A vegyes házasságok

A vajdasági magyarság sajátos körülményeit figyelembe véve van még valami, amit az evolúciós magyarázattal kapcsolatban érdemes figyelembe vennünk. Egyéni boldogulásunk szempontjából korántsem mindegy, hová születünk, milyen náció tagja leszünk. Többnemzetiségű környezetben például, mint amilyen Vajdaság is, az egyes etnikai közösségek közötti társadalmi egyenlőtlenségek néha olyan jelentősek, hogy a hátrányosabb helyzetűek egyszerűen felmorzsolódnak, beolvadnak, eltűnnek. 

A felmorzsolódási és beolvadási folyamatot asszimilációnak szoktuk nevezni, ami a vegyes házasságok kohójában megy végbe. A vegyes házasságokat önmagukba véve nem lehet kárhoztatni, hiszen azok a népek közeledését is szolgálhatják. A gondot az jelenti, ha a vegyes házasságban élők közül az alacsonyabb társadalmi presztízzsel rendelkező fél – a „békesség kedvéért” – előbb nyelvet, majd identitást cserél. Vajdaságban hosszú évtizedek óta ez történik: a vegyes házasságok a szerb nép térhódításának és a más népek, köztük a magyarok, beolvasztásának az eszközét jelentik. Ebből a helyzetből adódóan számos kérdés merül fel. Vajon mekkora szerepet játszik a párválasztásban a nemzeti hovatartozás? Hány magyar lány köt – a könnyebb boldogulás és társadalmi felemelkedés reményében – szerb nemzetiségű személlyel házasságot? Megfigyelhető-e ezen a téren valamilyen különbség a férfiak és nők között? Csak a nőkre jellemző viselkedésforma ez, vagy a férfiakra is jellemző? Érvényesül-e az „evolúciós elv”, miszerint a nők igyekszenek olyan férfit választani maguknak, aki az adott körülmények között nagyobb anyagi és egyéb biztonságot tud nyújtani számukra?

Észak-Bácskában a felmérés kezdeti időpontjában, az 1991-ben kötött 2600 házasságból 57 esetben szerb lány magyar férjet választott, 45 pedig horvát nemzetiségűt, ugyanakkor 106 magyar lány ment férjhez szerb fiatalemberhez, 76-an pedig horváthoz. Ha figyelembe vesszük a népességen belüli nemzetiségi arányokat, azt kell mondanunk, hogy a magyar nők öt és félszer annyian választanak szerb házastársat maguknak, mint a szerb nők magyart. A magyarság asszimilálódása tehát egyértelmű. 

A magyar nők abszolút többsége azonban nem szerb, hanem magyar férfihoz megy feleségül. Az általam vizsgált populációban például, amelyre a Tisza mentén többségben élő magyarok sajátosságai a jellemzőek, a nők 19, a férfiak 15 százaléka választott más nemzetiségű házastársat. A vegyes házasságok aránya meglehetősen magas, ez azonban – tekintettel a nemek közötti hasonlóságra – nem az „evolúciós elv” érvényesülésére utal, hanem a kisebbségekre nehezedő politikai és gazdasági nyomásra. A jobb élet és a társadalmi felemelkedés reményében nemcsak a magyar nők igyekszenek a domináns nép tagjai közül házastársat választani maguknak, hanem a magyar férfiak is.