A szeretet azt az érzést jelenti, amely révén egy másik emberhez tartozónak tudjuk magunkat. A szeretet révén egységet alkotunk valakivel, ami megszünteti az emberi egyedüllét állapotát.
Jóllehet biológiailag egyedi lények vagyunk, életünk jellege és minősége társadalmi meghatározottságú. Az egyedüllét azért jelent problémát, mert az ember a másokhoz való tartozás érzése és tudata nélkül hiányos és befejezetlen lény. Csak egy másik emberrel való azonosság vállalása révén nyerhető el valamiféle teljesség. Ehhez az állapothoz az elszigetelt lét feladásával jutunk el, amelynek kulcsa a szeretet. A modern ember elmagányosodása és identitásproblémái a szeretet hiányára vezethetők vissza. Hiányzanak életéből a kölcsönösségen és egyenlőségen alapuló kapcsolatok. Hiányzik a másokkal való azonosságvállalás, a szeretethez szükséges elfogadás és önfeladás.
A modern ember identitásproblémái a szeretet hiányára vezethetők vissza.
A szeretet azonban nem feltétlenül tartós érzés, hanem esetleges, véletlenszerű, szeszélyes, változó intenzitású és múlékony valami, ezért nem csak kapaszkodót, hanem kockázatot is jelent az ember számára. A bensőséges viszony felborulása csaknem mindig drámába torkollik. Erről szól a világirodalom. Minél meghittebb, szeretetteljesebb egy kapcsolat, annál szebb és tartalmasabb lesz az életünk, ám ezzel együtt megnő a drámai végkifejlet kockázata is. A szemünk előtt zajló ezernyi dráma miatt a modern kor embere fél a bensőséges kapcsolatoktól, igyekszik megőrizni függetlenségét és különállását. De ennek is megvan az ára: kapcsolatai felszínessé, lapossá, unalmassá, érdektelenné válnak.
Minél meghittebb, szeretetteljesebb egy kapcsolat, annál szebb és tartalmasabb lesz az életünk, ám ezzel együtt megnő a drámai végkifejlet kockázata is
Eme kettős veszély miatt szinte minden emberi kultúrában korán felismerést nyert, hogy a szeretetet nem lehet pusztán a sors szeszélyére bízni. Az életszervezésnek, az utódok nevelésének, a másokkal való azonosságvállalásnak, az identitástudatnak szilárd támaszra van szüksége. A családnak mint intézménynek pontosan ez az egyik fontos funkciója. Az emberek azért lépnek egymással házasságra, hogy a házasság intézménye révén megpróbálják megőrizni egymás iránt érzet szeretetüket és kapcsolatuk szilárdságát.
A szeretet megőrzése azonban csak egyik dimenziója a házasságnak. A család vagyonközösséget is jelent, és ami szintén nagyon fontos, hiszen az utódok világrahozatalával és felnevelésével a családra hárul a társadalom reprodukciójának a biztosítása.
A család többféle és felelősségteljes funkciója miatt a szeretet és az érzéki vonzalom önmagában nem elegendő a családalapításhoz. Nagyon fontos szubjektív feltételei ezek a házasságnak, de korántsem elégségesek. A szubjektív vonzalmat egy felelősségteljes döntésnek kell megerősítenie, amely – számolva mindazzal, amivel a házasság jár – megerősíti és stabilizálja a kapcsolatot.
Az emberek azért lépnek egymással házasságra, hogy megőrizzék egymás iránti szeretetüket és kapcsolatuk szilárdságát.
A hangsúly a szabad választáson és a döntésen van, amellyel – túllépve a romantikus szerelmek és az érzéki kalandok köteléknélküliségén – az egymással házasságra lépők vállalják a következményeket, tisztában vannak az együttéléssel járó kötöttségekkel és az önkorlátozás fontosságával. A rossz házasságok és a válások növekvő száma arra utal, hogy az egymással házasságra lépők éppen a legfontosabb dologgal nincsenek tisztában. Nevezetesen azzal, hogy a döntés, egy másik személlyel való egyesülés a személyi szabadság korlátozására vonatkozik. Erre az önként vállalt tudatos döntésre, s nem pusztán a szeretetre, mint szubjektív érzésre építhető fel egy tartós kapcsolat.
Egyébként nem csak a házasságnak, hanem minden kapcsolatnak szükségszerű velejárója az önfeladás bizonyos mértéke. A család stabilitása ezt különösképpen megkívánja, de barátság sincs e nélkül. Sokan úgy érzik, hogy az önfeladás legcsekélyebb formája is személyiségük olyan mértékű „öncsonkításával” jár, ami nem térül meg a házassággal. Magyarán, nem érdemes áldozatot vállalni másokért vagy önmagukon túlmutató magasabb célokért. Csakhogy ez súlyos tévedés. A házasságra lépő személyek nem másokért hoznak áldozatot, hanem saját jól felfogott érdekük a szeretet és a bizalomteljes kapcsolat megőrzése.
A kölcsönösségen és egyenlőségen alapuló kapcsolat jelenti a közös élet értelmét, ez nyújt biztonságérzetet számunkra, ez az alapja önazonosságunknak, ily módon tudjuk biztosítani saját életünk folytonosságát. Az új életek világrahozatala, a gyerekek felnevelése semmihez sem fogható életcél minden normális ember számára. Feltéve, ha a társadalom értékrendje nem torzul el ebben a vonatkozásban, ha támogatja és méltányolja az emberek ez irányú készségét és áldozatvállalását.
7. ábra
Az általam végzett vizsgálatban a megkérdezett nők 71, a férfiak 70 százaléka állította azt, hogy házasságának a gyerekek adnak értelmet.10 Az eredménnyel kapcsolatban két dologra szeretném felhívni a figyelmet: az egyik az, hogy a vizsgált térségben viszonylag magas a gyermekvállalási kedv, a másik, hogy a gyermekvállalás vonatkozásában csaknem teljes megegyezés mutatkozik a férfiak és nők között.