Emlékezetem szerint sohasem fordult elő, hogy a szeretethiányért, a sorozatos kudarcokért, a sikertelen intim kapcsolatokért bárki is saját éretlenségére, felkészületlenségre, alakalmatlanságára, butaságára, vagy bárminemű személyi hiányosságára panaszkodott volna. Örömtelenségükért, sikertelenségükért, betegségükért a hozzám fordulók kivétel nélkül mindig másokat hibáztattak: környezetük meg nem értésére, az emberek gonoszságára, ismerőseik, munkatársaik, rokonaik nemtelen viselkedésére, a velük megesett igazságtalanságra, méltánytalan társadalmi helyzetükre panaszkodtak, vagy egyszerűen balsorsukra fogták a dolgokat.
Az efféle védekező, elhárító viselkedés bizonyos mértékig mindnyájunkra jellemző. Önbecslésünk megőrzése érdekében olykor valamennyien kénytelenek vagyunk a helyzetünket szépíteni, ilyen-olyan álarcot viselni. Ilyenkor különböző szerepeket játszunk, igyekszünk a legszebb arcunkat mutatni mások felé, felmentést keresünk a magunk számára stb. Addig nincs is nagyobb baj, amíg önmagunk megszépítése nem mutat makacs egyoldalúságot, ha néhanapján hajlandóak vagyunk felülvizsgálni magatartásunkat és másokhoz fűződő viszonyainkat. Az önvizsgálatra – paradox módon – többnyire azok képesek, akiknek erre kevésbé van szükségük. Ők rendszerint jó lelki egészségnek örvendenek, és szilárd emberi kapcsolatokkal rendelkeznek. Velük ellentétben a lelki problémákkal küszködő emberek kevés hajlandóságot mutatnak önvizsgálatra, személyi kapcsolataik is törékenyebbek, ami további problémák forrása.
A szeretet és az intim kapcsolatok világa a család. Ebben az intim szférában zajlanak le a legszebb, legmegrázóbb, legfájdalmasabb élmények, amelyeket valaha is átélhetünk. Számos bizonyíték van rá, hogy a jó házasságban élő emberek általában boldogabbak, egészségesebbek és tovább élnek, mint az egyedülállóak. Az életbiztosítósító-társaságok által készíttetett statisztikai kimutatások ebben a vonatkozásban megdöbbentőek. Kiderül belőlük, hogy „a magányos vagy társtalan emberek esélye sokkal nagyobb például a szívrohamra, tüdőbajra, rákra, alkoholizmusra, gyakrabban szenvednek balesetet, nagyobb a halandóságuk és az öngyilkossági arányuk, mint a házas embereknek, akik intim kapcsolatok hálójában élnek” 1
A jó házasságban élő emberek általában boldogabbak, egészségesebbek és tovább élnek, mint az egyedülállóak.
Természetesen önmagában véve egy házasságnak a létrejötte nem jelenti azt, hogy a boldogító igen kimondásával mindent megoldottunk. Az együttélésből amennyi jó, annyi rossz is származhat. Egy rossz kapcsolat pokollá tudja tenni a család életét, különösen akkor, ha az ellentétek ismételten napirendre kerülnek.
A család életére és az intim kapcsolatok alakulására vonatkozóan mindenki rendelkezik valamilyen ismeretekkel és személyes tapasztalattal. Ezek az ismeretek és tapasztalatok azonban önmagukban véve nem mindig elégségesek ahhoz, hogy az emberek megbirkózzanak saját párkapcsolati problémáikkal, és elejét vegyék a házasság felbomlásának és sokféle más emberi tragédiának.
Gyakorló pszichológusként meggyőződtem arról is, hogy az emberi kapcsolatok alakulásának szinte állandó és megkerülhetetlen velejárója a konfliktus. Ez a felismerés nem volt teljesen új számomra, egyszerűen csak nem gondoltam arra, hogy a konfliktusok szinte állandóan próbára teszik az egymással lazább vagy szorosabb kapcsolatban álló embereket. A családterápiás foglalkozások során kellett megtapasztalnom, hogy a konfliktusok szerves velejárói az életnek, nem lehet előlük kitérni, meg kell velük küzdeni. És ami még fontosabb, hogy a konfliktusokkal való megküzdés a családtagoktól állandó és együttes fejlődést kíván meg. A rossz házasságok és a válások magas száma mutatja, hogy az emberek mennyire félnek a konfliktusoktól, és milyen felkészületlenek a megoldásukra.
A konfliktusokkal való megküzdés a családtagoktól állandó és együttes fejlődést kíván meg.
Azok a házastársak, akik a tűrhetetlenné vált helyzetük miatt szakemberhez fordulnak, érthetően segítséget várnak problémáikra. Olykor sikerül is ilyen külső beavatkozással a konfliktusokban rejlő „ketyegő bombákat” hatástalanítani. Ennél az alkalmi tűzoltásnál azonban sokkal fontosabb a konfliktusok kezelésében szerzett jártasság megszerzése a házastársak részéről. A tanácsadás pozitív, megerősítő hatással lehet a kapcsolatra, a konfliktuskezelés elsajátítása azonban nélkülözhetetlen annak további alakulása szempontjából.
A konfliktusok kezeléséhez szükséges jártasság megszerzése olyan követelménynek látszik, amelynek az emberek egy része nem képes eleget tenni. Rajtuk a családterápia sem tud mindig segíteni. Ez a problémák tengerének egyik forrása. A másik, hogy rendkívül időigényes és fáradságos munkával bár sok család átsegíthető a kritikus helyzeteken, ez idő alatt azonban, vagyis amíg egy problémás kapcsolat reparálása tart, tíz további kapcsolat fut zátonyra.
Egyes becslések szerint ma a családok 75 százaléka szorulna kisebb-nagyobb reparálásra. Egyetlen társadalom sem képes megbirkózni ezzel a feladattal: hiányzanak hozzá az anyagi, személyi, intézményi és kulturális feltételek, következésképp a házasságok fele automatikusan válással végződik. Mérvadó szakértők véleménye szerint, ha ez a tendencia tovább tart, néhány évtized múlva a házasságok 90 százaléka végződik válással.2 Az életminőség ilyen méretű romlását talán akkor sem lehetne orvosolni, ha az állami költségvetés felét fordítanák családterápiára, és minden egyes emberre egy képzett terapeuta jutna. Ettől persze távol állunk, nálunk például kereken tízezer emberre jut egy szakember, ami korántsem jelenti azt, hogy azok mind családterápiával foglalkoznak. Ellenkezőleg, százból csak egy keresi ezzel a kenyerét, a többit az élet jobb belátásra bírta.
A konfliktusmentes és harmonikus élet illúziójáról le kell mondanunk.
A családgondozás, ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről, a volt szocialista országokban mindenütt a csőd szélén áll. Nincs hozzá infrastruktúra, és a ráfordítás is nulla. Nem vigasz, hogy a szociális gondozás és az egészségvédelem más szakágazatai is hasonló helyzetben vannak.
Az új életstílus úgyszólván a szemünk láttára morzsolja szét a korábbi közösségi kapcsolatokat, amelyek olyan-amilyen védelmet nyújtottak. Az individualizmus térhódítása véget vet a hitnek, a szerelemnek, a romantika izgalmának, a barátság szépségének, az intim kapcsolatok tiltott édességének, az életre szóló házasságoknak, a nemzettudatnak, egyszóval a szolidaritás minden társadalmi formájának. Ennek a folyamatnak a következményeként a konfliktusmentes és harmonikus élet illúziójáról le kell mondanunk. A válások növekvő száma azt bizonyítja, hogy az új életformával járó konfliktusokat a házasságok nagy része nem éli túl, ami fokozza a társadalom atomizálódását és növeli a lelki válságban levő, kapcsolatzavarban szenvedő emberek számát.
A párválasztással és a házassággal foglalkozó tudományágak – pszichológia, társadalomlélektan, családszociológia – az elmúlt időszakban számos fontos felismeréssel szolgáltak a konfliktusok természetére és az emberi kapcsolatok alakulására vonatkozóan. Ezek az ismeretek tudományos ismeretterjesztő kiadványokban is napvilágot látnak. A szerelem, szex, házasság témakörében az utóbbi időben mind több kiadvány jelenik meg, amelyek ráirányítják a figyelmet a házasságon belüli problémákra, némelyik gyakorlati útmutatóval is szolgál azok megoldására.
A jelen munka többdimenziós perspektívából foglalkozik a konfliktusok és a partnerkapcsolatok problémáival. Egyrészt megismerteti az olvasót a témával kapcsolatos korszerű pszichológiai nézetekkel, másrészt összefoglalja annak az empirikus családkutató munkának az eredményeit, amelyet Vajdaságban végeztem az elmúlt időszakban, harmadrészt személyes nézeteimet tartalmazza a szerelemre, szexre és házasságra vonatkozóan.
A könyv az olvasótól nem kíván előzetes pszichológiai felkészültséget, elegendő hozzá a kérdés iránti érdeklődés. Remélem, hogy munkámmal hozzájárulok a szerelem, az örömteli szexuális kapcsolat és együttlét művészetének jobb elsajátításához, ugyanakkor bízom benne, hogy a vajdasági családokra vonatkozó „látlelettel” hozzájárulok önmagunk jobb megismeréséhez és másokat további családpszichológiai kutatásra inspirálok.