A „házasság szentsége” abban a formában, ahogyan a vallás beszél a házasság intézményéről, egyre nehezebben fenntartható eszmény. Ritka emberpárnak számítanak azok, akik hisznek abban, hogy Isten jegyezte el őket egymásnak, annál többen vallják Schopenhauer meglátását, miszerint „a házasság annyit jelent, hogy a házasok egyéni jogaik feléről lemondanak, viszont a kötelezettségeiket megkettőzik”.12
A házassággal úgy vagyunk, mint a gyógyszerrel, azok, akik hisznek benne, boldog házasságban élnek, akik nem hisznek, azok nehéz tehernek érzik.
A házasságról szóló vallási tanítás visszavezet bennünket a sötét középkorba – fakad ki Jung is. Az egyház nem volt képes lépést tartani azokkal a társadalmi változásokkal, amelyek új helyzetbe állítják az embert a kapcsolatok, a szerelem és a házasság vonatkozásában. Nem lehet a házasság szentségére hivatkozva szőnyeg alá söpörni a problémákat. Az individualizmus térhódításával a házasságok többségében a családtagok személyiségének alapvető vonásai és rövid távú érdekei mindinkább felülkerekednek a kapcsolattal járó hosszabb távon jelentkező nyereséggel szemben. Ennél fogva egyre többen forgatják a fejükben a válás gondolatát már induláskor. A modern társadalom gyors iramban rombolja le a feltétel nélküli alkalmazkodásra és a családtagok harmonikus együttműködésére vonatkozó eszmét. A válások magas száma, a fennálló, de állandó összeütközésekkel, veszekedésekkel terhes házasságok gyakorisága alapján a családkutatók egy része nyíltan megkérdőjelezi a harmóniát valló modell érvényességét. Azt mondják, hogy a konfliktust, a diszharmóniát hovatovább „a normálisan funkcionáló család alapvető jellegzetességének” kell tekintenünk.13
Számos tanulmány és könyv foglalkozik a konfliktusok pozitív funkciójával, a családtagok személyiségére gyakorolt áldásos hatásával. Ám ahhoz, hogy a konfliktusokat áldásosnak lássuk, meg kell feledkeznünk a tönkrement, az egymást megnyomorító házastársakról és a lelki betegek növekvő táboráról.
A konfliktusok eredményeként előfordulnak persze a párkapcsolat és a házastársak személyiségének alakulása szempontjából pozitív változások is. A dolog kimenetele mindig attól függ, hogy a házastársak miként kezelik konfliktusaikat: a közös elképzelések háttérbe tudják-e szorítani az egyéni ambíciókat, vagy ennek a fordítottja történik.
Az új családmodell szerint a házasság leginkább két ember „iszapbirkózására” hasonlít, amely a házastársaktól jó kondíciót, energikus fellépést és állandó edzést kíván. A nemek új történelmi szereposztásában a szerelem, a ragaszkodás, az odaadás gyengeségnek számítanak, amelyek rontják az egyik vagy másik fél győzelmi esélyét.
Az új családmodell szerint a házasság két ember „iszapbirkózására” hasonlít, amely a házastársaktól jó kondíciót, energikus fellépést, és állandó edzést kíván