Az adott személy kiválasztásával gyakorlatilag eldől, hogy a későbbek során milyen gyakoriságú, milyen jellegű és milyen intenzitású konfliktusokkal lehet majd számolnunk.
Persze ahhoz, hogy a párválasztásban kellő körültekintéssel járjunk el, jó lenne tudni, hogy mi a választásunk pszichológiai indítéka és alapja. Ösztönös vagy tudatos a partner kiválasztása? Személyes érdekek, magasrendű eszmények, kielégítetlen szükségletek vezérelnek-e bennünket a párválasztásban, vagy csakugyan a vak véletlenen múlik, hogy kivel hoz össze a sors bennünket? Az ellentétek vonzzák egymást, vagy magunkhoz hasonló személyt keresünk? Azért ragaszkodunk-e valakihez, mert úgy érezzük, hogy a segítségünkre szorul, vagy nekünk van szükségünk az ő támogatására?
Az indítékokat keresve nagy általánosságban azt lehetne talán mondani, hogy a párválasztás egy bensőséges emberi, érzelmi, szellemi és erotikus kapcsolat iránti igény kielégítését hivatott szolgálni. Ennek az önmagában véve is szerfelett összetett és bonyolult igénynek a kielégítése azonban gyakran együtt jár további más tudatos és tudattalan, esetleg nyilvánosan be nem vallható indítékokkal, mint amilyen például a társadalmi felemelkedésre való törekvés, a tekintélyszerzés, az egzisztenciális helyzet javítása, a munkahelyen való előrelépés, a hátrányos körülményektől való menekülés stb. De szerepet játszhat a választásban a szülők, barátok-barátnők, ismerősök részéről történő befolyásoltság, a társadalmi elvárás, az utánzás, a divat, a közízlés és más egyebek.
1. ábra
A közkeletű felfogás szerint a párválasztás ösztönös motivációk alapján történik, magyarán a partnerek megszeretik egymást. A keresztény gyökerű kultúránkban nagyon fontos mozzanat a szeretetre való hivatkozás. Ennek feltehetően két (de lehet, hogy több) oka van. Tudvalevő, hogy a szeretet fölötte áll minden földi hiúságnak, így a szeretetre való hivatkozás a párválasztás körül elejét veszi mindenféle találgatásnak, ugyanakkor a keresztény dogma szerint a szeretet harmonikussá teszi emberi kapcsolatot. Nyilvánvaló, hogy ebből a szempontból az „egy szív, egy lélek” jelenti az eszményi állapotot. A válások és rossz házasságok számából ítélve azonban úgy tűnik, hogy önmagában véve a szeretetre való hivatkozás a valós érzés nélkül vajmi keveset ér. A boldogsághoz magára a szeretetre is szükség van, e téren viszont a valóságban óriási deficit mutatkozik.
Ez az érzelmi deficit olyan nagy mértékű, hogy sokan nem hajlandóak már a látszatnak sem eleget tenni. A magukat modern felfogásúnak tartó emberek irracionális érzésnek tartják a szerelemet, a szerelmi házasságról mint divatjamúlt intézményről beszélnek, és új kapcsolatformákra esküsznek. Körükben mind gyakoribb az együttélés vagy a házasságkötési szerződés, amelyekben csakugyan nyoma sincs semmiféle irracionális elemnek.
2. ábra
Kétségtelen, hogy a szerelem nem mindig játszik elsődleges szerepet sem a párkapcsolat kialakulásában, sem a későbbi házasságban. Legalábbis az a fajta szerelem nem, amelyben a szenvedély és az egymásért való lelkesedés játssza a fő szerepet.
Az egyik ember a másik ember számára több szempontból képviselhet értéket. Ezek az értékek éppen olyan szorosan összekapcsolhatják, és örömtelivé tehetik életüket, mint a szerelem.
Gyakran előfordul, hogy egy párkapcsolat szexuális alapokról startol, és a folytatás – akár csak a szerelem esetében – többféle lehetőséget kínál: kiteljesedhet, sokoldalúvá válhat, de ki is éghet, a szenvedély köddé válhat, ha a partnerek mélyebb kapcsolat iránti igénye kielégítetlen marad.