Nyilvánvaló, hogy a vonzerőt nem lehet olyan szimpla indítékokkal magyarázni, mint ahogyan azt az evolúciós elmélet hívei gondolják. Ennél korszerűbbnek látszó magyarázattal áll elő a csereelmélet. A csereelmélet szerint a párválasztás bonyolult egyezkedési folyamat, amely – a piacgazdaságon alapuló társadalom szellemnek megfelelően – a tisztességes cserén alapszik. Ezt úgy kell érteni, hogy valamennyien igyekszünk olyan párt választani magunknak, aki többé-kevésbé egyenrangú velünk. Nem csupán a fiatalság, a szépség, az iskolai végzettség, a vagyoni helyzet, a társadalmi presztízs képezi a „mérlegelés” tárgyát, hanem az olyan belső értékek is, mint az intelligencia, a kedvesség, humorérzék, figyelmesség, gyengédség stb. A kedvező személyi tulajdonságok ellensúlyozhatják az szerényebb társadalmi státust vagy az alacsonyabb iskolai végzettséget. Ami persze fordítva is áll, a jólét, a gazdagság, a magas rang kisebbítheti szemünkben választottunk személyi hiányosságainak a fontosságát.
A csereelmélet szerint a megismerkedést követően bonyolult egyezkedési folyamat jön létre, és ha e hideg fejjel történő mérlegelés kölcsönösen pozitív eredménnyel zárul (az adok-kapok pontszámok kedvezőek), az érintettek házasságot kötnek. Ha menet közben kiderül, hogy valamit nem vettek figyelembe, vagy megjelenik a piacon egy előnyösebbnek mutatkozó harmadik, akkor sincs baj, ilyenkor a felek jó üzletember módjára egyszerűen „felmondják a szerződést”.
A bonyolult egyezkedési folyamatnak vannak más rejtett pszichológiai összetevői is. A párválasztás során nemcsak a fiatalság, szépség, a társadalmi helyzet, az anyagi jólét vagy választottunk személyi tulajdonságai (kedvesség, figyelmesség, gyengédség) számít annak, hanem az is, hogy mások milyennek látják kedvesünket. Sokat jelent például, ha választottunk mások szemében növeli saját tekintélyünket, és ezáltal hozzájárul önbecslésünk megerősítéséhez.
És ezzel már át is tértünk egy újabb elmélet ismertetésére, amely szerepelméletként vált ismertté. A szerepelmélet szerint olyan partnert keresünk magunknak, aki megerősíti bennünk az önmagunkról kialakított pozitív képet, és egyúttal növeli értékünket önmagunk és mások szemében.
Ezzel kapcsolatban J. története jut eszembe. Egyik kliensem, akit nevezzünk J-nek, kifogyhatatlanul sorolta felesége rossz tulajdonságait. Egyszer félbeszakítottam és megkérdeztem tőle: miért választotta pont őt feleségül? Ő volt a legszemrevalóbb lány az utcában, válaszolta. Aztán elmondta, hogy annak idején a környéken minden fiú ezzel a szemrevaló lánnyal szeretett volna járni. Különösebben nem tetszett neki a lány, a verseny azonban nagy kihívást jelentett számára. Kimondhatatlanul büszke volt rá, mikor sikerült elcsábítania és feleségül vennie a lányt, amellyel nagy elismerést szerzett magának a rivális srácok szemében.
Idővel aztán minden megváltozott. A nő slampossá vált, a srácok eltűntek. J. terhesnek érzi a kapcsolatot, mindenért az asszonyt hibáztatja, ahelyett hogy belátná, milyen kockázatos volt egy múló dicsőségre alapozni a házasságot.
Olyan partnert keresünk magunknak, aki megerősíti bennünk az önmagunkról kialakított pozitív képet, és növeli értékünket mások szemében.
J. esete rávilágít arra, hogy önbecslésünk megerősítésének az igénye olykor háttérbe szoríthat minden egyéb megfontolást.
Az önértékelési problémák azonban nem csak a párválasztásba szólnak bele. Az, hogy mások miként vélekednek rólunk, fontos szerepet játszik kapcsolatunk későbbi története szempontjából is. Sokan például házastársuk kedvezőtlen társadalmi megítélése, illetve az ebből származó önértékelési problémáik (presztízsveszteségük) miatt szánják el magukat válásra.