A vajdasági minta

Az alábbiakban közöljük a felmérési eredmények statisztikai feldolgozását elősegítő kérdéseket, illetve a vajdasági mintára vonatkozó adatokat. 

Nemzetiségi megoszlás

Magyar 323 (51,7%), román 3 (0,4%), szerb 228 (36,5%), szlovák 2 (0,3%), roma 51 (8,2%), egyéb nemzetiségű  - horvát, jugoszláv, muzulmán - 19 (3%). 

Anyanyelv

A nemzeti hovatartozás és az anyanyelv nem mindig fedik egymást. A magyar nyelvet is többen beszélik, mint ahányan magyarnak vallják magukat. Az eltérés mindössze három fő, a szerb nyelv esetében azonban ez a különbség már számottevő - 26 fő. Más nemzetiségű, de a szerbet tartja anyanyelvének 3 magyar, 2 román, 15 roma és 11 egyéb nemzetiségű személy.

1. táblázat

Milyen nyelven beszél általában otthon? 

Jelentős eltérés mutatkozik a nemzeti hovatartozás és a családban leginkább beszélt nyelv között is. A magyar nemzetiségűek közül például odahaza hétnek a családjában a szerb a domináns nyelv.  

2. táblázat

A felmérésünkben szereplő három román nemzetiségű személy mind szerbül beszél odahaza. A roma nemzetiségű személyeknek 37 százaléka (19 fő) beszél a családban szerbül. Összesen 37 esetben fordul elő, hogy bár az illető más nemzetiségű, otthon a családban leginkább szerbül beszélnek.  

A nemek aránya

A vizsgálatban 280 férfi (45%) és 344 nő (55%) vett részt.  A magyar nemzetiségűek csoportjában: 134 férfi (41%), 189 (59%) nő. A szerbek csoportjában: 105 (46%) férfi, 123 (54%) nő. Az egyéb nemzetiségűek csoportjában: 12 (55%) férfi, 10 (45%) nő.

A vizsgált térségben a férfiak és a nők aránya már a korábbi évtizedekben felbomlott a nők javára. Az aránytalanság a háborús események folytán tovább mélyült, amely különösen a magyarok által lakott területeket sújtotta. Ismeretes, hogy az erőszakos mozgósítások elől több tízezer magyar férfi keresett külföldön menedéket, akik közül sokan máig sem tértek vissza. Az új népszámlálási adatok adnak majd pontos választ arra, hogy ez a demográfiai változás a vizsgált térségben milyen mértékű, és az egyes etnikai csoportokat hogyan érintette.

Életkori megoszlás

24 év alatti 23%, 25-34 év közötti 27%, 35-44 év közötti 19%, 45-54 év közötti 18%, 55-64 év közötti 9%, 65-74 év közötti 3%, 75 év feletti 1%. A vizsgálatban résztvevő férfiak és nők életkori megoszlását a mellékelt táblázat szemlélteti abszolút számokban kifejezve.

3. táblázat

Családi állapot

A családi állapotra vonatkozó kérdéseinkre kapott válaszokat a mellékelt táblázatban összegeztük.  

4. táblázat

A gyermekek száma

A felmérésben résztvevő személyek 18 százalékának (112 fő) nincs gyermeke, 23 százalékának (144 fő) egy gyermeke van, 32 százalékának (202 fő) két gyermeke van, 5 százalékának (34 fő) három gyermeke van, 1 százalékának négy vagy több gyermeke van. A megkérdezettek húsz százaléka (126 fő) nem válaszolt a kérdésre. 

Iskolai végzettség

Az iskolai végzettségre vonatkozó adatokat célszerűnek tűnt nemzetiségek szerinti bontásban feltüntetni. Az adatokból kitűnik, hogy az egyes etnikai csoportban túlsúlyban vannak a középiskolai végzettségű személyek,  ami a szerbek és más nemzetiségűek csoportjában még kifejezettebb, mint a magyaroknál.

5. táblázat

A foglalkozás jellege

A válaszolók 11 százaléka önálló, 12 százaléka fizikai munkás, 39 százaléka hivatalnok vagy szellemi munkás, 28 százalékának nincs állása, 10 százalék nem válaszolt. 

6. táblázat

Összehasonlítva az egyes etnikai csoportokat kitűnik, hogy a legtöbb munkanélküli (34%) a magyarok között van. A szerbek csoportjában a munkanélküliek aránya 24, a romáknál 14, az egyéb nemzetiségűek csoportjában 23 százalék. Megállapítható az is, hogy  a legkevesebben (35%) a magyarok közül vannak állami alkalmazásban. A szerbeknél a foglalkoztatottak aránya 43, a romáknál 37, az egyéb nemzetiségűek csoportjában pedig 54 százalék. Más mutatók tekintetében az egyes etnikai csoportok között nincs jelentős eltérés: a magyarok 10, a szerbek 12, a romák 18, a más nemzetiségűek 9 százaléka válaszolta azt, hogy önálló. Ez helyzet a fizikai munkások számarányával is, ami a magyarok körében 13, a szerbeknél 9, a romáknál 12, az egyéb nemzetiségűek csoportjában pedig 14 százalékot tesz ki.

7. táblázat

A munkaviszonnyal nem rendelkező magyarok státusukat tekintve a következőképpen oszlanak meg: 25 százalékuk tanuló, 34 százalékuk munkanélküli, 23 százalékuk nyugdíjas, 16 százalékuk háztartásbeli, 5 százalékuk nem adott értékelhető választ a kérdésre. A szerbek körében 20 százalékuk tanuló, 35 százalékuk munkanélküli, 17 százalékuk nyugdíjas,  11 százalékuk háztartásbeli, 17 százalékuk pedig nem tudott pontos választ adni. A többi nemzetiségi csoportban elenyésző számban vannak azok, akik nincsenek alkalmazásban. 

Vallás

A vallási hovatartozást illetően a minta a következőképpen tevődik össze:   55,44% (346 fő) római katolikus,  35,73% (323 fő) pravoszláv (görög keleti), 1,44% (9 fő) református, 0,32% (2 fő) evangélikus, 0,16% (1 fő) új-keresztény (neo-protestáns), 0,48% (3 fő) egyéb felekezetű, 5,76% (36 fő) nincs megkeresztelve, 0,64% (4 fő) nem válaszolt erre a kérdésre.

Vallásgyakorlás

8. táblázat

A magyarok 13, a szerbek 16, a romák 5, a más nemzetiségűek csoportjába tartozó válaszadók 5 százaléka jár hetente templomba vagy egyházi szertartásra. Havonta egyszer-kétszer jár a magyarok 30, a szerbek 27, a romák 27, a más nemzetiségű személyek 14 százaléka. Nagy ünnepeken jár a magyarok 39, a szerbek 32, a romák 24, az egyéb nemzetiségűek 59 százaléka. Nem jár templomba a magyarok 17, a szerbek 24, a romák 2, a más nemzetiségűek 22 százaléka. A áttekinthetőséget egy táblázattal (abszolút értékek) és egy diagrammal (százalékos értékek) igyekeztünk megkönnyíteni.

A lakóépület jellege

Az eredmények statisztikai feldolgozását elősegítő mutatók közé soroltuk a lakóhely jellegére vonatkozó adatokat is. 

9. táblázat

Anyagi helyzet 

Végezetül, de nem utolsó sorban, fontos útmutatással szolgálhat az is, hogy a megkérdezett személyek milyennek ítélik meg saját anyagi helyzetüket. Az erre vonatkozó kérdésünk így hangzott: "Helyezze el magát egy tízfokú létrán, amelynek a legfelső fokán (10) a legjobb helyzetű emberek, a létra legalsó fokán (1) pedig a legrosszabb helyzetű emberek találhatók".

10. táblázat

Az anyagi helyzetre vonatkozó adatok a Gauss-görbének megfelelő eloszlást mutatnak. Az 1-től 10-ig terjedő skálán legtöbben középen helyezték el magukat. Így van ez minden etnikai csoport esetében: a magyarok 31, a szerbek 28, a romák 33, az egyéb nemzetiségűek 18 százaléka sorolta magát ide. Az ötös után a négyes helyet választották legtöbben: a magyarok és a szerbek 21-21, a romák 12, az egyéb nemzetiségűek 18 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. A négyes után a hármas, majd a hatos helyet választották legtöbben. Az előbbibe a magyarok 17, a szerbek 15, a romák 26, az egyéb nemzetiségűek 14, az utóbbiba a magyarok 11, a szerbek 14, a romák 10, az egyéb nemzetiségűek 14 százaléka került. 

A középtől távolodva mind kevesebben sorolták magukat az átlagnál gazdagabb és szegényebb helyzetűek sorába. A hetes helyet a magyarok és a szerbek 8-8, a romák 12, az egyéb nemzetiségűek 9 százaléka választotta. Kettes helyen van a magyarok 6, a szerbek 5, a romák és az egyéb nemzetiségűek 4-4 százaléka. A nyolcas helyet már csak a magyarok 1 és a szerbek 3 százaléka választotta, a romák közül senki, viszont kiugróan magas számban - 14 százalékban - képviseltetik magukat a más nemzetiségűek. Az utóbbiak 4 százaléka ott található a kilences kategóriában is, más etnikai csoportokból nem sorolta ide magát senki. A legalacsonyabb kategórián a magyarok 3 és a szerbek 1 százaléka osztozik. A tízes helyet egy magyar választotta.  

Az anyagi helyzet közismerten a kényesebb természetű kérdések közé tartozik. A felmérésünkben résztvevők rácáfoltak erre a hiedelemre, meglepően kevesen tértek ki a válaszadás elől.  A megkérdezett magyarok 2, a szerbek és romák 4-4, az egyéb nemzetiségűek 5 százaléka nem tudta magát besorolni, illetve nem válaszolt a kérdésre.

Őshonos lakosok és bevándoroltak

Az emberek nemcsak etnikai közösségükhöz kötődnek, hanem szülőhelyükhöz és lakóhelyükhöz is. Ezért, ha átmenetileg vagy tartós jelleggel lakóhelyet cserélünk, idegen környezetbe kerülünk, más országba költözünk, ez magával vonja identitásunk módosulását, megváltozását. A változás néha csekély mértékű, másszor szinte kicserélődünk. Az identitásváltozás mértéke persze attól is függ, hogy mennyire akarunk megfelelni az új környezetnek, és hogy spontán, önkéntes volt-e szülőhelyünkről való elköltözésünk, vagy a körülmények kényszerítettek erre. 

A migráció okai sokfélék lehetnek: gazdasági, vallási, etnikai, politikai, hol a taszító, hol a vonzó tényezők hozzák mozgásba az embereket. Térségünk vándormozgalmaiban nagy szerep jutott mindkettőnek. Tíz- és olykor százezrek voltak kénytelenek menekülni, más százezrek meg a jobb megélhetés reményében fogtak vándorbotot a kezükbe.

A nagyarányú népességmozgással kapcsolatban itt annyit szükséges megjegyeznünk, hogy - az okoktól függetlenül - a tömeges népvándorlások megbontják a népesség összetételét, társadalmi szerkezetét mind az elvándorlási, mind a bevándorlási területen. A nagyarányú migráció jelentős gazdasági és politikai következményekkel járt térségünkben is, egyfelől az őshonos lakosság kivándorlása, másrészt idegenek tömegeinek a betelepítése révén.

Trianonban az antant hatalmak, a szomszéd népek hathatós támogatásával, feldarabolták az Osztrák-Magyar Monarchiát. Az utódállamok véget vetettek a korábbi migrációs folyamatoknak, radikális fordulattal megindult a térség elszerbesítése és elrománosítása, jóllehet akkor már a mai Duna-Tisza-Maros-Körös régió területének jelentős része magyar többségű volt. Azóta a tömbben lakott magyar települések és területek etnikai arculata alaposan megváltozott. A szolgasorba került kisebbségek demográfiai helyzetének alakulásáról nehéz megbízható képet alkotni, hiszen az idevonatkozó pontatlan, nem egyszer tudatosan meghamisított adatok nem nyújtanak lehetőséget az eltelt időszak népességmozgásának a szakszerűen pontos feltérképezésére.¹⁴   

Régiókutatásunkban érintőlegesen foglalkoztunk a migrációs folyamatokkal. A régióban élő népesség számarányának a váltakozása külön kutatást igényel. 

Az, amit felmérésünk alapján mi a népességmozgással kapcsolatban mondhatunk, jelzés értékű a további vizsgálatok számára. Bennünket az érdekelt elsősorban, a vizsgálatban részt vevő személyek származási helyüket tekintve hogyan oszlanak meg: hány százaléka él szülőhelyén, illetve hányan költöztek oda más vidékről, egy másik megyéből, távolabbi vidékről, esetleg más országból. 

 11. táblázat

Felmérési adataink a szülőhely és a lakóhely eltérését és megegyezését illetően igen tarka képet mutatnak. Legtöbben a szlovákok (60 százalék) és a cigányok (50 százalék) közül élnek azon a településen, amelyen születtek. A magyarok több mint fele (52 százaléka) már nem ott él.  A szerbeknek már csak a 35 százaléka él szülőhelyén, 65 százalékuk bevándorló, a románok esetében ez az arány még inkább eltolódik, jelenlegi lakóhelyük mindössze 27 százalékuknak a szülőhelye, 73 százalék máshonnét költözött a felmérés időpontjában meglévő lakóhelyére. A bevándorlók többsége más megyéből költözött jelenlegi lakóhelyére, s ez minden etnikai csoportra érvényes: sorrendben a cigányoknál 41, a szlovákoknál 31, a szerbek és magyarok körében 29-29, a románoknál pedig 18 százalékot tesz ki.

Ezek az adatok, lévén hogy három ország néhány településéről van csupán szó, túl sokat nem mondanak, ezért a továbbiakban inkább a vajdasági felmérés eredményeinek az ismertetésével foglalkozom.

Vajdaságot mindig nagyfokú migráció jellemezte, 1921 és 1991 között például 476 895 fővel növekedett a lakosság száma. 1981-ben Vajdaság népességének 57,2 százalékát őshonos lakosság, 42,8 százalékát az összeírás helyére bevándoroltak alkották. 1991-re az őshonos lakosság aránya 54,6 százalékra csökkent, a bevándoroltaké 45,4 százalékra növekedett. A bevándorolt népesség aránya 1991 és 2001 között a háborús menekülthullámokkal jelentősen megnövekedett, dolgozatunk megírásának időpontjában azonban még nem állnak rendelkezésünkre az erre vonatkozó új népszámlálási adatok.

A bevándorlás helye szerint legtöbben Szerbia más községeiből telepedtek Vajdaság területére. Az arányokra vonatkozóan az 1981-1991-es népszámlálási adatok állnak rendelkezésünkre.¹⁵ E szerint a tíz év alatt összesen 176 785 fő cserélt lakóhelyet: 85 425 fő Szerbia más községeiből vándorolt ide, 31 401 fő érkezett a JSZSZK volt tagköztársaságaiból, 4 887 fő külföldről települt be, 52 685 fő pedig az egyik község valamely településéről költözött át egy másik község valamely településére. 

Lássuk, mit mutat a helyzet saját mintavételünk alapján. A magyarok többsége (52 százaléka) vizsgálatunk időpontjában azon a helyen élt, ahol született, 30 százaléka a környező községek valamely településéről származik, 7 százalék Vajdaság területéről költözött jelenlegi lakóhelyére, 2 százalék az egykori Jugoszlávia más vidékéről, 7 százalék pedig külföldről telepedett be. A magyarok esetében tehát abszolút többség, 82 százalék a tömbben lakott magyar területről származik, ahol ma is él. (A Jugoszláv Királyságnak, majd később a titói Jugoszláviának az erőszakos kolonizáció ellenére sem sikerült szétzúzni a kisebbségi etnikai tömböket, bár milliárdokat költöttek a szerb népesség arányának a növelése érdekében. A szerb telepesek nehezen tudtak gyökeret verni a szorgos munkát igénylő területen, bár földet kaptak, és megkapták az elűzött németek és magyarok vagyonát és termelőeszközeit.) 

12. táblázat

A szerbek esetében más a helyzet. A vizsgálatban részt vett szerbeknek alig egyharmada, 32 százaléka született jelenlegi lakóhelyén, további 32 százaléka másutt született, valamely közeli község településén, 13 százalék az országnak ezen a részén, 10 százalék az ország más vidékén, 11 százalék pedig más országból került ide. (Ez esetben "más ország" alatt az egykori Jugoszlávia volt tagköztársaságait kell érteni). 

A cigányok 92 százaléka, a magyarokhoz hasonlóan, azon a tájegységen él, ahol született, 51 százalék a jelenlegi lakóhelyén, 41 százalék pedig valamely szomszédos községben. Az egyéb nemzetiségűek születési helye és jelenlegi lakóhelye köztiösszefüggés a minta alacsony elemszáma miatt nem értékelhető. 

Célszerűnek láttuk megvizsgálni, hogy a válaszadók szülei hol születtek, honnan kerültek jelenlegi lakóhelyükre. Az alábbiakban az apa születési helyét vetjük össze a vizsgált személyek jelenlegi lakóhelyével. 

A vizsgálatban részt vevő magyarok 35 százalékának az apja az illető jelenlegi lakóhelyén született, 32 százalékának az apja a környező települések valamelyikén, további 9 százaléknak Vajdaság területén, 2 százalékának az ország más részén, 3 százalékának az apja pedig más országból került erre a vidékre. A magyarok 76 százaléka tehát apai ágon a tömbben lakott magyar területekről származik.

13. táblázat

A magyarokkal ellentétben a szerbek többsége folyamatos betelepítéssel került ide. A megkérdezettek 23 százaléknak az apja született az illető jelenlegi lakóhelyén, további 25 százaléknak az apja egyik szomszédos községben született, 13 százaléknak ezen a vidéken, 21 százaléknak az ország más részén, 15 százaléknak az apja pedig más országból vándorolt ide, 3 százalék nem tudott a kérdésre válaszolni.       

8. ábra

Mindenesetre napjainkban, a mai generáció esetében már a szerbek többsége, 61 százaléka is kötődik a vizsgált térséghez, egy részük vélhetően őshonos lakosok leszármazottja, más részüknek vélhetően még a nagyszülei vándoroltak ide az egykori Jugoszlávia más területeiről. 

A falusi jellegű települések lakói között még szembetűnőbbé válik a magyarok és szerbek származási helye közötti különbség. A vizsgálatban résztvevő személyek közül 216-an élnek falusi jellegű településen, közülük 108 magyar, 93 szerb. A magyarok 50 százaléka jelenlegi lakóhelyén született, a szerbeknél ez az arány 30 százalék. A más helyen, de a jelenlegi lakóhelyhez közeli településen született a magyarok 30, a szerbek 32 százaléka. A többiek távolabbról költöztek jelenlegi lakóhelyükre.

Területi kötődés

Mennyire kötődnek a régió lakói ahhoz a területhez, ahol élnek?

A régiókutatás keretében először annak a megállapítására törekedtünk, hogy milyen mértékben ragaszkodnak a régió lakói ahhoz a területhez, ahol élnek. Van-e különbség az egyes népek között a lakóhelyhez, településhez, községhez, megyéhez, járáshoz, az országhoz és Európához való ragaszkodás tekintetében? Mihez kötődnek leginkább? Melyik népnek, milyen mértékben jelent hazát az ország, otthont a lakóhely? 

A lakóhelyhez való kötődés

A kötődés intenzitását egy értékskálán kapott válaszok átlaga fejezi ki. (1- gyengén kötődik, 2- közepesen kötődik, 3- erősen kötődik). Lássuk először a lakóhelyhez való kötődést a térség három országában különböző nemzetiségekre vonatkozóan. 

14. táblázat

A magyarok számosan élnek a határokkal szétszabdalt térség mindhárom országában, közülük a romániai Bánságban kötődnek leginkább lakóhelyükhöz (a kötődés intenzitása 2,54). Csaknem ugyanolyan mértékű kötődés jellemzi a vajdasági magyarokat (2,52), viszont az anyaországi magyarok (a 2,33-as átlagértékkel) látszólag kevésbé ragaszkodnak  lakóhelyükhöz.

A kötődés intenzitását tekintve azonban a Magyarországon élő szlovákok ragaszkodnak legjobban lakóhelyükhöz (2,77). Sorrendben a vajdasági horvátok követik őket (2,63), majd a romániai románok (2,57). A romániai és vajdasági magyarok (2,54, illetve 2,52) és a romák (2,5)  valahol a "középmezőny" táján helyezkednek el. Gyengébb kötődés jellemzi az anyaországban élő magyarokat (2,33), legkevésbé azonban  a vajdasági szerbek ragaszkodnak ahhoz a környékhez, ahol élnek (2,22-es átlagértékkel).

A fenti adatok kizárólag azokra a személyekre vonatkoznak, akiknek a nemzetisége azonos anyanyelvükkel, és a családban is azonos nyelven beszélnek. A valóságban azonban ennél sokkal tarkább a kép: a nemzetiség, az anyanyelv és a családban leginkább használatos nyelv korántsem esik mindig egybe, ami természetesen befolyással van a kötődés intenzitására is. A lakóhelyi környezethez való ragaszkodás tekintetében ez esetben is a magukat magyar nemzetiségűnek valló, de szlovák anyanyelvű (békéscsabai) polgárok állnak a lista élén, ugyanolyan értékkel (2,77), mint ami a magyarországi szlovákokra általában jellemző. Igen magas kötődési index (2,75) jellemzi a magyar nemzetiségű, de román anyanyelvű, otthon románul beszélő varjasi polgárokat, valamint a szerb anyanyelvű, otthon leginkább szerbül beszélő, de magukat más nemzetiségűnek (többnyire jugoszlávnak) valló vajdaságiakat (2,68). 

Az országhoz való kötődés

Egészen más eredményeket kaptunk az országhoz való kötődést illetően. A helyzet csaknem teljesen fordítottja az előzőnek. Az anyaországban élő magyarok kötődési indexe az országhoz igen magas (2,85), a romániai és a jugoszláviai magyaroké viszont alacsony. (2,35, illetve 2,22). A magyarországi magyarok sokkal inkább ragaszkodnak az országhoz, mint lakóhelyükhöz, a határon túli magyar kisebbségek viszont - ezzel ellentétben - kevésbé kötődnek az országhoz, mint lakóhelyükhöz. Nemcsak az anyaországi magyarok ragaszkodnak az országhoz, a többségi népek épp úgy ragaszkodnak az utódállamokhoz.

15. táblázat

A saját országukhoz való kötődés intenzitása a romániai románok esetében a legkifejezettebb (2,89). A vajdasági szerbek náluk mérsékeltebben (2,50) ragaszkodnak az  országhoz, ami talán a jugoszláviai helyzettel, és azon belül a Vajdaság státusának rendezetlenségével magyarázható. A magyarországi szlovákok erősen kötődnek (2,75) az országhoz. A magyar nemzetiségű, de szlovák anyanyelvű békéscsabaiak kötődési intenzitása még kifejezettebb (2,92). Vajdaságban leginkább azok a szerb anyanyelvű polgárok ragaszkodnak az országhoz, akiknek a családjában szerbül beszélnek, bár más nemzetiségűnek - pl. "jugoszlávnak" - vallják magukat (2,68). Legkevésbé a vajdasági horvátok kötődnek az országhoz (1,94), ami a balkáni helyzet ismeretében aligha lehet meglepő bárki számára. 

A régióhoz való kötődés 

A településhez, illetve a tágabb közigazgatási egységhez (járáshoz, községhez, megyéhez) való kötődés a lakóhelyhez viszonyítva nem mutat lényeges újdonságot. Általános jellemzőként annyit lehetne mondani, hogy a kötődés intenzitása a saját településhez valamelyest kifejezettebb, mint a tágabb környezethez, de az eltérés nem számottevő. A tágabb környezet (község, járás, megye) a kötődés szempontjából nem játszik különösebb szerepet: a kötődés intenzitása többnyire alatta marad a közvetlen lakókörnyezethez, illetve településhez való kötődésnek.

Európához való kötődés

Az Európához való kötődés intenzitása meglepően magas értékeket mutat a régió mindhárom országában, s csaknem valamennyi népnél. Ez alól némileg a vajdasági magyarok és szerbek, illetve a cigányok képeznek kivételt. őket sem lehet azonban egy kalap alá venni. A vajdasági magyarok esetében az Európához való kötődés (2,49) magasabb az országhoz való kötődésnél (2,22). A szerbeknél fordított a helyzet: az országhoz jobban kötődnek (2,5) mint Európához (2,34). 

16. táblázat

Összegezésként elmondhatjuk, hogy a többségi helyzetben levő népek erősebben kötődnek az országhoz, mint közvetlen lakóhelyükhöz, illetve ahhoz a településhez, amelyen élnek, vélhetően azért, mert az országot, bárhol is éljenek azon belül, a sajátjuknak érzik. A kisebbségek esetében más a helyzet. Sokkal jobban ragaszkodnak szülőföldjükhöz, ahhoz a környékhez, ahol élnek, az országhatár felőlük akár el is vándorolhat a fejük fölül, mint ahogyan ez már több ízben meg is történt velük. Kivételt képeznek ez alól a magyarországi szlovákok, akik egyaránt kötődnek az országhoz és lakóhelyükhöz, mi több, Európához is. A cigányok esete viszont a másik véglet: sem az ország, amelyben élnek, sem Európa számukra nem sokat jelent, de lakóhelyükhöz és a szélesebb közigazgatási egységhez (régióhoz) is csak közepes mértékben kötődnek. Az élettérhez való kötődés a költözési szándék függvényében válik igazán értelmezhetővé. Erről lesz szó a következő fejezetben.

Költözési szándék

Általános jellemzők

A vándormozgalmak szakértői szerint a XIX. és a XX. században lezajló tömeges népvándorlások okát térségünk gazdasági elmaradottságában és a politikai tényezők kényszerítő hatásában kell keresnünk¹⁶. Ehhez hozzájárult a fejlett európai országok, de különösképpen Amerika szívó hatása. Sem az okok, sem a vándorlási irány nem változott azóta sem. A közép-kelet-európai térség gazdasági visszaesése, és ezzel egyidőben az agresszív nacionalizmus újraéledése széles tömegeket késztet mozgásra ma is. 

Egyes becslések szerint a II. világháború alatt és után 30 millió ember hagyta el a közép-kelet-európai térséget, többnyire a kényszeremigráció szenvedő alanyaként.¹⁷ 1990-től napjainkig az egykori Jugoszlávia területén 4,5 millió ember kényszerült elhagyni szülőföldjét vagy lakóhelyét. A háborús konfliktus elmélyülésével csak 1992 májusáig 2 millió ember hagyta el otthonát. A külföldre emigrálók körében magyarok is sokan voltak, akik részben Magyarországra, részben Svédországba, Ausztriába, Németországba, Franciaországba vándoroltak, részben pedig Európán kívüli országokba, az Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába. 

A vajdasági magyarok kivándorlása tovább rontotta az amúgy is kedvezőtlen etnikai arányokat és demográfiai folyamatokat. A távozottak helyét menekültek foglalták el, akik alacsony képzettségüknél fogva nemcsak súlyos tehertételt jelentenek, hanem rontották a térség gazdasági fejlődésének esélyeit.

A magyarság körében ma is sokan fontolgatják az útra kelés lehetőségét, anélkül, hogy meg tudnák ítélni helyesen, érdemes-e feladni őseik hagyatékát és lakóhelyük előnyeit bizonytalan kilátások reményében. A legnagyobb vonzerőt a jobb munka- és kereseti lehetőség, jelenti számukra, jóllehet az elmúlt évtizedekben kivándoroltak közül nagyon kevesen gazdagodtak meg, az elhagyott közösség gazdasági és szellemi vesztesége viszont óriási. 

A lakhelyváltoztatás nem jelent mindig kivándorlást, sokan a munkalehetőség és a jobb boldogulás reményében faluról városba költöznek, a szórványból a tömbmagyarság területére igyekeznek. Néha úgy tűnik, hogy indokolatlanul sokan vállalják a költözéssel, főként a kivándorlással járó nehéz körülményeket. 

Felmérési adataink tükrében az elköltözés és kivándorlás terén valóságos epidémia (járvány) uralkodik a térségben, ami arra vall, hogy az emberek nem érzik jól magukat, nehezen viselik el az elhúzódó társadalmi válságot és a vele járó szegénységet. 

*

A költözési szándékra vonatkozó kérdés így hangzott: "Ha ezáltal javítaná élet- vagy munkakörülményeit, szívesen elköltözne-e onnan, ahol él? Ha igen, hova költözne legszívesebben? 1. Egy szomszédos utcába vagy városrészbe. 2. A községben (megyében, járásban) egy másik településre. 3. Az ország más részébe. 4. Egy másik európai országba. 5. Európán kívül egy másik földrészre. A költözés szándékát az alábbi válaszlehetőségek valamelyikének a bekarikázásával lehetett megadni: 1 - szinte biztosan elköltözne, 2 - valószínűleg, 3 - nem valószínű, 4 - semmiképpen, 5 - egyéb válasz." 

17. táblázat

Amint az a mellékelt táblázat adataiból látszik a jobb élet- és munkakörülmények reményében a régió lakóinak többsége, mintegy hatvan százaléka, szívesen elköltözne valamely szomszédos utcába vagy városrészbe. Tizennyolc százalék valószínűleg, negyvenkét százalék pedig szinte bizonyosan.  További tizennyolc százalék nem tartja ezt valószínűnek, s mindössze huszonkét százalék nyilatkozik úgy, hogy semmiképpen sem költözne el onnan, ahol jelenleg él.

Még nagyobb arányban költöznének a községen (járáson, megyén) belül egy másik településre. A megkérdezettek negyvennégy százaléka szinte biztosan elköltözne, huszonhét százalék pedig valószínűleg. A válaszadók tizenkilenc százaléka nem tartja ezt valószínűnek, és alig tíz százalékuk állítja azt, hogy semmiképpen sem költözne el. 

A költözési hajlam egyik településről a másikra mintegy tíz százalékkal nagyobb, mint azonos településen belül egyik utcából a másikba. Ugyanilyen arányban költöznének az ország más részébe a jobb élet- és munkakörülmények reményében.

A megkérdezettek többsége akár más országba is elköltözne, ha ez által javulnának élet- és munkakörülményei. Közülük negyvenhat százalék szinte bizonyosan, tizennyolc százalék pedig valószínűleg kivándorolna. Huszonhárom százalék nem tartja ezt valószínűnek, és mindössze tizenhárom százalék zárja ki ennek a lehetőségét. Ketten nem válaszoltak a kérdésre. 

A legnagyobb vonzerőt Amerika és Ausztrália gyakorolja a régió lakóira. A megkérdezettek több mint háromnegyede hajlandó lenne kivándorolni a tengeren túlra, ha tehetné. Hatvan százalékuk szinte biztosan, tizenhat százalékuk pedig valószínűleg. Tizennégy százalék nem tartja ezt valószínűnek, és mintegy tíz százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik semmiképpen sem vennének vándorbotot a kezükbe.

A felmérés alapján általánosságként elmondhatjuk, hogy a régió lakóit nagyfokú mobilitási készség jellemzi. Négy személy közül három elköltözne, bárhová, ahol javulnának élet- és munkakörülményei, elsősorban azonban a tengeren túlra. Ez a rendkívül nagyfokú költözési szándék felettébb elgondolkodtató, s talán ez jelenti az egyik legnagyobb problémát a régió jövője szempontjából.

Az egyes országok közötti különbségek

A költözési szándékot illetően a régión belül az egyes országok lakói között szembetűnő különbségek tapasztalhatóak. A szomszédos utca vagy városrész a Romániában élők számára bizonyul a legvonzóbbnak. Hatvan százalékuk szinte biztosan elköltözne egy szomszédos utcába vagy városrészbe, további tizenkilenc százalékuk valószínűleg elköltözne, vagyis összesen csaknem nyolcvan százalékuk lakóhelyet cserélne a jobb élet reményében.

18. táblázat

A Magyarországon és Jugoszláviában élő emberek kevesebb reményt fűznek a szomszédos utcákhoz és városrészekhez, ám még közülük is a lakosság fele költözne. Magyarországon huszonkilenc, Jugoszláviában harmincöt százalék szinte biztosan lakhelyet cserélne, huszonhárom, illetve tizenkilenc százalék pedig valószínűleg.

Még szembetűnőbb az egyes országok közötti különbség, ha az otthonukhoz ragaszkodókat hasonlítjuk össze. Romániában a megkérdezetteknek mindössze az öt százaléka véli úgy, hogy semmiképpen sem adná fel a jelenlegi otthonát azért, hogy egy másik utcába vagy városrészbe költözzön, Magyarországon harminc, Jugoszláviában pedig harminckét százalék ezeknek az aránya.

Egy másik településre való költözés lehetőségét illetően a hasonló a helyzet az előzőhöz. Romániában a megkérdezettek nyolcvanegy százaléka nyilatkozott úgy, hogy adott esetben elköltözne, ezen belül ötvennyolc százalék szinte biztosan, huszonhárom százalék pedig valószínűleg. Magyarországon és Jugoszláviában egyaránt ötvenöt százalék költözne, a "szinte biztosan" és "valószínűleg" választ adók aránya is hasonlóképpen oszlik meg. Az előzőhöz képest a felére (Magyarországon harminc százalékról tizennégyre, Jugoszláviában harminckettőről tizennyolcra) csökken viszont azoknak a száma, akik semmiképpen sem költöznének el jelenlegi lakóhelyükről. Romániában változatlanul mindössze öt százalék ragaszkodik továbbra is otthonához.

19. táblázat

Az ország más része a vajdaságiak számára jelent legkevésbé vonzó perspektívát. Amíg Romániában a megkérdezettek ötvenhét százaléka szinte biztosan elköltözne az ország más részébe, ha ezáltal javulnának élet- vagy munkafeltételei, Magyarországon negyvenegy, Jugoszláviában pedig csak harmincöt százalék költözne el.  A biztosan és a valószínűen elköltözők együttes aránya azonban mindhárom országban meghaladja az ötven százalékot: Magyarországon hetvenhárom, Romániában nyolcvan, Jugoszláviában hatvan százalék. Magyarországon és Jugoszláviában ugyanakkor tovább csökken azoknak az aránya, akik semmiképpen sem költöznének el jelenlegi lakóhelyükről.

20. táblázat

A legnagyobb meglepetéssel kétségkívül a más országba való költözési szándékra vonatkozó adatok szolgálnak. Felmérési eredményeink arra a különös jelenségre hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon jóval erősebb a kivándorlási hajlam, mint Romániában vagy Jugoszláviában. Magyarországon a megkérdezettek nyolcvannyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen kivándorolna egy másik európai országba: hatvankilenc százalék "szinte biztosan" tizenkilenc "valószínűleg". Romániában valamelyest mérsékeltebb a kivándorlási hajlam: hatvan százalék fontolgatja a kitelepedés gondolatát. Közülük negyvennyolc százalék szinte biztosan vándorbotot fogna, tizenkét százalék pedig valószínűnek tartja. 

21. táblázat

Jugoszláviából a megkérdezettek negyvenkét százaléka vándorolna ki: közülük huszonegy százalék gondolja ezt biztosnak, a másik huszonegy valószínűnek tartja. Jugoszláviában egyharmaddal kevesebben fognának biztosan vándorbotot a kezükbe, mint Magyarországon és fele annyian, mint Romániában. A legdöbbenetesebb adat talán az, hogy Magyarországon a megkérdezetteknek mindössze négy százaléka tartja kizártnak, hogy egy másik európai országba költözzön, míg Romániában tizennyolc, Jugoszláviában pedig tizenkilenc százalék ezeknek az aránya.

21. táblázat

Az igazi meglepetés azonban csak eztán következik. Arra a kérdésre, hogy ha ez által javítaná élet- vagy munkakörülményeit, szívesen kiköltözne-e Európán kívül egy másik földrészre, Magyarországon a megkérdezettek kilencvenhat százaléka adott igenlő választ. Nyolcvannégy százalékuk szinte biztosan kiköltözne, további tizenkét százalék valószínűleg, három százalék bizonytalan, és egy százalékot sem (0,99) éri el azok aránya, akik ezt kizártnak tartják.

Romániában hasonló a helyzet, bár a kivándorlási szándék a magyarországihoz viszonyítva valamelyest mérsékeltebb. A megkérdezettek hetvenöt százaléka vándorolna ki, ha tehetné. Közülük hatvan százalék szinte biztosan, tizenöt százalék valószínűleg kiköltözne, tizennégy százalék nem tartja valószínűnek, s mindössze tizenegy százalék nyilatkozik úgy, hogy semmiképpen sem költözne ki a tengeren túlra.

Jugoszláviában tovább csökken a tengeren túlra vágyók aránya, ám a megkérdezetteknek még itt is több mint a fele ad igenlő választ a kérdésre: harminchét százalék szinte biztosan kiköltözne, huszonegy százalék valószínűleg, huszonhárom százalék nem tartja valószínűnek, tizenkilenc százalék pedig semmiképpen sem költözne ki.

Ezek után felmerül a kérdés: vajon a kivándorlási szándékban mutatkozó jelentős különbségek az egyes országok között az adott államok gazdasági helyzetével és társadalmi-politikai sajátosságaival, vagy inkább a különböző népek életfelfogásával, szemléletmódjával vannak összefüggésben? Lássuk tehát, hogy milyen hasonlóságok és eltérések figyelhetők meg a régión belül az egyes népek között a költözési szándékot illetően. 

Költözési szándék a régió népei körében

A szomszéd utcába vagy városrészbe való költözési hajlandóság a románok körében a legerősebb. Hetvenkét százalékuk szinte biztosan elköltözne, tizenkét százalékuk valószínűleg, ha ezzel javíthatna élet- és munkakörülményein, tizenkét százalékuk valószínűleg. Sorrendben a szlovákok követik őket negyven, illetve huszonöt százalékos értékkel, majd a magyarok következnek harminchat, illetve huszonegy százalékkal, s végül a szerbek zárják a sort, akik közül harmincegy százalék nyilatkozott úgy, hogy biztosan elköltözne, tizenegy százalék pedig valószínűleg.

22. táblázat

Ez a sorrend kifejeződésre jut a "semmiképpen" válaszokból is. A románok között mindössze két százalék vallja azt, hogy semmiképpen sem költözne egy másik utcába vagy városrészbe. A magyarok és a szlovákok között e téren nincs jelentős eltérés: az előbbiek huszonegy, az utóbbiak huszonhárom százaléka adott ilyen értelmű választ. A szerbek viszont sokkal inkább ragaszkodni látszanak otthonukhoz, negyvenegy százalékuk vallotta azt, hogy a jobb élet- és munkafeltételek reményében semmiképpen sem költözne egy szomszédos utcába vagy városrészbe. 

23. táblázat

Egy másik településre való költözést illetően a helyzethasonló az előzőhöz. A románok költöznének legszívesebben másik településre: hatvanhét százalék biztosan, tizenöt százalék valószínűleg elköltözne. A románokat ezúttal is a szlovákok követik negyvenhárom, illetve huszonöt százalékkal, majd a magyarok harmincnégy, illetve huszonkilenc százalékkal és a sort a szerbek zárják, akiknek negyven százaléka válaszol a kérdésre igenlően. Közülük harminckét százalék biztosan elköltözne, és nyolc pedig valószínűleg. Ez esetben is a szerbek ragaszkodnak leginkább a lakóhelyükhöz. A magyarok tizenegy, a szlovákok tíz és a románok négy százalékával szemben a szerbek harmincegy százaléka nyilatkozik úgy, hogy semmiképpen sem költözne egy másik településre. 

A románok és a szlovákok közel azonos arányban vállalnák, hogy az ország más részébe költözzenek. Mindkét nációnak több mint a nyolcvan százaléka nyilatkozott ebben az értelemben. A magyarok mintegy tíz százalékkal maradnak alattuk, míg a szerbek többsége nem szívesen költözne. Huszonnyolc százalékuk nem tartja ezt valószínűnek, harminckettő pedig semmiképpen sem menne az ország más részébe. A magyarok, szlovákok és románok részéről viszont csak elenyésző számban (nyolc, hat és négy százalék) tartják ezt kizártnak a maguk részéről.

24. táblázat

Egy másik európai ország a Magyarországon élő szlovákok számára bizonyul legígéretesebbnek. A szlovákok kilencvenöt százaléka véli úgy, hogy szinte biztosan (nyolcvan százalék), illetve valószínűleg (tizenöt százalék) elköltözne, ha ez által javíthatna élet- vagy munkakörülményein. A románok és a magyarok erről a kérdésről hasonlóan vélekednek, a magyarok hatvanhat százaléka költözne szívesen más országba, a románoknak viszont az ötvenkilenc százaléka.  

25. táblázat

A szerbek költözési szándéka jóval kisebb. 31 százalékuk úgy véli, hogy szívesen költözne egy másik országba, 35 százalék nem tartja ezt valószínűnek, míg 30 százalék semmiképpen sem költözne el.

Egy Európán kívüli másik földrész nagy vonzerővel bír a régió valamennyi népének a szemében. Olyannyira, hogy a szlovákok kilencvenkét százaléka szinte biztosan, további hét százaléka pedig valószínűleg kivándorolna, ha erre lehetőség kínálkozna. A szlovákok után a magyarok vágyakoznak leginkább a tengeren túlra: hatvanegy százalékuk szinte biztosan kivándorolna, tizenkilenc százalékuk pedig valószínűleg. A románok hatvannégy százaléka is menne: ötvennégy százalékuk szinte biztosan, tíz százalékuk valószínűleg. A szerbek többsége is menne. Negyven százalékuk szinte biztosan kiköltözne, tizenegy százalékuk pedig valószínűleg. A magyarországi szlovákok mind mennének. A megkérdezettek között nincs egyetlen személy sem, aki azt állította volna, hogy semmiképpen sem vándorolna ki.

26. táblázat

A magyarok körében is mindössze nyolc százalék tartja ezt kizártnak, míg a románok körében tizennégy százalék. A tengerentúli lehetőségek még a szerbek szemében is a legszebb vágyak közé tartoznak, hiszen négy megkérdezett közül csak egy akad, aki semmiképpen sem hagyná el hazáját.

¹⁴ Lásd ezzel kapcsolatban: Mirnics Károly: Betelepítések, kitelepítések és vándormozgalmak. In.: Fészekhagyó vajdaságiak. MTT Könyvtár 4. Szabadka, 2001.

¹⁵ Forrás: Popis stanovništva 1991, Knjiga 10, Beograd.

¹⁶ Vö. Tóth Pál Péter: Haza csak egy van. Püski Kiadó, Budapest, 1997. 

¹⁷ Gábrityné dr. Molnár Irén: A jugoszláviai magyarok vándormozgalmainak okai és méretei. In.: Fészekhagyó vajdaságiak. MTT Könyvtár 4., Szabadka, 2001.