Az ellenségeskedés sokáig felszín alatt folyik, a házastársak ideig-óráig megpróbálják álcázni szándékaikat, a harc azonban ilyenkor többnyire már valós. Legjobb az ellenségeskedést ilyenkor beszüntetni, mielőtt még égő gyűlölet formájában nem eszkalálódik. Ha a házastársak szívében tartósan rossz érzések tanyáznak, harag, keserűség, neheztelés, kiábrándultság, kétségbeesés, bosszúvágy uralkodik el rajtuk, jobban, ha azonnal pszichológiai segítségért folyamodnak, és megelőznek egy borzasztó háborút. Biztosak lehetünk benne, hogy ellenséges érzésekkel és negatív viselkedéssel nem tehetjük szebbé, könnyebbé, boldogabbá életünket, ami pedig a szeretet és szerelmet illeti, amelyre titokban szomjazunk, ellenségeskedésünkkel mi magunk ássuk meg a sírját.
Ha a házastársak szívében tartósan rossz érzések tanyáznak, harag, keserűség, neheztelés, kiábrándultság, kétségbeesés, bosszúvágy uralkodik el rajtuk, jobb, ha azonnal segítségért folyamodnak, és megelőznek egy borzasztó háborút.
Mindegy, hogy mivel igazoljuk, és minek nevezzük negatív érzéseinket, az együttélés szempontjából ugyanolyan romboló erőt jelentenek, mint a szervezet számára a rosszindulatú ráksejtek. Ezért, ha felülkerekedik bennünk az önsajnálat, a sértettség, a harag, a bosszúvágy, legjobb, ha csendesen magunkba szállunk, és pszichológushoz fordulunk, különben nemcsak a házasságunk megy rá, hanem az egészségünk is.
Talán meglepően hangzik, de a negatív érzések akkor uralkodnak el rajtunk, ha ragaszkodunk hozzájuk, ha az elszenvedett sérelmekért nem akarunk megbocsátani, hanem szemet-szemért, fogat-fogért alapon szándékosan bosszút forralunk. Az apróbb-nagyobb galádságok elkövetése után az emberek azzal szokták mentegetni magukat, hogy „elragadták” őket indulataik. Pszichológiai szempontból ez átlátszó kifogás, mert az érzelmeink pontosan annyira irányítanak bennünket, mint amennyire mi irányítjuk érzelmeinket.
A negatív érzések akkor uralkodnak el rajtunk, ha ragaszkodunk hozzájuk.
Kultúránkban sajnos eléggé általános az a szemlélet, hogy minden rajtunk esett sérelemért jóvátételt kell szereznünk. Akkor is, ha ez újabb, egyre gyötrelmesebb tortúrákkal jár együtt, amelyek végül megbénítják vagy vakvágányra terelik egész életüket.
A pszichológiai rendelőkben szerzett tapasztalat azt bizonyítja, hogy az emberek saját rossz döntéseik és gonosz szándékaik következményei miatt szenvednek legtöbbet. Nem árt, ha tudjuk, hogy a meg nem bocsátó lelkület áll a legtöbb rossz döntésünk mögött. A házasságon belüli elhúzódó háború is innen eredeztethető. Némi jósággal, belátással, szeretettel, megbocsátással a könyörtelen önpusztító háború helyett más irányt vehetnek az események, s áldással lehet a kapcsolatunkra az, ami miatt kockáztatjuk elvesztését.
Az emberek saját rossz döntéseik és gonosz szándékaik következményei miatt szenvednek legtöbbet.
Nem könnyű megbocsátani. De tudnunk kell, hogy minél kevésbé okoljuk partnerünket saját hibáink miatt, annál könnyebben hajlunk a megbocsátásra. A hamis büszkeség és megkeményedés mögött nem is annyira a bosszúvágy áll, mint inkább a gyávaság, hogy nem merünk szembenézni saját hibáinkkal. Ezért a bosszú és a háború nem old meg semmit, csak elodázza az önmagunkkal való szembenézést.
Ahogyan a háborúk, úgy az egymás által megtépázott házasságok is sok szenvedéssel járnak. Ráadásul ez a szenvedés értelmetlen, mert nem jó, hanem rossz ügy érdekében történik. Bármennyire is fájdalmas, sokkal eredményesebb a saját problémáinkkal való szembenézés.
A bosszú és a háború nem old meg semmit, csak elodázza az önmagunkkal való szembenézést.