Carl Jung neves pszichoanalitikus szerint a párválasztásban fontos szerepet játszik a szülőkhöz való pozitív vagy negatív hasonlóság. „Ebben a tekintetben az ifjú férfi számára az anyjához való viszony, a lány számára az apjához való viszony a meghatározó” 4, írja Jung. A szülőkkel való jó kapcsolat hozzájuk hasonló partner választására motivál, a negatív érzelmi viszony viszont az ellentétüket teszi vonzóvá. Pozitív minta esetén átörökítjük utódainkra kedvező tapasztalatainkat, a szülőkhöz fűződő negatív érzelmek viszont arra késztetetnek bennünket, hogy a hozzájuk hasonló személlyel megpróbáljuk kompenzálni meg nem valósult vágyainkat.
A szülőkkel való jó kapcsolat hozzájuk hasonló partner választására motivál, a rossz viszont az ellentétüket teszi vonzóvá.
Jung szerint nem azért szeretünk bele valakibe, mert fiatal, gyönyörű, gazdag, kedves, jó megjelenésű, hanem azért, mert hasonlít a szüleinkhez. A szülők személyét ebben a vonatkozásban tágan kell értelmezni. Választottunkban olyasvalakit keresünk, aki a gyermekkorunkban hozzánk közelálló, meghatározó szerepet játszó személy tulajdonságaival rendelkezik. Azt is mondhatnánk, hogy a párválasztással tulajdonképpen gyermekkorunk környezetét igyekszünk újrateremteni, amelyre azért van szükségünk, hogy régi lelki és érzelmi sérelmeinket orvosolni tudjuk.
Az elméletekkel nehéz vitatkozni, bizonyára Jung meglátásainak is van valóságalapja, az esetek sokfélesége miatt azonban aligha lehet mindent a szülőkkel és gyermekkorunkkal magyarázni. A párválasztás sokkal összetettebb és titokzatosabb jelensége életünknek, mintsem hogy azt bele tudnánk gyömöszölni bármely elmélet tarisznyájába.