Interetnikus kapcsolatok

A személyes kapcsolatok szerepe és funkciója

Az egyén szociális kapcsolatai révén kerül kapcsolatba másokkal. Ezeknek a kapcsolatoknak kettős funkciójuk van. Társas kapcsolataink jelentik azt a köldökzsinórt, amely révén a társadalom vérkeringéséhez kapcsolódunk, ugyanakkor ezek a kapcsolatok szerves részét képezik annak a társadalmi hálózatnak, amely személyes viszonyainkat más szociális egységekkel összekapcsolja.

Az embernek társas kapcsolatain kívül vannak más kötelékei is, amelyek a társadalomhoz, illetve annak különböző alakzataihoz kapcsolják: etnikai közösség, vallás, szervezeti tagság, pártállás, lakóhelyi és munkahelyi kapcsolatok stb. Elsősorban azonban a közvetlen személyes kapcsolatok jelentik azt a szociális viszonyt, amely - ellentétben más társadalmi kapcsolatainkkal - a kölcsönösségen (kölcsönös bánásmódon, kötelezettségeken, elvárásokon) nyugszik. Ennélfogva a személyes kapcsolatok az egyénre nézve bizonyos kötelezettségekkel járnak, amelyek meghatározzák, hogy egyes szituációkban mi a helyes magatartás, vagy legalábbis mi az egyénnel  szembeni elvárás.

Természetesen más társadalmi kapcsolatokat is különféle elvárások és előírások szabályoznak, mindenféle helyzetre és szerepviszonyra vonatkozva vannak kötelezettségek, ezekkel a szerephelyzetekkel azonban - még ha eleget is tesz eme kötelezettségeknek - nem feltétlenül azonosul az ember. A személytelen kapcsolatokban az egymással szembeni eljárások nem a kölcsönösség elvén nyugszanak, hanem a szabályokon, törvényeken, végső soron a társadalmi erőviszonyokon. A kölcsönös ismertséggel szemben a személytelen (anonim) viszonyok afféle kicövekelt relációk, amelyek megszabják, hogy adott helyzetben hogyan fogja két - egymás számára ismeretlen - egyén kezelni egymást. Az anonim érintkezésekből hiányzik a viszonyosság, a kölcsönös identifikálódás és társadalmi elismerés, ezért az érintkezés lefolyása egy sor meglepetést és kellemetlenséget tartogathat mindkét fél számára. (Félreértés ne essék: a személyi kapcsolatok sem konfliktusmentesek, ezek sem jelentenek feltétlenül egyenrangú viszonyt a kapcsolatban álló felek között. A személyes kapcsolat azonban - ellentétben az anonim viszonyokkal - bizonyos értelemben valamilyen "alku" tárgya, amely tényleges vagy hallgatólagos megegyezésen alapszik. Adott esetben az egyik fél alárendelt helyzetben lehet a másikkal szemben, a kapcsolat fenntartása azonban így is megéri számára.)

A távolságtartás és az intimitás hiánya miatt könnyebben utat találnak maguknak a társadalmi struktúrát terhelő feszültségek és indulatok, amelyek általában a bűnbakokon, legtöbbször a hátrányos, kiszolgáltatott helyzetben levő csoportokon csattannak. A politikai és gazdasági körülményektől függően az anonim kapcsolatok olykor annyi ellenséges indulattal telítődnek, hogy a különböző társadalmi struktúrák közötti érintkezés nemcsak robbanással fenyeget, hanem olykor vérgőzös ámokfutással végződik. Gondoljunk például az egykori Jugoszlávia széthullására és az azzal kapcsolatos eseményekre.

Tisztában kell lennünk vele, hogy az "agresszor" és a magát "alárendelt helyzetben" érző csoport közötti konfliktus mindig valamilyen politikai döntés következményeként eszkalálódik, és a társadalmilag generált feszültség különböző szerepekben ölt formát.  Ezek a szerepek nemcsak az anonim kapcsolatokat mérgezik meg, de befolyással lehetnek a személyes kapcsolatok alakulására, azok fennmaradására is. Mégis, azt kell mondanunk, hogy a személyes kapcsolatok (házastársak, testvérek, rokonok, barátok, kollégák, szomszédok, munkatársak stb.) jelentős mértékben ellenállhatnak a külső befolyásnak. Lassítják a politikai széljárások befolyását, amelyek néha "lecsengenek" mielőtt még a személyes kapcsolatok jellegét meghatározó uralkodó szabállyá válhatnának.

Bennünket a társas kapcsolatok kérdése itt elsősorban interetnikai vonatkozásban érdekel. Mitől vált az egykori politikai identitáskeret ("jugoszlávok vagyunk") többértelművé és elfogadhatatlanná különböző nemzetek és nemzeti kisebbségek számára? Jól tudjuk, hogy ez az identitáskeret sokáig eredményes befolyást gyakorolt az emberek tudatára, de még maguknak a személyes kapcsolatoknak az alakulására is. A vegyes házasságban élők például kompromisszumos megoldásként gyakran folyamodtak a jugoszláv identitás vállalására.

A szerbek részéről megnyilvánuló politikai presszió ellenére, vagy éppen ezért, egy idő után a különböző népek az etnikai kapcsolatokat különbözőképpen kezdték értékelni. Míg egyesek - főként a szerbek - töretlenül azt hajtogatták, hogy a különböző etnikai közösségek Jugoszláviában "nagyon közel vannak" egymáshoz, úgyszólván testvéri szeretetben élnek, és nem viselnék el, ha el kellene válniuk egymástól, a magukat hátrányos helyzetben érző etnikai közösségek kezdték úgy érezni, hogy az itt élő népek "távol vannak egymástól", "rossz viszonyban vannak" egymással, terhet jelentenek egymás számára.

Mi történhetett? A gazdasági és politikai viszonyok romlása következtében az anonim kapcsolatok szintjén a "viszonyok" fogalma többértelművé vált, és több értelmű ma is. Az egymáshoz névtelenül viszonyuló etnikai közösségek tagjai nem tudják elfogadni más etnikai közösségek értékelését, az etnikai kapcsolatok olyan feltételeit, amelyek alapján mások az együttélést rendezni szeretnék. Mindegyik etnikum lehorgonyzott a maga értelmezésénél, ami meggátolta őket abban, hogy jobb és bensőségesebb viszonyba kerüljenek egymással.

A hangsúly itt a névtelen viszonyokon van, hiszen - érdekes módon -, a személyi kapcsolatok szintjén szó sincs erről a többértelműségről. Az etnikai jelleg a közvetlen társas kapcsolatokban ritkán szolgáltat okot félreértésre. Még akkor sem mindig, ha a személytelen társadalmi kapcsolatok szintjén a konfliktusok kezelhetetlenné válnak.

Mi lehet ennek a dolognak a magyarázata? A magyarázat a személyes és névtelen kapcsolatok társadalomlélektani különbségében rejlik. Utaltunk rá, hogy a személyes kapcsolatok a kölcsönösség elvén alapszanak, az anonim társadalmi kapcsolatok viszont nem. A névtelen kapcsolatok szintjén gyakran előadódik, hogy az egyik fél nagyobb "vadászterületre" tart igényt, több jogot vindikál magának, mint amit hajlandó engedélyezni másoknak. Ez a volt a helyzet Jugoszláviában is a nemzeti jogok vonatkozásában, és lényegében véve ez a helyzet ma is. A szerb politika olyan mozgástérre, jogokra, territóriumra tart igényt, amit eszébe sem áll engedélyezni más etnikumoknak. Erősebbnek érezvén magát, arra sem mutatott készséget, hogy odafigyeljen más etnikumok jogsérelmeire és elvárásaira.

Ilyen nagyfokú önzés és elvakultság a személyes kapcsolatok szintjén elképzelhetetlen. Az "ismerősség", a személyes kapcsolat legfontosabb összetevője ugyanis a bizalom és a kölcsönösség, ami kizárja egymás "vadászterületeinek" a megsértését. Az "ismerősség" további eleme a szolidaritás és együttérzés, vagyis az arra vonatkozó hallgatólagos megállapodás, hogy miként kezelik az egymással kapcsolatban állók a másik fél érdekeit, érdeklődését, milyen mértékben folyamodhat egyik fél a másik támogatásért. Ez az, ami a névtelen viszonyokból, voltaképpen a társadalomból hiányzik, s ami - úgy tűnik -, hogy a személyes kapcsolatok szintjén a poklok ellenére is működik.

Vizsgálódásunk, melyet többnemzetiségű környezetben végeztünk, megerősíti ezt a társadalomlélektani felismerést.

Interetnikus kapcsolatok a régióban

Az egyik kérdésünk így hangzott: "Rokonsága és személyes ismerősei körében vannak-e más nemzetiségűek? A táblázat megfelelő helyére tegyen x-et! Több jelölés is lehetséges."

Az érdekelt bennünket, hogy a különböző etnikumok tagjai a társas kapcsolatok vonatkozásában mennyire képeznek nyitott vagy zárt nemzeti közösséget? Személyi kapcsolataik révén hány más nemzetiségű személlyel kerülnek ismeretségbe, rokoni, baráti, munkatársi viszonyba? Hogyan és miként alakul a társadalom hálózata többnemzetiségű környezetben? Van-e különbség e téren magyarok és szerbek között?¹ 

27. táblázat

A megkérdezettek válaszaiból ítélve a személyi kapcsolatok szintjén megnyilvánuló társadalmi integráció olyan nagymértékű a magyarok részéről, hogy az alaptalanná tesz mindenféle találgatást és vádaskodást a magyarok állítólagos "elkülönüléséről". Az efféle gyűlöletszítást szolgáló állításoknak pontosan az ellenkezője az igaz. Az alapvető szociális kötöttségek vonatkozásában a magyarok sokoldalú kapcsolatokat ápolnak a szerbekkel, nyitottak velük szemben, és társas kapcsolataik révén olyan bizalmi rendszerben élnek velük, ami a politika részéről megkérdőjelezhetetlen.

A felmérésben részt vevő magyarok mintegy  felének, 47 százalékának van szerb rokona, 62 százalékának szerb barátja, 49 százalékának szerb munkatársa, 57 százalékának szerb szomszédja és 76 százalékának van szerb ismerőse.

A politikai élet történéseinek tükrében meglepőnek tűnik ez nyitottság és bizalom a szerbekkel szemben. Talán még meglepőbb, hogy a másfél évszázada tudatosan gerjesztett magyarellenes politika ellenére a társas kapcsolatok szintjén a szerbek semmivel sem különböznek a magyaroktól. Rokonságuk, baráti körük, munkatársaik, szomszédaik és ismerőseik körében csaknem ugyanolyan arányban szerepelnek magyarok, mint fordítva, a magyarok társas kapcsolataiban a szerbek. A társas kapcsolatok szintjén mintha másként (más elvek alapján) szerveződne az élet, mint politikai téren. Ám nem árt hangsúlyoznunk, hogy a vizsgálatot vegyes etnikai környezetben végeztük.

28. táblázat

Vegyes etnikai környezetben, ahol a magyarok a számaránya jelentős, a szerbek hasonló számú interetnikus kapcsolattal rendelkeznek, mint a magyarok. A megkérdezett szerbek egyharmadának (34 százalékának) van magyar rokona, több mint felének (63 százalékának) van magyar barátja, minden másodiknak (54 százalékuknak) van magyar munkatársa, 100 közül 64-nek van magyar szomszédja, és kétharmaduknak (70 százalékuknak) van magyar ismerőse. 

Ha összevetjük a magyarok és a szerbek válaszait (lásd 23. ábra), azt látjuk, hogy - a rokoni kapcsolatokat kivéve - valamennyi társas kapcsolatforma esetében (barát, szomszéd, munkatárs, ismerős) a szerbek néhány százalékkal még "vezetnek" is a magyarokkal szemben. Ez az eltérés azonban nem jelentős, sokkal inkább a hasonlóság az, ami szembetűnő.

A magyarok és szerbek egymáshoz fűződő társas kapcsolatai mellett érdemes szemügyre vennünk a más etnikumokhoz fűződő társas kapcsolataikat is.

Amint a grafikonon láthatjuk (24. ábra), a magyarok és szerbek között a más etnikumokkal való társas kapcsolatokban szintén nagyfokú hasonlóság mutatkozik. A megkérdezett magyarok 20 százaléka vallja azt, hogy a szerbeken kívül más nemzetiségű rokonai is vannak, a szerbeknél ez az arány 21 százalék. Hasonlóképpen nagyfokú megegyezés mutatkozik az ismerősök vonatkozásában is. A magyarok 62 százalékának az ismeretségi körében vannak más nemzetiségű (horvát, román, szlovák, német, roma stb.) személyek, a szerbek körében ez az arány 67 százalék. Jelentősebb (10 százalékos) eltérés figyelhető meg a más nemzetiségű barátok tekintetében. Ez a különbség, amint erről a későbbiek során még szó lesz, vélhetően a szerbek "barátkozóbb" természetével, illetve a barátság fogalmának a tágabb értelmezésével függ össze.

Mindenképpen érdemes lenne megvizsgálni a társas kapcsolatok alakulását más etnikumok körében is. Ehhez azonban a minta jelentős kibővítésére - különböző etnikumok megfelelő számú képviseletére - van szükség. 

A kapcsolatok gyakorisága 

Önmagában véve az interetnikai kapcsolatok száma még nem sok mindenről árulkodik. A kapcsolatok lehetnek formálisak, és kevésbé formálisak. Kimerülhetnek alkalmi találkozásokban, de szolgálhatják egymás kölcsönös segítését is. Az sem mindegy, hogy a kontaktusok milyen gyakoriságúak. A rokonok, barátok, ismerősök napi rendszerességgel találkoznak, vagy havonta egyszer, esetleg ennél is ritkábban.

A kapcsolatok gyakoriságára vonatkozó kérdésünk így hangzott: "Kapcsolattartásuk milyen gyakoriságú? (4) Napi rendszerességgel találkozunk, (3) hetente legalább egyszer, (2) havonta legalább egyszer, (1) ritkábban, egyéb válasz. A táblázat megfelelő helyére tegyen x-et!"

29. táblázat

30. táblázat

Amint azt a 25. ábrán láthatjuk, a más nemzetiségű rokonokkal való kapcsolattartás gyakoriságának vonatkozásában is meghökkentő hasonlóság mutatkozik a szerbek és a magyarok viselkedése között. A vizsgálatban részt vevő szerbek 14 százaléka vallotta azt, hogy napi rendszerességgel találkozik más nemzetiségű - az esetek túlnyomó többségében magyar - rokonaival. Úgyszintén 14 százalék azoknak a magyaroknak a száma, akik napi rendszerességgel találkoznak szerb és más nemzetiségű rokonaikkal. Teljes megegyezést mutat a "hetente legalább egyszer" való találkozások gyakorisága is, ami a szerbek és a magyarok esetében egyaránt 17 százalék. A havonta vagy ritkábban történő találkozások gyakorisága a magyaroknál valamelyest (5, illetve 12 százalékkal) magasabb viszont, mint a szerbeknél. 

Némiképpen módosul a kép a más nemzetiségű barátokkal való kapcsolattartás gyakorisága tekintetében (lásd 26. ábra). A "napi rendszerességgel" való találkozás a megkérdezett szerbek körében gyakoribb (37%), mint a magyarok esetében (22%). A különbség számottevő (15 százalék), ami a szerbek nyitottabb természetével és intenzívebb baráti kapcsolattartásával magyarázható. Ezzel szemben a heti találkozások száma a magyarok körében gyakoribb, a különbség azonban mindössze 4 százalék. Úgyszintén gyakoribb a havi egyszeri találkozások száma is, ami a magyaroknál 12, a szerbeknél 6 százalék.

Összegezésként elmondhatjuk, hogy a szerbek és magyarok más nemzetiségű barátaikkal való kapcsolattartásának gyakorisága hosszabb időintervallumban kiegyenlítődik, heti, de főként napi bontásban azonban más a helyzet: a szerbek baráti kapcsolattartása intenzívebb, mint a magyaroké. 

Úgy tűnik (lásd 27. ábra), hogy a felmérésben résztvevő szerbek más nemzetiségű munkatársaikkal való kapcsolattartása intenzívebb, mint a magyaroké, a különbség azonban nem számottevő. A szerbek 46 százaléka állítja azt, hogy naponta találkozik más nemzetiségű munkatársaival, a magyarok esetében ez az arány 40 százalék. Azoknak a száma, akik hetente vagy havonta egyszer találkoznak más nemzetiségű munkatársukkal, mindkét populációban egyaránt csekély, ami a dolgok természeténél fogva talán érthető is. 

A más nemzetiségű szomszédokkal való "napi rendszerességgel" történő találkozások gyakoriságát tekintve (lásd 28. ábra) a szerbeknél valamelyest magasabb értéket kapunk, mint a magyaroknál (37, illetve 31 százalék). A "hetente legalább egyszeri" találkozás tekintetében fordított a helyzet: ez a magyarok esetében 26, a szerbeknél 18 százalék. A havi találkozások tekintetében nincs különbség, igen alacsony értéket kaptunk mindkét etnikum részéről.

Végül pedig ami a más nemzetiségű ismerősökkel való kapcsolattartás gyakoriságát illeti, a "napi rendszerességgel" történő találkozások számát illetően szintén a szerbek járnak elöl. A megkérdezett szerbek 37, a magyarok 31 százaléka találkozik napi rendszerességgel ismerősével. "Hetente legalább egyszer" találkozik más nemzetiségű ismerőseivel a szerbek 18, a magyarok 26 százaléka. A havonta legalább egyszeri találkozások tekintetében nincs említésre méltó különbség. 

Összességében elmondható, hogy a szerbek gyakrabban találkoznak napi rendszerességgel más nemzetiségű barátjukkal, szomszédjaikkal, ismerőseikkel, mint a magyarok. A magyarokra inkább a heti egyszeri találkozás a jellemző. Az eltérés azonban a két populáció között nem számottevő, sokkal inkább szembeötlő az a hasonlóság, ami a válaszadási hajlandóságban mutatkozik meg. Figyelemre méltó, hogy nemzeti hovatartozásuktól függetlenül igen sokan kitértek a válaszadás elől. A korrekt válaszok a szerbek és magyarok körében is a megkérdezettek alig több mint egyharmadára korlátozódnak.

Más adatok magyarázattal szolgálnak erre a körülményre. A szerbek és magyarok körében egyaránt sok a magányos, szegényes társas kapcsolattal rendelkező ember. Többnyire ők azok, akik kitértek a kapcsolataikra vonatkozó válaszadás elől, illetve a kérdésekre való egyenes válaszadás helyett különféle magyarázkodásba kezdtek. 

A továbbiakban megnéztük a férfiak és nők, valamint a falusi és városi jellegű településen élő személyek kapcsolattartásának gyakoriságát is. 

Felmérési eredményeink szerint a nők rokoni kapcsolattartása - elvárásainknak megfelelően - valamelyest gyakoribb a férfiakénál, az eltérés azonban nem számottevő. A nők 17, a férfiak 15 százaléka találkozik napi rendszerességgel rokonaival, 22, illetve 17 százaléka hetente legalább egyszer, 15, illetve 14 százaléka pedig havonta. Egy hosszabb (havi) időintervallumot alapul véve a nőknek több mint a fele, 54 százaléka találkozik a rokonaival, a férfiaknál ez az arány 46 százalék. Ez a tendencia a többi társas kapcsolatformára (barátok, munkatársak, szomszédok, ismerősök) is jellemző.

A falusi és városi jellegű településeken élők kapcsolattartásának gyakoriságát illetően szintén elmondhatjuk, hogy a közvélekedésnek megfelelően a falusi lakosság körében gyakoribb a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel való kapcsolattartás, mint a városban élőknél. Az eltérés a két populáció között elsősorban a napi kapcsolattartás esetében szembetűnő, (6-10 százalék), míg a heti és havi rendszerességgel való kapcsolattartás gyakoriságát illetően a falun és városban élők között nincs értékelhető különbség.

A kapcsolatok jellege 

Az interetnikus kapcsolatok jellegére vonatkozó kérdésünk így hangzott. "Az Ön kapcsolattartására a más nemzetiségűekkel mi a legjellemzőbb:  (5) egymás kölcsönös segítése, (4) egymás meglátogatása, (3) alkalmi találkozások, elbeszélgetések, (2) nem több köszönő viszonynál, (1) nem tartjuk a kapcsolatot, egyéb válasz." A kapott válaszok alapján hasonlítsuk össze a magyarok és a szerbek magatartását. 

31. táblázat

32. táblázat

Felmérési eredményeink szerint a rokoni kapcsolatok jellegét illetően nincs lényeges eltérés a két populáció között. "Egymás kölcsönös segítése" gyakorlatilag ugyanolyan arányban fordul elő a magyaroknál (28 százalék), mint a szerbeknél (30 százalék). Némi különbség tapasztalható "egymás meglátogatása", illetve "az alkalmi találkozások, elbeszélgetések" vonatkozásában. Érdekes módon a magyarok gyakrabban látogatják meg szerb rokonaikat, mint azok őket, az eltérés azonban nem számottevő, mindössze 5 százalék. Ugyanúgy "az alkalmi találkozások, elbeszélgetések" is nagyobb hangsúllyal szerepelnek a magyaroknál, mint szerbeknél. A leglényegesebb különbség a két populáció között abban nyilvánul meg, hogy a megkérdezett szerbek közül kevesebben válaszoltak erre a kérdésre, mint a magyarok. Az eltérés elég jelentős, 10 százalék. 

A más nemzetiségű barátokkal való kapcsolattartást illetően viszont mintha a magyarok lennének valamelyest bizonytalanabbak a szerbeknél. Amíg ugyanis az erre vonatkozó kérdésre a szerbek 26 százaléka adott kitérő választ, a magyarok 30 százaléka nem válaszolt a kérdésre. A nagyobb fokú bizonytalanságra utal az a körülmény is, hogy míg a szerbek 36 százaléka vallotta azt, hogy a más nemzetiségű baráti kapcsolatukra "egymás kölcsönös segítése" a legjellemzőbb, a magyaroknál ez az arány 29 százalék. Egyéb mutatók vonatkozásban nagyfokú hasonlóság tapasztalható a két populáció között. 

A más nemzetiségű munkatársakkal való kapcsolatok jellegét illetően nincs lényeges eltérés a magyarok és szerbek között. Az egyes kérdésekre adott válaszok hasonlóképpen oszlanak meg mindkét populációban, azzal a különbséggel, hogy a magyaroknak csaknem a fele (49 százaléka) nem válaszolt erre a kérdésre, míg a szerbeknél e nem válaszolók aránya 36 százalék. Említést érdemel az a különbség is, hogy a szerbek körében 11 százalékkal többen hivatkoznak az "alkalmi találkozásokra, elbeszélgetésekre" a más nemzetiségű munkatársaikkal való kapcsolatuk ápolásában. A magyarok a más nemzetiségű munkatársaikkal való kapcsolataikat illetően mintha bizonytalanabbak volnának a szerbeknél.

A más nemzetiségű szomszédokkal való kapcsolatok jellegére vonatkozó kérdésünkre kapott válaszok alapján úgy tűnik, a szerbek és magyarok között nincs különbség, egyformán "jó és rossz" szomszédok. Magára a kérdésre vonatkozóan azonban a szerbek és magyarok nem ugyanolyan arányban válaszoltak: a magyarok 31, a szerbek 18 százaléka nem válaszolt rá, illetve adott kitérő választ adott. Ezt sem értékelhetjük másként, mint a magyarok bizonytalanságát a más nemzetiségű szomszédaik vonatkozásában. Ami viszont a más nemzetiségű ismerősökkel való kapcsolatok jellegét illeti e téren nincs említésre méltó különbség magyarok és szerbek között. 

Ha megpróbáljuk összegezni a más nemzetiségű személyekkel való kapcsolatok jellegére vonatkozó válaszokat, talán azt lehetne mondanunk, hogy a magyarok valamelyest bizonytalanabbak a más nemzetiségű személyekkel való kapcsolataikban, mint a szerbek. Ez a bizonytalanság - a minta etnikai összetételéből adódóan - tulajdonképpen a szerbekkel kapcsolatos, amelynek magyarázatát az elmúlt évtized drámai történéseiben kell keresnünk. A nacionalizmus gerjesztése és a négy etnikai háború következményeként a szerbek társadalmi megítélése megváltozott, az etnikai kapcsolatok jelentős kárt szenvedtek. Az, ami a magyarok esetében bizonytalanságként van jelen, más etnikumok esetében (szlovének, horvátok, muzulmánok, albánok) vélhetően drámai törést jelent, erre vonatkozó kutatásokról azonban ez idő tájt nincs tudomásunk.

Összességében és egészében azonban, és ezt ismételten hangsúlyozni szeretnénk, az interetnikus kapcsolatok vonatkozásában nagyfokú hasonlóság mutatkozik szerbek és magyarok között, az egyes kérdésekre adott válaszok megegyezése az, ami figyelemre méltó és szembetűnő. Az egyes kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy a magyarok és szerbek személyi kapcsolataikban hasonlóan viszonyulnak egymáshoz, legyen szó rokonságról, barátságról, szomszédságról, munkatársakról vagy ismerősökről. Az a szembenállás és ellenségeskedés, amit a média és a napi politika megjelenít, a személyi kapcsolatokra nem jellemző, illetve alig érzékelhető.

A társas kapcsolatok stratégiai jelentősége 

A társadalmi együttélés szempontjából igen fontos körülménynek számít, hogy a korábban egymás számára ismeretlen személyek hogyan és miként kerülnek egymással kapcsolatba, ennek nyomán milyen jellegű kötelékek jönnek létre, a kapcsolatban résztvevők milyen kötelezettséget vállalnak "egymás kezelésére" vonatkozóan. A személyi kapcsolatok, az interperszonális kötelékek az etnikailag homogén közösségen belül is nagy fontosságúak, többnyelvű környezetben azonban, ahol rendszerint különböző kultúrák találkoznak egymással, ezeknek a kapcsolatoknak, kötelékeknek nemcsak nagy fontosságuk, hanem különleges stratégiai jelentőségük van. 

A személyi kapcsolatok attól válnak stratégiai jelentőségűvé, hogy íratlan törvényekkel, bizalmi megállapodásokkal szabályozzák az emberek egymáshoz való viszonyát, kötelezővé téve bizonyos értékek, tevékenységek, időbeosztás stb. kölcsönös vállalását. Ennek köszönhetően az interetnikus kapcsolatok gyakoriságának és jellegének függvényében növekszik az adott közösség integrációja és teherbíró képessége. Ott, ahol az interetnikus kapcsolatok ritkák, ahol nem áll rendelkezésre a másik etnikai közösségre vonatkozóan személyes tapasztalat, megfelelő tudás, az értékekre és viselkedésre vonatkozó kölcsönös megállapodás, a különböző hatalmi érdekcsoportok által gerjesztett indulatoknak gyakorlatilag semmi sem szab határt, ezért konfliktusok esetén az események menete kiszámíthatatlan. Ami természetesen fordítva is igaz: a személyi kapcsolatok csökkentik az etnikai közösségek kölcsönös egymásba ütközésének a veszélyét, illetve konfliktus esetén várhatóan a probléma kezelése érdekében kölcsönösen elfogadott, érvényes szabályok, eszközök, rituálék medrébe terelik az eseményeket.

Az interetnikai kapcsolatok gyakoriságára és jellegére vonatkozó felmérési eredményeink megerősíteni látszanak ezt a szociológiai és társadalomlélektani felismerést, s reményeink szerint hozzájárulhatnak a többnyelvű kulturális környezetben élő emberek társas kapcsolatformáira s szociális jellemvonásaira vonatkozó ismeretek gazdagításához.

A viselkedés meghatározottsága

Az emberi együttélés, az együttműködés, a szolidaritás, vagy éppen ellenkezőleg: a konfliktusok és az összeférhetetlenség nem kis mértékben az emberi viselkedés függvénye. De vajon mi határozza meg az emberek viselkedését? A különböző országokban élő, különböző népekhez tartozó emberek miben látják a viselkedés hátterét?

A felmérésben nem pszichológiai ismereteket kértünk számon, az embereken, hanem bizonyos válaszlehetőséget kínáltunk fel számukra, és kérésünk alapján azokat kellett a vizsgálatba bevont személyeknek értékelniük a viselkedés kialakításában játszott szerepük alapján. 

A kérdés így hangzott: "Véleménye szerint az alábbi jellemzők közül melyik, milyen mértékben határozza meg az ember viselkedését? 1. származása, 2. kultúrája, 3. anyanyelve, 4. nemzetisége, 5. lakóhelye, 6. szülőföldje." Ezek mindegyikét osztályozni kellett 1-től 4-ig a következők szerint: 1. egyáltalán nem, 2. kevéssé, 3. eléggé, 4. nagyon, 5. egyéb válasz.

A laikusok számára is nyilvánvaló, hogy a viselkedés kialakulása valamiképpen összefügg a társadalommal, a környezettel, a kultúrával, amelyben az ember él. Hogy pontosabban hogyan és miként függ össze, mely tényezőkkel és milyen mértékben, s mennyiben helytálló az emberek erre vonatkozó ismerete, más lapra tartozik. Jelen vizsgálatunknak nem az volt a célja, hogy ezt a kérdést eldöntse, hanem kizárólag az érdekelt bennünket, hogy milyen véleményt alkotnak magukban az emberek erről a kérdésről, illetve, hogy lakhelyük és nemzeti hovatartozásuk alapján van-e valamilyen különbség e téren közöttük.

Igen fontos információkról van szó, hiszen a viselkedés meghatározottságának a kérdése, illetve az arról való vélekedés, szorosan összefonódik azokkal az ideológiai nézetekkel, társadalmi attitűdökkel, politikai irányelvekkel, amelyek révén az emberek a nemzeteket, társadalmi rétegeket vagy országrészeket megosztó konfliktusok részeseivé válnak, s amelyekben igazolást találnak a maguk számára a másokkal szembeni ellenséges fellépésre.

Lássuk hát, milyen társadalmi attitűd jellemzi e téren a régió egyes térségeit és népeit? 

Területi különbségek 

A vizsgálat során célszerűnek látszott először annak a megállapítása, hogy a viselkedés meghatározottsága vonatkozásában egyforma fontosságot tulajdonítanak-e az emberek a szülőföldnek, lakóhelynek, nemzeti hovatartozásnak, anyanyelvnek, kultúrának és származásnak vagy sem. És ha nem, mi az, amit elhanyagolhatóbbnak tekintenek, s mi az, amit fontosabbnak vélnek? Nos, ebben a vonatkozásban a vizsgált populáció egészére vonatozóan, vagyis régió szintjén az alábbi helyzetet tapasztaltuk. 

A régióban legtöbben úgy vélekednek, hogy a kultúra az, ami legnagyobb mértékben meghatározza az ember viselkedését. A vizsgálatban részt vevő személyek több mint háromnegyede, 76 százaléka gondolja így. Ezt a vélekedés egyébként összecseng mai pszichológiai ismereteinkkel, mely szerint gyermekkorában mindenki sokféle lehetőséggel rendelkezik, későbbi életévei során azonban különböző környezeti és nevelési (kulturális) hatásokra formálódik, alakul ki magatartása, életstílusa, személyisége.

A kultúra fontosságát követően, érdekes módon a származás szerepel a második helyen. A válaszadók több mint fele, 52 százaléka gondolja azt, hogy a származásnak "eléggé" vagy "nagyon fontos" szerepe van az ember viselkedésében. A másik három jellemzőt, a nemzeti hovatartozást, a lakóhelyet és a szülőföldet a többség a viselkedés szempontjából elhanyagolhatónak tekinti, pontosabban a válaszadók kisebb százaléka (34, 31, illetve 27) tulajdonít csak fontosságot nekik.

Ezen az általános vélekedésen belül azonban figyelemre méltó eltérések tapasztalhatók az egyes országok között. Bár a kultúra domináns szerepét illetően egyetértés uralkodik Románia, Magyarország és Jugoszlávia érintett polgárai között, a válaszok bizonyos mértékben azért eltérőek. A kultúra fontossága a vajdaságiak részéről a leghangsúlyozottabb, a vizsgált személyek 86 százaléka tartja "nagyon" vagy "eléggé fontosnak", míg Romániában ez az arány 70, Magyarországon pedig 69 százalék.

Még szembeötlőbb különbségek tapasztalhatóak a három ország között a nemzeti hovatartozás, a származás és a lakóhely megítélésének a tekintetében. Meglepő módon, Magyarországon például nagyobb fontosságot tulajdonítanak a nemzeti hovatartozásnak a viselkedés szempontjából, mint Vajdaságban vagy Romániában (42, 36, 24 százalék). Igaz, hogy a "nagyon" és "eléggé" fontos válaszok együttesen sem érik el az 50 százalékot, szembetűnő azonban, hogy ebben a vonatkozásban Magyarország és Románia között 18 százalékos az eltérés.

Ennél is nagyobb talány a származás megítélésének a kérdése. Magyarországon a válaszadók 52 százaléka vélte úgy, hogy a származásnak meghatározó fontossága van az ember viselkedésében, Vajdaságban ez az arány 44, Romániában pedig mindössze 32 százalék. 

Az anyanyelv és a szülőföld szerepét illetően nincs lényeges eltérés az egyes országokban kapott válaszok között viszont ismét különös helyzettel állunk szemben a lakóhely vonatkozásában. Magyarországon a vizsgált személyek 40 százaléka tartja "nagyon" vagy "eléggé fontosnak" a lakóhelyet a viselkedés szempontjából, Vajdaságban 31, Romániában pedig csak 19 százalékuk tulajdonít fontosságot neki. Magyarország és Románia között a különbség e téren 21 százalék.

Vajon honnan származnak, miből adódnak ezek a hasonlóságok és különbségek? Mennyire tekinthetőek ezek területi sajátosságnak, s mennyire a különböző népek "specifikumának"? Ennek megválaszolásához hasonlítsuk össze, hogy mennyiben változik a helyzet, ha a területi megoszlás után most nemzetek szerinti bontásban vizsgáljuk meg ugyanezeket a válaszokat? 

A származás

A régióban élő valamennyi nép, a románokat kivéve, egyaránt nagy fontosságot tulajdonít a származásnak. A szlovákok 66, a romák 64, a szerbek 62, a magyarok 53 százaléka véli úgy, hogy a származás fontos szerepet játszik a viselkedés meghatározásában, ellentétben a románokkal, akiknek alig egynegyede, 24 százaléka osztja ezt a véleményt. A Magyarországon élő szlovákok és a Romániában élő románok között 42 százalékos az eltérés, ami kizár minden kétséget a felől, hogy a származást illetően a régió egy fontos társadalmi attitűdjével állunk szemben. Mégpedig abban a vonatkozásban, mintha a románokat frusztrálná a származás kérdése, hiszen ebben a vonatkozásban szembetűnő módon eltér a véleményük más népek egyöntetű véleményétől.  

Az anyanyelv

Ugyanezt tapasztaljuk mérsékeltebb formában az anyanyelv megítélésének a tekintetében is. Jóllehet egyik náció esetében sem meghatározó azoknak a számaránya, akik az anyanyelvnek fontos szerepet tulajdonítanának a viselkedés meghatározásában, a románok véleménye ezen belül is elkülönül más népek álláspontjától. Amíg a magyarok 32, a szlovákok 31, a szerbek 27 és a romák 26 százaléka "nagyon" vagy "eléggé fontos" szerepet tulajdonít az anyanyelvnek, a románok körében ezek számaránya mindössze 12 százalék.   

A nemzeti hovatartozás

Nem kevésbé jellemző ez a megosztottság a nemzeti hovatartozás szerepének a megítélése tekintetében. A románok ebben a vonatkozásban is más állásponton vannak, mint a más népek. Sőt, az eltérés még nagyobb, mint az előbbi esetben. A szlovákok és a romák 43, a magyarok 37, a szerbek 32 százalékával szemben a románok 9 százaléka tulajdonít csak némi fontosságot a nemzeti hovatartozásnak. Nincs azonban közöttük egy sem, aki azt a viselkedés szempontjából "nagyon fontosnak" tekintené.

A lakóhely

Kísértetiesen hasonló eredményeket kapunk a lakóhelyre vonatkozóan is. A romák 39, a magyarok 34, a szlovákok 31, a szerbek 27 százalékával szemben, akik szerint a lakóhely "nagyon" vagy "eléggé" fontos szerepet játszik a viselkedés meghatározásában, a románok körében mindössze 7 százalék gondolja ezt. A két szélső érték közötti különbség, mint látjuk, ebben az esetben is 32 százalék. 

A szülőföld

Ezek után nem meglepő, hogy ugyanez a különbség visszatér a szülőföld szerepének a megítélésében is. A romák 33, a magyarok és a szlovákok 30 és a szerbek 23 százalékos értékével szemben a románok 12 százaléka tartja a viselkedés szempontjából meghatározó fontosságúnak a szülőföldet.

Ezeknek az etnikai különbségeknek az észrevételezése során a hangsúly nem azon van, hogy az anyanyelv, a nemzetiség, a lakóhely vagy más jellemzők ténylegesen mekkora szerepet játszanak az emberi viselkedésben, vagyis hogy melyik nép áll közelebb az "igazsághoz", hanem hogy a románok ezeknek a kérdésnek a megítélésében másképp vélekednek, mint a térség többi népei. Másként fogalmazva: a románokat más a társadalmi attitűd jellemzi ezekben a kérdésekben, mint a magyarokat, szerbeket, szlovákokat vagy cigányokat, akik között a véleménykülönbség ebben a kérdésben elhanyagolható mértékű.   

A kultúra

A kultúra meghatározó szerepét illetően viszont a régión belül teljes az egyetértés az egyes népek között. Valamennyien azon a véleményen vannak, hogy a viselkedés alapvetően a kultúra függvénye, mégpedig a következő sorrendben. A vizsgálatban részt vevő szerbek 89, a romák 80, a románok 74, a magyarok 73 és a szlovákok 72 százaléka vélekedik így.

Felmérési eredményeink - elvileg - bizakodásra adnak okot a térségen belüli etnikai viszonyok alakulását illetően, hiszen csakugyan a kultúra az, amely a legfontosabb szerepet játszik nem csak az ember viselkedésében, hanem a népek együttélésében is.

¹ A nemek, életkor, iskolai végzettség stb. szempontjából reprezentatív  minta 624 főből állt, ebből 323 magyar, 3 román, 228 szerb, 2 szlovák, 51 roma, 17 egyéb (horvát, jugoszláv, muzulmán, német stb.) nemzetiségű személy volt. Eredeti elképzeléseim szerint a mintát nagyobbra terveztem, a vizsgálatba több települést és nagyobb számú embert szerettem volna bevonni, sajnos ehhez nem sikerült a szükséges támogatást megszereznem. Az ember addig nyújtózkodhat, ameddig a takarója ér: be kellett érnem azzal, amire saját erőforrásaimból és az Arany János Közalapítvány kiegészít( támogatásából tellett.