Aki az ezredvég utolsó évtizedét Európának ebben a szögletében élte meg, nevezetesen a Balkánon, az elmondhatja magáról, hogy nemcsak egy új kor kezdetének volt részese, hanem annak is, hogyan ragadt mindjárt kátyúba a történelem kereke. Erre az időszakra esik a délszláv háborúk sorozata, az egykori Jugoszlávia széthullása, a nagy népirtások és deportálások, Szerbia romlása és hanyatlása, megregulázása, nemzetközi gazdasági zárlat alá helyezése és megbombázása. És történt mindez anélkül, hogy a rezsimet, amely immár több mint egy évtizede megálljt parancsolt a történelemnek, bárki vagy bármi jobb belátásra bírta volna.
Arról, hogy ebben vérzivataros, nagyszerb álmok bódulatában élő közegben hogyan próbálta feltalálni magát a délvidéki magyarság, a történészek fognak majd számot adni. Nekünk, akik itt voltunk és benne éltünk ebben a miliőben, az a dolgunk, hogy tanúságot tegyünk a történtekről, beszámoljunk elképzeléseinkről, próbálkozásainkról, reményeinkről és kétségeinkről.
Az ezredvég utolsó évtizedének – pontosabban az 1989 októbere és 2000 májusa közti időszaknak – a dokumentálását szolgálja ez a kötet, amely válogatás a nemzeti kérdéssel kapcsolatos írásaimból és különféle megnyilatkozásokból. Az írások között egyaránt vannak tartalmilag gondosan megmunkált tanulmányok, hangszalagon rögzített előadások, nyilvános vitákon elhangzott felszólalások, interjúkat készítő újságírók kérdéseire adott válaszok és különféle dokumentumok.
Ez a bő évtizedet felölelő termés amellett, hogy betekintést nyújt a délvidéki magyarság önszerveződésének a folyamatába, a nemzeti öneszmélés ritka pillanataiba, még inkább kisebbségi létünk elhúzódó gyötrelmeibe és gondjaiba, egyben tanúságtevés is. Tanúságtevés közösségi szerepvállalásomról, politikai álláspontom alakulásáról, az autonómia gondolatának felvetéséről és istápolásáról, s fáradozásomról, hogyan próbáltam a nehéz körülmények közepette erősíteni kisebbségi honfitársaimban az önbecslést és a magyarságtudatot.
Őszintén bevallom, amiről egyébként a kötetben szereplő, egymást időrendben követő írások is tanúskodnak, hogy meglehetősen fájdalmasnak, gyötrelmesnek, olykor teljességgel értelmetlennek és hiábavalónak tűnt ez a harc.
A történelem torz fintora folytán állóvízbe kerültünk. A kezdeti lendület hamar megtört, a nemzeti önrendelkezés eszméje kényelmetlenné, a kisebbségi jogokért való küzdelem mind terhesebbé vált az érintettek számára. A magyarság, más népekkel ellentétben, nem tudott saját sorsa jobbítása érdekében tartósan összefogni és egy közös cselekvési program mellett kiállni. Ha teszem azt, az önrendelkezési igény olyan mozgalommá tudott volna fejlődni sorainkban, mint mondjuk a népzene, a népi tánc és a népdaléneklés, már régen nem senyvednénk ebben a sorsban.
Egy ilyen mozgalomtól azonban olyan messze vagyunk, mint Makó Jeruzsálemtől. Aki itt magyar ügyet próbál szolgálni, az hamar légüres térben találja magát. Ebben a közegben önző módon mindenki csak magára gondol, saját bajaival törődik. Lehetséges, hogy ez a túlélés titka. Lehetséges, hogy az adott helyzetben bármiféle politikai radikalizálódás súlyos következményekkel járna, mert könnyen vezethetne a rezsim erőszakos beavatkozásához. Lehetséges. Csakhogy ez nem mentség sem a belső egység hiányára, sem a nemzeti érdekek feladására, amely megállíthatatlanul magával vonja ennek a népcsoportnak az atomizálódását, szétszóródását.
A kötet megjelentetése korántsem az öndokumentálását kívánja szolgálni. Az elmúlt szörnyű tíz esztendőről szóló közvetlen tanúságtétel arra hivatott, hogy szembesítsen bennünket önmagunkkal. Hitem szerint ez nemcsak a mi okulásunkra, hanem mások számára is tanulsággal szolgálhat.
A szerző
Ada, 2000 májusa
| Tovább |