Feszültségforrások semlegesítése

Beszélgetés dr. Hódi Sándorral, az adai Potisje Szerszámgépgyár és Öntödék pszichológusával

Tény, hogy a pszichológusok a közelmúltig nem fordítottak különösebb figyelmet a termelés dolgozóinak lelkivilágára. Beérték azzal, amit néhány kiválasztott egyénnél tapasztaltak, s a rajtuk észlelt megnyilvánulásokból próbáltak általánosítani. Mélyrehatóbb elemzéseket nem végeztek, következésképp nehezebben vagy egyáltalán nem tudtak választ adni egy-egy ismétlődő jelenségre. A hiányosságokra akkor döbbentek rá, amikor közelebbről kezdték vizsgálni az egyének jellemét, környezetét. Kutatómunkájuk lényegesen jobb eredményeket hozott. Igyekeztek közvetlen közelről megismerkedni az adott szituációval, s ennek megfelelően változtatni a körülményeken.

Az eddigi kutatások említésre méltó sikerrel jártak. A leszűrt tapasztalatok alapján joggal állíthatjuk, hogy döntő fontosságú szerepet játszanak a gazdálkodási eredmények kimenetelében. Az adai szerszámgépgyárban ugyancsak bebizonyosodott, hogy a pszichológusra nagy szükség van. A dolgozók hozzá fordulnak segítségért, s a rövid ideig tartó beszélgetés után, a lélekbúvár tanácsait megszívelve szinte átformált emberként térnek vissza munkahelyükre.

Dr. Hódi Sándor a napokban végzett felmérést azzal a céllal, hogy kivizsgálja, milyen a gyárban a dolgozók egymás köz­ti viszonya, pszichológiai és szociológiai vizsgálatokkal kutatta a munkahelyi neurózisokat. Megkérdeztük tőle, milyen szempontok juttatták erre az elhatáro­zásra.

– Mindennapi életünk tele van váratlan, számunkra sokszor kínos kellemet­len helyzetekkel és eseményekkel. Lehetnek ezek jelentéktelennek látszó apróságok. Eltörünk például egy poharat vagy tányért, elkésünk munkahelyünkről, iz­galmas film nézése közben elromlik a té­vé stb. Ugyanakkor súlyosabb következ­ményekkel járó, végletes helyzetek is előfordulnak: jelentős anyagi veszteség ér bennünket, balesetet idézünk elő, lejár a munkaszerződésünk, megromlik az egészségünk. Azt a szorongást, bosszúságot, tehetetlenséget, melyet ilyenkor érzünk, és azt a feszültséget, valamint indulatot, amely ilyenkor felgyülemlik bennünk, a pszichológia frusztrációnak nevezi.

– A frusztráció tehát egy kellemetlen, visszás helyzet átélése, elszenvedése. Tulajdonképpen stressz-állapot, melyet a szervezet és az idegrendszer tartósan nem tud elviselni. A szorongást fel kell oldanunk, a feszültséget le kell vezetnünk, különben súlyos következményekkel járó lelki sérülések és szervi károsodások lépnek fel.

– Az ember lelkiéletének legfontosabb funkciói éppen azt a célt szolgálják, biztosítsák a szervezet és a pszichikum egyensúlyát. Ha ezt az egyensúlyt váratlan események megbontják, az egyensúlyzavart mi feszültség formájában éljük meg, ez rendszerint meglátszik viselkedésünkön is. Mindenki észreveszi munkatársán,  ismerősén, ha az nyugtalan, feszült, ideges, anélkül, hogy a nyugtalanság okával tisztában volna. Az okokkal és előzményekkel egyébként sokszor azok sincsenek tisztában, akik átélik a feszültséget. Nem mindig tudjuk, hogy mitől vagyunk türelmetlenek, idegesek. Ettől függetlenül idegességünk már az egyensúlyzavar jele, s ez arra figyelmeztet bennünket, hogy valamilyen feszültségforrást nem iktattunk ki életünkből, vagy elfojtottuk, kielégítetlenül hagytuk fontos szükségleteinket.

– Személyiségünknek a feszültségek keletkezésével, szabályozásával és levezetésével kapcsolatban vannak olyan jellemzői, amelyek bizonyos állandóságot kölcsönösnek viselkedésünknek. Ez a feszültségszabályozási mód határozza meg viselkedésünk alapszínezetét, ettől függ alkalmazkodóképességünk.

Számos jel arra figyelmeztet bennünket, hogy mind több az olyan ember, aki belső feszültségén, tartós egyensúlyzavarán nem tud változtatni, és ettől neurotizálódik. Statisztikai felmérések szerint a modern ipari társadalmak leggyakoribb panasza, hogy a nagyvárosokban minden második emberre neurotikus tünetek jellemzők. Hogy a neurózis milyen méreteket ölt, arról közvetve a különféle nyugtatók szedése és az alkohol nagyméretű fogyasztása is tájékoztat bennünket. Érdekes módon ugyanis az alkohollal éppúgy belső feszültségét és szorongását igyekszik csökkenteni sok ember, mint ahogy mások gyógyszerek, nyugtatók szedésével. Tudnunk kell azonban, hogy tulajdonképpen sem az alkohol, sem a nyugtatók nem tudnak visszahatni a szorongást kiváltó feszültségforrásra, nem szüntetik meg az okokat, így nem nyújthatnak tartós megoldást a frusztrációkra. A helyzet tehát csak rosszabbodhat. Az ember alkoholistává válik, és a munkaképtelenség határáig neurotizálódik. A megoldás kulcsa abban volna, hogy ki-ki magában megtalálja és semlegesítse a feszültségforrásokat, és olyan feszültségszabályozási módot alakítson ki magában, amellyel sikeresen túlteszi magát a frusztrációkon. Csakhogy nem mindig tudjuk a szorongást kiváltó tényezőket azonosítani önmagunkban. S ha tudnánk is, nem biztos, hogy a körülmények miatt változtathatunk rajtuk. Ebben a tekintetben az emberek nem maradhatnak magukra. A tudománynak kell megadnia a választ, hogy életformájukon, munkakörülményeiken és társas kapcsolatformáikon belül melyek azok a szorongást kiváltó tényezők, amelyeket – sajátos lelkialkatuknál fogva – az emberek jelentős része nem képes feldolgozni. Voltaképpen a pszichológia adhat választ arra a kérdésre is, hogy az alkalmazkodás, a frusztráció feldolgozása szempontjából a különböző lelkialkatok mit takarnak, hogy magukat a pszichológiai típusokat mi határozza meg, és milyen társadalmi tényezőkkel állnak kapcsolatban.

A két legismertebb típussal, az introvertált és az extrovertált magatartású emberekkel folytatott vizsgálatok ugyanis arra utalnak, hogy nem egyformán érzékenyek a viselkedésükkel, cselekvéseikkel kapcsolatos környezeti reakciókra. Az introvertált személyek például sokkal érzékenyebbek a várható büntetésre vagy a jutalom elmaradására. Ám éppen túlzott méretű szocializációjuk gátolja meg őket későbbi cselekvő magatartásukban. Azt is mondhatnánk, hogy ezek az emberek túlzottan lelkiismeretes emberek, akiknél neveltetésük során a feltételes félelmi reakciók kialakítása olyan „sikerrel” ment végbe, hogy felnőtt korukban fóbiás félelmek, szorongások, depresszív állapotok lépnek fel náluk. Az extrovertáltak viszont szöges ellentétei az előbbieknek. Az emberek, persze, nem szükségképpen tartoznak e két típushoz. Java részük a két pólus között helyezkedik el. Azt csak felméréssel lehet kideríteni, hogyan oszlik meg az arány.

Voltaképpen most válaszolhatok a feltett kérdésre, miután rövid betekintést szerezhettünk a különböző személyiségtípusokról. A vizsgálatnak éppen az a célja, hogy hozzásegítsen bennünket ezekhez az adatokhoz, s ezáltal mint ugyanannak a munkaszervezetnek a tagjai jobban megismerjük egymást és önmagunkat. Csak e vizsgálat révén kaphatunk hiteles képet arról, mennyire vagyunk idegesek, s képesek arra, hogy feldolgozzuk az életformánkból, az érdekkülönbségekből fakadó frusztrációkat. Arra is választ kaphatunk, hogy mennyire tudjuk megőrizni egészségünket, cselekvőképességünket s nem utolsó sorban munkakedvünket.

A vizsgálat egyébként rövid és egyszerű. Annál összetettebb az adatok feldolgozása, amely huzamosabb időt vesz igénybe. Ettől függetlenül célszerűnek tartanám, ha gazdaságon kívüli munkaközösségekben is végezhetnénk hasonló felméréseket, mert a kettő összehasonlításával sok mindenre választ kaphatnánk.

(Bálint József, Dolgozók, 1981. június 25.)