. táblázat

A szlovákok többsége úgy véli, hogy etnikai közösségük helyzete nem sokat változott a rendszerváltás óta, amennyiben mégis, úgy inkább romlott, mint javult.

55. táblázat

A megkérdezett szlovákok között is a gazdasági helyzet romlására panaszkodnak legtöbben, 69 százalékuk vallja ezt. További 17 százalékuk szerint a helyzet nem változott, s mindössze 2 százalékuk állította azt, hogy a gazdasági élet javult. Az iskolaügyet és a kulturális életet illetően néhány százalékkal többen vannak azok, akik szerint a helyzet romlott, mint akik javulást tapasztaltak. A szlovákok között volt a legmagasabb azoknak a száma (10-18 százalék között), akik az etnikai helyzet értékelésére vonatkozó kérdéseinkre nem válaszoltak.

A cigányok szerint a romák helyzete a rendszerváltást követően az élet minden területén romlott. A romlás a cigányság esetében is gazdasági téren a legkifejezettebb. A megkérdezettek 76 százaléka szerint rosszabb a cigányok helyzete, mint 1989 előtt volt, 13 százaléka szerint nem változott, és mindössze 2 százaléka vélte úgy, hogy a gazdasági helyzetük javult. A válaszolók 59 százaléka szerint a cigányság helyzete romlott az iskolaügy területén is, 32 százaléka szerint nem változott, és nem volt közöttük senki, aki szerint a helyzet bármely csekély mértékben javult volna. Ugyanennyien (59%) állították azt, hogy  az életük kulturális téren is romlott, 26 százalékuk szerint nem változott, és csak 6 százalékuk állította azt, hogy a helyzet ezen a téren javult. A megkérdezett cigányok több mint fele, 57 százaléka állított azt, hogy a romák helyzete az emberi szabadságjogok területén is romlott, 30 százalékuk szerint nem változott, és csak 4 százalékuk szerint javult. A válaszolók 37 százaléka szerint a cigányság helyzete az anyanyelv-használat területén is romlott, ennél valamelyest többen, 48 százalékuk vélte úgy, hogy a helyzet nem változott, 6 százalékuk szerint pedig javult. A megkérdezett cigányok 9 százaléka egyik kérdésben sem tudott véleményt nyilvánítani.

Vajdasági helyzet a 2000. októberi fordulat után 

A projektum keretében lehetőségünk volt arra, hogy Vajdaságra vonatkozóan összevessük a 2000. októberi fordulat előtti és utáni időszakra vonatkozó eredményeket. Az adatok összevetésből az derül ki, hogy a csalódottság a 2000. októberi eseményeket követően az 1997-es állapotokhoz képest fokozódott. A megkérdezettek között 10 százalékot sem éri el azoknak az aránya, akik szerint az élet bármely téren javult volna. Annál többen vannak azok, akik szerint a helyzet minden szinten - az iskolaügytől az emberi szabadságjogokig - romlott. A helyzet romlása terén a sorrend a válaszok számának arányában a következő: gazdasági élet 75, iskolaügy 52, emberi szabadságjogok 50, kulturális élet 46, anyanyelv-használat 37 százalék.

56. táblázat

Meglátásom szerint ez a nagyfokú csalódottság magyarázatul szolgál a 2002. évi sikertelen szerbiai elnökválasztásokra. Az emberek a kézzelfogható dolgok világában nem tapasztalnak pozitív elmozdulást a korábbiakhoz képest. Mindaddig, amíg ez így lesz, amíg a politika nem kínál elfogadható alternatívát a polgárok számára, várhatóan továbbra is számolni lehet a választások bojkottálásával.

57. táblázat

Figyelemre méltó körülmény, hogy a felmérés résztvevői az emberi szabadságjogok területén sem számoltak be pozitív változásokról. A válaszadók 50 százaléka szerint a helyzet az októberi fordulatot követően a korábbi (miloševići) diktatúrához képest is romlott. Az emberek a gazdasági helyzetről még rosszabb véleménnyel vannak: a megkérdezettek 75 százaléka szerint a gazdasági élet romlott, 18 százaléka szerint nem változott, és csak 2 százalékuk szerint javult.

A fenti adatok egyaránt tartalmazzák a szerbek és magyarok válaszait, ami viszont az esetleges etnikai véleménykülönbségeket egybemossa. Az etnikai különbségek tisztázása érdekében célszerűnek láttuk külön elemezni a szerbek és a magyarok válaszait. 

De lássuk, milyen hasonlóságok és különbségek figyelhetők meg a két etnikai csoport között saját helyzetük megítélésében és az élet különböző területeinek az értékelésében.

Nos, ami a magyarokat illeti, többségük azon a véleményen van, hogy helyzetük az élet minden területén romlott, egyharmaduk szerint viszont nem változott. A negatív válaszok aránya az egyes területekre vonatkozóan a következőképpen oszlik meg: az iskolaügy területén 73, az anyanyelv használat és a kulturális élet területén 57-57, a gazdasági élet területén 91, az emberi szabadságjogok területén 63 százalék. Javulásról szinte senki sem számol be, a pozitív vélemények a statisztikai hibahatár alatt vannak, 2 százalék körül mozognak. Magyarán szólva a megkérdezett magyarok közül senki az égvilágon nem lát semmiféle javulást. Kivételt ez alól talán csak a kulturális élet jelent, már amennyiben a válaszadók 10 százaléka úgy véli, hogy a helyzet valamelyest javult azért ezen a téren (talán a magyarországi támogatásoknak köszönhetően). 

58. táblázat

A felmérésben részt vevő vajdasági szerbek a magyarokhoz viszonyítva saját etnikai közösségük helyzetét illetően "mérsékeltebben borúlátóak", amennyiben hozzávetőlegesen "csak" egyharmaduk szerint romlott a helyzet, többségük szerint viszont nem változott. Voltaképpen a megkérdezett szerbek is csapnivalóan rossz véleménnyel vannak mind a rendszerváltásról, mind a 2000. évi októberi fordulatról. A helyzet rosszabbodására vonatkozó válaszok az egyes területeket illetően a következőképpen oszlanak meg: kulturális élet 31, anyanyelv-használat 33, iskolaügy 37, gazdaság 40, emberi szabadságjogok 65 százalék. Ami a helyzet javulására vonatkozó válaszok arányát illeti, az 1 és 5 százalék között mozog. Ebben a vonatkozásban, ami a kulturális életet (4) és az emberi szabadságjogokat illeti, a szerbek a magyaroknál is borúlátóbbak: kulturális téren 4, az emberi szabadságjogok területén viszont mindössze 1 százalékuk lát javulást, azaz gyakorlatilag senki. 

Ha most összevetjük a magyarok és szerbek válaszait, azt tapasztaljuk, hogy míg a magyarok többsége úgy látja, hogy a helyzet a korábbi állapotokhoz képest romlott, egyharmaduk szerint pedig változatlan, a szerbek többsége úgy véli, hogy helyzet nem változott, egyharmaduk szerint viszont romlott. Vagyis a két etnikai csoport közötti különbség ebben az egyharmados véleménykülönbségben nyilvánul meg, ami azonban a dolgok állásának megítélését illetően, ahogyan mondani szokták: "se nem oszt, se nem szoroz". A legfontosabb kérdésben ugyanis, nevezetesen, hogy az élet egyetlen területén sem látnak javulást, teljes megegyezés mutatkozik a vizsgálatban részt vevő szerbek és magyarok között.

 Van itt még valami, amit nem hagyhatunk szó nélkül. A vizsgálatban résztvevők nemcsak a gazdasági helyzet romlását fájlalják, hanem az emberi szabadságjogok terén való pozitív változásokat is hiányolják. Az emberi szabadságjogok biztosítását illetően (egy-két ember kivételével) sem a szerbek, sem a magyarok nem látnak semmiféle javulást. Ellenkezőleg, a magyarok 63, a szerbek 65 százaléka szerint a helyzet az emberi szabadságjogok területén romlott. Ne feledjük, a 2000. évi októberi fordulat utáni állapotokról beszélünk. Ez a nagyfokú elégedetlenség megegyezést mutat azzal a mindennapi tapasztalattal, hogy az országban úgyszólván általánossá vált a törvénysértő magatartás. A jogállamiság tiszteletben tartása nem csak az emberekre, de magukra az állami intézményekre sem mindig jellemző. A súlyos szociális gondok mellett talán éppen a jogbizonytalanság fenyegeti legjobban a térség stabilitását és az egyes etnikai csoportok közötti kapcsolatok alakulását.

Az európai integráció és a térség fejlődése

"Újból itthon?"

- "Újból itthon vagyunk Európában" - halljuk nap nap után a magyarországi tv csatornákon. Európa egységének helyreállítása és Magyarország jövője szempontjából csakugyan fontos döntés született 2002. december közepén. A vasfüggöny nemsokára a múlté. Mármint azon országok között, amelyeknek sikerült az EU és a NATO védőszárnyai alá húzódniuk. A többiek számára viszont, és ide tartozik Szerbia is, fél év múlva legördül a vasfüggöny.

Ma még senki sem tudja megmondani, hogyan fog a 25 ország Európája működni, még nehezebb megjósolni, mi lesz azokkal az országokkal, amelyek kívülrekedtek a demokratikus Európán. Hogyan alakul azoknak a népeknek a sorsa, akik halvány ígéretet sem kaptak a későbbi csatlakozásra? 

A szlovákiai és szlovéniai magyarok a szerelvényen vannak, az erdélyi magyarság Románia közeli csatlakozásának a reményével még áltathatja magát valamivel, a kárpátaljai és a vajdasági és magyarságnak azonban szembe kell néznie helyzetével.

Vajon ebben a helyzetben hogyan tekintenek a vajdasági magyarok a jövőjükre? Foglalkoztatja-e őket az Európai Közösséghez való csatlakozás kérdése? Ha igen, mennyire élénk részükről ez az érdeklődés? Ha nem, miben látják a térség fejlődésének a lehetőségét? És miként vélekednek ezekről a kérdésekről a magyarokkal együtt élő más népek? Erősítik vagy keresztezik egymást a jövővel kapcsolatos beállítódások, elvárások, törekvések?

Az erre vonatkozó ismeretek fontosak lehetnek számunkra a délvidéki magyarság jövőképe és fejlődése szempontjából. Jelen írásunkban egy, a fenti kérdéskörrel szorosan összefüggő felmérés ide vonatkozó eredményeiről kívánunk számot adni.

Hogyan vélekednek a régió népei az európai integrációról?

Az Európai Integrációval kapcsolatos állásfoglalást a következő kérdéssel próbáltuk felmérni. "Foglalkoztatják-e Önt az Európai Közösséghez való csatlakozással kapcsolatos kérdések? 1. élénken érdeklődöm irántuk, 2. többé-kevésbé, 3. egyáltalán nem, X. egyéb válasz. (Karikázza be a megfelelő válasz számát!)".

A válaszokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze, illetve a mellékelt ábra szemlélteti. 

59. táblázat

A Vajdaság  vegyes lakosságú térségben végzett felmérés eredményei szerint a megkérdezett polgárok kevesebb mint egynegyedét, 21 százalékát érdeklik az Európai Közösséghez való csatlakozással kapcsolatos kérdések. Ez a nagyfokú érdektelenség egyaránt jellemző minden etnikai közösségre, az eltérés igen csekély közöttük: a magyarok 21, a szerbek 25, az egyéb nemzetiségűek 27 százalékára jellemző, a cigányok körében viszont az érdeklődők száma mindössze 4 százalék.

A válaszadók felét, 51 százalékát, "többé-kevésbé" érdeklik a csatlakozással kapcsolatos kérdések, e téren az egyes etnikai csoportok között még kiegyensúlyozottabb a kép: a magyarok 50, a szerbek 54, az egyéb nemzetiségűek 45 és a cigányok 41 százaléka válaszolt ebben az értelemben. 

Az Európai Közösséghez való csatlakozás kérdése "egyáltalán nem" érdekli a megkérdezettek csaknem egyharmadát, 27 százalékát. A nem érdeklődők számát illetően az egyes etnikai csoportok között nincs nagy különbség: a magyarok 28, a szerbek 19, az egyéb nemzetiségűek 27 százaléka tartozik közéjük, a cigányoknak viszont több mint a fele, 55 százalék. 

A csatlakozás esélyeire gondolva, akár azt is mondhatnánk, hogy a válaszok a realitás talaján mozognak. Az emberek nem ringatják magukat illúziókban a csatlakozás esélyeit illetően. Valójában nem kis problémát jeleznek ezek a válaszok, hiszen van-e más út számunkra, mint az Európához való felzárkózás? Ez a nagyfokú érdektelenség viszont aligha fogja a felzárkózást segíteni és siettetni. 

Hogyan vélekednek a régió népei a térség fejlődéséről?

De vajon miben látják a vajdasági polgárok a térség fejlődésének lehetőségét, ha az Európai Unióhoz való csatlakozásban nem? Egyáltalán biztos-e, hogy nem érdekli őket a csatlakozás?

A következő kérdésünk így hangzott: "A térség fejlődése szempontjából az alábbiak közül mi lenne a legfontosabb? (Karikázza be a válasz számát!) 1 - az Európai Közösséghez való mielőbbi csatlakozás, 2 - a határok átjárhatósága, 3 - politikai önállóság,  4 - hogy ügyeinket itt helyben mi intézzük, 5 - az állampolgári jogok biztosítása, 6 - más, mégpedig: ..."

60. táblázat

A térség fejlődésére vonatkozó kérdésre kapott válaszok megoszlása a következő: az Európai Közösséghez való csatlakozást a megkérdezettek 35 százaléka tartotta legfontosabbnak, a határok átjárhatóságát 27, az állampolgársági jogokat 12, az ügyek helyben történő intézésének lehetőségét 10, a politikai önállóságot 9 százalék, a válaszolók 4 százaléka más egyebet javasolt, 3 százaléka pedig nem válaszolt. 

Az adott válaszlehetőségek közül az Európai Közösséghez való csatlakozás az első helyen áll, de csak a válaszadók egyharmadára korlátozódik. A megkérdezettek közül majdnem ugyanennyien azon a véleményen vannak, hogy a határok átjárhatósága ennél is fontosabb. Vízummal valamelyest átjárhatóvá lehet tenni a határokat, a válaszok alapján azonban arra kell gondolnunk, hogy sokan ezután fognak még rádöbbenni arra, hogy az Unión kívül élők számára a határok milyen kőkemény akadályt fognak jelenteni. 

Érdekes módon a térség fejlődése szempontjából igen kevesen voksoltak a politikai önállóságra, jóllehet ez megoldás egyes politikusok részéről Vajdaság önállósága és/vagy a magyar autonómia formájában az elmúlt évtizedben gyakran került szóba alternatív megoldásként. A válaszokból ítélve ezek a javaslatok a polgárok körében nem találtak termékeny talajra. Ellenkezőleg, a válaszokból ítélve nemcsak az önállóság, de az önszerveződés gondolata is szinte teljes egészében hiányzik a régióban élők jövőképéből és világlátásából. Elgondolkodtató például, hogy milyen kevesen tulajdonítanak fontosságot a helyi autonómiáknak és a települési önkormányzatoknak. Az önszerveződés helyett sokan még mindig az államtól várják a róluk való gondoskodást. A különböző érdekérvényesítési formáknál, politikai jogkörnél, helyi autonómiáknál, települési önkormányzatnál stb. többre tartják például az állampolgári jogok biztosítását.

Összességében véve azt lehetne mondanunk, hogy a régióban élő embereknek a jövőre vonatkozóan nincs határozott elképzelésük. Maguk sem tudják, mi szolgálná leginkább a térség fejlődését, nem sorakoznak föl egyetlen előre megfogalmazott válasz mellett sem, és nem állnak elő új javaslatokkal sem.

Nagyjából ez olvasható ki az átlagokból. Az átlagok azonban sok mindent eltakarnak és egybemosnak. A térség fejlődésére vonatkozóan talán árnyaltabb képet kapunk, ha a válaszok alapján összevetjük az egyes etnikai csoportokat.

A magyarok és a szerbek közötti leglényegesebb különbség abban nyilvánul meg, hogy míg a szerbek relatív többsége (39%-a) az Európai Uniós csatlakozást tekinti a térség fejlődése szempontjából a legfontosabb kérdésnek, a magyarok közül legtöbben (32%) a határok átjárhatóságát helyezik az első helyre. A politikai önállóság megítélésében nincs eltérés a két etnikai csoport között: a magyarok 8, a szerbek 9 százaléka tulajdonít fontosságot neki. Nincs eltérés az állampolgári jogok biztosításának az igényében sem: a magyarok 11, a szerbek 13 százaléka helyezi azt első helyre. Jelentős különbség van viszont az ügyek helyben történő elintézésének az értékelésében, más szóval a helyi önkormányzatok szerepének a megítélésében, amennyiben a magyarok 16, a szerbeknek viszont mindössze 4 százaléka tulajdonít fontosságot ennek a kérdésnek.

A cigányok és az egyéb nemzetiségűek csoportja abban tér el a magyarok és szerbek csoportjától, hogy kevésbé tartják fontosnak a határok átjárhatóságát (18-18 százalék), viszont egy picivel többre becsülik a politikai önállóságot (11-14 százalék). Az eltérések egyébként eléggé jelentéktelenek ahhoz, hogy különösebb fontosságot tulajdonítsunk neki, annál kevésbé, mivel a mintában való csekély létszámuk miatt a cigányokra és az egyéb nemzetiségűekre vonatkozó adatokat inkább csak irányadónak kell tekintenünk.

Végezetül meg kell említenünk azt is, hogy a megkérdezettek közül viszonylag kevesen tértek ki a válaszadás alól: a magyarok 1, a szerbek 5, a cigányok 4 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni.

A térség fejlődésével kapcsolatban megadott alternatív megoldások mellett egy nyílt kérdés is szerepelt, amellyel a válaszadók részére lehetőséget biztosítottunk egyéb fontosnak tartott tényezők felsorolására is. Az ankét résztvevő közül kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, értékelhető javaslatok nem születtek.  

Az általános problémák rangsorolása
Vajdaságban

A 2000. évi októberi politikai fordulat kapcsán beszélhetünk-e szemléletváltásról vagy csak a politikai hatalom csúcsán történt változás? Az 1997-ben végzett, majd 2001-ben megismételt felmérés eredményeiből választ kapunk erre a kérdésre. 

62. táblázat

63. táblázat

A két időpontban készült felmérés eredményei igencsak eltérőek. Az első felmérésünk idején a régió lakói nagyobb fontosságot tulajdonítottak az egyes társadalmi problémáknak, mint néhány évvel később. A 2000. évi októberi fordulatot követően a megkérdezettek közül az egyes problémákra vonatkozóan többen válaszolták azt, hogy "nem lényeges", vagy "kevéssé lényeges", illetve többen tértek ki a válaszadás elől, mint a fordulat előtt. Ezt a változást értékelhetjük úgy is, hogy az elemzett problémák aktualitása csökkent, de jelezhet nagyobb fokú érdektelenséget, közönyt is a felmérésben részt vett személyek. 

A társadalmi problémák hierarchiája viszont változatlan marad a két felmérés közti időszakban, lényeges szemléletváltás tehát nem történt. Mindkét időpontban a munkanélküliséget (95,09 - 87,73) és az életszínvonal romlását ( 93,46 - 88,67), az inflációt (92,15 - 82,07) helyezték az első három helyre. Majd sorrendben az emberi szabadságjogokat (86,27 - 81,13), az Európától való lemaradást (86,27 - 74,21),  a bűnözést és korrupciót (85,62 - 78,93), a társadalmi reformokat (75,16 - 61,63), a társadalmi egyenlőtlenséget (73,85 - 64,77). A sort mindkét időpontban a nemzetiségi kérdés (70,26 - 62,26) és a kisebbségi jogok kérdése (68,30 - 55,66 százalék) zárta, mint amelyek a többinél kevésbé súlyosnak tartott problémák. Lássuk ezek után az etnikai hasonlóságokat és különbségeket!

64. táblázat

65. táblázat

A társadalmi problémák súlyának megítélésében jelentős eltérés tapasztalható a szerbek és magyarok között.  A magyarok a felsorolt problémák mindegyikét fontosabbnak, jelentősebbnek tartják, mint a szerbek. De jelentős különbség mutatkozik a problémák rangsorolásában is. A magyarok a munkanélküliséget (93,18) és az életszínvonal romlását (90,09) tartják  a legsúlyosabb társadalmi problémának, a szerbek viszont az emberi szabadságjogok biztosításának hiányát (89,91). A magyarok 86,99 százaléka az inflációt, 82,35 százaléka a kisebbségi jogokat,  75,23 százaléka a nemzetiségi kérdést is igen fontosnak tartja. Velük ellentétben a szerbek felét (50,87) foglalkoztatja csak az infláció gondolata, a nemzetiségi kérdést  52,07 százalékuk,  a kisebbségi jogok biztosítását pedig mindössze egyharmaduk  (33,33%) tartja fontosnak. A bűnözés és a korrupció megítélésében a magyar és a szerb válaszadók hasonlóképpen vélekednek, a magyarok azonban súlyosabbnak ítélik meg a helyzetet (84,82), mint a szerbek  (75,87).  Ez a helyzet az Európától való lemaradás kérdésének a megítélésében is: a magyarok 83,28 százaléka tartja ezt súlyos problémának, míg a szerbeknek a 75 százaléka. Teljes megegyezés a két etnikai csoport között a  társadalmi reformok megítélésében mutatkozik: a  magyarok 73,99, a szerbek 73,68 százaléka tartja fontosnak.

A különbség a két etnikai csoport között a kisebbségi jogok fontosságának megítélésében 50 százalék (49,02), a nemzetiségi kérdés megítélésében pedig 22,16 százalék. Ennek alapján arra gondolhatnánk, hogy a magyarok számára - hátrányos helyzetükből adódóan - a kisebbségi jogok és a nemzetiségi kérdés minden másnál fontosabb, míg a szerbeket ez a kérdés kevésbé foglalkoztatja. Ez a feltevés azonban nem állja meg a helyét. A magyarokat aligha lehet nemzeti elfogultsággal vádolni, hiszen a problémák rangsorolásában a kisebbségi jogok a hetedik, a nemzetiségi kérdés pedig  a kilencedik (!) - az utolsó előtti - helyen áll.

Az etnocentrikus gondolkodás sokkal inkább a szerbek sajátja, amennyiben több jogot vindikálnak maguknak, mint amennyit más népeknek megengednek. Erre engednek következtetni a nyelvhasználattal és a kisebbségeket érintő kérdésekkel kapcsolatos más közvélemény-kutatások eredményei is.¹ Arra a kérdésre például, hogy Vajdaságban hivatalos nyelvként a szerb mellett a nemzeti kisebbségek nyelvét is használni kellene-e, a megkérdezettek 21,3 százaléka válaszolt igennel, 31 százalékuk szerint elég, ha csak a szerb a hivatalos nyelv, 25,7 százaléka egyes községekre korlátozná a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatát, 3,7 százalék pedig nem válaszolt a kérdésre.

A közvélemény-kutatás eredményei szerint Vajdaság polgárai eléggé szűkkeblűnek mutatkoztak a más nyelvű oktatás lehetőségével kapcsolatban is. A megkérdezettek 11,7 százaléka gondolkodik úgy, hogy Vajdaság területén oktatni kellene a kisebbségek nyelvén is, 21,8 százaléka úgy vélekedett, hogy elegendő a szerb nyelvű oktatás, ugyanennyien (21,6 százalékuk) bizonyos községekben a szerb nyelvű oktatás mellett megengednék a más nyelven történő oktatást is, 15 százalékuk ezt a kisebbségek lélekszámától tenné függővé, 2,8 százalék pedig nem tudott véleményt formálni.

Ma, valamivel több mint két évvel a miloševići rendszer megbuktatása után, úgy tűnik, hogy szerbek még mindig nincsenek tisztában a nemzeti kérdés, a kisebbségi jogok és a nyelvhasználat fontosságával.

Reménykedésre ad okot viszont az a körülmény, hogy a magyarok mellett a szerbek is a súlyos társadalmi problémának tartják a bűnözést és a korrupciót. Jelentős fejleménynek számít ez a kriminalizált társadalomban. Igaz, hogy az új demokráciának mindmáig nem sikerült még egyetlen maffiavezért sem letartóztatnia¹⁹, s a jogbiztonságtól és a közélet tisztaságától még messze van Kis-Jugoszlávia, jó viszont, hogy a polgárokat (a magyarok 84,82, a szerbek 75,87 százalékát) nyugtalanítja ez a probléma.

¹ A SCAN nevű közvélemény-kutató ügynökség a vajdaságiak véleményét szondázva 2002  november 8-a és 11-e között 23 vajdasági községben 1500 felnőttet kérdezett meg a nyelvhasználatról és a kisebbségeket érintő egyéb kérdésekről. Magyar Szó, 2002. december 4.

¹⁹ A kézirat nyomdába adása idején, a rendkívüli állapot bevezetését követően került sor nagyobb szabású letartóztatásokra.