Ahol a méreg, ott gyógyszer is

Lelkük mélyén az emberek semmihez sem fűznek vérmesebb reményeket, mint a szerelemhez, és semmiben sem csalódnak jobban, mint a szerelemben. A modern ember sok mindenhez ért, szerelmi téren azonban „csalódott”, ami csak más kifejezés arra, hogy felkészületlen és alkalmatlan a nagy kalandra. 

Nem könnyű ezzel a csalódottsággal élni, ezért ki-ki felmentést keres a maga számára. Egyre többen győzködik magukat arról, hogy nem kell a „kótyagos szerelmeseket” komolyan venni. Azok, akik a realitás talaján állnak, nem könnyen habarodnak bele másokba, mondják. A határozott és gyakorlatias emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy elveszítsék a fejüket, vagy az érzelmek vezessék őket. Azoknak is, akik szerelmesek, azt tanácsolják, hogy mielőbb „ábránduljanak ki”. 

De hogyan lehet kiábrándulni valakiből? A recept – Avicenna után – már ismerősen hangzik számunkra: 

Ha betartjuk az utasítást, nem valószínű, hogy a kívánatos eredmény elmarad. De nincs okunk csüggedésre akkor sem, ha még pislákol bennünk a szerelem lángja. Tárgyaljuk ki partnerünk hibáit barátnőinkkel, ismerőseinkkel, száz százalékig biztosak lehetünk benne, hogy azok cinikus megjegyzéseikkel hamarosan minden iránta érzett tiszteletet kiölnek belőlünk. 

Ez a recept annyira hatásos, hogy néha túl is lőhetünk a célon. Nemcsak hogy kiábrándulunk szerelmünkből, hanem meg is fogjuk gyűlölni. A gyűlöletet azonban nem szabad túlzásba vinni, mert ez ismét függővé tesz bennünket tőle, csak ellenkező előjellel. A cél a kiábrándulás., és ehhez elég a tudatos kritizálás, az állandó zsörtölődés, az időnkénti gúnyolódás és intim dolgaink kiteregetése mások előtt. 

Tárgyaljuk ki partnerünk hibáit barátnőinkkel, ismerőseinkkel. Száz százalékig biztosak lehetünk benne, hogy azok megjegyzéseikkel hamarosan minden iránta érzett tiszteletet kiölnek belőlünk.

A fenti „koktél” halálos méreg mindenféle szerelemre. Ezekre a tanácsokra már csak azért is érdemes odafigyelnünk, mert ha meg akarjuk őrizni szerelmünket, mindenben a javasolt eljárás ellenkezőjét kell tennünk! Ahol a méreg, ott a gyógyszer is! 

Ez utóbbi gyakorlatokat azok figyelmébe ajánljuk, akik könnyes szemmel olvassák a ponyvaregényeket, hogy részesévé váljanak ennek a felemelő érzésnek, miközben partnerükről megfeledkeznek.