Nos, meglátásom szerint a szerelemhez három dolog szükséges:
A szerelemhez gazdag érzelem és képzeletvilágra van szükség, amit átleng a finom érzékiség. A közvélekedéssel ellentétben azonban a szerelem inkább lelki, mint testi kapcsolat a férfi és a nő között. Néha nem is kétoldalú kapcsolatról van szó, hanem egyoldalú viszonyról, ami semmit sem von le a spirituális élmény különlegességéből.
Lehetséges, hogy igaza van Jungnak abban, hogy a szerelem az emberi szellem csodálatos alkotása önmaga elkápráztatására. Ha így van, akkor ebben a káprázatban jut kifejezésre leginkább az emberi teljesség iránti igényünk.
Ahogyan a művészi alkotások megszületésében, a szerelem kiteljesedésében is nagy szerepet játszik a teremtő képzelet, amely befolyásolja gondolatainkat és érzéseinket. Az izgalmas, gyönyörű helyzeteket előbb el kell képzelni ahhoz, hogy később bekövetkezzenek. Miután valaki megérintette lelkünket, addig álmodozunk róla, míg szerelmesek nem leszünk bele. A képzelőerőnk táplálja gondolatainkat, irányt szab neki, a cél aztán felerősíti érzéseinket, eladdig, hogy izgalmas vágyakozássá, szenvedéllyé mélyül bennünk.
Az izgalmas, gyönyörű helyzeteket előbb el kell képzelni ahhoz, hogy később bekövetkezzenek. Miután valaki megérintette lelkünket, addig álmodozunk róla, míg szerelmesek nem leszünk bele.
Elképzelésemhez közel áll az a felfogás, amely szerint beleszeretni valakibe – bizonyos előfeltételek mellett (lásd: vágy, szárnyaló képzelet, lelki elmagányosodás) – tulajdonképpen elhatározás kérdése. Ha úgy tetszik: tudatos döntés eredménye. Aki szerelmes lesz, az már előtte szomjas a szerelemre, „bele akarok szeretni” valakibe. A nők állítólag jobban értenek hozzá, hogyan kell „beleszeretni” valakibe, mint a férfiak. Ez utóbbiak ezen a téren (is) esetlenebbek, ha szerelemesek lesznek, akkor is inkább belesodródnak, mintegy „áldozatai” lesznek a szerelemnek, ahelyett hogy tudatosan vállalnák azt, amit szeretnének.
Bizonyára minden ember lelke mélyén ott él a szerelem iránti vágy (azokéban is, akik kígyót-békát szórnak rá), de nem tudják, hogy ennek érdekében mit kellene tenniük, hogyan kell rá felkészülniük. Várják, hogy a szerelem megjelenjen életükben, ahelyett, hogy lépéseket tennének az érdekében.
Önmagában véve a szerelemre való vágyakozás, a romantikus felbuzdulás nem elegendő. Az innen-onnan összeszedett érzések, gondolatok, benyomások, a zavaros és összekuszált fogalmak alapján a szerelem „nem áll össze”. Úgy vagyunk ezzel is, mint a versekkel. Mindenki megpróbál egyszer verset írni, igazi költemények azonban ebből ritkán születnek.
A szerelemmel kapcsolatos tudatlanság és tapasztalatlanság több forrásból ered. Az egyik a személyes élmények hiánya, amit nagyon nehéz pótolni. Az a személy, akinek gyermekkorában nem adatott meg, hogy megtapasztalja, milyen a szeretetteljes kapcsolat, a későbbiekben nem tud helyes fogalmat alkotni a szeretetről, és többnyire alkalmatlanná válik arra, hogy létrehozzon és fenntartson másokkal ilyen jellegű kapcsolatot.
A személyes élmények hiánya mellett a másik nagy akadályt azok a kulturális hatások jelentik, amelyek hamis képzeteket alakítanak ki bennünk a szerelemről. Ilyen vonatkozásban a kívánatossal éppen ellentétes hatást fejtenek ki a mozi és tévéfilmek, a bulvárlapok, reklámok, ponyvaregények, a népszerű sztárok szennyesének teregetése, barátok és barátnők hencegése, vagyis csaknem minden kulturális termék, amelyből a fiatalok a szerelemre vonatkozó ismereteiket szerzik. Az elbutítást szolgáló tömegkultúra olyan szerteágazó és erőteljes hatást gyakorol az emberek felfogására, a másneműekkel való kapcsolataiknak a kialakítására, hogy az szükségszerűen vezet érzelmi káoszhoz.
Miközben az emberek olthatatlan szomjat éreznek magukban a szerelemi történetek iránt, és szivacsként szívják magukba a tévhiteket, ostobaságokat, mindenféle naiv bárgyúságot, alig jutnak „tiszta forráshoz”. A klasszikus művek lekerültek a polcokról, a tudományos ismeretterjesztő munkák, tankönyvek, pszichológiai kézikönyvek, lexikonok, enciklopédiák tengernyi szóindexében pedig a szerelem kifejezés elő sem fordul.
Megbízható ismereteket a szerelemről az emberek saját életük példájával nyújthatnak egymásnak.
A szerelmet persze elsődlegesen nem is a könyvekből kell megtanulni. Megbízható ismereteket az emberek saját életük példájával nyújthatnak egymásnak. A gyümölcsöztethető tapasztalatok leginkább azok, amelyeket gyerekkorunkban saját szemünkkel látunk. Sajnos, az euro-amerikai kultúrában zajló változás – a munkamegosztás, a személyi élet, a tulajdon- és értékrendszerek átstrukturálódása mellett – felmorzsolja a tradicionális családi közösséget, devalválja az érzelmi kapcsolatokat. Az őszinte és mély érzések megtapasztalásához az élet egyre kevésbé nyújt lehetőséget.