Hasonlóképpen van ez a barátsággal is. A barátok és szerelmesek önzetlenül segítik egymást, kapcsolatuk a kölcsönös rokonszenv érzésén alapszik. Más kapcsolatoktól eltérően, amelyeket a kölcsönös haszon vagy a segítségnyújtás reménye tart össze, a szerelem és a barátság öncélú kapcsolat. Értékük az érzelmi kötődésben, az intimitásban, a belső közelségben, az egymás iránti nyíltságban, feloldódásban, szeretetben van.
A szerelem és a barátság értéke nem egzisztenciális, hanem lelki természetű.
A szerelem és a barátság értéke nem egzisztenciális, hanem lelki természetű. Értékük annál nagyobb, minél nagyobb szükségét érezzük annak, hogy valaki által teljesebbé váljunk, kiegészüljünk. Barátunkat és a szerelmünket lényünk részének, afféle alteregónknak tekintjük. Persze nem kortól és társadalomtól független kapcsolatformákról van itt szó.
Számos jel arra utal, hogy korunk embere a barátságnak és a szerelemnek más értelmet tulajdonít, ideiglenesebb és felszínesebb viszonynak tartja azt, mint ahogyan azt fentebb definiáltuk. Az, amiről mi beszélünk, az érzelmileg mély és lelkileg telített kapcsolat, a mindennapi életben mindinkább kivételes, ritka jelenségnek számít. Lehetséges, hogy ez régebben is így volt. Nem tudjuk, hogy volt-e egyáltalán olyan kor, amelyben igaz mély barátság jellemezte az emberi kapcsolatokat. Lehetséges, hogy Schopenhauernek van igaza, aki az állítja, hogy „Az igazi barátság egyike azoknak a dolgoknak, amelyekről, akárcsak a tengeri óriásgyíkokról, nem tudjuk, hogy valóban léteznek-e, vagy csak a képzelet szüleményei”?11
Vélhetően az „igaz barátság” és az „igaz szerelem” minden korban és társadalomban ritka jelenségnek számított. Az individualizmus térhódításával még inkább azzá válhatott, hiszen mindenféle közösségi érzés csökkent, és vesztett vonzerejéből. A nemzeti kötődést, a rokonsági kapcsolatokat, a családi összetartást, a mély és tartós barátságot alkalmi kapcsolatok sokasága váltotta fel.
„Az igazi barátság egyike azoknak a dolgoknak, amelyekről, akárcsak a tengeri óriásgyíkokról, nem tudjuk, hogy valóban léteznek-e, vagy csak a képzelet szüleményei” (Schopenhauer)
A modern kor nagyfokú nyitottságot, széles körű ismeretséget, rugalmasságot, mobilitást követel az embertől. A széles körű emberi kapcsolatok fenntartása, a körülményeknek megfelelő frissítése, átstrukturálása viszont nem kedvez a mély és szilárd kapcsolatok létrejöttének, legyen szó akár nemzetről, akár családról, akár barátságról vagy szerelemről.
Valószínű, hogy az emberi kapcsolatok felületessé válásával a barátság és a szerelem is fokozatosan más értelmet nyert. Ezek a kapcsolatok a gyakorlati életben már régen nem azt jelentik, amit a himnuszok, dalok, lírai költemények százai megénekelnek. Nem is azt, amit az apostolok, bölcselők, nagy elmék fejtegetnek műveikben. Meglehet, hogy az „igazi barátság” és a „halálos szerelem”, az emberi géniusznak ezek a csodálatos termékei, már nem is nagyon tartoznak a való élethez. Mindenesetre valahányszor górcső alá vesszük azt, amit ma az emberek szerelemen és barátságon értenek, hamar kiderül róluk, hogy az elképzelt csodálatos égi tünemény szegényes földi másával állunk szemben.