Ezt a szemléletváltást követték a jogszabály-módosítások is, vagy a jogszabály-módosítást követte a szemléletváltás: tény, hogy ma már szinte senki sem vétkes a házasságok felbomlásáért. Egy ördögi spirál jött létre: minél több a válás, annál könnyebb felbontani a házasságot, s minél könnyebb felbontani a házasságot, annál több a válás.
Minél több a válás, annál könnyebb felbontani a házasságot, s minél könnyebb felbontani a házasságot, annál több a válás.
Ahogyan csökkent a társadalmi változásokkal a család fontossága, a család stabilitását előíró hagyományos követelmények is súlytalanná válnak. A modern társadalmakban a közösségek összetartó erejének csökkenésével nagyarányú mobilitás alakult ki az élet minden vonatkozásában. A siker, a talpon maradás érdekében mindig a pillanatnyi helyzethez kell igazodni, ezért az életszervezéssel járó egyetlen döntést sem lehet véglegesnek tekinteni.
Egyes nyugati társadalmakban a mobilitás, a mozgás és cselekvési szabadság, a gyors változtatás lehetőségének a biztosítása érdekében mind kevesebben kötnek házasságot. Az ideiglenes együttélés lassan uralkodó kapcsolatformává válik. Másutt, ahol talán még hajlanak a törvényes házasságkötésre, az esküt különféle záradékokkal egészítik ki, amelyek a válást hivatottak előkészíteni és megkönnyíteni.
44. ábra
Cseh-Szombathy László helyénvalóan állapítja meg, hogy a válás lehetőségével való számolás, amely beépül a modern házasságokba, merőben más életstratégiához vezet, mint a holtomiglan-holtodiglan reményében kötött házasságok. Amennyiben a válás kezdettől fogva, mint a házastársi kapcsolat lehetséges kimenetele él a házastársak tudatában, a házasfelek gyakorlatilag egy lépést sem hajlandóak tenni egymás irányában. Ha “partnerük nem fogadja el az ő érdeküknek maximálisan megfelelő megoldást, úgy máris nincs értelme a kapcsolat további folytatásának”.34 Le is út, fel is út. Ebben a modern világban a leleményes emberek válókeresetüket már akkor benyújtják, amikor a konfliktus tulajdonképpen még ki sem alakult közöttük.
Nem vitás, hogy azok a társadalmi-gazdasági változások, amelyek családalapítás nélkül is jó megélhetési lehetőségeket biztosítanak férfiaknak és nőknek egyaránt, sokak számára nem kis csábítást jelentenek az önálló életre, és értelmetlenné teszik szemükben az engedékenységet, az alkalmazkodást, a lemondást, de még a kompromisszumos megoldást is.
A válás könnyen keresztülvihető, jogi, gazdasági, társadalmi akadálya nincsen, pszichológiai szempontból azonban a válással nem történik semmi. Válással nem szüntethető meg a személy párkapcsolatra való éretlensége, és azok a feszültségek sem, amelyek elől az elvált házastársak menekülnének, a felbomlott házasságokból származó gyermekek sorsával kapcsolatos felelőtlenségről nem is beszélve.
45. ábra
A házastársak többsége érzelmileg a válás után sem tud elszakadni volt partnerétől. Néha az egész élet rövidnek bizonyul ahhoz, hogy a kudarcot kiheverjék. Tulajdonképpen mindenféle előrelátás és ravaszkodás ellenére gazdaságilag sem tudnak teljesen elszakadni egymástól, és ha gyermekük van, bizonyos közös feladatok – tetszik ez számukra vagy sem – elkísérik őket a sírig.
A házasságok bizonyára nem az égben köttetnek, de van valami figyelmeztető abban, hogy a válással nem lehet lezárni a konfliktust. A volt házastársakat valamilyen titokzatos erő arra kényszeríti, hogy a múltra gondoljanak, százszor átgondolják a váláshoz vezető utat, újból és újból kétségbe vonva ezt vagy azt a döntésüket, megnyilatkozásukat. Gondolatban továbbra is ugyanúgy vitatkoznak volt házastársukkal, mint amikor együtt voltak. Elevenen él bennük minden fájó esemény, nem ritkán az érzelmi vonzódásuk is felerősödik, féltékenységtől szenvednek, élénken foglalkoztatja őket volt házastársuk új kapcsolata stb.
Egyes vizsgálatok szerint bármilyen nagy harag, keserűség, csalódottság és megbántottság fordította is szembe egymással a házastársakat, elválásuk után ambivalens érzéseik támadnak, időnket úgy találják, hogy talán mégsem kellett volna elválniuk.
Sokan próbáltak meg magyarázatot találni erre a talányra. Úgy tűnik, hogy az együttélés során, függetlenül a negatív és a pozitív élményektől, olyan jellegű kötődés jön létre a házastársak között, amelyet nem szüntet meg sem a harag, sem a válás. Ez a testvéri vagy szülő-gyermek viszonyhoz hasonlatos kötődés megmarad akkor is, ha új partnerkapcsolatra lépnek, és őszinte vonzalmat éreznek iránta. A volt házastársakat, szándékuk és akaratuk ellenére mégis valamilyen belső kényszer vonzza egymáshoz, akkor is, ha haragszanak egymásra. Sőt, minél jobban haragszanak, annál lassabban csökken ez a vonzalom.
A válásról úgy beszélni, mint ami megnyitja az utat a felek ígéretesebbnek látszó kiteljesedése és önmegvalósítása előtt, súlyos tévedés. A család stabilitását előíró hagyományos követelmények ettől a kelepcétől kívánták a házastársakat megóvni.
Az „egy test, egy lélek” romantikus szimbolikája pszichológiai szempontból korántsem annyira légből kapott, mint amilyennek tűnik. A válás szó szerint „fájdalmas operációs folyamat”, amely után a lábadozás még hosszú évekig tart. Mindebből az következik, mondja Cseh-Szombathy László, hogy „nemcsak a házasságra szükséges felkészülni, hanem meg kell fontolni a válást is”.35
A válás sem old meg semmit, hiszen az nem egyéb, mint a problémák elől való menekülés. Az emberek azt hiszik, hogy az újraházasodással helyére lehet tenni mindent, valójában – Paul D. Meier pszichiáter találó kifejezésével élve – ezzel gyakran azt érjük el, hogy „négy nyomorult ember lesz kettő helyett”. „A rossz házasságok fertőzőek. Számos pszichiátriai kutatás kimutatta, hogy amikor a párok lelki sérüléssel lépnek ki egy házasságból, szinte mindig pontosan ugyanolyan sérült kapcsolatba lépnek be, mint amilyenben korábban voltak.”36
Az elváltakkal foglalkozó vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy az újraházasodók igen csekély mértékben képesek kamatoztatni az előző házasságban szerzett tapasztalataikat. Ahelyett, hogy körültekintőbben és megfontoltabban választanák ki új társukat, és saját önismeretükre nagyobb gondot fordítanának, gyakorlatilag ugyan-azt a hibát követik el, amit az első házasságukban. Sőt, a másodízben elváltak jelentős része sem tanul semmit korábbi házasságának a tapasztalataiból. Azt is mondhatnánk, hogy az újraházasodók egyre rosszabb formában vannak. A második házasság felbomlásának a valószínűsége általában nagyobb, mint az elsőé volt. A harmadiké nagyobb, mint a másodiké volt.37
Mindez arra utal, hogy a párkapcsolati konfliktusok nem orvosolhatóak válással. A válás csak szőnyeg alá söpri a problémákat, amelyek azonnal felütik a fejüket, amint létre jön az új kapcsolat. Az új kapcsolatban ugyanazok az ellentétek jelentenek problémát, amelyek az előző kapcsolatot tönkretették, mint ahogyan ezek fogják instabillá tenni a harmadik vagy negyedik házasságot is, ha azokra sor kerül.
Tekintettel arra, hogy egy új kapcsolat létesítése nem jelent semmiféle előrelépést abban a vonatkozásban, hogy az emberek másodszor vagy harmadszor másképpen választanak párt maguknak, mint ahogyan előtte választottak, és hogy az új házasságban felmerülő problémákhoz ugyanúgy viszonyulnak, mint ahogy azokhoz korábban viszonyultak, nem a válás és újraházasodás jelenti a megoldást, hanem a felmerülő ellentétek kezelésének a megtanulása. Ehhez sokak számára külső segítségre van szükség, de még mindig ésszerűbb szakemberhez fordulni, mint többször elkövetni ugyanazt a hibát.