A házasságterapeuta megpróbálja használati utasítással ellátni az egymással perben-haragban levő házasfeleket. Ezek a szakemberek néha azt a meggyőződést keltik az emberekben, hogy ügyes műszerészként minden elrontott kapcsolatot képesek megreparálni. Erről szó sincs. Ők sem képesek csodát tenni, különben maradéktalanul boldog lenne a saját magánéletük. Segíthetnek azonban a problémák föltárásában, az ésszerűbb életvezetés kialakításában, a partnerkapcsolati konfliktusok, szexuális zavarok és problémák megszüntetésében.
Sokféle tanács, sokféle technika létezik. Egyik sem jelenti a szerelem és a házasélet művészetét, de segíthetnek a kellő készségek megszerzésében.
Az alábbiakban egy-két felismerésre szeretném felhívni olvasóim figyelmét.
Az egymással konfliktusba keveredő emberek többnyire lankadatlan hévvel igyekszenek meggyőzni a másikat saját álláspontjuk igazáról. Győzködésük során mit sem törődnek azzal, hogy az érveik semmit sem érnek, mert azok egyszerűen leperegnek partnerük érzelmi beállítódásának a faláról.
Először is tudomásul kell vennünk, hogy nem kell, és nem is lehet minden problémát, ellentétet megoldani. A problémák kétharmadának, amelyekkel a házastársak évekig gyötrik egymást, egyszerűen nincs megoldásuk, illetve a megoldás kívül esik az ő lehetőségeiken és hatáskörükön. A problémák nagy részét ezért egyszerűen tudomásul kell vennünk. Persze beszélgetni lehet és kell is róluk, de nem szabad belegabalyodni terméketlen vitákba, és egymást fojtogatva meghúzni a házasság lélekharangját.
Másodszor: mint mondottuk, nincs tökéletes ember a világon. Mindenkiben százféle hibát találhatunk. Korábban már szó volt róla, hogy ha el akarunk távolodni partnerünktől, meg akarjuk gyűlölni őt, ezekből a hibákból kell listát készítenünk. De ha nem ez a szándékunk, és tudjuk, hogy nincs a világon az a férfi és nő, aki minden kívánatos tulajdonsággal rendelkezne, vajon miért összpontosítunk mégis egymás hibáira? Miért nem fogadjuk el magunkat is, partnerünket olyannak, amilyen? Miért nem nyugszunk bele tökéletlenségünkbe?
A problémák kétharmadának, amelyekkel a házastársak évekig gyötrik egymást, nincs megoldásuk, illetve a megoldás kívül esik az ő lehetőségeiken és hatáskörükön.
A pszichológia a szeretethiányban látja ennek a magyarázatát. A gyermekkorban való feltétel nélküli érzelmi elfogadás hiánya később fokozott megfelelni akarásban, szüntelen bizonyítási kényszerben, tökéletességre való törekvésben (és annak másokon való számonkérésében) ölt formát. Pedig az emberi kapcsolattól mi sem áll távolabb, mint a tökéletesség igénye. Ellenkezőleg, inkább a tökéletlenség, a gyengeség, a segítségre és támogatásra szorulás a kölcsönös függőség és indíték alapja. Ahogyan Jung mondja: a tökéletesnek nincs szüksége a másikra.39 Ezzel szemben szüksége van rá a gyarló embernek, a gyengének, aki támaszt keres, és a partner nem támaszt vele szemben olyan igényeket, amely által őt alárendelt helyzetbe hozza, s valamilyen erkölcsi fölény birtokában megalázza.
A tökéletes embernek nincs szüksége a másikra (Jung)
És mégis milyen gyakran ez történik. Az egymással konfliktusban levő házastársak általában azzal töltik idejük nagy részét, hogy valamilyen magasrendű eszmény nevében örökösen bírálják és kritizálják egymást.
Pedig – és ezt nem árt ismételten hangsúlyoznunk –, minden kritika fájdalmas, nem javít, hanem csak ront a kapcsolaton. Fájdalom okozásával soha senkit sem nyerhetünk meg magunknak, fokozhatjuk viszont a magunkkal szembeni ellenérzést és az álláspontunkkal szembeni ellenállást.
Korántsem jelenti ez azt, hogy ne legyünk igényesek magunkkal és partnerünkkel szemben, hogy ne törekedjünk érzelmi és intellektuális fejlődésre. Erre mindenképpen törekedni kell, csak azt kell szem előtt tartanunk, hogy az ember kizárólag abban az esetben képes (tud és akar) változtatni szokásain, magatartásán, ha e közben jó érzéssel viseltethet maga iránt, ha nem érzi úgy, hogy megtámadták és megbántották. Mivel kizárólag a pozitív énkép megőrzése és megerősítése mellett sajátíthatók el új szociális készségek, a beszélgetés során azt kell közvetítenünk partnerünk felé, hogy nagyon fontos számunkra, nem vádoljuk semmivel, nem teszünk neki szemrehányást, de ez és ez rosszul érint bennünket, fájdalmat okoz, nehezíti helyzetünket. Amennyiben büszkeségünk megengedi ezt a hangütést, bízvást remélhetjük, hogy kérésünk (és nem kritikánk) eljut a partnerünk szívéig. Lehet, hogy egy kicsit szívóskodik, mentegetőzik, vívódik, de ez már a megoldás érdekében és nem ellenében történik.