A betegségben lelki konfliktusaink is megnyilvánulnak, amelyek tulajdonképpen megoldatlan életfeladatok. Olykor a lelki konfliktusaink átalakulnak át testi betegséggé, mert sokan csak úgy tudják elviselni (folytatni) az életüket. A betegségre hajló emberek lelki vagy testi nyavalyáik változatos sorával és kombinációival gyötrik környezetüket és önmagukat, nem alakítják, hanem elszenvedik, vonszolják sorsukat.
A betegségek gyakran megoldatlan életfeladatok, amelyek mögött ott van az ember egész élete, szokásai, magatartása, személyi kapcsolatrendszere, szociális környezete, sőt felmenő őseinek élete és kórtörténete.
Pszichológiai szempontból kétféle ember létezik: az életszerető, egészséges személyiség, aki ritkán betegszik meg, ha ez mégis megtörténik vele, a folyamat rendszerint gyorsan és különösebb komplikáció nélkül zajlik le. Vele ellentétben a sérült, éretlen személyiségű ember sokat betegeskedik, túlérzékeny, mindennel elégedetlen, örömtelen, hormonális zavarokkal küzd, mindig „pechje van”, örökösen háborgó lelke miatt folyton hibás reakcióval válaszol az élet kihívásaira. A tudósok ismerni vélik a dolog magyarázatát: azt állítják, hogy a boldog emberek agyában több endorfin szabadul fel, amely nyugtató hatású, és erősíti az immunrendszert. A boldogtalan emberek pedig, akik örökösen panaszkodnak valamire, és egyik betegségből a másikba esnek, tulajdonképpen endofrinhiányban szenvednek.32 Lehetséges, hogy így van, csak azt nem tudjuk, hogy endofrintermelés oka vagy következménye jókedvünknek.
A személyiség éretlensége, alkalmazkodási nehézsége, illetve az annak mélyén rejlő konfliktusok nem mindig kerülnek felszínre, mert nehezen egyeztethetőek össze lelkiismeretünkkel, önértékelésünkkel, önérzetünkkel, a társadalmi életben betöltött szerepünkkel. De mindig ott vannak az árulkodó jelek, a negatív érzelmi reakciók, testi tünetek, kapcsolatteremtési problémák, amelyekből következtetni lehet meglétükre.
Az orvosokhoz forduló betegek 30–40 százaléka nem valamilyen váratlanul fellépő betegség, hanem társadalmi alkalmazkodási képességének a hiánya miatt kerül orvoshoz. Ezeket röviden neurotikusoknak hívjuk. Az orvosok a rájuk zúduló neurotikusok tömege miatt tehetetlenül áll ezzel a tartós és hálátlan, rendkívül időigényes betegséggel szemben, amellyel kapcsolatban az orvostudomány legmodernebb műszereivel sem képes elváltozásokat kimutatni. Találni azonban mást, és mivel a betegnek is, orvosnak is valamivel „igazolnia” kell magát, az évek során a zárójelentések vaskos kötege áll össze.
A neurózis azzal kezdődik, hogy az ember folyamatosan idegesnek érzi magát, belső feszültség kínozza, örökké elégedetlen magával és másokkal. Ingerlékeny, arrogáns környezetével szemben, haragszik a családjára, mert az nincs tekintettel „szörnyű állapotára”, nem tud megfelelően gondoskodni róla stb.
39. ábra
A vizsgált populációban a férfiak 10, a nők 21 százaléka érzi magát idegesnek. Hajszálra ennyien panaszkodnak a magányra.
40. ábra
41. ábra
A két különböző kérdésre kapott válaszok teljes megegyezése alapján arra kell gondolnunk, hogy a családon belüli elmagányosodás, ahogyan az idegességre való panaszkodás is, a neurotikus tünetek egyik kifejeződési formája. Feltételezhető, hogy mindkét esetben ugyanarról az érzületről van szó. Ez a felismerés egyébként teljesen új, nincs tudomásom hasonló kimutatásról.
Az olyan személy, aki örökké aggodalmaskodik, fokozott betegségtudata van, alkalmazkodási készsége csökken, nehezen teremt kapcsolatokat, harctűrő képessége hiányos, könnyen elfárad stb. előbb-utóbb úgy érzi, hogy „mindenből elege van”. Vajon nálunk hány embert gyötör ez a nyomasztó érzés? Hányan fáradtak bele az örökös szélmalomharcba?
A férfiak 16, a nők 37 százaléka érzi úgy, hogy gyakran „mindenből elege van”, az adott helyzet nehezen elviselhető számára.
42. ábra
A neurotikus személy szeretetre szomjas, szeretetet azonban csak elfogadni tud (azt sem mindig), de senkit sem tud igazán önzetlenül szeretni. Ambivalens érzései miatt: egyszerre zsarnok és áldozat, egy időben igényli a szeretet és gyűlölködik. A labilis személyiségszerkezet miatt a heveny pszichés ártalmak hisztériás jellegű reakciókat válthatnak ki, amelyek néha öngyilkossági kísérlethez vezetnek. Szerencsére az ilyesmi nem túlságosan gyakori eset.
A vizsgálatban résztvevő férfiak 6, a nők 12 százalékának a fejében fordult meg már az öngyilkosság gondolata.
A potenciális öngyilkosjelöltek, akik szándékukat formálgatják, mérlegelik, többnyire messze vannak a tett elkövetésétől. Ennek ellenére mindig komolyan kell vennünk az erre vonatkozó jelzéseket, amelyekről elsőként általában a házastárs értesül.