Dr.
HÓDI Sándor
Kereken 80 esztendeje, hogy a nagyhatalmak
Trianonban nyolc részre osztották a magyar nemzet addig egységes politikai
testét. Azóta a nemzet számottevő része, több mint egyharmada,
Magyarország határain kívül él. Az idők során több féle elgondolás
született arra vonatkozóan, hogyan lehetne a nemzet politikai, gazdasági és
kulturális egységét helyreállítani, és ezzel együtt a külhoni magyarok
problémáit megoldani. Az erre vonatkozó elképzelések nagyjából három
kategóriába sorolhatók:
1.)
A nemzet integrálásának és a külhoni magyarok problémáinak a
megoldása szempontjából a maximumot a határok békés úton történő módosítása
jelentené.
2.)
Közbülső megoldás lehetne az elcsatolt nemzetrészek részleges
szuverenitásának biztosítása, vagyis az autonómiák létrehozása.
3.)
A minimumot a magyar állampolgárság alanyi jogon való kiterjesztése
jelentené a nemzet egészére.
A fenti logika szerint az állampolgárság
kiterjesztése, mint látjuk, már afféle hiánypótló megoldásként jön
csak szóba, amely a nemzeti integráció vitathatóbb és kockázatosabb formáit
lenne hivatott helyettesíteni. Nem véletlen, hogy az állampolgárság
kiterjesztésének gondolata akkor vetődött fel, amikor a határon túli
magyar autonómiák kérdése gyakorlatilag lekerült a napirendről.
Az állampolgárság általában születés
vagy származás alapján szerezhető meg. Minthogy a magyarok többsége
vagy az egykori Magyarország területén született, vagy magyar állampolgárok
leszármazottja, az alanyi jogon való állampolgárság megszerzésének
elvileg nincs akadálya. Az akadály inkább politikai természetű. Az állampolgárságot
például Németország kiterjesztette minden németre, Horvátország minden
horvátra, de hasonlóképpen járt el Bulgária, Spanyolország, Olaszország,
és -
a zsidó anyától születettek esetében -
Izrael is. Úgy tűnik, hogy az állampolgárság kiterjesztése a nemzet egészére
az Unió tagországaiban jól kitapintható európai trend, a magyar
belpolitikai helyzet azonban egyelőre nem kedvez a hasonló jellegű lépéseknek.
Erre enged következtetni az a körülmény
is, hogy a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén a teljes körű
állampolgárság kiterjesztésének gondolata helyett "a
határon túli magyarok anyaországi jogállása törvényi szabályozásának
megteremtésére" tett kezdeményezést. Az elgondolás szerint a határon túli
magyarok anyaországi státusának az lenne a célja, hogy erősítse a szülőföldön
maradás esélyeit és lehetőségeit, szemben a teljes körű állampolgársággal,
amely -
állítólag -
serkentő hatással lenne a Magyarországra történő áttelepülésre.
Nehéz lenne az állampolgárság kiterjesztésének
minden várható demográfiai hatását megjósolni. De jóslatokra talán nincs
is szükségünk. A jugoszláviai magyarság tömeges elvándorlása ékesen példázza,
hogy a migráció vagy maradás leginkább a jövő perspektívájának a függvénye,
amin a státustörvény vajmi keveset fog változtatni. Ha a gazdasági helyzet
kilátástalanná válik, s valamely népesség veszélyeztetve érzi magát a többség
által, a migrációnak semmi sem képes gátat vetni.
Az állampolgárság kiterjesztésének akár pozitív hatása is lehetne, amennyiben növelné az emberek mozgásterét, javítaná életesélyeiket, bizakodóbbá tenné őket, és a jövő generációra kivetített kilátásokat illetően erősítően hatna.
Magyarország belátható időn belül teljes jogú tagja lesz az Európai Uniónak. Vele ellentétben Ukrajna, Jugoszlávia, esetleg Románia is, ahol a magyar nemzet számottevő része él, minden bizonnyal sokáig kívül marad a schengeni határokon. Ebben a helyzetben a teljes körű magyar állampolgárság a nemzeti integráció fontos lépése lenne, amely megakadályozná az említett nemzetrészek teljes leszakadását. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a lépés a jelenlegi politikai viszonyok közepette nem látszik ma keresztülvihetőnek Magyarországon.
Akkor hát mi a teendő? Helyettesíthető-e valamivel az állampolgárság? Milyen eredmény várható a határon túli magyarok magyarországi státusának rendezésétől? Mit fog tartalmazni a "státust rendező törvény"? Milyen jogosultságokra terjed majd ki?
Egyelőre senki sem tud még pontos válasszal szolgálni, hiszen a státustörvény a jelen pillanatban alig több egy politikai fórum kijelentésénél, egy találgatásokra okot adó szándék bejelentésénél.
Minél bizonytalanabb, körülhatárolatlanabb a státustörvény, annál sokfélébbek a vele szembeni tartalmi elvárások és találgatások. Emiatt elképzelhető, hogy sok hiábavaló vitára kerül sor, sokféle magyarázat fog napvilágot látni, amelyek végeredményeként az egyelőre neve nincs státusz bizonyára sokaknak csalódást fog okozni.
A tervezett státustörvénnyel kapcsolatos bizonyos feszültségek már most is megfigyelhetőek a határon túli magyarság körében. Híre ment például, hogy magyarországi jogosultságokkal kizárólag azok fognak rendelkezni, akik nemzettagsági igazolvánnyal rendelkeznek, amit valamelyik külhoni magyar párt állít ki részükre. Nem tudni, hogy mi a valóságalapjuk ezeknek a találgatásoknak, a "nemzeti kataszter" ilyetén összeállítása azonban kimondottan káros és veszélyes lenne a határon túli magyar közösségekre nézve. Bármely pártot vagy szervezetet ruházzon fel a magyar törvényhozó a tagsági igazolványok kiadására, az veszélyes politikai eszközzé válna azok kezében, amely még jobban aláásná a magyar nemzeti közösségek különben is nélkülözött belső békéjét és egyetértését.
A határon túli magyarok státusát rendező
törvénnyel szembeni legfőbb ellenvetés azonban abból származik, hogy
az nem oldja meg a határon túli magyarok Trianon óta létező problémáját.
Nevezetesen azt, hogy kisebbségi sorsban élnek. A státustörvény, bármilyen
jogosultságokkal ruházza is fel a határon túli magyarokat, kisebbségi
mivoltukon semmit sem változtat. Ellenkezőleg, míg korábban csak a többségi
néphez képest minősültek kisebbségnek, a státustörvénnyel a magyar
nemzeten belül is kisebbségnek minősítik
őket. Az eddigi "jugókból", "románokból", "szlovákokból",
"ukránokból" "státus magyarok" lesznek Magyarországon.
Területrendezés, önrendelkezés, autonómiák
nélkül nem lehet megnyugtató módon rendezni a határon túli magyarok
helyzetét, amit a schengeni sorompó még súlyosabbá tesz számukra. A magyar
politikai színtéren láthatóan morzsolódik, aprópénzre váltódik az autonómia
igénye. A teljes körű magyar állampolgárság biztosítása már pótmegoldásként
merült fel a Világszövetség részéről, ám valójában erre sincs készség.
Azok az elképzelések, amelyek a szülőföldön
való megmaradás esélyeit és lehetőségeit a határon túli magyarok
anyaországi jogállásának a szabályozásától remélik, vajmi kevéssé számolnak
a szórványosodás, a nemzetrészek felmorzsolódásának a veszélyével. A státustörvény
bizonyos partikuláris problémák megoldására alkalmas lehet ugyan, a magyar
nemzet szétszakítottságából fakadó problémák kezelésére azonban nem
alkalmas, mivel nem szünteti meg a kisebbségi helyzetből fakadó hátrányokat.
Az MVSZ JOT a Magyarok Világszövetsége
1997-es indítványát tartja mérvadónak, azaz úgy véli, hogy a nemzet
integrációja és a kisebbségi helyzetből fakadó hátrányok megszűntetése
érdekében alanyi jogon biztosítani kellene a magyar állampolgárságot
mindazok számára, akik ezzel a lehetőséggel élni kívánnak.
Ugyanakkor politikailag üdvös lenne a státustörvény
meghozása is, amellyel azonban azoknak a személyeknek a jogállását kellene
rendezni, akik -
függetlenül nemzetiségüktől -
őshonos lakósként a határmenti övezetben élnek. Egy ilyen, esetleg
csak az utazást és munkavállalást megkönnyítő törvénnyel jelentősen
befolyásolni lehetne a többségében magyarok által lakott határmenti térségek
megtartó erejét, ugyanakkor szorosabbá lehetne tenni a történelmi
Magyarország egykori népei közötti kapcsolatot is.
(Magyar Szó, 2001. február 13.)