Orbán Viktor a koszovói válságról

Orbán Viktor miniszterelnök megismételte, hogy a NATO a koszovói népirtásnak akar véget vetni, ezért támadja a jugoszláviai katonai célpontokat. A hadművelettel a szövetség nemcsak a szerbek erőszakcselekményeit akarja megakadályozni, hanem hosszú távon akarja mindenkinek elvenni a kedvét attól, hogy Európának ezen a részén ilyesmivel próbálkozzon.

A légicsapások mérlege

Wesley Clarc értékelte a három héttel ezelőtt elkezdett szövetségi hadműveletet. Ez idő alatt 5924 repülést hajtottak végre, ebből 1687 volt csapásmérő. A NATO tovább fokozza légi hadjáratát Jugoszlávia ellen.

Német béketerv

Németország béketervet dolgozott ki, amelynek lényege, hogy a szerb csapatoknak el kell hagyniuk Koszovót, lehetővé kell tenni valamennyi menekült hazatérését, és egy nemzetközi békefenntartó erő küldését a tartományba. A NATO azonnal felfüggesztené a légi csapásokat, amint a jugoszláv erők megkezdik Koszovó elhagyását. Ezután NATO irányítás alatt álló, de ENSZ felhatalmazással bíró békeerők mennének Koszovóba.

 A hadjárat kiterjesztése

Újvidéket, Užicét és Prištinát bombázták az éjjel a NATO-gépek. Tegnap az amerikai elnök bejelentette, hogy a szövetségesek kiterjesztik a Jugoszlávia elleni légi hadjáratot, ezért még többi harci gépet és anyahajót vezényelnek a térségbe. 

Szárazföldi csapatok Koszovóba?

A NATO főtitkára nem zárja ki, hogy szükség esetén már a tűzszünet előtt szárazföldi csapatokat küldjenek Koszovóba. Javier Solana ugyanakkor jobbnak tartaná, ha előbb létrejönne a fegyvernyugvás és a szerb erők kivonulnának Koszovóból. 

Albánia megvédi magát

Albánia nem akar belekeveredni a koszovói konfliktusba, de megvédi magát, ha kell és nem hagyja, hogy területére átterjedjen a háború. Erről Rexhep Meidani albán elnök beszélt egy francia rádióban. Arra a kérdésre, hogy Albánia segítséget kérne-e a NATO-tól, ha megtámadnák, az albán elnök azt mondta: a NATO-nak megvan a maga programja, amelyhez tartja magát. 

Az éjszakai légicsapások

A NATO az éjszaka Belgrádot nem támadta, de bombázta Újvidéket, Prištinát, az Užicet közelében levő vízierőművet és a Szerbiát Montenegróval összekötő vasúti hidat.

Jugoszlávia nem enged be külföldi csapatokat

A jugoszláv külügyminisztérium szóvivője szerint Belgrád elutasítja, hogy akár az EBESZ, akár pedig az ENSZ irányítása alatt álló külföldi csapatokat telepítsenek az országba. A jugoszláv állami szervek, a hadsereg és a rendőrség kellő politikai akarattal és eszközzel rendelkezik olyan politikai megoldás eléréséhez, amely Koszovóban alkalmazható.

Mladič tovább gyilkol Koszovóban

A brit kormány értesülése szerint Ratko Mladič, a boszniai szerbek volt vezetője folytatja a gyilkolást Koszovóban. A brit védelmi miniszter elmondta: a népírtással vádolt Mladič egy félkatonai alakulat élén részt vesz a koszovói etnikai tisztogatásban. George Robertson azt is elmondta, hogy egy másik szerb háborús bűnös, Arkan kapitány eközben a börtönökből kiengedett bűnözők-ből toboroz szabadcsapatokat.

Aki nem lojális az államhoz, azt szankciók sújtják.

Ivan Sedlak köztársasági kisebbségügyi és emberi jogi miniszter kanizsai látogatása alkalmával kiemelte, hogy nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül mindannyian egyenrangú polgárai vagyunk az országnak, kivételt csak azok képeznek, akik nem lojálisak az államhoz. Aki nem illeszkedik be az általános érdekbe, azt meghatározott szankciók sújtják.

Lukasenko belgrádi látogatása

Egynapos hivatalos belgrádi látogatása alatt Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök kijelentette, hogy Jugoszlávia beleegyezik nemzetközi polgári megfigyelők elhelyezésébe Koszovóban az Egyesült Nemzetek vagy más nemzetközi szervezet fennhatósága alatt, azzal a feltétellel, hogy ebben a küldetésben ne legyenek azoknak az országoknak a képviselői, amelyek részt vesznek a JSZK elleni agresszióban. 

Polgári áldozatok

Legalább 70 polgári személy vesztette életét, 31 pedig megsebesült Koszovóban, amikor a NATO gépei rakétát lőttek ki a koszovói albánok két menetoszlopára.

Pszichológiai tanácsok

Az emberek minden helyzetben megpróbálnak valamilyen túlélési stratégiát kialakítani. Alapjában véve maguktól is rájönnek néhány megoldásra, olykor azonban helyénvalóak és szükségesek a tanácsok, amelyek iránytűként szolgálnak az élethez, segítenek megtalálni az utat krízishelyzetekben és stresszhatások közepette. Megfigyelésem szerint az emberek az elmúlt három hét alatt meglepően jól viselték a bombázásokkal járó viszontagságokat.

Az újvidéki Stresszközpont gyakorlati tanácsokkal szolgál az olvasóknak arra vonatkozóan, hogyan lehetnek leginkább úrrá a háborús stresszhelyzeten. Javaslatai a következők:

– Nehéz időkben az egymáshoz érzelmileg nagyon szorosan kötődő személyek ne szakadjanak el egymástól.

– Kívánatos volna, hogy a család minden egyes tagja minden pillanatban tudja, hol tartózkodnak a többiek.

– Sokkal jobban érzi magát az ember, ha továbbra is végzi szokásos munkafeladatait (munka, bevásárlás, takarítás, virágápolás)

– A család a nap folyamán legalább egyszer feltétlenül üljön le együtt étkezni.

–Továbbra is tartsuk meg a családi ünnepeket (születésnapokat, évfordulókat).

– Sose legyünk egyedül. Járjunk társaságba. Tartsuk a kontaktust a rokonsággal, hívjuk meg őket és menjünk el hozzájuk.

– Beszéljünk kellemetlen érzéseinkről, osszuk meg őket szeretteinkkel. De próbáljunk meg optimizmust és reménységet is belevinni a beszélgetésbe.

– Ne engedjük, hogy elárasszanak bennünket az aktuális eseményekről szóló hírekkel. Határozzunk meg magunknak egy állandó időpontot, amikor meghallgatjuk őket.

– Barátainkkal való találkozásaink alkalmával ne engedjük meg, hogy az egész párbeszéd a stresszes események találgatásában merüljön ki. Erre 15 perc bőven elég. Utána térjünk vissza azokra a témákra, amelyek korábban foglalkoztattak bennünket.

– Készítsünk magunknak napi tervet, lehetőleg minél részletesebbet, óráról órára szólót. Kerüljük az „üresjáratokat”!

– Kedvezzünk magunknak! Ne másoktól várjuk, hogy kényeztessenek bennünket (nézzünk filmet, sétáljunk, játsszunk a gyerekekkel, készítsük el nekik kedvenc ételeiket...)

Klinikai praxisom alapján ezeket az irányelveket jónak tartom, amelyek mindenki számára könnyen érthető útmutatóként szolgálhatnak. Ennél azonban a sikeres életstratégiához többre van szükség. Minden szituációban arra kell törekedni, hogy új célok kitűzésével ösztönző forrásokhoz jussunk. Ha az ember aktív módon közelít az élethez és az eseményekhez, mindig talál a maga számára olyan célt és elfoglaltságot, ami értelmet ad a helytállásnak és a küzdelemnek. Új célok kitűzésével és tevékenységünk szisztematikus napi tervbe rendezésével a megváltozott helyzet feletti folytonos aggodalom a minimálisra fog csökkenni.

A szerb-orosz „házasság”

 Nem mindenki örül Jugoszlávia csatlakozási szándékának. A Crna Gora-i DPSZ végrehajtó bizottságának elnöke, Miodrag Vuković kijelentette, hogy a montenegrói nép legitim képviselői nem kaptak meghívót a Szövetségi Képviselőház ülésére, amelyen az orosz-fehérorosz csatlakozásról szavaztak a küldöttek. A képviselők korábban sem vettek részt az olyan összejöveteleken, melyek az ország téves politikáját táplálják. Egyébként is a Crna Gorai-i alkotmány szerint, ha más országgal szövetségre akarunk lépni, referendumot kell kiírni. Az orosz-fehérorosz szövetségnek való felkínálkozásra könnyen rámehet Szerbia és Crna Gora amúgy sem feszültségmentes „házassága”.

A Szerb Demokrata Párt is megkérdőjelezte Jugoszlávia csatlakozási szándékának ésszerűségét. A párt elnöke, Vojislav Koštunica szerint sokkal célszerűbb lenne, ha Oroszország megőrizné semlegességét, mert semleges posztról sokkal szélesebb körű politikai támogatást fejthet ki, mint egy NATO-ellenes tömb tagja. De lesznek itt még többen is, akik meggondolják az oroszokkal való csatlakozást.

Egyébként sem eszik olyan forrón a kását. Józsa László szerint a képviselőház ez alkalommal egy csatlakozási szándéknyilatkozatról szavazott, arról, hogy Jugoszlávia szövetségre kíván lépni Oroszországgal és Fehéroroszországgal. Ám hogy ez szándék teljesüljön, ahhoz legalább még két dologra van szükség: a szövetséget alkotó másik két tagállam jóváhagyására, azaz elfogadására és arra, hogy a csatlakozó állam, azaz Jugoszlávia az ENSZ-tagállama legyen, mert ezt a két ország így követeli meg. Jogilag csak ezeknek a feltételeknek a teljesítése után lehet a szövetségből valami.

Azt, hogy a szerb kormány ravaszkodik, hogy mindent elkövet azért, hogy az orránál fogva vezesse a világot, Dragoljub Mićunović, a Demokratikus Központ elnöke nem is rejti véka alá. Csaknem a nevén nevezi a dolgokat, amikor Jugoszláviának Oroszországgal és Fehéroroszországgal való csatlakozásáról azt állítja, hogy az elsősorban pszichológiai jelentőségű, ami nincs közvetlen hatással az ország katonai védelmére. Nem várható el, - jelentette ki egy hetilapnak -, hogy a megállapodás automatikusan hatályba lép, és hogy Jugoszlávia azonnal fegyverhez jut és legyőzi a NATO-t. Vagyis nagy humbug az egész, ami a szerb nép félrevezetését szolgálja.

Vajon hová lett a szerb nép híres büszkesége, hogy olyan házba kért bebocsátást, ahol nem szívesen látják vendégül? Nem kellett volna a csatlakozási szándék világgá kiáltása előtt megérdeklődni a vendéglátó országok fogadókészségét? Miért hozták magukat ilyen ostoba helyzetbe? Miközben a nép az utcán nagy tömegbe verődve várta a „történelmi döntést”, a szerb honatyák ismét - hányadszor? - bakot lőttek.

Új politikai fejleménynek számít, hogy Šešeljt elűzték egy belgrádi koncertről. A radikálisok jelenléte és zászlaik lobogtatása nyugtalanítóan hatott a tömegre, félelemérzetet kelt a csetnik vajda jelenléte. Jó jel. Talán kezdik felfogni a belgrádiak, hogy hol van a kutya elásva?

Hajnali támadás

Csütörtök hajnalban hat nagy erejű robbanás döreje hallatszott Belgrád külső kerületeiből. Találat érte a rakovicai laktanyát. Prištiná-ban három nagy erejű robbanást hallottak. Čačaknál egy tévés átjátszóállomást ért találat. Kragujevacot két hullámban támadták. A NATO harci gépei továbbá két hidat romboltak le: az egyik a Toplica-folyó hídja volt, amely Ništ Prištinával összekötő útvonalon, a másik Kruševac közelében, a Morava folyó fölötti híd volt.

Szerb MIG-ek lőtték az albán menekülteket

Rudolf Scharping német védelmi miniszter közlése szerint nem a NATO légiereje, hanem a szerbek tüzérsége lőtt arra az albán menekültkonvojra, amelyet szerdán ért támadás Đakovica és Prizren között. Az albán menekültkonvoj tagjai azt állítják, hogy szerb felségjelű MIG-ek lőtték őket. Az egyik albán férfi beszámolt arról is: a támadást követően szerb katonák jelentek meg a helyszínen. Lefilmezték a vért, illetve a halottakat, majd utasították a menekülteket, hogy haladjanak tovább és mondják azt, hogy NATO-gépek támadták meg konvojukat.

Albániába vinnék a menekültek egy részét

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy 20 ezer koszovói menekültet átszállít Macedóniából Albániába, az ott létesítendő menekülttáborokba. A szakemberek már Albániában tartózkodnak, hogy kiválasszák az amerikai hadsereg által megépítendő táborok pontos helyét. Macedóniában már 112 ezerre tehető a hontalan koszovói albánok száma. 

Solana NATO-orosz párbeszédet sürget

A NATO főtitkára azt mondta, hogy Oroszországot mindenképpen be kell vonni a koszovói válság megoldásába. Javier Solana reméli, hogy sikerül áthidalni azokat a nézetkülönbségeket, amelyek a konfliktus nyomán támadtak a védelmi szövetség és Moszkva között. Szerinte lényegében már csak a koszovói nemzetközi jelenlét módjáról térnek el a vélemények. 

Oroszország támogatja a német javaslatot

Az orosz elnök jugoszláviai különmegbízottja támogatja a koszovói válság rendezésére tett német javaslatot. Bonn szorgalmazza, hogy a NATO 24 órára állítsa le a bombázásokat és próbáljanak kompromisszumos meg-oldást találni a konfliktusra. Viktor Csernomirgyin, Jelcin különmegbízottja figyelemreméltónak nevezte az indítványt. 

A szerbek továbbra is a NATO-nak tulajdonítják a menekültek bombázását

A jugoszláv hatóságok újságírókat visznek Koszovóba, hogy bebizonyítsák: a NATO gépei bombáztak tegnap egy menekült konvojt. A szerb jelentések szerint a NATO két menekültoszlopot is bombázott: egyik helyen 64, a másikon 44 koszovói albánt öltek meg. 

EU tanácskozás Brüsszelben

Brüsszelben a koszovói kérdésről rendezett munkaüléssel megkezdődött az Európai Unió állam- és kormányfőinek nemhivatalos találkozója. 

NATO légi csapások

A NATO légiereje a Belgrádtól délre levő tíz legnagyobb szerbiai várost támadta. A bombatámadások célpontjai katonai és civil létesítmények, ez utóbbiak között néhány televíziós átjátszóállomás és gazdasági létesítmény is volt. 

Magyar áldozatok

Padén eltemették Mókus Zoltán (1978) kiskatonát, aki április 12-én Prištinában egy gránáttalálat következtében három társával együtt életét vesztette. Topolyán eltemették Váradi Oszkár (1968) rendőrt, aki április 13-án a koszovói Dečane község területén, feladata teljesítése közben vesztette életét. 

NATO veszteségek

A német hadsereg április 12-e óta három pilóta nélküli felderítő repülőgépet vesztett Koszovó felett - jelentette be Tetovóban NATO-erők szóvivője. 

Kínai vádak

A kínai külügyminisztérium szóvivője azzal vádolta meg a NATO-t, hogy „humanitárius katasztrófát idézett elő” Koszovóban jugoszláviai hadműveletével. Ugyanakkor Ivanov orosz külügyminiszter a Cadena Ser spanyol rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy - ellentétben a NATO állításaival - Koszovóban nem zajlik etnikai tisztogatás.

Kezd kimerülni a szakácstudományom. Pénteken, amikor Éva elutazott, babot főztem, ezen elvoltam két napig. Szombaton vettem egy pontyot a piacon, amelyből halászlét készítettem. Ezt ettem további két napig. Kedden spenótot és rántott levest készítettem. Ma kolbászos krumplipaprikás lesz a menü.

Tekintettel arra, hogy estére várhatóan hazaér a feleségem és a lányom, délelőtt kicsit rendbe raktam a lakást, kimostam két gép ruhát, felújítottam az akváriumot, kiraktam a kerti székeket a teraszra, és amennyire ezt a könyv- és papírhegyek engedték, ezt-azt a dolgozószobában is arrébb raktam.

„A világban egyre többen látják be, hogy a NATO-bombázások félresikerültek, nem érték el a várt eredményt, s hogy a koszovói konfliktust nem lehet erőszakkal megoldani. Mert a légitámadások, a rombolások a népnek okoznak még nagyobb nyomorúságot: szerbnek, albánnak, magyarnak...” - olvasom a Szabad Hét Napban.

 Kicsit napi politikai ízűnek érzem a kommentárt. Tulajdonképpen nem is azzal van baj, amit állít, hanem amit elhallgat. Nem lehet úgy tenni, mintha a jugoszláv hatalom cseppet sem lenne ludas a dologban, hiszen Belgrád egyetlen tollvonással megszüntethetné a bombázásokat.

Beállít hozzám B. bácsi, aki az újság olvasójaként másként vélekedik ezekről a dolgokról.

– Nagyon esik a hús ára – mondja, aztán mindjárt a dolgok közepébe vág.

– Nem kellene ezekkel ilyen kesztyűs kézzel bánni. Mennyi kárt csinálnak, de nekik semmi se számít. Attól tartok, hogy a végén itt is cirkusz lesz. A hidakat ugyan már lerombolta a NATO, hogy ne tudjanak a tankjaikkal Vajdaságba jönni. Nézze meg, mit csinálnak. Ünnepelnek, dalolnak, oda se bagóznak, mi meg alig tudunk megélni - mondja.

B. bácsi szemmel láthatóan fel van dúlva, vastagon megmondja a véleményét, amellyel persze nem állna ki az utcára. Ő azt szeretné, ha a „menyei népet” egyszer már móresre tanítanák. Indulatosan fortyog, aztán attól való félelmében, hogy a falnak is füle van, hirtelen visszatér a hús árára, ami megítélése szerint tovább fog esni, mert az élő disznónak nincs piaca.

A szerb lélekről

Minden népnek sokféle arca van, a szerbnek is. Van olyan arca is, amilyennek B. bácsi látja őket: primitívnek, nyersnek, vadnak, gátlástalannak, hangosnak és erőszakosnak. És B. bácsi korántsincs egyedül ezzel a véleményével.

Pszichológiai szempontból azt lehetne rájuk mondani, hogy ösztönlények, akik gyenge felettes énnel rendelkeznek. A gyenge felettes én következtében hatalomvágyuk és indulataik könnyen elragadják őket. Ezek az ösztönök mindenkiben ott rejlenek, azok a társadalmi normák azonban, amelyeket neveltetésünk során beépítünk magunkba, gátat szabnak belső késztetéseinknek. Bizonyos társadalmi helyzetekben, illetve a civilizáció bizonyos szintje alatt ezek a fékek fellazulnak, s ilyenkor az elszabaduló indulatok egész népeket ragadhatnak magukkal. Talán ez történt az utóbbi években a szerbekkel is.

A NATO-csapások az elmulasztott apai pofonokat volnának hivatottak pótolni. Az Észak-Atlanti Szövetség olyan új felettes ént próbál a szerbeknél kiépíteni, amely megfelel az európai normáknak. Kérdés, hogy sikerül-e? A „verés” ehhez ugyanis önmagában véve nem elég. Új gondolkodási modell kialakítása nélkül nehezen fog menni.

Keresem, hogy ki lehetne a szerbek számára ez az új modell. Magamban többször is sorra veszem az ellenzéki politikusokat, de sajnos, éppen a lényegi kérdéseket illetően nincs köztük semmi különbség. Kivétel nélkül mindegyikre jellemző például a szerb dominanciaigény és a nemzeti kisebbségekkel szembeni szűkkeblűség, márpedig pontosan ez a bajok forrása Szerbiában.

A szerb ellenzéki vezetők is a szerb nép egységére szólítanak fel, mindenféle pártviszály felfüggesztésére, az uszítók, a megosztást szítók elhallgattatására. Ennek a felhívásnak a politikai üzenete az, hogy a szerbeknek együtt kell a kútba ugraniuk.

Nincs szerb csoda. Szerbiában nem jött létre igazi többpártrendszer, nem tudtak a különböző politikai álláspontok megjelenni és kikristályosodni. Olyannyira nem, hogy a szerbek körében hazaárulónak számít az, aki mentes a nacionalizmustól és egyenjogú népek hazájáról vagy polgári társadalomról ábrándozik.

Fohász a békéért

Ma Fohász a békéért címmel kultúrműsort rendeztek Adán. A város központjában levő szabadtéri színpadon helyi műkedvelők, különböző egyesületek táncosai, énekesei, zenekarai és szólistái léptek fel. A gyönyörű tavaszi időre (és az iskolaszünetre) való tekintettel száz-kétszázan verődtek össze. Elsősorban gyerekek, de felnőtteket is láttam a korzón sétálgatni, a cukrászda előtt üldögélni. A rendezvény inkább vidám majálisra emlékeztetett, mint háborúellenes tüntetésre. Néhány fiatal vörös csillagos zászlót lengetett a feje fölött. Egy kopasz, köpcös szerb ember, Milošević portréját lóbálta a feje fölött. Mellette még egy cigánykülsejű gyerek kezében volt portré.

Mi a cukrászda előtt üldögéltünk és fagylaltoztunk. Ismerősök jöttek, mentek, köszöngettek. Az egyik műkedvelő zenekar magyar nótákat játszott. Ez is megvolt, ki lehet pipázni Adát is.

Azt beszélik, hogy azokban a városokban, ahol nagyobb szabású rendezvények vannak, fizetett embereket toboroznak, akiket autóbuszokkal szállítanak a rendezvény színhelyére és haza. Egyik helyen 50, a másik helyen 75 német márkát kapnak, a sörön és a birkapecsenyén kívül, ami jár. Úgyhogy ezek a rendezvények, ha tekintetbe vesszük, hogy a fővárosban minden nap több ezer embert kell verbuválni, elég sokba kerülnek az államkasszának. A zászlóvivők és az elnök portréját hordozó személyek szintén juttatásban részesülnek.

Ennyit a spontán megmozdulásokról.

A NATO beismerte a civilek elleni támadást

A NATO közölte, hogy nemcsak katonai, hanem polgári járművek is voltak abban a konvojban, amelyet tegnap támadtak meg a szövetség harci gépei. Egyes NATO országokban arra gyanakodtak, hogy szerb trükkök állnak a polgári áldozatok mögött. A NATO szóvivője most azt mondta, hogy a legnagyobb óvatosság mellett is lehetnek civil áldozatai a légi csapásoknak, polgári célpontokat azonban szándékosan sohasem támadnak. 

Šešelj vízumkötelezettséget vezetne be Magyarországgal szemben

A szélsőséges nézeteiről ismert szerb kormányfőhelyettes azt javasolta, hogy Jugoszlávia léptessen életbe vízumkötelezettséget Magyarországgal szemben, mivel az nem baráti állam. Horváth Gábor külügyi szóvivő nem kívánt reagálni Šešelj vajda kijelentésére. 

1000 civil áldozat

A belgrádi külügyminisztérium szóvivője szerint a légi-csapások kezdete óta ezer civil vesztette életét Jugoszláviában. 

Légicsapás Szabadka mellett

A NATO a Belgrád és Újvidék környéki kőolajfinomítók mellett az éjszaka a magyar-jugoszláv határtól 12 kilométerre lévő Szabadka körzetét is lőtte. A légi csapásoknak nem volt halálos áldozata, a kaszárnyák környékén levő lakóházakban viszont komoly kárt okozott a támadás. Leromboltak egy újabb hidat is a Dunán, ami Kovint és Smederevót kötötte össze. 

Clinton az F-16-os tévedéséről

Az amerikai elnök sajnálatosnak, de a légi csapások körülményei közt elkerülhetetlennek nevezte, hogy időnként tévedés történik, és ártatlan emberek is meghalnak. Az elnök Koszovó kapcsán Magyarországot hozta fel az egyik ellenpéldaként arra, hogy a Milošević által megtestesített modellel szemben van más megoldás is, túl lehet lépni az etnikai gyűlölködésen, és azon a szemléleten, amely a határok átrajzolásában látja a megoldást. 

A NATO készül a szárazföldi beavatkozásra

Igor Szergejev marsall, orosz véderőminiszter kijelentette, hogy a NATO szárazföldi műveletre készül Koszovóban. Erre lehet következtetni a NATO légicsapá-sok nagyobb intenzitásából, a szárazföldi és haditengerészeti erők bevonásából, az Apacs típusú helikopterek és többcsövű rakétakilövők odavonásából. 

Veszélyes ámítások

A Szerb Megújhodási Mozgalom elfogadhatatlannak és veszélyesnek tartja a polgárok ámítását, miszerint a JSZK az Orosz - Fehérorosz államszövetség tagja lett, és hogy most az orosz katonai erő köteles belépni a NATO-val folyó háborúba.

„A polgároknak meg kell mondani az igazságot, hogy ez a szövetség egyáltalán nem létezik, és hogy az orosz duma óriási szavazattöbbséggel elvetette még azt is, hogy megvitassa a szövetségi parlament döntését” - hangsúlyozza a párt közleménye. 

Jugoszlávia elutasította a német béketervet

Jugoszlávia csupán olyan béketervet hajlandó akárcsak tanulmányozni is, amelyet nem a légicsapások résztvevői dolgoztak ki - közölte a belgrádi külügyminisztérium szóvivője. Jugoszlávia semmiféle katonai erő Koszovóba telepítését nem fogadja el, csak civil megfigyelők beengedését hajlandó megfontolni, azt is akkor, ha a NATO beszünteti a támadást. 

Szerb - albán párbeszéd

Milan Milutinović szerb elnök fogadta Ibrahim Rugovát. A megbeszélésen a koszovói prob-léma megoldásával és a további politikai folyamatokkal kapcsola-tos kérdéseket vitatták meg. 

Az orosz duma Belgrád csatlakozási kérelméről

Az orosz törvényhozás alsóháza ajánlás értékű határozatot fogadott el, amellyel támogatja Belgrád csatlakozási kérelmét az orosz-fehérorosz unióhoz. 

Katonai mozgósítás Amerikában

New York-i lapértesülés szerint 33 ezer tartalékos és nemzeti gárdista behívását kéri Clinton elnöktől a Pentagon, hogy megerősítse a jugoszláviai hadműveletben részt vevő amerikai alakulatokat. A New York Times úgy tudja, hogy a védelmi tárca még a héten eljuttatja az elnökhöz a kérést. 

„Nincs front és nincs hátország”

Az észak-bánáti körzetben tett körútja során Zentára is ellátogatott Ivan Sedlak köztársasági kisebbségügyi miniszter, Pavel Domonji tartományi kisebbségügyi titkár és Gordana Despotović Roža körzeti megbízott. Felszóla-lásában a miniszter arról beszélt, hogy Jugoszlávia különleges háborúban áll, láthatatlan ellenség-gel harcol, akiról nem tudni, hogy mikor és hol fog bombázni, ezért nincs is klasszikus értelemben vett front és hátország.

Kucsma Belgrádba készül

Leonyid Kucsma ukrán elnök kész találkozni Slobodan Milošević jugoszláv államfővel és Javier Solana NATO-főtitkárral annak érdekében, hogy bemutassa nekik saját béketervét - közölték az ukrán hatóságok. 

Thürmer az Országgyűlés összehívását kéri

A Magyar Munkáspárt elnöke az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását követelte a szabadkai bombázás miatt. 

 Belgrád elutasította az ENSZ-főtitkár indítványát

A jugoszláv kormány elutasította az ENSZ főtitkárának a koszovói válság rendezésére tett javaslatát, amelyben Kofi Annan indítványozta, hogy nemzetközi erőt is vonjanak be a visszatérő koszovói albán menekültek biztonságának a szavatolására.

Nem kap fegyvert a KFH

Az amerikai és a brit külügyminiszter is elutasította a koszovói albán fegyvereseknek azt a kérését, hogy a NATO fegyverezze fel a KFH-t - erősítette meg a Jutarnji List című zágrábi újságban megjelent interjújában Jakup Krasniqi, a néhány hete megalakított koszovói átmeneti kormány elnökhelyettese.

Krasniqi elmondta, hogy Brüsszelben tárgyalt Madeleine Albrighttal és Robin Cookkal. Mindkét külügyminiszter elutasította a KFH felfegyverzését, de megígérték, hogy folytatódni fognak a NATO légicsapásai. Arról is tárgyaltak, hogy Koszovóban nemzetközi protektorátust vezetnének be.

Évit a kíváncsiság hozta haza Budapestről: milyen lehet a háború? Milyen a veszélyhelyzet? Milyen változások történtek? Hogyan viselkednek az emberek?

Az este éppen e-mail leveleket gyártott, amikor megszólaltak a légiriadót jelző szirénák. Hirtelen felkapta a fejét és ijedten, tágra nyílt a szemmel fordult felém:

– Mi ez a szörnyűség? – kérdezte.

– Légiriadó – feleltem.

Kimentünk a teraszra és hallgattuk a fejünk fölött átvonuló repülőgépek zúgását. Este aztán még valamilyen fényjelenséget is felfedezett a szobája ablakából. (Utólag tudtam meg, hogy a szabadkai becsapódás volt)

A egészet szörnyűnek találta, ugyanakkor egy kicsit megnyugodott.

– Tudod apu, hülyének néznek, ha azt mondom Budapesten, hogy hazamentem egy kicsit megnyugodni, pedig ez az igazság. Odaát mindenfélét össze-vissza beszélnek, látni akartam a saját szememmel, meg itt lenni egy kicsit veletek.

Megtört a varázslat

Vége annak az illúziónak, hogy a NATO a magyarok által lakott területeket nem bombázza. A reggeli hírekből hallottuk, hogy az éjszaka Szabadka melletti laktanyákat bombázták. Már ezelőtt néhány nappal is szárnyra kelt ez a hír, de akkor még rémhírnek bizonyult. Mára valós hírré vált. Ami azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb minden lehetséges katonai célpontot bombázni fognak, feltéve, hogy a szerbek nem adják be a derekukat.

Érdekes, hogy a belgrádi tévé ma reggel azonnal beszámolt Szabadka bombázásáról, még riportot is készítettek az egyik közeli lakóval. Lám, a NATO senkit sem kímél, ezt a többnemzetiségű városrészt is bombázza, ahol a szerbeken kívül magyarok és bunyevácok is laknak. Arról persze egy szó sem esett, hogy a NATO közeli kaszárnyákat és a rádió lokátorokat vette célba.

A szerb tévé egyébként csak egy-két napi késéssel nyújt tájékoztatást a károkról. Az újság is az egy-két nappal korábban történtekről tudósít. Így aztán tudjuk, hogy mi volt, találgatjuk, hogy milyen fejlemények várhatóak, csak éppen arról nincs fogalmunk, ami éppen történik körülöttünk. A jelen pillanatot illetően vagyunk a legtájékozatlanabbak, és ezen az Internet sem sokat segít.

Pénteken tudjuk meg, hogy csütörtökre virradóra az egyik leghevesebb légitámadást hajtották végre a NATO repülőgépei Szerbia ellen. A csapás ereje Belgrádtól délre, Szerbia tíz legnagyobb városát sújtotta. Belgrádot, Kruševacot, Zlatibort, Vranjet, Kragujevacot, Rakovicat, Čačakot, Ništ bombázták, valamint több koszovói várost. A bombatámadások célpontjai katonai objektumok, hidak, kaszárnyák, gazdasági létesítmények, távfűtő művek, televíziós átjátszóállomások, repülőterek, megfigyelőközpontok voltak. Találat ért egy középiskolát, amely korszerű komputerekkel volt felszerelve. A támadások során senki sem sérült meg, az anyagi kár viszont óriási.

Szerbia győzni fog

A borzalmas károk ellenére Ivica Dačić, a Szerb Szocialista Párt szóvivője tegnap kijelentette, hogy a JSZK katonailag nem szenvedhet vereséget, ellenben „a NATO-agresszornak súlyos veszteséget okozott”, s a bombázások minden napja megszilárdítja a jugoszláv polgárok és hatóság meggyőződését, hogy harcuk igazságos, s e harcból győztesként kerülnek ki.

A párt szóvivője szerint olyan politikai megoldás, amely követeli hadseregünk és rendőrségünk kivonását Koszovóból, valójában harc nélküli megszállás lenne, amit Jugoszlávia népe sohasem fogadna el.

Együtt olvasva a szörnyű pusztításról szóló napi tájékoztatókat és ezeket a nyilatkozatokat, minden józan eszű emberben megfogalmazódik az kérdés: Mire való ez az önámítás? Vagy csakugyan nincs tudatában az ország vezetése, hogy milyen következményekkel kell szembenéznie? Akár így van, akár úgy, a NATO veszteségekről és a győzelemről való papolás mindenképpen a realitástudat teljes hiányára utal, vagyis az elmebaj körébe tartozik. Mintha az egész szerb nép súlyos pszichózisban szenvedne, amit a hatalom tudatosan gerjeszt. Nem tudom, hogy van-e olyan nemzetközi jogszabály, amely valamely népesség mentális egészségének veszélyeztetését bűncselekményként kezeli? Ha nincs, ideje lenne ezt a kérdést napirendre tűzni.

A hangyák

Egy hangyaboly befészkelte magát a tetőteraszra nyíló dolgozószobámba. Pontosabban a dolgozószoba bejáratának egyik korhadt ajtófélfája alá. Valamiért a fejükbe vették, hogy a teraszon levő ládákból, amelyekbe mindenféle fát és bozótot ültettem, a küszöb alá fészkelnek. Első lépésként felszedtem a küszöböt és betömtem minden apró rést. Egy ideig ide-oda futkároztak, aztán másnapra kirágták a tömítést, és ismét hosszú sorokban vonultak ki- és be a küszöb alatti résen. Cementtel újból megerősítettem a töméseket, és betonfestékkel átfestettem. Néhány napig nem láttam mászkálni őket, aztán újra megjelentek, és szorgalmasan hordták befelé a teraszról az élelmet a fészkükbe. Ekkor dühömben közéjük csaptam, kiirtottam néhányat közülük. A csapást nagy riadalom követte, össze-vissza futkároztak, szinte ugráltak dühükben vagy félelmükben, aztán kezdődött minden előröl. Sőt, egyre több hangya árasztotta el a küszöböt, és a szobában is mászkáltak mindenfelé. Újabb „népirtást” rendeztem köztük, és közszemlére otthagytam a csatában elvérzett hangyák apró földi tetemeit. Egy-két napig nem mutatkoztak, aztán megismétlődött minden. Már éppen azon gondolkodtam, hogy feladom az értelmetlen vesződést, amikor váratlanul nagy változás történt. A hangyák nem jöttek be többé a küszöbön: szemmel láthatóan elhagyták az ajtó alatti odújukat és künn a teraszon kerestek maguknak másik fészket. Néha letérdelek a küszöb elé, és csodálattal nézem őket, ahogyan hosszú sorban kígyózva vonulnak el az ajtó előtt, mit sem törődve a bejárattal. Sietve futnak a fal töve mellett a fenyőfás ládáig, amely mögött kis száraz levélkupacot hordott össze a szél. Ott felszednek valamit, és rohannak vissza terhükkel négy-öt métert a fészkük felé.

Szent a béke. Nem bántom őket többé, és ők sem háborgatnak engem. A szép meleg tavaszi napokon tárva-nyitva a dolgozószoba ajtaja, nem jönnek be, egy sem mászkál a padlószőnyegen. Számukra a szoba, beleértve a küszöböt is, tiltott területté vált. Felfogták. A természet csodája: az életnek ezen a szintjén is felismerik az állatok az erősebb törvényét. Vajon Szerbia mikor jut el eddig a felismerésig?

Az első józan hangok

A Szerb Megújhodási Mozgalom részéről jelentős elmozdulás történt. Vuk Drašković, a párt elnöke kijelentette, hogy nem szabad ámítani tovább a népet: orosz katonai segélyre nem lehet számítani. A JSZK-nak ki kell tartania határainak a védelme mellett, felelőtlen hozzáállás azonban arra törekedni, hogy Jugoszlávia mindenáron bevonja Oroszországot a balkáni konfliktusba, európai és világháborút váltva ki ezzel, illetve katasztrófába sodorva az egész emberiséget. Ez már az orosz elutasító álláspont lecsapódásának az első jele. És talán a kijózanodás kezdetének is.

Néha sikerül egy-egy e-mail levelet továbbítanom. Ma az egyikre pár óra múlva választ is kaptam.

- „Nem várt péntek délutáni meglepetés! Én már feladtam minden reményt, mert az összes levelemet visszaküldte a postamester. Pedig más címekről - freemail, mailcity - is próbálkoztam, hiába. (Te megkaptál valamit ezekből?) Tőled se érkezett semmi a b...s 2. napja óta, így aztán nem tudhattam meg, többek között, hogy elkészültél-e a tetőterasszal. Ha igen, mit csinálsz most helyette? Van itt a városban párszáz szerb „turista” odaátról, őket is szoktam kérdezgetni, hogy miként tartják a kapcsolatot. Nekik többnyire még sikerül, tehát elképzelhető, hogy a Te szolgáltatód / szervered a gyenge láncszem, és nem központi cenzúráról van szó. Avagy az is elképzelhető, Rákosi et. szülővárosa büntetésben részesül. A jelenleg itt tanyázó szerb zsidó fiataloknak pl. elég érdekes identitásuk van: ragaszkodnak hozzá, hogy ők leginkább jugoszlávok... Kényszeresen nézzük minden éjjel a CNN-t meg a EuroNews-t, de minek! Rossz érzés ez a tehetetlenség...

Egyébként mi, NATO-tagok nem is írhatnánk Nektek, a népirtó ellenségnek ilyen barátságos/barátkozós leveleket. Ez is alááshatja a küzdőmorált...”

Két könyvet kezdtem el újra olvasni. Az egyik Ráth-Vég Az emberi butaság kultúrtörténete, a másik Illyés Gyula Szellem és erőszak című könyve. Az utóbbiból való az alábbi idézet. „Amit a gondolat tisztáz, az érzéseket az még nem teszi rendbe”. Ezt a nemzeti érzésekre vonatkozóan találó megjegyzést azzal egészíteném ki, hogy itt egyelőre még a gondolat sem tisztázott semmit.

Clinton új Marsall-tervet kínál Jugoszláviának

Balkáni újjáépítési tervet ígér a légicsapások utáni időszakra az amerikai elnök. Bill Clinton beszédében hangsúlyozta: a második világháború utáni Marshall-tervhez hasonló méretű segélyre csak akkor számíthat Jugoszlávia, ha Milošević elnök távozik az ország éléről. Clinton elnök azonban hozzátette, hogy Koszovó függetlenségét Washington továbbra is ellenzi. 

Újabb csapatok indultak Németországból

Újabb amerikai helikopterek indultak Németországból a NATO olaszországi támaszpontja felé. A mintegy hatvan gép - köztük több, a szárazföldi erők elleni csapásokra kialakított Apacs helikopter - már átrepült Franciaország fölött. A NATO döntése értelmében összesen 24 Apacsot vezényelnek a Koszovóval szomszédos Albániába. Kétezer amerikai katona is odamegy, hogy kiszolgálja, illetve megvédje a helikoptereket. 

Ismét ezrek lépik át a határt

A szerb erők felgyorsították az etnikai tisztogatást Koszovóban: az eddiginél is több albánt űznek el lakóhelyéről. Ismét ezrek lépik át a macedón és az albán határt. A menekültek szerint ismét teljes falvakat űznek el, a cél nyilvánvalóan az, hogy Koszovó egész albán lakosságát mielőbb eltávolítsák a tartományból. 

Szerb tiszt amerikai fogságban

A Koszovói Felszabadítási Hadsereg albán gerillái foglyul ejtettek egy jugoszláv tisztet, akit átadtak az Albániában állomásozó amerikai erőknek. A szerb hadnagyot az amerikaiak hadifogolynak nyilvánították és Tiranába vitték. Washingtonban azonnal közölték, hogy a genfi egyezmény értelmében a szerb hadifogolynak joga van megfelelő szállásra, élelemre, vallási segítségre, levelezhet, küldeményeket is kaphat és természetesen látogathatja a Vöröskereszt.

A mai bombázások

Tegnap délután és múlt éjszaka is folytatódtak a bombázások Jugoszlávia ellen. Koszovói, montenegrói és Belgrád környéki olajfinomítókat, laktanyákat és repülőtereket támadtak a NATO gépei a legutóbbi légicsapások során. A támadások intenzitása nem maradt el az egy nappal korábbitól, amelyet pedig száz bombatalálattal az eddigi legeredményesebbnek nyilvánítottak a Pentagonban. 

A NATO egyetlen célját sem érte el

A szövetségi kormány szerint a NATO Jugoszlávia elleni agressziója során egyetlen célját sem tudta elérni. A JSZK védelmi rendszere hatékonyan működik, és súlyos veszteségeket okoz a NATO-nak, az állami hatósági szervek és polgári tényezők sikeresen működnek. 

A duma támogatja a JSZK csatlakozását

Az orosz törvényhozás alsóháza pénteken végleges formájában elfogadta a határozatát, amellyel támogatja Belgrád csatlakozási kérelmét az orosz-fehérorosz unióhoz A duma határozata azonban nem jelenti a JSZK automatikus belépését ebbe a szövetségbe. A kérdést még meg kell vitatnia az orosz kormánynak és államfőnek, valamint az orosz-fehérorosz szövetség képviselőházának is.

Az USA tartalékosokat hív be

Az Egyesült Államokban „jelentős számú” tartalékost fognak behívni a közeljövőben a NATO jugoszláviai akciójának erősítésére - jelentette be pénteken William Cohen amerikai védelmi miniszter anélkül, hogy pontos számokat közölt volna. 

 Újabb találatok érték az újvidéki kőolajfinomítót

Újvidéken csütörtök este 19 óra 20 perckor jelezték a légiriadót. A NATO gépek támadása 22 óra 30 perckor kezdődött. Néhány perccel ezután néhány erős robbanás hallatszott a kőolajfinomító felöl. A kőolajfinomító a négy találat következtében kigyulladt, nagy tűz ütött ki, amit a tűzoltóknak sikerült hamarosan eloltaniuk. 

Állítsák le a légicsapásokat!

„Negyedik hete tart a NATO fegyveres támadása Jugoszlávia ellen. Negyedik hete hullanak a gyilkos bombák és a rakéták az egész országra, nem válogatva a célpontokat, nem téve különbséget az áldozatok nemzetisége között” - áll a VMPM sajtóközleményében, amely kiemeli, hogy a bombázás célt tévesztett, mert a koszovói albánokat nem sikerült megvédeni, mint ahogyan a belgrádi rezsimet sem sikerült megbuktatni. Ma már alig van albán Koszovóban, akit meg lehetne védeni, a szerb nép pedig egységesebb, mint a bombázás előtt volt. 

Kormányközlemény

A szövetségi kormány tegnapi ülésén megállapította, hogy a NATO Jugoszlávia elleni agressziója egyre hevesebbé válik, ám eddig egyetlen célját sem sikerült elérnie.

Meghalt a Mama

 Szomorú, esős nap van. Mindenki rosszkedvű. Alig néznek egymásra az emberek. Olyan rossz közérzet kerített hatalmába, hogy jobbnak láttam, ha alszom egyet. Éva szintén elviselhetetlenül idegesnek érezte magát, úgyhogy - szokása ellenére - a fényes nap kellős közepén szintén elaludt.

Rossz fronthatásra gyanakodtam. Míg mély álomba zuhantunk, valaki üzenetet próbált hagyni telefonon, de csak kivehetetlen hangfoszlányok hallatszottak. Nyugtalanul villant át a fejemen: talán csak nem a Mamával történt valami. Ennek gondolata elől rémülten menekültem fel a dolgozószobába. A hely azonban ott sem fogott. Valamilyen rettenetes bajt éreztem belülről. Kimentem a teraszra és ott piszmogtam egy-két órát. Aztán leültem a számítógép elé, hogy behívjam az Internetet, mikor megszólalt a telefon. A húgom, Anci jelentkezett Kisoroszról.

– Nem jó hírem van – mondta sírós hangon.

– Mi történt?

– Meghalt a Mama.

Hirtelen elborult velem a világ. – Mikor? – kérdeztem makogva?

– Most. Most az előbb. Tegnap már nagyon rosszul érezte magát, egész éjjel jajgatott.

– Ó, szegény Ancikám, de nagy bajba kerültünk.

– Hát abba. Majd jelentkezünk – mondta, és letette a telefont. Ránéztem az órára: 16 óra 20 volt.

 Mázsás kő ereszkedett a mellkasomra, és dermedten néztem magam elé. Egy szempillantás alatt kicserélődött a világ. Érdektelenné váltak a hírek, a háború, a bombázás, minden. Letérdeltem a heverő elé, arcomat a tenyerembe temettem, és sírtam.

Megsemmisülten járkáltam a szobában egy ideig, aztán lementem a feleségemhez.

– Mi történt? – kérdezte döbbenten, amikor rám nézett.

– A Mama meghalt.

A nyakamba borult, és zokogva csak annyit tudott mondani: – Jaj Istenem. Jaj Istenem.

Aztán ültünk egymás mellett némán, csendben, magunk elé meredve. A könnyeimmel küszködve bementem a fürdőszobába és megmostam az arcomat. Újra felmentem a dolgozószobába, hogy egyedül maradhassak gondolataimmal és fájdalmammal.

A legutóbbi látogatásunk jutott eszembe. Láttam magam előtt összeszáradt testét és szemembe fúródó riadt tekintetét. A kezemen éreztem inkább simogató, mint kapaszkodó kezét. Olyan volt, mintha segítséget kérne, vagy búcsúzna tőlem.

 Mivé lett a szép szál asszony, akire olyan büszkén tekintettem fel gyermekkoromban? Hányszor imádkoztam magamban riadtan, valahányszor beteg volt, hogy ne történjen vele semmi, sokáig, nagyon sokáig éljen. Akkor tört össze, amikor tíz éve egyik napról a másikra meghalt a bátyám. Ezt a veszteséget senki sem tudta a családban kiheverni, de a Mama belerokkant. Nem sokra rá szélütést kapott: teljesen lebénult, nem tudott magáról. Szívós természete talpra állította újra, de többé nem volt már a régi.

A nyolcvanadik évében járt. Akkor jött a világra, a tóbai határban egy tanyán, amikor Délvidéket elcsatolták és létrehozták ezt az országot, ami gyakorlatilag vele együtt száll sírba. Édesanyjukat hamar elvesztették, mostoha került a házhoz, aki nem nagyon szívelte a hét gyereket. Talán 13 éves sem volt, amikor beadták Nagytószegen egy jómódú német családhoz cselédnek. A második világháborúban a szerbek elhurcolták és agyonverték a tószegi németeket, köztük a gazdáit is. Erre a szomorú sorsra jutott két öccse is, akit a partizánok Magyarcsenyén agyonlőttek. A legfiatalabb öccse megmaradt, mert Magyarországra menekült.

A Mamát mindenki szerette. Nagyon meleg szívű asszony volt, aki a légynek sem tudott ártani. Tőle örököltem azt az altruizmust, ami nélkülözhetetlen a pszichológusi hivatáshoz, de sajnos, nem nagy megbecsülésnek örvend a mai életben. Tiszta lelke mellett mindig csodáltam hallatlan munkabírását is. Bár látástól vakulásig dolgozott, a munka inkább örömet, mint terhes kötelezettséget jelentett számára. A család anyagi erején felüli költségeket vállalva iskoláztatott bennünket, ami nagy szó volt akkor a faluban. Lehet, hogy lelke mélyén valamilyen titkos ambíció fűtötte. Büszke elégtétel volt számára, hogy gyerekei és unokái többre vitték, mint azok, akik talán félvállról kezelték szolgálólány korában.

Az a legfájdalmasabb, hogy immár semmivel sem tudom viszonozni fáradozását. Egyszer gyerekoromban a hátán cipelt haza Kikindáról a kórházból. Abból a kórházból, ahol Évával nemrégiben még többször meglátogattuk. Mintegy 14 kilométert gyalogolt velem a hátán, csak azért, mert én nem akartam tovább bent maradni, és a hajnali vonatot megvárni.

Milyen pokolian önző kölyök voltam, Mama.

Az is eszembe jut, amikor másodikos gimnazista koromban perforált vakbéllel és súlyos hasnyálmirigy-gyulladással feküdtem a kórházban. A nehéz műtét után ott virrasztott mellettem a sokkszobában. Valamilyen szipogás ébresztett fel.

– Mama, mért sír? – kérdeztem.

– Nem sírok kisfiam – mondta kedvesen. Belém hasít az emlék: ott kellett volna lennem mellette.

A könnyeimmel küszködök, de hiába szipogok, a Mama nem ébred fel. Tiszta lelkével már bebocsátást nyert az öröklétbe. Biztos vagyok benne, hogy odaátról csendes megnyugvással gondol ránk. Nem azért, mert az élők azt szeretnék, ha a halottak hálásan és gyöngéd szeretettel gondolnának rájuk, hanem azért, mert ilyen volt. Volt? Ez az, ami felől nincs és nem is lehet semmi bizonyosságunk. Kezünket tördelve, zavartan gyűrögetve a zsebkendőt, legalábbis ebbe a hitbe szeretnénk kapaszkodni.

Drága Mama! Tudom, hogy szorongó szívvel mentél el. A háború, a sötétség, a légiriadók, a bombázás, az értünk, családtagokért való aggódás próbára tette maradék életerődet. Nézd, mi van itt, Mama, hogy kifordult sarkából a világ. Egy lézengő, munkátlan, jövedelem nélküli ország, kicsapott gyerekekkel az utcán. Mennyi riadt szemű, tanácstalan ember. Beleértve bennünket is. Tudod jól, hogy mennyire nem hiányzik ide egy temetés.

Gyászos tépelődésemből a feleségem rezzentett fel.

– Gyere, legyünk most együtt – tette vállamra a kezét. Megsemmisülten ültünk egymás mellett. Aztán olyan gondok szakadtak ránk, hogy mikor és hogyan tudunk Kisoroszra eljutni? B.-ék telefonáltak Újvidékről. Értesültek a halálesetről, részvétüket nyilvánították és jelezték, hogy nagyon sajnálják, de nem tudnak a temetésre jönni, se benzinjük, se pénzük nincs az utazásra. Ilyen időket élünk.

Az éjszakai bombázások mérlege

Halálos áldozata is volt az éjszakai bombázásnak. Egy kislány meghalt és öten megsebesültek a Belgrád melletti Batajnicán, a jugoszláv légierő támaszpontjának közelében. A tegnap este óta tartó légitámadásokban újra találat érte az újvidéki kőolajfinomítót. Robbanások rázták meg Čačakot és Prištinát. 

A légicsapások fokozása

A légicsapások fokozásával akar nyomást gyakorolni a jugoszláv elnökre Bill Clinton és a francia államfő, valamint a brit és a kanadai miniszterelnök. Erről született egyetértés az amerikai elnök szombati telefontárgyalásain. 

A NATO használni szeretné Bulgária légterét

 A NATO arra kérte Bulgáriát, hogy Jugoszláviába tartó repülőgépei használhassák az ország légterét. Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök mára összehívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy megvitassa velük a legújabb fejleményeket. Petar Sztojanov államfő két napja azt ígérte, hogy a parlamentben támogatja majd a NATO kérését. 

Aknára futott egy menekülteket szállító teherautó

A szerbek lezárták a jugoszláv-albán határ legnagyobb átkelőjét, Morinát, ahol reggel aknára futott egy koszovói albán menekültekkel teli kocsi. Öten meghaltak. Ugyanakkor a szerbek aknatüzet zúdítottak a menekültekre, egy ember meghalt, 22-en megsebesültek. Az éjjel 1500 koszovói albán érkezett a határra.

Oroszország a szárazföldi hadműveletekről

 Az orosz külügyminiszter tényként közölte, hogy a NATO szárazföldi erők telepítését tervezi Koszovóban. Igor Ivanov egy spanyol lapnak azt mondta, hogy a szárazföldi akciónak sok áldozata lenne a támadók között is. Az orosz diplomácia irányítója megerősítette: Moszkva kész a katonai válaszlépésre is, ha ezt Oroszország biztonsága megköveteli. 

A NATO válasza az orosz közleményre

A NATO egyelőre nem tervezi, hogy szárazföldi csapatokat küld Jugoszláviába, de a védelmi szövetség főtitkára megerősítette, hogy ezt sem lehet végleg kizárni. Az Observer című londoni lap értesülései szerint a NATO két hónapon belül elkészíti a bevonulás tervét. 

Az elmúlt 24 óra légicsapásai

A rossz idő miatt a tervezettnél kevesebbszer szálltak fel az éjszaka folyamán a NATO harci gépei, amelyek az elmúlt 24 órában több mint 30 célpontot támadtak Jugoszláviában. A NATO brüsszeli központja szerint most is fegyverraktárakat, olajipari létesítményeket, utakat, repülőtereket és páncélosokat bombáztak a szövetségesek. Prištinára és környékére az éjjel és hajnalban 25 rakétát lőttek ki a NATO gépei. 

NATO-felvételek a koszovói tömegsírokról

 Brüsszelben közölték, hogy a NATO-nak 43 felvétele van koszovói tömegsírokról. A szövetség szóvivője a menekültek beszámolói alapján azt is elmondta, hogy ezeket a sírokat a szerbek a koszovói albánokkal ásatták meg és velük temettették el a megölt társaikat.

Megszakadt a diplomáciai kapcsolat Jugoszlávia és Albánia között

Jugoszlávia megszakította diplomáciai kapcsolatát Albániával - jelentették be Tiranában. Az albán külügyminisztérium egyúttal közölte: a belgrádi vezetők azzal vádolják Albániát, hogy bűnrészes a NATO légicsapásaiban. 

Solana a szárazföldi akcióról

A NATO főtitkára nem zárta ki, hogy megváltozik a szövetség stratégiája, és szárazföldi csapatokat is küldenek Koszovóba. Javier Solana azt mondta, hogy a légi csapások egyelőre elégségesnek tűnnek, ám ez a közeljövőben változhat. Cook brit külügyminiszter cáfolta, hogy már a szárazföldi akció részletein dolgoznak. Az Observer című lap viszont úgy tudja, hogy május végén indul a szárazföldi akció, amelyhez 80 ezer katonát kérnek a NATO-tagállamoktól. 

Jugoszlávia elutasítja az ENSZ-főtitkár javaslatát

A jugoszláv kormány elutasította az ENSZ főtitkárának a koszovói válság rendezésére tett javaslatát, amelyben Kofi Annan indítványozta, hogy nemzetközi katonai erőt is vonjanak be a visszatérő koszovói albán menekültek biztonságának a szavatolására. Ezt pénteken New Yorkban Vladislav Jovanović, Jugoszlávia ENSZ-nagykövete közölte újságírókkal. 

Négy napig tartó légiriadó

Tegnap reggel 6 óra 35 perckor, csaknem négy nap után Prištinában lefújták a légiriadót. A NATO gépeinek támadásai addig éjjel-nappal tartottak, csupán pénteken a városra 30 lövedéket lőttek ki.

Háborús temetés

Nem fog a hely, nem tudok mit kezdeni magammal. Mázsányi teher nyomja a lelkemet.

Ma temettük el szülőfalumban, Kisoroszon édesanyámat. Milyen vakmerőség ezt így kimondani és leírni. Milyen rettenetes arról beszélni, ami megtörtént velünk. A Mama ott fekszik a sírban, alig pár lépésre a temető kapujától. És forog tovább a világ, bár mintha kimozdult volna tengelyéből, mindenképpen ettől a szomorú ténytől átértékelődött benne sok minden. Mintha én sem lennék a régi, a tegnapelőtti. Más szemmel látom a körülöttem levőket is: a feleségem, a lányom, a testvéreimet, a rokonságot, a barátokat, ismerősöket, az embereket. Több féltéssel, nagyobb lelkiismeret-furdalással. Csak küszködünk, rohanunk, perlekedünk a világgal, a vádlott, a tanú, a bíró szerepét váltogatva, ahelyett, hogy földi létünk perceit egymásra szánnánk. A hiúság, a birtoklási vágy, az időérzék hiánya megfoszt bennünket attól, hogy magát az életünket tekintsük végső alkotásnak.

Nem olyan többé az április sem, a háború sem, az éjszakák és a nappalok sem. Hogyan is lehetne az, hiszen tele halottal a kisoroszi temető. Sír sír hátán. A legtöbben az utóbbi években sétáltak ki a temetőbe Meg kellene állni. Tábort verni. Megbeszélni. Mi történik velünk?

Milyen hazugság az, hogy az évek megkeményítik az ember szívét, hozzászoktatnak szeretteink elvesztésének a gondolatához. Nem igaz. Az évek semmit sem számítanak, sem az elhunyt, sem saját életkorunk szempontjából. A lélek nem öregszik, legfeljebb kérgesedik. A halál és a gyász lehántja ezt a kérget, és szembesít életünk nagy hazugságaival bennünket.

A szüleim jóban-rosszban 58 évet éltek együtt A Mama, mint egy nagy mágnes, összetartotta a családot. Azt a melegséget árasztotta magából, ami feltölt bennünket, erőt ad, amitől otthon érezzük magunkat a világban.

 Zimankósra fordult az idő, a szél rángatja a rolót az ablakon. Mintha visszajáró szellemek kopogtatnának. Délután még, miközben a gyászmenet a temető felé ballagott a nyikorgó halottas szekér után, melegen sütött ránk a nap. A szembe jövő járművek tisztelettudóan félrehúzódtak az útról. Szegény édesanyám, élete során talán ez az első alkalom, hogy mindenki kitér az útjából. A halottas szekéren, amely után ballagunk, ott a Mama koporsója. Valahányszor felpillantok és rádöbbenek a megmásíthatatlanra, úgy éreztem, hogy összerogynak a lábaim.

Talán össze is rogytam volna már az udvarban a búcsúztatásnál a sokadalom előtt, ha feleségem erősen belém nem karol. Értetlenül bámultam a feliratot a koporsón: 1919 - 1999.

A gyászoló családtagok már kisírták magukat, elcsigázta őket a hosszú virrasztás. Mi csak a déli órákban érkeztünk meg, barátaink vittek el kocsival. Leírhatatlan érzés megérkezni a faluvégén álló szülőház elé, ahol nyugtalanítóan sok autó áll az út szélén, ahol árulkodóan nyitva áll a nagykapu, ahol feketébe öltözött emberek járkálnak az udvaron.

 Ahogyan fél lábbal kilépek a kocsi ajtaján, megpillantom a gyertyát az ablakban. Itt még nincs ravatalozó a faluban, a halottas háznál virrasztanak. Vasmarokkal szorítja össze a szívemet valami.

Aztán rogyadozó lábakkal beléptem a szobába, átöleltem a koporsót körülálló családtagokat, és hát sírtunk. Szótlanul, dermedten, könnyeimet nyeldesve néztem édesanyám sovány, lehunyt szemű arcát, amelyen sárga, pergamenszerű volt a bőr.

Amilyen puha szívű, anyás vagyok, talán bele is haltam volna, ha egész éjjel itt kellett volna virrasztanom, villant át az agyamon.

Igaz, így is lidérces álmom voltak. A tíz éve elhunyt bátyámmal menekültünk volna haza Nagytószegről Kisoroszra. A falu kijáratát azonban idegen fegyveresek lezárták, akik épp a magunk félék után kutattak, jóllehet az nem derült ki, hogy miért üldöznek bennünket. Ez volt, azt hiszem, az élet alaphelyzete. Közben bombáztak, ezért behúzódtunk valamilyen föld alatti járatba, amely kivezetett a faluból egészen a téglagyárig. Onnan hason csúszva mentünk tovább egy mély árokban, amelyben bokáig érő sár és víz volt.

 A bátyámon a félelem legcsekélyebb nyoma sem látszott, bátorított, hogy tudja az utat, már többször megjárta. Tulajdonképpen az öltözéke sem lett sáros, ellentétben az enyémmel, és a valahogy a golyók sem fogták a testét. Engem viszont annál jobban kivert a veríték. Mind közelebb hallottam a dübörgést, végül felijedtem.

Félálomban felkönyököltem az ágyban, és határozottan hallottam a repülők dübörgését. Tehát mégsem álom, nem képzelődöm, üldöznek. Visszazuhantam az ágyra, s megkönnyebbülten láttam, hogy nemsokára elérjük a falu szélét.

Reggel agyonverve ébredtem. Megrendeltük a koszorút, aztán később kocsival elmentünk érte. Kisorosz felé közeledve egyre jobban elcsendesedtünk. Valamikor itt egy széles országút húzódott. Sokat gyalogoltunk rajta. Milyen szabadnak éreztem akkor magam. Hogy örültem a szamártövisnek, a nyíló napraforgónak, a szarkának, az ürgéknek, a nádirigónak, a károgó varjaknak. Ismertem minden bozótot, minden fát, minden fészket. És most milyen sötét fátyol borít mindent!

Néhány kilométerre a falutól már kezdtem gombócot érezni a torkomban. Megkopottnak látom a falut is. Mennyi üres ház, és hogy felverte a gaz az udvarokat! Hová lettek a virágos kiskertek az utcákról? Milyen fáradt és fénytelen az emberek tekintete. Hogy megfonnyadtak a régi ismerősök.

Valamikor a gangon állva fényes jövőről álmodoztam, ahonnét most legfeljebb az eltűnt ifjúságot látni. Az udvart felverte a gaz. Az épületek roskadoznak. Ahogy elhalt a zsivaj a nagy házban, szétszéledtünk a világban, megfakultak a fények is.

A Tata csak tapogatva jár, alig ismeri fel a ravatal mellett részvétet nyilvánító érkezőket. Az öcsém mutatja be őket, én sem ismerem meg mindegyiket, van akit már 30 éve nem láttam. Nagyon fáj, de a koporsó mellett érzem, hogy immár visszavonhatatlanul búcsút kell mondanom az élet egy részének.

Mire késő este a temetésről hazaértünk, Évi lányunk már háromszor keresett telefonon bennünket. Nagyon nyugtalankodott, megérezte, hogy baj van. A Mama halálhírére vigasztalan sírásba kezdett, és azonnal indulni akart haza.

– Nagyon szerettem a Mamát – mondta zokogva.

– Mi is, édes kislányom. És téged is nagyon szeretünk. Vigyázz nagyon magadra.

– Ti is nagyon vigyázzatok – válaszolta.

 Szerb erőszak albán nők ellen

Az ENSZ Népességügyi Hivatala bírálja a Vatikánt, és érzéktelennek nevezi a katolikus egyházat a Koszovóból elűzött nők szenvedései iránt. Az egyházi állam némi értetlenséggel szemléli a dagadó vihart. Annál is inkább, mivel nincs hivatalos vatikáni álláspont a vitát kirobbantó nők elleni erőszakról. 

Belső harcok a Jugoszláv politikában

Jugoszláviában letartóztatási parancsot adtak ki a montenegrói tagköztársaság miniszterelnök-helyettese ellen. A katonai ügyészség arra utasította a rendőrséget, hogy a vezető politikust adja át a hadbíróságnak, mert tevékenységével gyengíti Jugoszlávia katonai erejét. A miniszterelnök-helyettes egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, hogy a mozgósításnál ne engedelmeskedjenek a katonai behívónak. 

Újabb három hidat semmisített meg a NATO

Bombatalálat érte Újvidéken a tartományi székházat. A támadásnak nincsenek halálos áldozatai. A NATO légiereje az utóbbi 24 órában megsemmisített három, Koszovót Szerbiával összekötő hidat. A jugoszláv hírügynökség szerint repülőgépek lőtték Szabadka körzetét is, a Palicsi-tó közeléből lehetett erős robbanást hallani. Az Iloknál levő Duna-hidat is bombázták. 

Orosz békekezdeményezés

 Az orosz elnök még ma tárgyalni akar amerikai kollegájával a koszovói helyzetről. Borisz Jelcin azután hívja fel telefonon Bill Clintont, hogy a Kremlben tanácskozást tartottak a balkáni válságról. Viktor Csernomirgyin elmondta, hogy Oroszország Jugoszláviával és a NATO-val is tárgyalni fog a konfliktus rendezéséről. A volt orosz kormányfő megerősítette, hogy a moszkvai álláspont szerint katonai eszközökkel nem lehet megoldani a válságot. 

Bővül a NATO bevetett ereje

A jövő hét elején az Apacs helikopterek is bekapcsolódnak a Jugoszlávia elleni katonai akcióba - közölte a NATO főtitkára. Javier Solana elmondta, hogy a szárazföldi célpontok elleni támadásra kialakított harci helikopterek a következő órákban és napokban érkeznek Albániába. A főtitkár egyúttal cáfolta, hogy a szövetségesek szárazföldi bevetésre készülnének. 

Rugova a szerbek túsza

A NATO-légicsapások folytatását és szükség esetén szárazföldi csapatok bevetését követelte a világ politikusaihoz, a nemzetközi írótársadalomhoz és a közvéleményhez intézett felhívásában Ibrahim Rugova, Stuttgartban élő helyettese, Hafiz Gagica útján. 

Megindultak a szárazföldi erők Albániába

Albánia északi részébe indult mintegy tucatnyi M-39 típusú amerikai lánctalpas. A rakéta-sorozatvetőkkel felszerelt harcijárművek reggel hagyták el a tiranai repülőteret. Feladatuk az amerikai Apacs helikopterek védelme lesz. A harci helikopterek a jövő hét elején bekapcsolódnak a Jugoszlávia elleni katonai akcióba. 

Orosz flottagyakorlat

Az orosz fekete-tengeri flotta ma jelentős erőket megmozgató manőverekbe kezd. Az április 29-ig tartó, éleslövészettel egybekötött flottagyakorlaton 30 hadihajó, a flotta és az észak-kaukázusi körzet légiereje, valamint a tengerészgyalogság vesz részt. Az orosz vezérkar közlése szerint a manőverek a téli felkészülési időszak lezárásának, egyfajta vizsgagyakorlatnak számítanak, s a gyakorlatra az előzetes ütemtervnek megfelelően került sor a Fekete-tengeren. 

Oroszok kezdeményezése

Borisz Jelcin sürgette, hogy Slobodan Milošević, a JSZK elnöke járuljon hozzá egy nemzetközi koszovói békefenntartó misszióhoz. Az orosz elnök a konfliktus rendezése szempontjából ezt nevezte a legfontosabbnak, mert máskülönben szerinte a NATO szárazföldi akcióra szánja el magát, és annak sok áldozata lesz. Borisz Jelcin azt is közölte, hogy Oroszország nem készül újabb hadihajókat küldeni az Adriára. 

Jugoszlávia elutasítja Annan javaslatát

Vladislav Jovanović jugoszláv ENSZ-nagykövet a világszervezet főtitkárának átadott levelében elutasította Kofi Annan indítványozását, hogy nemzetközi katonai erőt is vonjanak be a rendezési folyamatba. Vladislav Jovanović levelében aláhúzta: Belgrád elfogadhatatlannak tartja külföldi katonák vezénylését Koszovóba.

Hajnali egy óráig fönt voltam. Ekkor repülőgépek zúgását hallottam. Kisvártatva megszólaltak a légiriadót jelző szirénák. A bombázók dübörgése és a sziréna kétségbeesett vijjogása már korántsem kelt olyan izgalmat, mint a bombázások első éjjelén. Az elhúzódó háború kezd vad fenyegetettséggé válni. Vészjósló híreket hallani a szárazföldi csapatok várható bevetéséről, amiből egy hosszantartó háborúra lehet következtetni. Terepruhás katonákra, zöld színűre mázolt harci járművekre, amelyek felborítják a város bár megszeppent, de eddig nyugalmas életét. A kilátástalan jövő miatt nyomasztó félelem nehezedik az emberek lelkére. Azt hiszem, nem csak a családot ért veszteség miatt látom borúsabbnak fölöttünk az eget.

Jóleső érzés azonban az együttérzés, segítőkészség a bajban. Barátaink, akik elvittek bennünket a temetésre, nem hajlandóak semmit sem elfogadni viszonzásul a szívességért. Pedig jegyre adják a benzint, ha egyáltalán hozzá lehet jutni. Egyesek szerint szabad eladásban 7-8 márkát kérnek literjéért. (Mint utóbb kiderült, 2,10-ért lehet kapni, mindezt azonban csak a legnagyobb titokban lehet lebonyolítani).

Jóleső érzéssel tölt el, hogy távol élő új ismerőseink is megtisztelnek figyelmességükkel bennünket.

Levelek a nagyvilágból

– „Kedves Sándor és Szeretteid! Végtelen szomorúsággal értesültünk ma róla, hogy Nagymama lehunyta szemét, elbúcsúzott e borzalmakat élő világtól az örök nyugalomba. Ahogyan írtátok, nem ilyen Feltámadást, nem ilyen Húsvétot reméltetek. Mi sem... Higgyünk abban, hogy „odaát” talán az ő imája is közbenjár érettünk, érettük, megszenvedett nemzetünkért, magyarságunkért. Kérlek, gyászotokban fogadjátok együtt érző szeretetünket, részvétünket. Földi vándorútjának utolsó, már csak általatok megélt állomásán egy röpke gondolatban mondjatok imát a mi nevünkben is, ezt mi is megtesszük itt. Szomorú szeretettel vagyunk veletek. V. és B.”

 A légiposta nem jár, a levél e-mailen érkezett. Élve az Internet nyújtotta lehetőséggel megköszöntük figyelmességüket.

– „Együttérző soraitokat hálásan köszönjük. Pótolhatatlan veszteség számunkra a Mama halála. A jelenlegi áldatlan körülmények között a csapást, ami ért minket, talán még elviselhetetlenebbnek érezzük. Évi lányunkat is csak utólag tudtuk értesíteni, s nagyon sajnáljuk, hogy így neki, aki hihetetlenül érzékeny lélek, egyedül, a családtól távol kell megbirkóznia fájdalmával... Köszönjük, hogy osztoztok szomorúságunkban és gyászunkban. Szeretettel üdvözlünk Titeket”.

De nemcsak a szülők, fiuk is jelentkezett.

– „Én sajnos nem ismerhettem meg a nagymamát. Talán ha nyugodtabb időket élnénk, lett volna lehetőségünk arra, hogy őt is meglátogassuk a húsvéti szünet alatt. Egy hónapja, amikor Évi otthon volt és irt nekem elektromos levelet, mondta, hogy beígért a Nagymamának egy kertrendezést. Ebbe én is beleéltem magamat és szívesen segítettem volna, ha úgy hozza a sors.

Úgy gondolom, egy élet jelentősége abban nyilvánul meg, hány embert érintünk meg életünk folyamán. A Nagymama, így ismeretlenül is, Évi réven valami módon szinte ismertté vált számomra és sajnálom, hogy nem találkozhattam vele. Egyben tehetetlennek érzem magamat, hogy a szomorúságban nem találom a kellő szavakat, amellyel vigasztalni tudnám Évit és a családot.

 Ilyenkor elgondolkodtató, hogy meg tudtuk-e mondani az elhunyt személynek élete folyamán mindazt, amit szerettünk volna, azt is, amihez talán nehezen lett volna merészségünk. De gondolom, a Nagymama érezte, amikor legutóbb a nagy család egy hónapja körülötte volt, hogy fontos szerepe volt a rokonok életében. Talán ez az őt körülvevő szeretet, amit Évi hangján is hallhattam tegnap, az, ami az utolsó percekig erőt adott neki. Gondolom, Nagymama a felhők széléről továbbra figyeli az életünket és boldog, hogy családja ennyire szerette őt és gondol rá. Sokat gondolok a családra és kérem, fogadjak részvétnyilvánításomat szeretettel. Úgy éreztem, ezeket a gondolatokat le kellett írnom”.

Más ismerőseink, akik mit sem tudtak sorsunk személyes vonatkozásairól, a közélet történéseivel kapcsolatos gondolataikat kívánták volna megosztani velünk. Többek között Svédországból, H. A.-tól jött egy dühös levél a Duna Televízió a „Heti Hírmondó” műsorában megszólaltatott vajdasági és magyarországi politikusok és közéleti személyiségek meghunyászkodó kijelentéseivel kapcsolatban

– „Szörnyen be vagyok gurulva Martonyi János külügyminiszterre. Most néztem a „Heti Hírmondót” a Duna TV-ben. Hát csapnivalóak voltak a kijelentései. No meg Mirnics Károly és Várady Tibor is levizsgázott! Néked-néktek mi a véleményetek? Üdv. A.”

Válaszomban megírtam neki, hogy haláleset történt a családban, emiatt a közügyek kissé háttérbe szorultak. Már amennyiben ebben a felbolygatott világban a személyes élet alakulása és a köz szolgálata egyáltalán elválasztható egymástól. Hiszen ahogyan mindenre rányomja bélyegét a háború: életre, halálra, érzéseinkre és cselekvési lehetőségeinkre egyaránt, ugyanúgy magán viseli a köz is személyes életünk erényeit, de főként hiányosságait.

Mintha csak megérezték volna, hogy bajban vagyunk ausztráliai ismerőseinktől is levelet kaptunk:

- „Ezekben a nehéz napokban fájó szívvel gondolunk reátok. Üdvözletünket adjad át minden józanul gondolkodó honfitársunknak, mert veletek vagyunk” - írta az ausztráliai magyarság egyik nagy szervezője, aki nagyon sokat fáradozik a vajdasági magyarság érdekében.

Erdélyből is érkezett egy levél Székelyföld egyik nagy vezéregyéniségétől, akit az autonómia követelése miatt a politikai életben a pálya szélére szorítottak az utóbbi időben.

- „1956 és 1989 óta annyi rádióhírt nem hallgattam, mint ezekben a hetekben, miközben a térképet is szorgalmasan tanulmányozom. Az itt élő magyarság nemkülönben. Azt hiszem a nagy bajok lélekben közelebb hoznak egymáshoz bennünket, mint a szürke hétköznapok”, írta, aztán, miután nem mai gyerek, megosztotta velem saját háborús élményeit. 

Még hátra van a légicsapások 3. szakasza

Martonyi János azt mondta, hogy még hátra van a légicsapások 3. szakasza, így a szárazföldi akció ügye még nincs napirenden. A magyar diplomácia vezetője azt is közölte, hogy egy esetleges szárazföldi bevonulás nem Magyarország felől történne. A NATO-nál ugyanis megértették, hogy egy ilyen akciónak milyen következményei lennének a Vajdaságban élő magyarokra nézve. 

Az éjszakai támadás részletei

Hétfő éjjel a NATO gépei hírközlési létesítményeket, üzemanyagraktárakat, átjátszó állomást és katonai központot támadtak. Nišben találatot kapott egy üzemanyagraktár és egy dohánygyár. Rakéták csapódtak be a pályaudvar közelében is. Számos erős robbanás hallatszott kedden hajnalban Priština és Podujevo környékén. Súlyosan megrongálódott egy híd a Belgrád és Podgorica közötti főútvonalon. 

Montenegróban is üldözik az albánokat

 Elkezdődött az albán lakosság üldözése Crna Gorában is. A jugoszláv katonák három montenegrói falut kiürítettek, hogy második frontvonalat hozzanak létre a Koszovóval határos területen. 

Egyházi vezetők békefelhívása

Pál pátriárka, Franc Perko belgrádi érsek, Hamdija Jusufspahić belgrádi mufti és Isak Asijel jugoszláv rabbi tegnap felszólította a NATO politikai és katonai képviselőit, hogy szüntessék meg a bombázást, hogy a válság megoldását mindannyian közösen keressék meg békés tárgyalások útján. 

Újabb belga és holland harci gépek

Belgium és Hollandia újabb harci repülőgépekkel járul hozzá a NATO Jugoszlávia elleni légi-csapásainak erősítéséhez. A két ország négy-négy F-16-ost bocsát a szövetség rendelkezésére. A belga légierő így összesen 14., a holland pedig 20 géppel képviselteti magát a hadjáratban, amelyben eddig több mint 700 bevetést hajtottak végre a két ország pilótái. Hollandia további 55 katonát és egy tengeralattjárót is átenged a NATO-nak. 

Tanácskozás a Kremlben a Balkánról

A Kremlben hétfőn az orosz vezetők Borisz Jelcin elnökletével tanácskozást tartottak a balkáni válságról. Viktor Csernomirgyin előterjesztette elképzelését arra vonatkozóan, hogy Oroszország miként segíthetné elő a válság békés rendezését.

A megbeszélésen részt vett Jevgenyij Primakov kormányfő, Igor Szergejev védelmi miniszter, továbbá a vezérkari főnök, a felderítés vezetői és az államfő külpolitikai tanácsadója. 

Moszkva sokat segíthet

Milo Đukanović, Crna Gora elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy Oroszország sokat segíthet egy nemzetközi kezdeményezés kialakításában, amely a koszovói probléma megoldására irányulna, és amely kedvező visszhangra találna Belgrádban.

Đukanović reményét fejezte ki, hogy az orosz kezdeményezés hamarosan békét hoz..

   A NATO az elmúlt éjjel immár másodszor támadta Szabadkát, pontosabban a város környékét, mert a lövedékek Palicson csapódtak be. Tovább folytatódott az újvidéki és pancsovai finomítók bombázása. A legnagyobb NATO-csapás azonban ezúttal is Prištinára zúdult, de találatot kapott Niš, Vranje, Kraljevo és Kuršumlija is. Nišben az ipari negyedet bombázták, egyebek között a dohánygyárat, ahol teljesen leállt a termelés. Erre a hírre jobban felfigyelt az ország népe, mint bármilyen más eddigi veszteségre, és azonnal hosszú sorok keletkeztek a dohányboltok előtt.

A mai Magyar Szó az első oldalon ad hírt a tartományi kormánypalota bombázásáról. A fehér márvány Báni Palotának, Újvidék egyik büszkeségének a bombázása legalább olyan érzékenyen érintette az embereket, mint a péterváradi híd lebombázása. Szerencsére az épület külsőleg nem szenvedett nagyobb kárt. A lövedéknek, amelynek maradványa a Báni Palota folyosóján kötött ki, inkább üzenetértéke van: semmi sem szent, és a NATO pontosan célba talál.

Hadikommunizmus

Tegnap az a hír kelt szárnyra, hogy a hadi helyzetre való tekintettel befagyasztják a fizetéseket, 600 dinárt kap mindenki. Ez az összeg pillanatnyilag feketepiaci árfolyamon 50 márkának felel meg. A viszonyítás kedvéért leírom, hogy az e hónapi villanyszámlánk ennek az összegnek több mint háromszorosa, 2000 dinár. Szintén a hadi helyzetre való tekintettel, mert az elfogyasztott áram mellett mindenféle adót tartalmaz. Ez az állam legbiztosabb forrása. Azt mondják, akinek a tartozása meghaladja a 600 dinárt, attól megvonják az áramszolgáltatást. A tartozás fejében ma befizettem 1000 dinárt.

Ennél súlyosabb megpróbáltatások is várnak ránk. Kezdetét vette a hadikommunizmus. Felfüggesztették a gyülekezési és a sztrájkjogot. A dolgozóknak alá kellett írniuk egy nyilatkozatot, hogy mindenben feltétlen engedelmességgel tartoznak a belgrádi minisztériumok által kinevezett igazgatónak. Azok is, akik hónapok óta nem kapnak fizetést. Amennyiben nem engedelmeskednek, netán nem jelennek meg a munkahelyükön, azonnal megkapják a munkakönyvüket.

Az államkassza üres, a társadalom széles rétegei viszont elszegényedtek. A háborúhoz pedig, mint tudjuk, három dolog szükséges: pénz, pénz és pénz. Kormánykörökből már kiszivárogtatták, hogy a pénzügyi fegyelem terén újabb megszigorítások várhatók. Az ország népe azonban hűségesen kitart választott pártja és kormánya mellett. Nem lázad, nem zúgolódik. Hogyan is tenné, hiszen akkor sem volt egy pisszenés sem, amikor a kormány rátette a kezét az emberek megtakarított pénzére, amit - bölcs szüleikkel ellentétben - nem szalmazsákban, hanem bankban őriztek.

A meglopott, becsapott, nyomorba taszított nép, talán a bombázása örömére, harsány ünnepi rendezvényeken tesz újabb fogadalmat hűbérurainak.

Az esti tévé híradóban Várady Tibi nyilatkozott. Valami olyasmit mondott, hogy a NATO bombázások eddig csak a szerb és a nem szerb népnek okoztak bajt és szerencsétlenséget. Ami alapjában véve igaz, feltéve, ha ezzel nem zárjuk le a gondolatsort.

A legnagyobb „bajt és szerencsétlenséget” ugyanis maga a nép hozta a saját nyakára, annak a pártnak az újraválasztásával, amit szinte egy emberként ma is támogat. Sőt, ennél is tovább kell menni, és az igazság kedvéért ki kell mondanunk, hogy a nemzeti egység szorgalmazásával a szerb nép inkább a törvénytelenség diktatúráját vállalta, semmint a kínálkozó józan kompromisszumot. Hamarosan ki fog derülni, hogy az áldozatok teljesen hiábavalóak voltak, mert a szerb nép nem a szabadságát és fennmaradását védte, hanem azoknak a hatalmát, akik az évezred utolsó hónapjaiban teljessé tették a kommunista diktatúrát. Úgyhogy, aki ennek a szegény és szerencsétlen népnek a gondviselője kíván lenni, annak nem a NATO bombázások jelentik a legnagyobb problémát, hanem az, hogyan lehetne megszabadítania Európát attól a gonosz szellemtől, ami itt befészkelte magát, és ami a fasizmus mellett a legtöbb szenvedést és pusztulást hozta az emberiség számára a 20. században.